A Torontál InterCity egy Budapest-Szeged között közlekedő InterCity-járat volt.
A járat története A járat először a 2006/2007-es menetrendben közlekedett, mint "Hibrid-InterCity" (InterCity+gyorsvonat egyesítve), a járat csak Zugló, Kőbánya-Kispest, Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kistelek és Szatymaz állomásokon valamint a 2007 nyarán átadott Ferihegy megállóhellyen állt meg.
2015. június 22. és július 5. közöttHíradó.hu, valamint 2021. június 19. és július 17. között Budapest-Nyugati pályaudvaron végzett pályakarbantartási munkálatok miatt a járat végállomása Budapest-Kelenföld volt, valamint a járat megállt Ferencváros állomáson is.
A gyorsvonati stokk színes palettával rendelkezett, 2019-ig ugyanis egyaránt előfordult benne Bautzeni, Poznani, Győri és Halberstadti kocsi is.
2019-től kezdve a Rába 20-37-es "Bd" kocsik lettek az egységes gyorsvonati kocsik, de erősítő kocsiként megfordult a vonatban Dunakeszi "Bp" volt 1.osztályú, felújított "Bhv", mozgássérült utas számára kialakított hellyel rendelkező "Bhrv", poggyászteres "BDbh/BDd" valamint ex-osztrák Schlieren-kocsi is.
1.osztályú kocsiként a 2.generációs kocsik mellett úgynevezett "Komfortkocsi" valamint rövid ideig EuroCity-minősgű 10-71 "Apmz" típus is megtalálható volt rajta.
A járatot főleg V43-as villanymozdonyok továbbították, de később 480-as Bombardier TRAXX-ok és elvétve V63-as villanymozdonyok is besegítettek.
2022 október 1-től a Budapest-Szeged között közlekedő InterCity-k egységesen "Napfény" néven közlekednek.
A járat megállási pontjai és utolsó összeállítási tervezete +Torontál InterCityÁllomásKmMenetidő (perc)Budapest-Nyugati00Zugló55Kőbánya-Kispest1112Ferihegy1818Cegléd7354Nagykőrös9166Kecskemét10677Kiskunfélegyháza13194 indulásnál 97Kistelek160116Szatymaz175126Szeged191142 +Torontál InterCityKocsiszámJárműKocsiosztályMegjegyzés -MÁV V43MÁV V63MÁV 480 - - -START Bhrv START BDbh2. (gyorsvonat)Közlekedik szükség esetén -START Bd 20372. (gyorsvonat)Közlekedik: hétfő-szombat34START Bd 20372. (gyorsvonat)Közlekedik: hétfő-szombat Kerékpárhelyjegy váltása kötelező33START Bd 20372. (gyorsvonat)Kerékpárhelyjegy váltása kötelező32START Bd 20372. (gyorsvonat)Kerékpárhelyjegy váltása kötelező31START Bd 20372. (gyorsvonat)Kerékpárhelyjegy váltása kötelező22START Bpee 20442. (InterCity)Közlekedik péntek-vasárnap21START Bpee 20442. (InterCity) -18START Apee 1044 START Apee 17371. (InterCity) -Szeged-Budapest között fordított sorrendben közlekedik!
Jegyzetek
Kategória:Nevet viselő magyarországi vonatok