Josef Hauzinger, néhol Josef Hautzinger osztrák festőművész. Elsősorban barokk templomi freskókat, oltárképeket, történelmi festményeket és portrékat alkotott, valamint a Bécsi Képzőművészeti Akadémia tanáraként tevékenykedett.
Életútja Miután 1741-ben Jacob van Schuppen, Daniel Gran és Paul Troger tanítványaként a Bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója lett, majd Troger segédjeként dolgozott: közreműködött a brixeni dóm és a salzburgi Szent Sebestyén-templom mennyezetfreskóinak elkészítésében (ez utóbbiak nem maradtak fenn). A brixeni Szent Mihály-plébániatemplom mennyezetfreskóit már önállóan, egyedül alkotta. Bécsbe visszatérve ő festette a Mariahilf-templom mennyezetképeit (1759–1760).
Hauzingert 1761-ben udvari kamarai festővé (Hofkammermaler) nevezték ki. Miután 1769-ben a Bécsi Képzőművészeti Akadémia helyettes tanára lett, 1772-től egészen haláláig a történelmi festészet rendes professzoraként tanított az intézményben.
Magyar földön is számos megbízást kapott: részt vett a pozsonyi várkápolna (1763) freskóinak festésében, ő készítette a pesti Invalidus-ház kápolnája (1765), a budai várkápolna (1766) oltárképeit, majd a szegedi alsóvárosi ferences templom (1767) és a komáromi jezsuita templom mellékoltárképein dolgozott. 1771-ben a nagyszombati jezsuita egyetem dísztermének mennyezetfreskóját, 1778-ban a budai vár Szent István-kápolnájának mennyezetképét készítette el. A magyar művészettörténeti percepció szerint bevált ábrázolásokat, kompozíciós sémákat alkalmazó, önmagát is gyakran ismétlő festő volt. Korrekt technikai készségek, de személytelen ábrázolásmód jellemezte munkáit.
Források Constantin von Wurzbach: Hauzinger, Joseph. In Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich. VIII. Wien: Kaiserlich-königliche Hof- und Staatsdruckerei. 1862. 93–94. Garas Klára: Magyarországi festészet a XVIII. században. Budapest: Akadémiai. 1955. 42–43., 222.
Jegyzetek
Kategória:Osztrák festők Kategória:1728-ban született személyek Kategória:1786-ban elhunyt személyek Kategória:Bécsiek