Skenderovići () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén. A közösséghez Skenderovići, Stožersko, Brezovice, Klupci, Lokva, Oparci, Dimnići, Petinići, Predola, Moćevići, Podvalje és Šubin települések tartoznak.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 40, közúton 71 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 5, közúton 17 km-re délkeletre, 780–940 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Zvornik 477-4-3 Kelet-Bosznia zord felföldi részén, a Drina folyó vízgyűjtője mentén, hegyes-dombos területen található. Erdős lejtők és keskeny völgyek veszik körül. A táj a régióra jellemző dinári karsztjellemzőket tükrözi, a mészkőképződmények ritkás szántóföldeket és a hegyi forrásokból származó jelentős szezonális vízhozamot eredményeznek.
Éghajlata A térségben kontinentális éghajlat uralkodik, amelyet hideg, havas telek és meleg, párás nyarak jellemeznek. Az átlagos nappali hőmérséklet januárban 0°C és augusztusban 20°C között mozog, míg az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet télen -5°C-ra csökken, nyáron pedig eléri a 25°C-ot. A csapadék az év során eloszlik, átlagosan évi 1000 mm körül van, tavasszal és ősszel nagyobb mennyiségben fordul elő, mely korlátozott mezőgazdasági területeket, például burgonya- és gyümölcstermesztést tesz lehetővé, bár a rövid időszak korlátozza a növények sokféleségét, és a bányászatot részesíti előnyben az extenzív gazdálkodással szemben.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák24928Horvát00Jugoszláv00Egyéb00Összesen24928
Története A srebrenicai régióban már a római korban élénk emberi tevékenység folyt, mely a közeli ezüstbányák római kiaknázására vezethető vissza. Krivi Bregnél egy római lámpást, a közeli Dimnići falu közelében egy második századi lámpát és három Caracalla-érmét találtak, egy meg nem határozott helyi bányában két Alexander Severusnak szentelt feliratot találtak (Radimsky 1891), míg Crvena Zdonja egyik aknájából II. Constantius bronzérme került elő (Walter 1887) A római hatalom balkáni megszűnését követően a 6.-7. században szláv népek érkeztek a Drina folyó völgyébe, ahol a bányászati hagyományok helyi szinten továbbra is fennmaradtak. A régió középkori fejlődése a boszniai állam alatt felgyorsult. Ez a vidék a trebotići plébániához tartozott, amely a mai srebrenicai települések egyes részeit foglalta magában. Egykori várra utal a határában emelkedő 624 méteres Gradina nevű magaslat.
Bosznia 1463-as meghódítását követően az oszmán terjeszkedés adminisztratív változásokat hozott. A 15. század közepére az oszmán összeírások 48 falut és 4 tanyát regisztráltak a Trebotići náhijhében, ami már létező vidéki hálózatokra utal, amelyek valószínűleg magukban foglalták a mai település elődjét, amelyet a mezőgazdaság és olyan bányászati központok, mint Srebrenica közelsége tartott fenn. A 15. század végéről a közeli Srebrenica vonzásában már folyamatos emberi jelenlétre utaló bizonyítékok találhatók. A terület az oszmán defterek szerint a Zvorniki szandzsák igazgatása alá esett. A helyi gazdaság a középkori ezüstbányászatról, amely egykor a régió védjegye volt, a mezőgazdaságra és az állattenyésztésre helyeződött át. A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során Srebrenica község részeként a településnek 23 háztartása és 91 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 95. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 20 háztartást és 94 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 114. o. Az osztrák-magyar uralom alatt a 20. század elején a srebrenicai régió fokozatos infrastruktúra-fejlesztéseken ment át, mint például a falvakat a bányászati helyszínekkel összekötő jobb utak építése.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. A különböző fegyveres csoportok által elkövetett atrocitások közepette aktivizálódott az ellenállási mozgalom. A település tanúja volt a csetnik, az usztasa és a partizán erők közötti összecsapásoknak. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (1945–1992) korszakában a jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő területek esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával. A srebrenicai régióban a háború első három hónapjában a szerb erők által teljesen vagy részben elpusztított 296 bosnyák többségű falu közül 93 Srebrenica községben található, köztük volt a muszlim lakosságú Skenderovići is, melyet teljesen elpusztítottak.
A srebrenica enklávét, amely a településtől északnyugatra húzódott a bosnyák civilek menedékeként hozták létre válaszul a bosnyák falvak elleni fokozott boszniai szerb támadásokra. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993. április 16-án fogadta el a 819-es határozatot, amely Srebrenicát „biztonsági övezetnek” nyilvánította, amelyet az ENSZ békefenntartó csapatai megvédenek bármely fél támadásaitól. Ez a státusz a humanitárius segítségnyújtás és a polgári biztonság megkönnyítését célozta, bár a határozat nem rendelkezett szilárd végrehajtási mechanizmusokkal, az ENSZ Védelmi Erőire (UNPROFOR) támaszkodva.
1995 közepére az enklávé lakossága elsősorban a szomszédos területekről, köztük Skenderoviciből elűzött bosnyák civilek és menekültek, valamint a boszniai hadsereg 8. hadtestének elemei miatt mintegy 40 ezer főre nőtt. Az ostromlott településeken szörnyű körülmények voltak, amelyeket krónikus alultápláltság, nem megfelelő menedék és az orvosi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés jellemez az időszakos segélykonvojok és a boszniai szerb blokádok miatt. A boszniai szerb erők (VRS) ismételt ágyúzásnak és mesterlövésztűznek vetették alá a területet, megsértve annak biztonsági státuszát. Közben az enklávé bosnyák védői a határokon átnyúló razziákat indítottak a szerb falvak ellen, ami polgári haláleseteket és további feszültségeket okozott. Az UNPROFOR holland zászlóalja (Dutchbat), amely mintegy 600 katonát számlált korlátozott bevetési szabályokkal és nehézfegyverzet nélkül, hatástalannak bizonyult a betörések megelőzésében illetve a védelem következetes biztosításában.
Közben Skenderovići mindvégig szerb ellenőrzés alatt maradt. A srebrenicai enklávé bukása 1995. július 6-án kezdődött, amikor a Ratko Mladić tábornok alatt működő VRS-egységek megkezdték a Krivaja 95 hadműveletet. A VRS erők elfoglalták az ENSZ megfigyelőállomásait és visszaverték a holland ellenintézkedéseket, a NATO szoros légi támogatás iránti kérelmeket pedig az ENSZ parancsnoksága ismételten késleltette vagy megtagadta. Július 11-én a VRS csapatok behatoltak Srebrenica városába, és civil bosnyák tömegeket indítottak a közeli ENSZ-bázis felé Potočariba. A megmaradt bosnyák katonai egységek megpróbálták kitörni a szerb vonalakon keresztül, de súlyos veszteségeket szenvedtek. Megkezdődött a Potočariba összeterelt a bosnyák férfiak szisztematikus elválasztása a nőktől és a gyermekektől, ami a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) által később népirtásnak ítélt cselekményekben, tömegsírok, szemtanúk beszámolói és lehallgatott kommunikációk törvényszéki bizonyítékai alapján több mint 7 ezer férfi és fiú kivégzéséhez vezetett.
A háború utáni újjáépítés A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében ez a terület a Boszniai Szerb Köztársasághoz került. A békemegállapodás elrendelte a vagyonvisszaszolgáltatást és az elűzött lakosság visszatérését. A kezdeti újjáépítési erőfeszítések a háború által megrongált lakóházak újjáépítését és a falvak alapvető infrastruktúráját célozták meg, hogy lehetővé tegyék a bosnyákok visszaáramlását. Nemzetközi szervezetek, köztük az UNHCR és a nem kormányzati szervezetek, mint például az Amerikai Menekültügyi Bizottság, több ezer otthon rehabilitációját finanszírozták az egész önkormányzatban, és a 2000-es évek elejére több mint négyezer objektumot építettek újjá, hogy támogassák a fenntartható visszatérést az etnikai feszültségek és a szerb többség helyi ellenállása közepette. Skenderovićiben, amely a háború előtt 321 bosnyák lakosnak adott otthont, az erőfeszítések magukban foglalták a lerombolt házak javítását és a bekötőutak helyreállítását, bár a dokumentáció továbbra is korlátozott a falu kis mérete miatt. Ezzel megkönnyítették a háború során elsősorban a szerb lakosok által kiűzött lakosok szerény mértékű visszaáramlását.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései