1848-as moldvai forradalom néven ismerik az 1848-as forradalmak által ihletett sikertelen moldvai liberális és romantikus nacionalista mozgalmat, amelyre 1848-ban került sor a Moldvai Fejedelemségben. A mozgalom, amely kezdetben a Moldvai és a Havasalföldi Fejedelemség alapszabályzatai (Regulamentul Organic) rendszerén belül próbált érvényesülni, végül elutasította azt, mivel idegen hatalmaktól (az Orosz Birodalomtól) származott, és átfogóbb reformokra törekedett. A fiatal értelmiségiek egy csoportja által vezetett megmozdulás leginkább petíciókat és alkotmánytervezeteket készített, és gyorsan elfojtották, annak ellenére, hogy sokkal mérsékeltebb volt annál a sikeres felkelésnél, amelyre a szomszédos Havasalföldi Fejedelemségben került sor.

Háttere bélyegkép|150px|Mihail Sturdza fejedelem Moldvában a bojárok konfliktusba kerültek Mihail Sturdza fejedelemmel, egyrészt zsarnoki módszerei miatt, másrészt mert nem konzultált velük, emellett egyesek maguk számára szerették volna megszerezni a trónt. Így bepanaszolták a fejedelmet Szentpéterváron és Isztambulban, és összeesküvéseket szőttek az országgyűlésben, de mivel megosztottak voltak és nem állt mögöttük széleskörű támogatás, Sturdza nem törődött velük.

A parasztság is elégedetlen volt, és 1846 és 1848 között a Sturdza elleni hangok felerősödtek. A jászvásári kereskedelmi és ipari egyesületek 1846-ban tiltakoztak a fejedelem újabb adóemelési tervei ellen; számos faluban a kis- és középbirtokosok szót emeltek a pótlólagos adókivetés ellen; 1847 nyarán több megyében is heves küzdelem folyt a liberális bojárok között a közgyűlési helyekért. A parasztok megtagadták a robotot, és 1847 őszén és a következő tavaszon erőszakra és szökésekre került sor. A változást óhajtó értelmiségiek közül sokan Párizsban tanultak, és feltüzelte őket a februári francia forradalom.

Története Jászvásár bélyegkép|150px|Emléktábla a jászvásári Petersburg Szálló helyén A francia forradalom kitörése után több moldvai fiatal hazatért. A párizsi, bécsi és berlini események hatására több héten át kisebb csoportokban gyűltek össze, kiáltványokat adtak ki a zsarnokság ellen. Végül április 8-án (Julián naptár szerint március 27-ikén) néhány Sturdza-ellenes nagybojár, fiatalabb liberális bojárok, a mitropolita és a papság, kereskedők, tanárok, ügyvédek, összesen mintegy ezer fő, gyűlt össze a Petersburg Szállodában, hogy eldöntsék, mit tegyenek. A gyűlésen, ahol Sturdza-ellenes beszédek hangzottak el, a mérsékeltek győztek, akik meggyőzték a többieket, hogy hogy írjanak egy petíciót a fejedelemnek, amelyben bemutatják sérelmeiket és megfelelő reformokra tesznek javaslatot. Abban is egyetértettek, hogy a petíció átadása után feloszlatják a gyűlést és mindenféle egyesülést, feltehetőleg óvatosságból, nehogy az alsóbb osztályok tagjai és a parasztok szélsőséges akciókra ragadtassák magukat

Április 9-én a Vasile Alecsandri elnökletével működő tizenhat tagú bizottság összeállított egy 35 pontból álló petíció-kiáltványt, amelyet a népnek és a fejedelemnek címeztek. Általános céljuk azt volt, hogy egy mérsékelt liberális politikai rendszert hozzanak létre, és segítsék a gazdasági fejlődést. Taktikai okokból követelték az alapszabályzat teljes betartását. Leírták az új, megnövelt hatáskörű, szélesebb képviseletet biztosító országgyűlés megválasztásának szabályait azzal, hogy az országgyűlésnek joga van javaslatot tenni a fejedelemnek minden olyan kérdésben, ami az általános jólétet illeti, és joga van hatályba lépés előtt megvizsgálni minden közügyekre és igazságügyre vonatkozó kormányzati rendeletet. Sürgették egy nemzeti bank létrehozását, amely elősegítse a kereskedelmet, kérték a mezőgazdasági termékekre vonatkozó vámok eltörlését, valamint tettek egy általános felhívást a parasztok és a földesurak illetve állam közti viszony javítására. További követeléseik voltak: a korrupció felszámolása, a személyes biztonság garantálása, az oktatás nemzeti szellemű reformja, a politikai foglyok szabadon bocsátása, a büntetőjog reformja, a cenzúra eltörlése, polgárőrség felállítása. Noha elkötelezettek voltak a reformok iránt, nem akarták megdönteni az ország létező politikai és társadalmi rendszerét. Egyes külföldi megfigyelők a mozgalmat orosz provokációnak tartották, amelyet azért szerveztek, hogy ürügyet szolgáltassanak a beavatkozásra.

Sturdza április 9-én átvette a petíciót, április 10-én látszólag elfogadott 33 pontot, de elutasította az országgyűlés feloszlatását és a polgárőrség megszervezését. A mozgalom vezetői azonban ragaszkodtak a teljes petíció elfogadásához; Sturdza pedig lépéseket tett az ellenállás leverésére. Rövid harcra került sor, amely több halálos áldozattal járt, és mintegy háromszáz főt letartóztattak. Többeket fogságba vetettek, a vezetőket száműzték, néhányan azonban megszöktek, és Erdélybe vagy Bukovinába menekültek, köztük Alecsandri és a későbbi uralkodó, Alexandru Ioan Cuza. Sturdza ettől kezdve mindenkit, akit ellenállással gyanúsított, letartóztattatott, szigorú cenzúrát vezetett be, és a Franciaországból hazatérő diákokat a határon kihallgattatta, ezzel párhuzamosan a közvélemény meggyőzésére röpiratokat adott ki, amelyekben magát úgy tüntette fel, mint aki megvédi a népet az arisztokráciával szemben és igazságtalannak állította be az ellene indult mozgalmat. Közben a moldvai emigránsok Brassóban megfogalmaztak egy új, radikális programot: a jobbágyság megszüntetése és a jobbágyok kártérítés nélküli birtokhoz juttatása, közteherviselés, Moldva és Havasalföld egyesítése.

A mozgalom nem váltott ki nagy visszhangot az országban. A Cantacuzino fivérek a hegyek felé szöktek, ahol birtokaik voltak, és megpróbálták fellázítani a parasztokat, de nem jártak sikerrel.

A moldvai és havasalföldi mozgolódás arra késztette Oroszországot, hogy figyelmeztesse a két fejedelmet, Sturdzát és Gheorghe Bibescut, hogy amennyiben változtatásra kerül sor az alapszabályzatok rendszerében, akkor hadsereget küldenek országaikba. A fenyegetés felbátorította Sturdzát, hogy ellenálljon a liberálisok követeléseinek. Áprilisban I. Miklós orosz cár kiküldte Alexander Duhamel tábornokot, hogy vizsgálja meg a jászvásári helyzetet. A tábornok azt javasolta a fejedelemnek, hogy a helyzet javítása érdekében tegyen néhány apró engedményt a liberálisoknak, de az uralkodó ezt elutasította.

Cernăuți bélyegkép|150px|A moldvai nemzeti párt kívánságai címlapja A bukovinai Cernăuţi-ban a moldvai liberálisok megalakították a Moldvai Forradalmi Bizottságot, és megbízták Mihail Kogălniceanut, hogy állítson össze egy új nyilatkozatot. Az augusztus végén A moldvai nemzeti párt kívánságai címmel közzétett program sokkal liberálisabb volt, mint az április petíció. Fő pontjai: az ország teljes autonómiája, politikai és polgári jogegyenlőség, népképviseleti országgyűlés, bármely rétegből választható fejedelem, miniszteri és köztisztviselői felelősség, szólás- és sajtószabadság, az egyén és a lakóhely biztonsága, egyenlő, ingyenes oktatás, a kolostori javak szekularizációja, vallásszabadság, a zsidók emancipációja, a bojári rangok és előjogok eltörlése, a feudális kötelezettségek eltörlése és a parasztok kártérítés melletti tulajdonhoz juttatása, Moldva és Havasalföld egyesülése voltak. Kogălniceanu egy alkotmánytervezetet is készített a nyugat-európai alkotmányok mintájára. Ebben a hatalmi ágak közül a törvényhozás dominált, amely megszavazta az adókat, elkészítette az állami költségvetést, fejedelmet és püspököket választott. A tervezet szerint a testületben minden társadalmi rétegnek képviseltetnie kell magát, de általános választójogot nem tartalmazott, helyette egy elektori testületet javasolt, amelyben a felsőbb osztályok domináltak.

November 8-án a Bukovinába menekültek (Costache Negri, Vasile Alecsandri, P. Cazimir, C. Cazimir, V. Canta, A. Cuza, Gheorghe Sion és M. Kogălniceanu) még tiltakoztak Sturdza kormányzása ellen. Kogălniceanut írásai miatt elfogták, megkötözték, és egy kolostorba száműzték.

Utóélete Július 7-én az orosz csapatok átlépték a határt. és július 10-én bevonultak Jászvásárra, hogy megelőzzék egy a havasalföldihez hasonló forradalmi kormány megalakulását. A katonai kormányzás 1849. május 1-jéig tartott, amikor a Balta Liman-i egyezmény aláírásával a dunai fejedelemségek ismét orosz-török közös ellenőrzés alá kerültek.A fejedelemségekben huszonöt-harmincötezer fős orosz-török hadsereg állomásozását határozták el, azzal, hogy a nyugalom helyreállása után a létszámuk tízezer főre csökkenthető.

A két nagyhatalom 1849-ben Grigore Alexandru Ghicát nevezte ki moldvai fejedelemmé. Az új fejedelem közel állt a liberálisokhoz és 1848-ban támogatta liberális programjukat. Az új uralkodó nem csak hogy engedélyezte a hazatérést több forradalmár számára, hanem többüket hivatalhoz juttatta, köztük Kogălniceanut, Alecsandrit és Ion Ionescu de la Bradot. Fontos közigazgatási reformokat vezetett be, előmozdította a gazdaságot és az oktatást, de elvesztette a forradalmárok rokonszenvét azáltal, hogy nem javított a parasztság helyzetén és nem biztosította a közép- és alsóbb osztályok részvételét a politikai életben.

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk

Kategória:1848 Kategória:Forradalmak Kategória:Moldva Kategória:Románia 19. századi történelme