Władysław Eugeniusz Sikorski (Tuszów Narodowy, 1881. május 20. – Gibraltár közelében, 1943. július 4.) lengyel katonai és politikai vezető volt. Az első világháború előtt Sikorski több, a lengyel függetlenség ügyét támogató földalatti szervezetet alapított és tevékenykedett bennük. Az első világháborúban a Lengyel Légiókban, majd később az 1919–1921-es lengyel–szovjet háborúban az újonnan létrehozott Lengyel Hadseregben harcolt kiemelkedő érdemeket szerezve. Az utóbbi háborúban kiemelkedő szerepet játszott a döntő jelentőségű 1920-as varsói csatában.
A Második Lengyel Köztársaság korai éveiben Sikorski több kormányzati tisztséget is betöltött, többek között miniszterelnök (1922–1923) és hadügyminiszter (1923–1924) volt. Józef Piłsudski 1926. májusi puccsát és a Sanation-kormány megalakulását követően kegyvesztetté vált az új rezsimnél.
A második világháború alatt Sikorski a lengyel emigráns kormány miniszterelnöke és a lengyel fegyveres erők főparancsnoka lett, és a diplomáciai színtéren a lengyel ügy lelkes szószólója volt. Tevékenyen részt vett a legfontosabb földalatti szervezet, a Honi Hadsereg megszervezésében. Támogatta a Lengyelország és a Szovjetunió közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítását, amelyek 1939 szeptemberében, a szovjet lengyelországi inváziót követően megszakadtak. Ezt követően, 1943 áprilisában, a szovjet vezető, Joszif Sztálin megszakította a szovjet–lengyel diplomáciai kapcsolatokat, miután Sikorski felkérte a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy vizsgálja ki a katyni vérengzést.
1943 júliusában a Sikorskit szállító repülőgép Gibraltárról való felszállás után azonnal a tengerbe zuhant, és a pilóta kivételével mindenki meghalt a fedélzeten. Sikorski halálának pontos körülményei vitatottak, és a baleset körül különböző elméletek születtek, és ma is számos összeesküvés-elmélet témájául szolgálnak. Sikorski a lengyel emigránsok legrangosabb vezetője volt, és halála súlyos csapást jelentett a lengyel ügy számára.
Élete
Fiatalkorától az első világháborúig bélyegkép|1918-ban Sikorski a galíciai Tuszów Narodowyban született, amely akkoriban az Osztrák–Magyar Monarchia területén feküdt. Családjában ő volt a harmadik gyermek; édesapja, Tomasz Sikorski tanítóként dolgozott, édesanyja Emilia Habrowska volt. Nagyapja, Tomasz Kopaszyna Sikorski harcolt és megsebesült a novemberi felkelés során megvívott olszynka grochowskai csatában, amelynek során elnyerte a Virtuti Militari érdemrendet.
Sikorski 1893 és 1897 között a rzeszówi gimnáziumban (a mai Rzeszówi Konarski Gimnáziumban) tanult, majd egy évre átiratkozott egy rzeszówi tanítóképző intézetbe. 1899-ben a lembergi (lwówi) Ferenc József Gimnázium tanulója lett, majd 1902-ben itt tette le érettségi vizsgáját. Ettől az évtől kezdve az ifjú Sikorski a Lwówi Műszaki Egyetemen (Politechnika Lwowska) folytatott mérnöki tanulmányokat, út- és hídépítésre szakosodva, majd 1908-ban vízépítő mérnöki oklevelet szerzett. 1906-ban Sikorski egyéves önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett az osztrák–magyar hadseregbe, és elvégezte az osztrák tiszti iskolát, ahol tiszti oklevelet szerzett, ezáltal a hadsereg tartalékos alhadnagyává vált. 1909-ben feleségül vette Helena Zubczewskát, akivel még a lembergi gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg. 1912-ben megszületett lányuk, Zofia. A diploma megszerzését követően Leżajskban élt, és a galíciai közigazgatás vízépítési osztályán a San folyó szabályozásán dolgozott, később pedig építőipari, ingatlanpiaci és kőolajkereskedelmi magánvállalkozásokban vállalt szerepet.
A Politechnicumban végzett tanulmányai során Sikorski csatlakozott a Népiskolai Társasághoz (Towarzystwo Szkoły Ludowej), egy olyan szervezethez, amely az írás-olvasás terjesztését tűzte ki céljául a vidéki lakosság körében. 1904–1905 körül rövid ideig kapcsolatban állt a „Zet” Lengyel Ifjúsági Szövetséggel (amely a nemzeti demokrata endecja irányzathoz kötődött), majd a Lengyel Szocialista Párthoz köthető félkatonai szocialista szervezetek felé sodródott, amelyek a lengyel függetlenség kivívására törekedtek. A szocialista mozgalommal 1905–1906 táján került kapcsolatba a Lengyel Nemzet Újjászületésének Szövetségén (Związek Odrodzenia Narodu Polskiego) keresztül. 1908-ban Lembergben Sikorski (Józef Piłsudski, Marian Kukiel, Walery Sławek, Kazimierz Sosnkowski, Witold Jodko-Narkiewicz és Henryk Minkiewicz társaságában) megszervezte a titkos Aktív Harci Szövetséget (Związek Walki Czynnej), azzal a céllal, hogy felkelést robbantsanak ki az Orosz Birodalom, azaz a Lengyelországot felosztó három hatalom egyike ellen. 1910-ben, szintén Lembergben, Sikorski segédkezett a Lövészszövetség (Związek Strzelecki) megszervezésében, amelynek lembergi elnöke lett, emellett ő felelt a katonai szárnyért a Konföderált Függetlenségi Pártok Bizottságán (Komisja Skonfederowanych Stronnictw Niepodległościowych, KSSN) belül. Katonai végzettségének köszönhetően harcászatot oktatott a többi aktivistának.
Az első világháború 1914. júliusi kitörésekor Sikorskit mozgósították, azonban a KSSN befolyásának köszönhetően engedélyezték számára, hogy a lengyel katonai egységek megszervezésében vegyen részt, ahelyett, hogy az osztrák–magyar katonai parancsnokság más feladatok ellátására osztotta volna be. A háború első heteiben a Legfelsőbb Nemzeti Bizottság (Naczelny Komitet Narodowy, NKN) Katonai Osztályának vezetőjévé nevezték ki, mely tisztségét 1916-ig töltötte be. Krakkóban a Lengyel Légiók toborzásáért felelős biztosként tevékenykedett; ezt a feladatkört részesítette előnyben azzal a lehetőséggel szemben, hogy frontparancsnokként szolgáljon a Légiókban. 1914. szeptember 30-án alezredessé léptették elő, röviddel ezután pedig egy légiós tiszti iskola (Szkoła Podchorążych) parancsnoka lett. A Légiók (a Józef Piłsudski által Lengyelország orosz, végső soron pedig osztrák–magyar és német uralom alóli felszabadítására létrehozott haderő) kezdetben az Osztrák–Magyar Monarchiával szövetségben harcoltak Oroszország ellen. 1915 augusztusától fokozódó feszültség alakult ki a Monarchiával való együttműködést szorgalmazó Sikorski, valamint Piłsudski között, aki úgy vélte, hogy a Monarchia és Németország elárulta a lengyel népet. 1916-ban Piłsudski aktív kampányt folytatott az NKN Katonai Osztályának feloszlatása érdekében. Ugyanezen év júliusában Sikorskit ezredessé léptették elő. Az 1916-os november 5-i pátens kiadását követően Sikorski szerepet vállalt a Légiók alternatíváiként szolgáló alakulatokban, a Lengyel Kisegítő Hadtestben és a Polnische Wehrmachtban (Lengyel Véderő). 1917 júniusában Piłsudski megtagadta a mindenkori Habsburg uralkodónak teendő hűségesküt előíró osztrák–magyar parancsot („esküválság”), amiért a magdeburgi erődbe internálták, míg Sikorski kilépett a Polnische Wehrmacht kötelékéből, és visszatért az osztrák–magyar hadseregbe. 1918-ban azonban, a februári breszt-litovszki béke és a rarańczai csata után Sikorski megkésve bár, de Piłsudski oldalára állt. Szolidaritást vállalt annak tetteivel, tiltakozott a Chełmi terület tervezett lengyel államtól való elcsatolása ellen, és így hamarosan osztozott Piłsudskival az internálás sorsában (őt a kárpátaljai Dulfalván tartották fogva). Ennek ellenére ez sem volt elegendő a közte és Piłsudski közötti ellentétek elsimítására, és e két meghatározó lengyel vezető a következő évek során fokozatosan egyre távolabb sodródott egymástól.
A lengyel–szovjet háború 1918-ban az Orosz Birodalom, az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Birodalom is összeomlott, Lengyelország pedig ismét függetlenné vált, de a Második Lengyel Köztársaság határai nem voltak teljesen meghatározva, és instabilak voltak. Keleten a lengyel, ukrán, litván és szovjet erők közötti eszkalálódó konfliktusokban alakultak ki, amelyek végül a lengyel–szovjet háborúban (1919–1921) csúcsosodtak ki. Winston Churchill így kommentálta a helyzetet: „Az óriások háborúja véget ért, a törpék háborúi megkezdődtek.” A bolsevik vezetők Lengyelországra olyan hídként tekintettek, amelyet a kommunista forradalomnak át kell törnie ahhoz, hogy a kommunizmust Nyugatra exportálhassa, és Lengyelország puszta léte hamarosan kockán forgott.
Internálásából való szabadulása után, 1918. május 1-jétől Sikorski a Kormányzótanácsnak dolgozott, az új lengyel hadsereget szervezve. Hamarosan ismét a frontvonalon találta magát, ezúttal a lengyel–ukrán háborúban, ahol a parancsnoksága alatt álló csapatok 1918 október-novemberében biztosították és védték Przemyślt.
A lengyel függetlenség 1918 novemberében jött el a Második Lengyel Köztársaság megalakulásával. A lengyel–ukrán háború során, valamint a lengyel–szovjet háború nyitó szakaszában Sikorski, immár a lengyel hadsereg magas rangú tisztjeként, további hadműveletekben vett részt Galícia régiójában. 1919 januárjában a Gródek Jagiellońskit (Gorodok) védő csapatok parancsnoka volt; ugyanezen év márciusában egy gyaloghadosztályt irányított, amellyel Stawczanyig és a Zbrucs folyóig nyomult előre. 1918. augusztus 1-jétől Sikorski ,ár a Polesie Csoport és a lengyel 9. gyaloghadosztály parancsnoka volt. A parancsnoksága alatt álló erők túlkapásainak megfékezése érdekében 36 tiszt perét felügyelte. Csapatai 1920 márciusában elfoglalták Mazirt és Kalinkavicsit (Mozyr és Kalenkowicze), majd az 1920 áprilisában indított lengyel kijevi offenzíva idején ismét a Polesie Csoportot irányította, a Dnyeper folyóig és a csernobili régióig nyomulva előre. Ugyanezen év április 1-jén dandártábornokká léptették elő.
Ahogy a lengyel–szovjet háború egyre intenzívebbé vált, 1920 áprilisának végén Oroszország új szovjet rendszerének Vörös Hadserege visszaszorította a lengyel erőket, és betört Lengyelországba. Ezt követően Sikorski június 29-ig sikeresen védte Mazirt és Kalinkavicsit, később azonban nem tudta megtartani a breszti erődöt, bár elég hosszú ideig védte ahhoz, hogy a régióban lévő lengyel erők rendezetten vonulhassanak vissza. Augusztus 6-án kinevezték az újonnan alakult lengyel 5. hadsereg parancsnokává, amelynek az volt a feladata, hogy tartsa a Modlintól északra, a Narew és a Wkra folyók között húzódó frontot. Kitüntette magát az 5. hadsereg parancsnokaként az alsó-visztulai fronton a varsói csata során.
Ekkor a könnyű végső győzelemre számító szovjet erőket meglepte és megbénította a lengyel ellentámadás. A csata során (amelyre néha „visztulai csodaként” is hivatkoznak) Sikorski megállította a bolsevik előrenyomulást Varsótól északra, és időt biztosított Piłsudskinak, a lengyel főparancsnoknak az ellentámadáshoz; csapatai augusztus 15-től kezdve sikeresen ütköztek meg a szovjet 5. és 15. hadsereggel. A varsói csata után, augusztus 30-tól Sikorski a 3. hadsereget irányította. Csapatai bevették Pinszket, és harcoltak a lembergi (Lwów) csata és a zamośći csata utolsó szakaszaiban, majd a nyemani (Niemen) csata után erőivel Lettország felé, valamint mélyen Fehéroroszországba nyomult előre. A lengyelek legyőzték a szovjeteket, a rigai lengyel–szovjet békeszerződés (1921. március) pedig jelentős területeket juttatott Lengyelországnak Fehéroroszországból és Ukrajnából (ez volt az úgynevezett Kresy).
Sikorski hírneve megnőtt, mivel a lengyel közvélemény a lengyel–szovjet háború egyik hőseként ismerte meg. Ő maga a háború alatt is folyamatosan publikált hadtudományi cikkeket. Bátor cselekedeteiért Sikorskit 1921. február 28-án hadosztálytábornokká léptették elő, és ugyanezen év március 15-én megkapta Lengyelország legmagasabb katonai kitüntetését, a Virtuti Militari rendet.
Politikai pályafutása bélyegkép|1923-ban