Ljeskovik () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 46, közúton 70 km-re délkeletre, Osat régióban, községközpontjától légvonalban 11, közúton 24 km-re délre, 500-1150 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Zvornik 477-4-3 Srebrenica városával egy aszfaltút (18 km) és egy makadámút (5,6 km) köti össze. A falu a Gliza-hegy lejtőjének felső, lépcsőzetes részén található. A lejtő lépcsőzetes része valószínűleg egy földcsuszamlás fosszilis maradványaiból áll, amely mára stabil lejtő alkot. A település egyes részei különböző tengerszint feletti magasságokban, 810 és 950 méter között helyezkednek el. Ljeskovik két településből, Ljeskovik és Markovići falvakból áll.
Ljeskovik felszíne túlnyomórészt zord és hegyvidéki terület, meredek mészkő magaslatok uralják, amelyek 800 és 1200 méter közötti tengerszint feletti magasságba emelkednek, maga a falu pedig körülbelül 900 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Sűrű lombhullató és tűlevelű erdők borítják a környező lejtők nagy részét, amelyeket keskeny völgyek és szakadékok tarkítanak, amelyek korlátozzák a szántóföldi művelést. A domborzat jellege alakította a település szétszórt falvas szerkezetét, amely a nagyüzemi mezőgazdaság helyett a pásztorkodáshoz és az erdőgazdálkodáshoz alkalmazkodott.
Éghajlata Ljeskovik párás kontinentális éghajlattal rendelkezik, hideg telek és meleg nyarak jellemzik, az átlaghőmérséklet januárban körülbelül 4°C és augusztusban 27°C körül mozog. Télen gyakran havazik, a hőmérséklet pedig fagypont alá süllyed, míg nyáron mérsékelt az időjárás, extrém hőség nélkül, ami elősegíti a tavaszi olvadástól és a nyári növekedési időszakoktól függő szezonális mezőgazdasági termelést. A Ljeskovikot is magában foglaló Srebrenica régióban az éves csapadékmennyiség átlagosan körülbelül 1077 mm, amely viszonylag egyenletesen oszlik el, de késő tavasszal és ősszel több eső esik, ami befolyásolja a talaj nedvességtartalmát a terület dombos terepére jellemző gabonafélék és gyümölcsök számára.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák53666Horvát00Jugoszláv00Egyéb20Összesen53866
Története A Lješkovik név a szerb-horvát „lješka” főnévből származik, amely a mogyorót (Corylus avellana) jelöli, és a falu fekvését tükrözi a kelet-boszniai sűrű mogyoróligetek és erdős hegyvidékek között. Ez a fajta földrajzi név gyakori az oszmán kori balkáni településeken, amely elsősorban a természeti adottságokhoz kötődik.
A srebrenicai régióban már a római korban élénk emberi tevékenység folyt, mely a közeli ezüstbányák római kiaknázására vezethető vissza. A római hatalom balkáni megszűnését követően a 6.-7. században szláv népek érkeztek a Drina folyó völgyébe, ahol a bányászati hagyományok helyi szinten továbbra is fennmaradtak. A régió középkori fejlődése a boszniai állam alatt felgyorsult. A település közelében három középkori nekropolisz is található stećak sírkövekkel. A Mramorje lelőhelyen 18 láda és szarkofág alakú stećak sírkő található. A zaelisijei lelőhelyen, a markovići régi temető közelében négy láda és szarkofág alakú stećak sírkő, a Mramorjétől nem messze fekvő zlatovoi lelőhelyen pedig nyolc stećak sírkő található.
Bosznia 1463-as meghódítását követően az oszmán terjeszkedés adminisztratív változásokat hozott. A terület az oszmán defterek szerint a Zvorniki szandzsák igazgatása alá esett. Az 1485-ből származó oszmán adójegyzékek először „Liskovik” vagy „Nalješkovik” néven említenek egy helyet az Osat náhije területén, ami megfelel a mai Lješkovik falu Srebrenicához viszonyított déli fekvésének, jelezve a birodalom közigazgatási keretébe való beilleszkedését röviddel a régió 1463 körüli meghódítása után. Az oszmán uralom alatt a falu szerény vidéki településként tűnt fel, integrálódva a szandzsákok struktúrákba, mint a Zvorniki szandzsák, ahol a szláv lakosság fokozatosan iszlamizálódott olyan ösztönzők révén, mint az áttértek adómentessége és a török hivatalnokokkal kötött házasságok. A 17. századra a feljegyzések már bosnyák muszlim családi dinasztiák megjelenését mutatják, melyek muszlim többségű közösséggé váltak. A helyi gazdaság a középkori ezüstbányászatról, amely egykor a régió védjegye volt, a mezőgazdaságra és az állattenyésztésre helyeződött át.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során Osatica község részeként a településnek 35 háztartása és 187 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 94. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 41 háztartást és 248 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 110. o. Az osztrák-magyar uralom alatt a 20. század elején a srebrenicai régió fokozatos infrastruktúra-fejlesztéseken ment át, mint például a falvakat a bányászati helyszínekkel összekötő jobb utak építése.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. A különböző fegyveres csoportok által elkövetett atrocitások közepette aktivizálódott az ellenállási mozgalom. A település tanúja volt a csetnik, az usztasa és a partizán erők közötti összecsapásoknak. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések, mint a Srebrenica községben található Lješkovik, mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő területek esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával.
Ljeskovikot 1993 márciusában érte a szerbek támadása, amikor a szerb rendőri és félkatonai egységek a Skelani közelében lévő falvakban házakat gyújtottak fel. A falvakban élő bosnyákok már a vörös sapkások megérkezése előtt elmenekültek. Többségük a srebrenicai bosnyák enklávé területén húzódott meg.
A srebrenica enklávét, amely a településtől északra húzódott a bosnyák civilek menedékeként hozták létre válaszul a bosnyák falvak elleni fokozott boszniai szerb támadásokra. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993. április 16-án fogadta el a 819-es határozatot, amely Srebrenicát „biztonsági övezetnek” nyilvánította, amelyet az ENSZ békefenntartó csapatai megvédenek bármely fél támadásaitól. Ez a státusz a humanitárius segítségnyújtás és a polgári biztonság megkönnyítését célozta, bár a határozat nem rendelkezett szilárd végrehajtási mechanizmusokkal, az ENSZ Védelmi Erőire (UNPROFOR) támaszkodva.
1995 közepére az enklávé lakossága elsősorban a szomszédos területekről, köztük a Šubinból elűzött bosnyák civilek és menekültek, valamint a boszniai hadsereg 8. hadtestének elemei miatt mintegy 40 ezer főre nőtt. Az ostromlott településeken szörnyű körülmények voltak, amelyeket krónikus alultápláltság, nem megfelelő menedék és az orvosi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés jellemez az időszakos segélykonvojok és a boszniai szerb blokádok miatt. A boszniai szerb erők (VRS) ismételt ágyúzásnak és mesterlövésztűznek vetették alá a területet, megsértve annak biztonsági státuszát. Közben az enklávé bosnyák védői a határokon átnyúló razziákat indítottak a szerb falvak ellen, ami polgári haláleseteket és további feszültségeket okozott. Az UNPROFOR holland zászlóalja (Dutchbat), amely mintegy 600 katonát számlált korlátozott bevetési szabályokkal és nehézfegyverzet nélkül, hatástalannak bizonyult a betörések megelőzésében illetve a védelem következetes biztosításában.
Közben maga Ljeskovik falu mindvégig a bosnyák enklávé területén kívül maradt. A srebrenicai enklávé bukása 1995. július 6-án kezdődött, amikor a Ratko Mladić tábornok alatt működő VRS-egységek megkezdték a Krivaja 95 hadműveletet. A VRS erők elfoglalták az ENSZ megfigyelőállomásait és visszaverték a holland ellenintézkedéseket, a NATO szoros légi támogatás iránti kérelmeket pedig az ENSZ parancsnoksága ismételten késleltette vagy megtagadta. Július 11-én a VRS csapatok behatoltak Srebrenica városába, és civil bosnyák tömegeket indítottak a közeli ENSZ-bázis felé Potočariba. A megmaradt bosnyák katonai egységek megpróbálták kitörni a szerb vonalakon keresztül, de súlyos veszteségeket szenvedtek. Megkezdődött a Potočariba összeterelt a bosnyák férfiak szisztematikus elválasztása a nőktől és a gyermekektől, ami a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) által később népirtásnak ítélt cselekményekben, tömegsírok, szemtanúk beszámolói és lehallgatott kommunikációk törvényszéki bizonyítékai alapján több mint 7 ezer férfi és fiú kivégzéséhez vezetett. A srebrenicai népirtás során 96 összesen helyi férfit, köztük 14 kiskorút öltek meg.
A háború utáni újjáépítés