William Worcester (1415 körül – 1482 körül) angol történetíró, John Fastolf a százéves háború egyik katonai vezetőjének titkára.
Worcesteri Vilmos (William of Worcester) bristoli polgár gyermekeként született. Anyja Thomas Botoner lánya volt, ezért a történetíró William Botoner néven is ismert. Tanulmányai Oxfordban végezte. Titkárként Fastolffal Franciaországba ment, ahonnan 1440-ben tértek vissza Angliába. Számos dokumentumot, levelet őrzött meg az utókornak, valamint leírta az általa ismert történéseket.
Több fontos esemény szemtanúja volt, történetírásában kétszer egyes szám első személyben fogalmazott. Tamás, Scales 7. bárójának 1460-as meggyilkolásáról így emlékezett meg: „láttam őt meztelenül feküdni a temetőben, közel a southwarki folyón túli Szent Mária-templom előcsarnokához.” Jelen volt Londonban, amikor 1461-ben IV. Eduárd angol király bevonult a városba.
Worcester krónikája részletekben gazdag, számos információt szolgáltat a rózsák háborújáról, többek között az uralkodó feleségének húszéves bátyja, John Woodville és a 65 esztendős vagy annál is idősebb Katalin, Norfolk özvegy hercegnőjének frigyéről, amelyet tekintettel a pár korára, ördögi házasságnak nevezett. Worcester megemlékezett arról is, hogy a wakefieldi csata után VI. Henrik angol király hívei papírkoronát helyeztek Plantagenet Richárd yorki herceg levágott fejére.
Jegyzetek
Források
Kategória:Az 1410-es években született személyek Kategória:Az 1480-as években elhunyt személyek Kategória:Középkori angol történetírók