Fedics Mihály (Piricse, 1856. október 25. — Bátorliget, 1938. december 7.) magyar paraszti mesemondó, a 20. századi magyar néprajzkutatás egyik kiemelkedő alakja. Szabolcs megyei szegényparaszti környezetből származott, életét pásztorként, favágóként és uradalmi cselédként töltötte. Meséit Ortutay Gyula rögzítette az 1930-as években, ezzel nemcsak egy jelentős mesemondói életművet tett hozzáférhetővé, hanem megalapozta a paraszti egyéniségkutatás irányzatát is. Fedics Mihály előadásmódját az élő, átélő mesélés és a szereplőkkel való erős azonosulás jellemezte, amely a magyar folklór egyik legértékesebb forrásává emelte munkásságát.
Élete 1856. október 25-én született Piricsén, Fedics György és Matuca Mária gyermekeként. A mesék világa már kisfiúként magával ragadta: a szabolcsi pásztorok és favágók körében töltött idő alatt szívta magába azokat a történeteket, amelyek később híressé tették. Az iskolát hamar maga mögött hagyta, bojtárként kezdte, majd uradalmi tanyán pásztorkodott éveken át. 1883-ban megnősült, négy gyermeke született – két fia és két lánya –, ám magánéletéről szinte soha nem beszélt. Egy évvel később, 1884-ben Amerikába vándorolt, de másfél év után visszatért szülőföldjére. Favágóként, majd uradalmi cselédként dolgozott egészen öregségéig, miközben a mesék szeretete csendesen ott élt benne. Ahogy egy újságcikben Ortutay Gyula említi, 1938 december 7-én halt meg, Bátorligeten.
Jelentősége A népmesék iránti kötődése egész életében meghatározó maradt, noha kivételes mesemondói képességeire csak idős korában figyeltek fel. Ortutay Gyula 1936-ban rögzítette hanglemezre Fedics meséit. Fedics Mihály kiemelkedő előadói adottságokkal rendelkezett: mesemondását erőteljes átéltség és élő előadásmód jellemezte. Különösen a kalandmesék szereplőivel azonosult erősen, ami abban is megmutatkozott, hogy elbeszélése olykor a harmadik személyű formából első személyű megszólalásba váltott át. A mesealkotás és a szerkesztés szabályait biztos érzékkel alkalmazta, és tudatosan törekedett a változatos, árnyalt megfogalmazásra. Meséinek lejegyzésére és rendszerezésére élete utolsó szakaszában, 1936 és 1938 között került sor, de még így sem sikerült teljes egészében feltárni teljes repertoárját, amely legalább 40 szöveget foglalt magában. Jelentőségét nemcsak mesemondói teljesítménye adja, hanem az is, hogy Ortutay Gyula az ő anyagának közreadásával, hangzó rögzítésével és a személyéhez kapcsolódó elemzéseivel indította el az úgynevezett paraszti egyéniségkutatást. Ez a kutatói megközelítés később nemcsak a mese- és folklórkutatásban vált meghatározóvá, hanem a népművészet és a paraszti kismesterségek vizsgálatában is termékeny szemléletnek bizonyult.
Jegyzetek
Források
Kategória:1856-ban született személyek Kategória:1938-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar mesemondók