A Magyar képzőművészek lexikona egy korai, csonkán maradt magyar művészeti lexikon.
Története
Magyarországon a 19. század végén indult a nagyobb lexikonok kiadása. Bár az általános lexikonok (Egyetemes magyar encyclopaedia, A Pallas nagy lexikona, Révai nagy lexikona, Tolnai világlexikona stb.), illetve művészettörténeti albumok (pl. Szana Tamás: Magyar művészek. Műtörténelmi vázlatok képekkel)https://www.antikvarium.hu/konyv/szana-tamas-magyar-muveszek-885868-0 is tárgyaltak művészeti vonatkozású témaköröket külön szócikkekben,A korai kísérleteket ld. Magyar képzőművészek lexikona, Előszó, V-XIII. kifejezetten művészeti lexikon 1912-ben jelent meg először. Ez a Déry Béla, Bányász László és Margitay Ernő szerkesztésében kiadott Almanach (képzőművészeti lexikon) volt, de tulajdonképpen ennek is csak a második fele volt az igazi lexikon.https://www.regikonyvek.hu/kiadas/almanach-kepzomuveszeti-lexikon-1912
Ebben az időben Szendrei János és Szentiványi Gyula egy nagy képzőművészeti lexikon kiadását készítették elő. Ehhez kb. 2500 mű 4000 kötetét nézték át, de felhasználtak levéltári forrásokat is, valamint nagy mennyiségű újság adatát.Magyar képzőművészek lexikona, Előszó, XX. A kötet kiadását a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat támogatta.Magyar képzőművészek lexikona, Előszó, XXI. A lexikon összeállítói már a kötet megjelenésekor jelezték, hogy az anyag bizonyos hiányosságokat tartalmaz. Beszámolójuk szerint több művészeti egyesületet is megkerestek azzal a kéréssel, hogy segítsenek összegyűjteni tagjaik életrajzi adatait a kiadvány számára, azonban felhívásuk nem járt eredménnyel. Számos hazai művész még ismételt megkeresésre sem küldte el a szükséges információkat, így sok esetben a legalapvetőbb életrajzi adatok sem álltak a szerkesztők rendelkezésére. A horvát művészeket szintén közvetlen levélben keresték meg, ám tőlük sem érkeztek be életrajzok. Emiatt a szerkesztők kénytelenek voltak a horvát művészettörténeti szakirodalom feldolgozásával pótolni a hiányzó adatokat. Ennek következtében több szócikk csak töredékes életrajzi információkat tartalmazhatott, amit a szerkesztők a fent ismertetett körülményekkel indokoltak. A lexikon megjelenését több közéleti és tudományos szereplő is támogatta. Ilyen volt Apponyi Albert és Zichy János korábbi vallás- és közoktatásügyi miniszterek, Molnár Viktor volt államtitkár, valamint Koronghy Lippich Elek és Majovszky Pál miniszteri tanácsosok. A kutatómunkát segítette Kammerer Ernő, a Szépművészeti Múzeum korábbi igazgatója, különösen a múzeum és a Magyar Történelmi Képcsarnok gyűjteményeiben végzett kutatások során. A lexikont a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Riedl Frigyes bírálta el. Az előszó további támogatóként említi Forster Gyulat, Tömörkény Istvánt, Móra Ferencet, a szegedi Somogyi-könyvtár vezetőit, Csáki M., a nagyszebeni Brukenthal Múzeum munkatársát, valamint Szegedy-Maszák Hugót, Meller Simont, Felvinczi Takács Zoltánt és Berkeszi Istvánt.
A mű első, XXII + 616 oldalas kötete 1915-ben meg is jelent, amely az Abádi-Günther címszavakat tartalmazta., A szerzők az előszóban kiemelték:
„Mint minden efajta mű, természetesen a Magyar Képzőművészek Lexikona is távol áll attól, hogy teljes legyen. Úttörő munkákra kétszeresen áll ez, mert sokkal rögösebb az a pálya, amelyen a szerzőknek haladniok kell. Szorgalmas művészettörténeti íróink egymásután fedezik fel rég elfelejtett művészeinket, vagy gyűjtögetik az adatokat olyan művészek élettörténetéhez, akiknek sokáig csak neveiket ismertük. Ilyen körülmények között nemsokára bizonyára akadnak majd olyan nevek, melyeket itt is hiába keres az érdeklődő. A hiányokat pótolni, s az újabb kutatások eredményét rendszeresen összefoglalni e lexikon harmadik kötetének megjelenése után kiadandó pótkötet lesz hivatva.”
A műről méltatást adott a Művészet,https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet_1915/?query=Magyar+k%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szek+lexikona&pg=241&layout=s a Muzeumi és Könyvtári Értesítő,https://adt.arcanum.com/hu/view/MuzeumiKonyvtariErtesito_1915/?query=Magyar+k%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szek+lexikona&pg=144&layout=s a Numizmatikai Közlöny,https://adt.arcanum.com/hu/view/Numizmatika_Kozlony_1915/?query=Magyar+k%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szek+lexikona&pg=29&layout=s a Századok,https://adt.arcanum.com/hu/view/Szazadok_1915/?query=Magyar+k%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szek+lexikona&pg=425&layout=s a Magyar Iparművészet, a Nyugat, és a Könyvtári Szemle is.https://adt.arcanum.com/hu/view/EgyetemesFilologiaiKozlony_1916/?query=Magyar+k%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szek+lexikona&pg=465&layout=s
A további anyag és a másik két kötet kiadására nem került sor sohasem, ugyanakkor Szentiványi 40 évvel később bekövetkező, 1956-os haláláig dolgozott – annak ellenére, hogy 1926-ban megjelent tőle függetlenül egy újabb művészeti lexikonhttps://www.antikvarium.hu/konyv/barat-bela-condrad-gyula-muveszeti-lexikon-216860-0 – egy átfogó magyar művészeti lexikon összeállításán, amelyhez folyamatosan gyűjtötte az adatokat. A lexikon alapanyagát képező gyűjtemény ma a Művészettörténeti Dokumentációs Központban található, és a későbbi lexikális adatgyűjtés egyik fontos forrását jelentette.https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/sz-77C95/szentivanyi-gyula-77F32/
Az adatgyűjtést Szentiványi halála után a Művészettörténeti Dokumentációs Központ folytatta, majd 1969-től a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatócsoportja és jogutód intézményei vették át. A dokumentumgyűjtemény napjainkra több millió tételből áll. Az intézeti gyűjtemények digitalizálási programjának keretében 2018 őszétől online elérhetővé vált a Lexikongyűjteményből az eredeti, Szentiványi-féle lexikon A–H betűkig terjedő kéziratának az intézetben őrzött példánya. 2020 májusától, a feldolgozás ütemében, az 1740 doboznyi anyag digitalizált cédulaállományai is folyamatosan online hozzáférhetővé válnak.https://mi.abtk.hu/hu/gyujtemenyek/az-intezet-sajat-kezeleseben-levo-gyujtemenyek/lexikongyujtemeny Az 1915-ben kinyomtatott első kötetet az Arcanum Adatbázis Kft. digitalizálta, és annak honlapjáról elérhető.
Jegyzetek
Kategória:Magyar lexikonok Kategória:1915 könyvei