Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségei (románul Principatele Unite ale Moldovei și Țării Românești) a Moldvai Fejedelemség és a Havasalföldi Fejedelemség perszonáluniója volt, amely 1859. február 5-én (Julián naptár szerint január 24-én) alakult meg, amikor mindkét országban Alexandru Ioan Cuzát választották fejedelemmé. Az Oszmán Birodalom két különálló hűbérese ténylegesen 1862. február 3-án (Julián naptár szerint január 22-én) egyesült ténylegesen, ekkortól a neve Egyesült Román Fejedelemségek (románul Principatele Unite Române) lett.

1866-ban az úgynevezett „szörnyűséges koalíció” lemondásra kényszerítette Cuzát; az új fejedelem Karl von Hohenzollern-Sigmaringen lett. Ugyanebben az évben lépett hatályba az új alkotmány, amelyben már Romániának nevezték az országot. Mivel ekkor az oszmán fennhatóság névlegesen még mindig fennállt, a név csak a függetlenség kivívása (1877) után került nemzetközi használatba. 1881-ben az alkotmányt módosították, az ország királysággá vált. Az első világháborút követően az ország területe Erdéllyel, a Bánság egy részével, a Partiummal és Besszarábiával bővült, létrehozva Nagy-Romániát.

Története Megalakulása Miután az Orosz Birodalom vereséget szenvedett a krími háborúban, az 1856-os párizsi békeszerződés a nagyhatalmak (Francia Császárság, Osztrák Császárság, Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága, Porosz Királyság, Orosz Birodalom, Oszmán Birodalom, Szárd Királyság) közös védnöksége alá helyezte a dunai fejedelemségeket. Míg Franciaország, Oroszország, Poroszország és Szardínia rokonszenvezett a fejedelemségekben kibontakozó egyesüléspárti mozgalommal, az Osztrák Birodalom egyértelműen ellene volt, az Egyesült Királyság és Oszmán Birodalom gyanakvással tekintett rá. Az 1858-as párizsi egyezmény egy névleges egyesülést írt elő, külön fejedelmekkel, külön kormányokkal és néhány közös intézménnyel. Az 1859-ben tartott választásokon mindkét fejedelemségben Alexandru Ioan Cuzát választották uralkodónak; ezt a megoldást a párizsi egyezmény szövege nem tiltotta. A perszonáluniót a nagyhatalmak Cuza uralkodásának időtartamára fogadták el.

Cuza uralkodása Alexandru Ioan Cuza számos intézkedést hozott a két fejedelemség közigazgatásának egyesítése, illetve az egyesülés nemzetközi elismertetése érdekében. Ezeken kívül több reformot fogadtatott el, többek között az egyházi birtokok államosítását, az ingyenes elemi közoktatás, francia mintán alapuló polgári és büntető törvénykönyvet, földreformot.

Uralkodása során az ellenzéki többségű, nagybojárok által dominált parlamenttel került szembe, ezért és egy 1864-ben egy ellene irányuló összeesküvést is lelepleztek. Hatalmának megszilárdítására saját alkotmánytervezetet dolgozott ki, amelyet népszavazással erősíttetett meg. Reformjai számos ellenséget szereztek neki, végül 1866-ban az úgynevezett „szörnyűséges koalíció” lemondásra kényszerítette. Lemondatása után Jászvásáron szeparatista felkelés tört ki, amelyet azonban az ideiglenes kormányzat hamar elfojtott.

I. Károly uralkodása Ezt követően az ideiglenes kormány Karl von Hohenzollern-Sigmaringent választották fejedelemmé. Uralkodásának első évében fogadták el az ország első alkotmányát, amely örökletes uralkodást és a választók szűk köre által választott parlamentet írt elő. Károlynak szintén meg kellett küzdenie belső ellenzékével és a növekvő népszerűségű köztársasági mozgalommal. 1870-ben Ploiești-en köztársaságot kiáltottak ki, és 1871-ben Bukarestben került sor felkelésre, de a hadsereg mindkét megmozdulásnak véget vetett.

1877. áprilisban, az újabb orosz–török háború kezdetén Románia aláírt egy egyezményt, amely megengedte az orosz csapatoknak, hogy átvonuljanak területén az Oszmán Birodalom felé tartva. Május 21-én (Julián naptár szerint május 9-én) a román parlament kinyilvánította a fejedelemség függetlenségét. Miután a háborúban az orosz fél győzött, és a győzelemben a román hadseregnek is része volt, az 1878-as berlini kongresszuson az európai hatalmak elismerték Románia függetlenségét; ezt az Oszmán Birodalom már a San Stefanó-i békeszerződésben megtette. Mindazonáltal Románia engedményekre kényszerült: vállalnia kellett, hogy állampolgárságot ad az országban élő nem keresztény vallású személyeknek, át kellett adnia Besszarábia déli részét Oroszországnak, cserébe megkapta Dobrudzsa északi részét.

1881. márciusban a parlament királysággá nyilvánította a fejedelemséget.

Közigazgatása bélyegkép|Közigazgatási térkép (1864–1878) 1871. január 1-jén a Román Fejedelemség 33 megyéből állt (Argeş, Bacău, Bolgrad, Botoşani, Brăila, Buzău, Cahul, Covurlui, Dâmboviţa, Dolj, Dorohoi, Fălciu, Gorj, Ialomiţa, Iaşi, Ilfov, Ismail, Mehedinţi, Muscel, Neamţ, Olt, Prahova, Putna, Râmnicu-Sărat, Romanaţi, Roman, Suceava, Tecuci, Teleorman, Tutova, Vâlcea, Vaslui, Vlaşca); ebből 17 havasalföldi és 16 moldvai. A megyék alatti közigazgatási egységek neve síkvidéken plasă, hegyvidéken plai volt. Az országnak ekkor 62 városa és 3020 községe volt. Miután Dobrudzsa is az ország része lett, a területén 1880-ban két megyét alakítottak ki (Tulcea és Constanța).

Népessége A fejedelemségekben az első modern népszámlálásra 1859–1860-ban került sor; ekkor az ország lakossága volt, amelyből (51,4%) és (48,6%).

Vallási-nemzetiségi megoszlás: Vallás Felekezet Létszám %Keresztény Keleti ortodox 4 198 062 94,87Római katolikus 45 152 1,02Protestáns 28 903 0,65Óhitű ortodoxˇ(Lipovánok) 8 375 0,19Örmény katolikus 8 178 0,18Egyéb Zsidó 134 168 3,03Muszlim 1 323 0,03Összesen 4 424 961 100,01

1859-ben az alábbi városok rendelkeztek feletti lakossággal: Havasalföld Moldva Besszarábia Név Lakosság Név Lakosság Név Lakosság Bukarest 121 734 Jászvásár 65 745 Izmajil1856-os adat, lásd 31 779 Ploiești 26 468 Botosán 27 147 Craiova 21 521 Galați 26 050 Brăila 15 767 Barlád 13 165 Gyurgyevó 10 557 Foksány 13 164 Huszváros 12 764 Karácsonkő 11 805 Románvásár 10 818

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kategória:Románia 19. századi történelme Kategória:Európa történelmi államai