Florence Mills amerikai énekesnő, táncosnő, vaudeville-komikus. Florence Millst mélyen áthatotta az afrikai fekete zene és tánc hagyománya. Spirituálékat, bluest, ragtime-ot, dzsesszt énekelt. A „dzsesszkor boldogságkirálynője” volt (Queen of Happiness).
Pályafutása
Florence Mills 1896-ban született Washingtonban rabszolga szülők gyermekeként. Gyermekként kezdett fellépni. Hatéves korában duetteket énekelt két idősebb nővérével, Oliviával és Maude-dal. Megalapítottak egy sikeres varietéegyüttest Mills Sisters néven. Az Atlanti-óceán partvidékén és színházakban is felléptek. Nővérei végül abbahagyták a fellépést, de Florence kitartott, hogy a show-bizniszben szeretne karriert építeni. Csatlakozott Ada Smithhez, Cora Greenhez és Carolyn Williamshez a Panama Fourban szállodában sikeres volt. Mills ezután csatlakozott egy fekete vándorelőadáshoz.
1917-ben találkozott Ulysses Thompson rendezővel, akrobatikus táncossal, akivel 1921-ben összeházasodott.
New Yorkban a „Shuffle Along” (1921) című Broadway musicalben játszott szerepének köszönhetően ismertté vált. Kedvező kritikákat kapott Londonban, Párizsban, Liverpoolban és más európai helyszíneken. A sajtónak elmondta, hogy a varietében töltött évei ellenére a Shuffle Alongnak tulajdonítja karrierje beindítását.
A Shuffle Along után Lew Leslie szerződtette Millst és Thompsont, hogy fellépjenek a Plantation Clubban. A revüben Mills és számos fekete művész szerepelt, köztük Paul Robeson. 1922-ben Leslie az éjszakai klubok fellépéseit Broadway-show-vá alakította. Július 22-én mutatták be előadásukat a Forty-Eighth Street Theatre-ben. Az angol színházi impresszárió Londonba vitte a társulatot, és 1923 tavaszán a London Pavilonban léptek fel a „Dover Street to Dixie” című előadással. Az előadás első felében egy helyi, teljesen fehér szereplőgárda szerepelt, míg a szünet után teljesen fekete szereplőgárda volt a színpadon.
1924-ben Mills már a Palace Theatre főszereplője volt, és nemzetközi sztárrá vált. Európában turnézott, rajongói között volt az akkori walesi herceg, Edward is, aki tizenegyszer nézte meg a „Leslie's Blackbirds”-ben.
A fekete sajtó képviselője csodálta népszerűségét és példaképnek tekintette, aki „képes volt a jóakarat nagyköveteként szolgálni a feketéktől a fehérekig”.
Mills szerepelt a Vogue és a Vanity Fair magazinban. Edward Steichen fotózta Millst.
Legismertebb dala, az „I’m a Little Blackbird Looking for a Bluebird” volt a legnagyobb slágere. Egy másik sikeres slágere az „I’m Cravin’ for that Kind of Love” volt.
1926-ban Londonban a nagy sikerű Blackbirds című darab több mint 300 előadása után kimerülten megbetegedett tuberkulózisban. 1927. november 1-jén egy műtétet követő fertőzésben halt meg. 31 éves volt. Több ezren vettek részt a temetésén, köztük James Weldon Johnson, a Advancement of Colored People Országos Szövetség elnöke, valamint a színpad, a varieté és a tánc sztárjai.
Mills halálát követően számos zenész énekelte dalai. Duke Ellington tisztelgett Mills emlékének „Black Beauty” című dalában.
Fats Waller írta számára a ”Bye Bye Florence" című dalt. A dalt mindössze néhány nappal Mills halála után vették fel. Ugyanezen a napon más zenészek is felvették olyan dalait, mint a „You Live on in Memory” és a „Gone But Not Forgotten, Florence Mills”.
A harlemi 267 Edgecombe Avenue Mills nevét viseli.
És 2012-ben jelent meg a "Baby Flo: Florence Mills Lights Up the Stage" című könyv róla.
Jegyzetek
Források https://www.florencemills.com/ https://npg.si.edu/blog/forgotten-fame-florence-mills https://www.britannica.com/biography/Florence-Mills https://www.kennedy-center.org/education/resources-for-educators/classroom-resources/media-and-interactives/artists/mills-florence/ https://www.nypl.org/blog/2016/02/22/100-years-dance-florence-mills https://www.ebsco.com/research-starters/history/florence-mills#life%E2%80%99s-work https://blackpast.org/african-american-history/mills-florence-1896-1927/
Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai táncművészek Kategória:Washingtoniak