bélyegkép|Kolozsvár a Sentinel–2A műhold felvételén, 2020. július 2. Kolozsvár népessége a 2021-es népszámlálás 2023-ban közzétett végleges eredménye szerint volt, ezzel a romániai városok között a második helyet foglalta el az 1,7 millió lakossal rendelkező Bukarest mögött. A lakosok 71,3%-a román, 11,7%-a magyar, 0,6%-a roma, 0,7%-a egyéb nemzetiségű (német, ukrán, olasz stb.) volt, 15,7% nem válaszolt. Vallásukat tekintve a lakosság 62,0%-a ortodox, 8,4%-a református, 3,2%-a pünkösdista, 2,7%-a római katolikus, 2,6%-a görögkatolikus, 1,1%-a baptista, 0,8%-a unitárius, 0,7%-a Jehova Tanúja, 1,1%-a egyéb felekezethez tartozik; 2,3%-a vallástalan, ateista vagy agnosztikus, 15,0%-a nem válaszolt. A lakosságnak csak 49,3%-a kolozsvári születésű, 15,2%-a a megye más településén, 33,8%-a más belföldi megyében, 2,1%-a pedig külföldön született.
Az előző (2011-es) népszámláláshoz képest a város lakossága közel harmincnyolcezer fővel csökkent; ez a szuburbanizációval, azaz a környező településekre (Szászfenes, Kisbács, Apahida, Erdőfelek, Gyalu) kiköltözéssel magyarázható.
Történeti fejlődés bélyegkép|Joris Hoefnagel metszete, 1617 bélyegkép|Jacob Peeters metszete, 1686 bélyegkép|Ludwig Rohbock metszete, 1856 bélyegkép|Látkép a Fellegvárból, 1941 bélyegkép|Látkép a Fellegvárból, 2012
A város területén álló római kori Napoca lakosságát a kiterjedése és más városokkal való összehasonlítása alapján 4000–6000 főre, legfeljebb becsülik.
Egy 13. századi kézirat szerint, amelynek „számadatai szerfelett túlzottak” a tatárjárás során a Kolozs nevű várban végtelen nagy számú magyarság esett el; ugyanez a kézirat Besztercén hatezer, Küküllőváron harmincezer, Nagyszebenben százezer halottról ír.
Kolozsvár első adóösszeírása 1453-ból maradt fenn; ez alapján a becsült népesség mintegy 4500–5500 fő, más szerzők szerint legalább 5500, illetve 5500–6000 fő lehetett, ami Drezdához és Pozsonyhoz hasonló nagyságrendet jelentett, az akkori Magyarországon csak Buda, Brassó és talán Kassa volt nagyobb. A kézművesek arányát 30%-ra becsülik.
A 16. század végére Kolozsvár lakossága (az 1593-as adóösszeírás adataiból becsülve) 7500–8500 főre emelkedett, ezzel Brassó után az Erdélyi Fejedelemség második legnagyobb városának számított. Ekkoriban kezdték Kolozsvárt „kincses város” vagy néven emlegetni, de nevezték első városnak és az ország kulcsának is. Csak ezüstművesből több mint négyszázat jegyeztek fel ebben az időszakban.
Miután II. Rákóczi György 1657-ben megtámadta Lengyelországot, a törökök büntetésképpen Erdély ellen fordultak, és Kolozsvárt is végigpusztították; a lakosság csökkenését némiképpen ellensúlyozta az Alföldről érkező menekültek betelepülése. Az 1660-as adólajstrom alapján készült becslések szerint a városban ekkor 9000-10000 fő élt.
A 17. században a város a török fennhatóság után osztrák kézre jutott, és 1689-ben és 1697-ben tűzvész pusztította, a lakosok közül sokan elmenekültek. A Rákóczi-szabadságharc idején hol a kurucok, hol a labancok foglalták el, Cserei Mihály szerint „kincses Kolozsvárból koldus Kolozsvár lőn a kétféle had közt”. A lakosság száma a háborús idők, tűzvészek és járványok miatt visszaesett, 1711-re a különböző szerzők négyezer, ötezer, de maximum hétezer fővel számolnak. A 18. században a Habsburg-uralom viszonylag békés időszakában a város ismét gyarapodni kezdett, így 1770-ben a lakosság már mintegy volt.
Az első magyarországi népszámlálás (1784–1787) során Kolozsváron jegyeztek fel; ezzel Erdélyben a harmadik helyen állt Brassó és Nagyszeben mögött; a lakosság számának növekedése azonban nem jelentett gazdasági fejlődést. A Gubernium Kolozsvárra költöztetése 1790-ben segítette a város fejlődését, amely 1846-ra már körülbelül lakossággal rendelkezett, vagyis hatvan év alatt mintegy 54%-os volt a növekedés, de a népesség szerkezete még mindig a fejletlen gazdaságát tükrözte. Ennek ellenére a 19. század elején megindult az urbanizáció: elkezdték kikövezni az utcákat, megindult a közvilágítás, és színház, vívóterem, uszoda létesült.
A kiegyezés után a város lassú fejlődésnek indult. Valódi gyorsulás 1890 után következett be, amikor sorra alakultak a nagyipari vállalatok ((papírgyár, téglagyár, vasgyár, villamosművek, szeszgyár, bőrgyár, gyufagyár). 1890-1920 között a lakosság szám több mint kétszeresére növekedett.
Az 1918-as hatalomváltozás során a magyar állam tisztviselői és értelmisége nagy számban hagyta el az országot, ugyanakkor megkezdődött a románok nagy arányú betelepülés; 1910 és 1930 között a román lakosok száma több, mint négyszeresére növekedett. A lakosság összetételében megnövekedett az iparban és közlekedésben foglalkoztatottak aránya (1930-ban 40%).
A második világháborút követően a népesség ugrásszerű növekedett. Ennek elsődleges oka az erőltetett iparfejlesztés volt, de nagy szerepe volt Ceauşescu-rendszer népesedéspolitikájának is, amely a születések számának minden áron növelését irányozta elő. Az új betelepülők jellemzően románok voltak, mivel a politikai vezetés zárt várossá nyilvánította Kolozsvárt, és adminisztratív eszközökkel akadályozta a más nemzetiségűek letelepedését.
Az 1989-es romániai forradalom után Romániából erőteljes kivándorlás indult meg, ami a népszámlálási adatok tanúsága szerint Kolozsváron elsődlegesen a magyar lakosságot érintette.
A 2011 és 2022 közötti harmincnyolcezer főnyi népességcsökkenés a szuburbanizációval, azaz a környező településekre (Szászfenes, Kisbács, Apahida, Erdőfelek, Gyalu) kiköltözéssel magyarázható.
Nemzetiségi megoszlás A 2021-es népszámlálás során a lakosok 71,3%-a román, 11,7%-a magyar, 0,6%-a roma, 0,7%-a egyéb nemzetiségű (német, ukrán, olasz stb.) volt, 15,7% nem válaszolt.
Az első népszámlálás, amelynek során a nemzetiséget is feljegyezték, az 1850-es volt. Népszámlálási adatok hiányában az adóösszeírásokból, iskolák, templomok és egyéb intézmények meglétéből lehet a város nemzetiségi összetételére következtetni. A 18. század végén Kolozsváron a legnépesebb a magyarság volt, utána a németek és az örmények következtek. 1850-ben a magyarok aránya 65%, 1880-ban 74%, 1910-ben 83% volt, beleértve a magukat magyarnak valló izraelitákat is.
A románok ittlétéről az első említés 1367-ből származik, amikor I. Lajos engedélyt adott Kolozsvár városának, hogy új falut alapítsanak a szomszédos Felek-hegyen, ekkor 20 román családot telepítettek ide. (Erdőfelek közigazgatásilag 1848-ig Kolozsvár része volt.) Létszámuk a városban a 19. század közepéig elég alacsony volt; 1850-ben azonban már a lakosság 18,4%-át tették ki. Az első világháborúig terjedő időszakban számuk nőtt ugyan, de arányuk az összlakosságon belül nem. Lényeges változást az 1918-as hatalomváltozás hozott: az országot elhagyó magyar tisztviselők, értelmiségiek és rendfenntartó erők helyét románok vették át. Noha 1930-ig a városban a románok száma a négyszeresére növekedett, arányuk még mindig csak 34,6% volt. A második bécsi döntés követően számos román Dél-Erdélybe menekült, de a világháborút követően számuk ismét emelkedésnek indult. A városban először az 1956-os népszámlálás során jegyeztek fel román többséget.
Az erdélyi szászokat (németek), István ifjabb király telepítette le a városban a tatárjárás után, és a 14–15. században fontos szerepet játszottak a várfalak megerősítésében, a kézműipar kibontakozásában, illetve a városi és polgári intézmények működésében. 1453-ban a magyarok és szászok nagyjából azonos számban éltek a városban, és paritásos alapon látték el a tisztségeket. A 16. század végén arányuk a városban visszaesett, és elkezdődött asszimilációjuk. Az 1850-as évektől kezdve számuk egy-két ezer között mozgott, így arányuk a növekvő népességű városban egyre csökkent.
1554-ben Kendi Ferenc és Dobó István vajdák négy sátoralja cigányt adományoztak Kolozsvárnak, akiket a város falaitól délre telepítettek le. Ők végezték az utcák seprését, a kutyák befogását, a megszégyenítő büntetések végrehajtását, de kovácsmunkákkal is foglalkoztak. 1791-ben Kolozsvár 2591 adófizetője közül 74 (2,9%) volt a cigány.
Az első zsidó családok a 18. század végén jelentek meg Kolozsváron, de csak a városi tanács esetenként megadott engedélyével tehették. 1851-ben egy miniszteri rendelet lehetővé tette szabad letelepedésüket az erdélyi városokban, ettől kezdve a város zsidó népessége folyamatosan növekedett. Míg 1850-ben a város lakosságának 2,7%-a volt zsidó, 1930-ra ez az arány 12,6%-ra növekedett. A második bécsi döntést követően Észak-Erdély (és benne Kolozsvár) Magyarországhoz került. Ekkor a városban mintegy tizenhatezer izraelita élt. 1944. május 3-tól kezdődően a zsidókat gettósították, majd május 25. és június 7. között deportálták. 1948-ban Kolozsváron már csak 1625 zsidó élt. A kommunista időszakban a zsidók nagy része kivándorolt Izraelbe, így számuk a 21. században minimális.
Év Összesen Román Magyar Német Zsidó Cigány Egyéb Nincs adat 1850Benne van az akkor Kolozsvárhoz tartozó Erdőfelek is, majdnem kizárólag román lakossággal; lásd Csetri 2001: 16. o. 19 612 4 116 12 317 1 587 535 585 472 1880 32 831 5 821 24 446 1 484 1 080 1890 37 184 5 637 29 396 1 357 794 1900 50 908 7 185 41 311 1 785 627 1910 62 733 8 886 51 192 1 678 977 1920 85 509 29 644 42 168 2 075 10 638 984 1930 103 840 37 029 48 271 2 526 13 094 1 168 1 752 1941 114 984 11 255 98 502 1 618 2 669 618 322 1956 154 723 74 033 74 155 990 4 530 444 571 1966 185 663 104 914 76 934 1 333 1 689 178 615 1977 262 858 173 003 86 215 1 480 1 009 628 523 1992 328 602 248 572 74 871 1 149 344 3 201 465 2002 317 953 252 433 60 287 734 217 3 029 1 198 55 2011 324 576 245 737 49 565 544 155 3 273 2 137 23 165 2021 286 598 204 297 33 603 433 106 1 758 1 365 45 036
Felekezeti megoszlás A 2021-es népszámlálás szerint Kolozsvár lakosságának 62,0%-a ortodox, 8,4%-a református, 3,2%-a pünkösdista, 2,7%-a római katolikus, 2,6%-a görögkatolikus, 1,1%-a baptista, 0,8%-a unitárius, 0,7%-a Jehova Tanúja, 1,1%-a egyéb felekezethez tartozik; 2,3%-a vallástalan, ateista vagy agnosztikus, 15,0%-a nem válaszolt.
A római katolikus egyház már a 11. század 60-as éveiben jelen volt a településen, és a reformáció megjelenéséig nem volt versenytársa. A reformáció Kolozsváron Heltai Gáspárral kezdődött, aki 1544-ben lett a város lelkésze. 1556-ban a város hivatalosan is lutheránussá lett. Ugyanebben az évben jelentek meg a Kálvin tanait hirdető prédikátorok is a városban. Az első unitárius szellemű prédikációt Dávid Ferenc tartotta 1566. január 20-án. A 16-17. században Erdélyben kialakult a bevett (római katolikus, evangélikus, református, unitárius) és tűrt (szombatosok, anabaptisták, ortodoxok) vallások rendszere, ami egyensúlyt teremtett a különböző felekezetek között. Ennek az egyensúlynak a Habsburg-uralommal együtt érkezett ellenreformáció vetett véget.
Kolozsvár első ortodox templomát 1795-ben építették, első görögkatolikus templomát 1803-ban szentelték fel. az első zsinagóga 1851-ben épült Az első baptista misszionárius 1866-ban, az első adventista misszionárius 1890-ben érkezett Kolozsvárra.
2026-ban Kolozsváron harminchat ortodox templom, tizennégy görögkatolikus templom, tizenhárom református templom, tizenegy baptista imaház, tíz római katolikus templom, nyolc pünkösdista imaház, öt adventista imaház két unitárius templom és egy lutheránus templom templom található. A város öt zsinagógájaközül egy működik.