Belle Ferenc (Szeged, 1891. június 21. – 1977. december 22.Tájékoztatás kérése elhalálozott személyről; Születési neve: Belle Ferenc; születési hely: Szeged; születési idő: 1891.06.21; anyja neve: Légrády Mária) magyar hegedűművész, zeneiskolai igazgató.

Életpályája Középiskoláit a szegedi piarista gimnáziumban végezte el. Zenei tanulmányait a városi zeneiskolában kezdte meg Daubrawsky Viktor hegedűművésznél. 1909-ben egyszerre nyert felvételt a Zeneakadémia hegedű tanszakára, Kemény Rezső osztályába; és íratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi szakára. A Zeneakadémián általános zeneelméletre Kodály Zoltán oktatta, a zenekari gyakorlatot pedig Hubay Jenő tartotta számára.

1914. júniusában kapta meg hegedűtanári diplomáját.Bp. Zeneművészeti Akadémia 1875-1918 Az első világháború alatt (1914–1918) katonai szolgálatot teljesített; főhadnagyi rangig jutott. 1918-ban a Szegedi Filharmonikus Egyesület elnöke, az egyesület által szervezett szimfónikus zenekar egyik alapító tagja és állandó koncertmestere lett. 1919. nyarán letette az utolsó szigorlatát; államtudományi doktorátist szerzett és megkezdte a gyakorlást. Fellegvári (Fiedler) Viktor gordonkatanárral és Fehér Gizellával zongoratriót alapított. 1919. szeptemberében Szeged város a Király-König Péter (1870–1940) vezette Városi Zeneiskola hegedűtanárává nevezte ki.

Az 1934-35-ös tanévben igazgató-helyettesként az 1934. szeptemberétől betegszabadságon lévő Király-König Péter helyett ő látta el az igazgatói feladatokat. 1935. október 31-én az intézmény igazgatója lett (1944-ig). A második világháború alatt (1939–1945) többször teljesített katonai szolgálatot.

1944. márciusában, Szeged német megszállásakor 4 gyermekével és feleségével elhagyta Szegedet. Először Kalocsára, majd Faddra, végül a Tolna megyei Szedresre költözött. 1944. novemberétől a zeneiskola igazgatója Kollár Pál (1897–?) volt. 1944. decemberétől Szedresen katonai szolgálatot is teljesített. 1945. áprilisáig segítette a szovjet hadsereg ellátását. 1945. májusában tért vissza családjával Szegedre. 1945–1947 között hegedűtanárként dolgozott az intézményben. Ezután Orosházán és Makón oktatott.

Munkássága Tanári munkája mellett aktívan részt vett Szeged zenei életében: rendszeresen lépett fel kamara-produkciók tagjaként valamint a zenekar hangversenyein koncertmesterként. Jó kapcsolatot ápolt a szegedi értelmiségiekkel, jó barátságban volt Balázs Béla családjával, Fleischer Antal és Fricsay Ferenc karmesterekkel. Igazgatói és tanári munkája mellett továbbra is részt vett a város zenei életében kamaramuzsikusként és a Szegedi Kamarazenekar koncertmestereként. A zeneiskolákban végzett munkája mellett tagja volt az 1945-ben már Vaszy Viktor (1903–1979) vezetésével koncertező színházi zenekarnak, majd ennek megszűnésével a színházi zenekari tagokból, zenetanárokból és amatőrökből megalakított Paulusz Elemér (1912–1969) vezette Szegedi Filharmónikus Zenekarnak.

Családja Szülei: Belle Ferenc és Légrády Mária voltak.Familysearch.org 1925. november 16-án, Szegeden házasságot kötött Csurgay Annával (1900–1928).Házasságkötése bejegyezve a szegedi állami házassági akv. 652/1925. folyószám alatt.Csurgay Anna gyászjelentése1930. december 27-én, Szegeden házasságot kötött Klier Belle Amália-val.Házasságkötése bejegyezve a szegedi állami házassági akv. 788/1930. folyószám alatt. Lánya, Belle Erzsébet (?–1997)Gregor BerandettDélmagyarország, 1997. június 11- i száma később Gregor József felesége lett.Belle Ferenc Szeged első koncertmestere Gregor József apósa volt – Delmagyar.hu Gregor Bernadett (1972*) Gregor József és Belle Erzsébet lánya.

Jegyzetek

Források https://publicatio.bibl.u-szeged.hu/24091/3/3250249_publikacio.pdf https://epa.oszk.hu/04000/04018/00006/pdf/EPA04018_pedagogiatorteneti_szemle_2016_01-02_085-101.pdf

További információk

A magyar muzsika könyve. Szerkesztette: Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936

Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:Szegediek