A 18. és 19. századi angol köznyelvben a varjútelep egy városi nyomornegyed volt, amelyet szegények, gyakran bűnözők és prostituáltak is laktak. Az ilyen területek túlzsúfoltak voltak, rossz minőségű lakásokkal és kevés vagy semmilyen higiéniai ellátással. A helyi ipar, mint például a szénerőművek és a gáztárolók, szennyezte a nyomortanyák levegőjét. A rosszul megépített, többszintes lakóépületek, amelyeket gyakran a szabad területek bármely pontjára zsúfoltak össze, sűrűn lakott, komor, keskeny utcákkal és sikátorokkal tarkított városrészeket hoztak létre. Sokan ezeket a városrészeket néha „lakhatatlannak” tartották.
Etimológia A „varjútelep” kifejezés a városi nyomornegyedek és a varjúfélék családjába tartozó varjú fészkelési szokásai közötti vélt hasonlóságokból ered. A varjak nagy, zajos kolóniákban fészkelnek, amelyek több fészekből állnak, gyakran rendezetlenül zsúfolódva egy szoros lombkorona-csoportba, amelyet varjútelepnek neveznek.
A szó összefüggésbe hozható a „to rook” (csalni vagy lopni) szleng kifejezéssel is, amely ige már a 16. században is elterjedt volt, és a varjú madár állítólagos tolvaj természetéhez kapcsolódott. A „rookery” kifejezést először George Galloway költő használta nyomtatásban 1792-ben, hogy leírja „a legalacsonyabb osztályba tartozó emberekkel sűrűn lakott, nyomorúságos bérházak csoportját”.
Varjútelep létrehozása Egy terület akkor válhat rookery-vé, amikor a bűnözők eldugott, zsákutcákban telepednek le, hogy azok elszigeteltségét stratégiai célokra használhassák. Más esetekben a zajt vagy szagokat kibocsátó ipari létesítmények elriasztják azokat a lakosokat, akik nem tudnak megelégedni egy ilyen környezettel, és el tudnak menni.Az ilyen típusú iparágak lehettek „valami piszkos gyár, gázgyár, utcai piac hulladékai vagy szennyvízcsatorna”, amelyek gyakran adtak munkát a nyomornegyed lakóinak. A telepek létrejöttét elősegítő másik tényező az építési előírások hiánya volt, illetve az, hogy az építőmunkások néha nem voltak tisztában ezekkel.A középosztálybeli házak túl nagyok voltak egyetlen munkáscsalád számára, ezért gyakran felosztották őket, hogy több háztartás is elférjen bennük – ez a tényező tette ezeket az otthonokat zajossá és romossá.
Rookery lakói A nyomornegyedekben élők gyakran vándorok, bevándorlók, szegények, munkásosztálybeli emberek vagy bűnözők voltak. A nyomornegyedekben élő bevándorlók közül kiemelkedő csoportot alkottak a zsidók és az írek. A nyomornegyedek lakói számára elérhető munkák nem voltak vonzóak: hulladékgyűjtés, utcaseprés vagy szemétszállítás.
Londoni telepek jobbra|bélyegkép|Charles Booth szegénységi térképének egy része, amely London keleti részén fekvő Old Nichol negyedet ábrázolja. 1889-ben jelent meg a *Life and Labour of the People in London* című műben. A piros területek a „középosztály, jómódúak”, a világoskék területek a „szegények, egy átlagos család heti 18–21 shillingből él”, a sötétkék területek a „nagyon szegények, alkalmi munkások, krónikus nélkülözés”, a fekete területek pedig a „legalacsonyabb osztály... alkalmi munkások, utcai árusok, csavargók, bűnözők és köztörvényesek”. A híres nyomornegyedek közé tartozik a londoni belvárosi St Giles környéke, amely a 17. századtól egészen a viktoriánus korszakig létezett; ezt a területet Henry Mayhew írta le 1860 körül A Visit to the Rookery of St Giles and its Neighbourhood című művében. A St Giles-i nyomornegyedet, a Bermondsey-ben található Jacob's Islandet és a londoni East Endben található Old Nichol Street-i nyomornegyedet a 19. század végén a londoni nyomornegyedek felszámolására és városfejlesztési projektekre irányuló program keretében lebontották.
1850-ben az angol regényíró, Charles Dickens „Field felügyelő, a Scotland Yard félelmetes főnyomozója” vezetésével bejárást tett több veszélyes nyomornegyedben. A hatfős csoport – Dickens, Field, egy helyettes rendőrfőnök és három alacsonyabb rangú (valószínűleg fegyveres) rendőr – behatolt a Rat’s Castle-be, miközben egy helyi rendőri osztag a füttyel jelezhető távolságon belül fedezte őket. A bejárás este kezdődött és hajnalig tartott. Bejárták St Giles-t és még rosszabb állapotú nyomornegyedeket az Old Mintben, a Ratcliffe Highway mentén és a Petticoat Lane-en. Ennek és más nyomozásoknak az eredményei regényekben, novellákban és újságcikkekben jelentek meg, amelyekből Dickens rengeteget írt.
Oliver Twist (1838) a Jacob-szigeti nyomornegyedet mutatja be:
azok az őrült faerkélyek, amelyek fél tucat ház hátsó részén találhatók, lyukakkal, ahonnan le lehet nézni az alatta elterülő sárra; törött és foltozott ablakok, amelyekből rudak nyúlnak ki, hogy rajtuk szárítsák a soha nem létező ruhákat; olyan kicsi, olyan mocskos, olyan szűk szobák, hogy a levegő még a bennük uralkodó kosz és nyomorúság számára is túl szennyezettnek tűnik; a sár fölé nyúló, beleomlani látszó fa kamrák – ahogyan ez néhányukkal már meg is történt; koszfoltos falak és rothadó alapok, a szegénység minden visszataszító vonása, a mocsok, a rothadás és a szemét minden undorító jele: mindez díszíti a Folly Ditch partjait. A Boz vázlatai című művében Dickens így írt le egy negyedet:
Szerencsétlen házak, törött ablakaikat rongyokkal és papírral foltozták be: minden szobát más-más családnak adtak ki, sok esetben kettőnek vagy akár háromnak is... mindenhol mocsok – a házak előtt csatorna, mögöttük lefolyó – az ablakokban ruhák száradnak és moslék ömlik ki; tizennégy-tizenöt éves lányok, összeragadt hajjal, mezítláb járkálnak, fehér kabátban, ami szinte az egyetlen ruhájuk; mindenféle korú fiúk, mindenféle méretű kabátban vagy kabát nélkül; férfiak és nők, mindenféle kopott és piszkos ruhában, lustálkodnak, veszekednek, isznak, dohányoznak, civódnak, verekednek és káromkodnak. A The Rookeries of London (1850) című művében Thomas Beames is leírt egyet:
A Rookery… olyan volt, mint egy méhsejt, amelyet számos udvar, zsákutca és sikátor szőtt át, és amelynek a bejáraton kívül nem volt más kijárata. Itt voltak London legalacsonyabb színvonalú szálláshelyei, amelyeket a nagyvárosokban megszokott különféle tolvajok laktak... összeálltak... Mivel mindenkit befogadnak, aki fizetni tud, a tolvajok és a prostituáltak azok között találnak menedéket, akiknek egyetlen bűne a szegénység, és így mindig van egy viszonylag biztonságos menedék azok számára, akik megsértették országuk törvényeit. Itt fizetnek díjakat, amelyek tizedét, ha jól osztanák el, egyszerre biztosítana tisztességes és tágas szállást a rászoruló szegényeknek; és az a többlet, amely hozzájárulhatna a keményen dolgozók kényelméhez és jobb életkörülményeihez, a közvetítő zsebébe vándorol... Kellow Chesney egy egész fejezetet szentel a londoni nyomornegyedeknek. Fellendülésük idején ezek a problémák megoldhatatlannak tűntek, végül azonban csökkentek. A jogszabályi változások, a rendőrség egyre hatékonyabb fellépése, a nyomornegyedek felszámolása, és talán a gazdaság növekvő jóléte is fokozatosan meghozták eredményüket.
Egyéb negyedek A southamptoni King Street-i telep szintén hírhedt volt a 19. század elején.
A kifejezést az angol nyelvterület más részein is használták, beleértve az Egyesült Államokat és Ausztráliát .
Fordítás
Források
Kategória:Szleng Kategória:London Kategória:Kriminológia