Delley József (Szirmabesenyő, 1937. március 31. – Szeged, 2006. március 15.Délvilág, 2006. március 22-i száma) magyar zongoraművész- és tanár.
Életpályája Általános iskolai tanulmányait Egerben végezte el. 1951–1955 között az egri Dobó István Gimnázium diákja; közben az Állami Zeneiskola tanulója is volt. 1955–1957 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában tanult. 1957–1962 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt.
1962–1966 között a Szegedi Állami Zeneművészeti Szakközépiskola tanára volt. Az 1966-ban megalakuló Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tanárképző Tagozatának és jogutódjának lett kinevezett tanára. 1966–1993 között a zongora-hárfa és orgona tanszék vezetője volt.
1983–1989 között a Csongrádi Zenei Táborban tanított. 1989–1991 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Művészeti Intézet Ének-zene Tanszék zongoratanár volt.https://ppk.elte.hu/file/varjasi_gyula_dissz.pdf
Munkássága A nagy generáció tagjaként Berdál Valéria (1933–2003), Sinkó György, Vántus István (1935–1992), Várnagy Lajos és Bódás Péter mellett meghatározó egyénisége volt több mint 40 éven át a Szeged zenei kultúrájának. Sikeres, önmagát állandóan művelő pedagógus volt, aki számos tanítványát indította el a zongoraművészi és tanári pályán. Tanította több közt Gyimesi László (1948–), Kerek Ferenc (1948–), Lucz Ilona művészeket. Széleskörű szakmai tájékozottsága, igényessége, példaértékű tulajdonságokkal társult. Őszinte, szerény, becsületes ember volt, akinek hivatástudata tiszteletet váltott ki muzsikustársaiból. Mesterei volta többek közt Kertész Lajos (1925–2023), Solymos Péter (1910–2000), Hernádi Lajos (1906–1986) zongoraművészek. A Zeneakadémia elvégzése után Szeged és az ország különböző hangversenytermein kívül sikerrel szerepelt Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária, Ausztria és Japán különböző városaiban. A Magyar Rádió és az Országos Filharmónia által szervezett koncerteken játszott csembalón és orgonán.
Családja Szülei: Delley József kántor-tanító és Bodor Margit háztartásbeli volt. 1965-ben házasságot kötött Halama Piroska főiskolai docenssel. Két lányuk született: Piroska (1967–) és Zita (1974–).
Elismerései Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1977)Művelődési Közlöny, 1977. szeptember 21-i száma Szocialista Kultúráért (1970) Vaszy Viktor-emlékérem (1988) Kardos Pál-emlékérem (1991)Délvilág, 1991. április 22-i száma "Szegedért Érdem-érem" Kölcsey-emlékplakett (2005)
Jegyzetek
Források Parlando.hu Parlando.hu Búcsú Delley Józseftől – Parlando.hu
További információk Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerkesztette: Székely András. Budapest, Zeneműkiadó, 1979, 1988 Szegedi ki kicsoda? 1998-1999. Főszerkesztő: Dlusztus Imre. Szeged, Délmagyarország Kft., 1999
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók