A Drowned World Tour (a promócióban: Drowned World Tour 2001) amerikai énekesnő, Madonna ötödik koncertturnéja volt, amelyet hetedik és nyolcadik stúdióalbuma, a Ray of Light (1998) és a Music (2000) megjelenésének népszerűsítésére indított. A turné 2001. június 9‑én kezdődött a Palau Sant Jordiban, Barcelonában, és szeptember 15‑én zárult a Staples Centerben Los Angelesben. Ez jelentette az énekesnő első turnéját nyolc év kihagyás után, a The Girlie Show (1993) óta.
A turnét eredetileg 1999‑re tervezték, azonban Madonna filmforgatási elfoglaltságai (The Next Best Thing), brit filmrendezővel, Guy Ritchievel kötött házassága, valamint fiuk, Rocco születése miatt elhalasztották.
Mindössze három hónap felkészülési idő állt rendelkezésre, így Madonna gyorsan összeállította kreatív csapatát, amelynek tagjai között volt a koreográfus Jamie King és Christian Vincent, valamint a divattervező Jean-Paul Gaultier, aki a műsor különböző tematikus szakaszaihoz Madonna pályafutásának eltérő korszakait megidéző jelmezeket készített. A koncert négy tematikus felvonásra tagolódott — Punk rock/Rock ’n’ Roll Punk Girl, Geisha Girl, Cyber Cowgirl és Spanish Girl/Ghetto Girl —, a számlista pedig elsősorban a Ray of Light és a Music albumokra épült, mindössze két, az 1990-es éveket megelőző slágerrel: a „Holiday” (1983) és a „La Isla Bonita” (1987) hangzott el. A kritikusok kiemelték a produkció látványvilágát és színpadi megvalósítását, ugyanakkor néhányan hiányolták Madonna korai slágereinek nagyobb arányú szerepeltetését. A turné 76,8 millió dolláros bevételével (2025-ös árfolyamon számolva: 139,64$ millió dollár) és több mint 730 000 nézőjével 2001 legnagyobb bevételű szólóturnéja lett. A Michigan államban rögzített előadás élőben került adásba az HBO csatornán, majd VHS‑en és DVD‑n is megjelent Drowned World Tour 2001 címmel.
Előzmények
Hatodik stúdióalbuma, a Bedtime Stories 1994 végi megjelenését követően Madonna eredetileg egy újabb koncertturnét tervezett. Az olasz Corriere della Sera 1995 januárjában arról számolt be, hogy az énekesnő az év tavaszán vagy őszén Olaszországba is ellátogat majd a turné keretében. A terveket azonban márciusban elvetették, miután Madonna elfogadta Eva Perón szerepét Alan Parker Evita című filmadaptációjában; ez arra késztette őt és menedzsmentjét, hogy minden turnézással kapcsolatos tevékenységet töröljenek.
A hetedik stúdióalbuma, a Ray of Light (1998) megjelenését követően ismét felmerültek a turnétervek, azonban az 1999-re tervezett koncertkörutat végül elvetették, mivel Madonna ekkor elsősorban anyai teendőire és filmes kötelezettségeire összpontosított. 2000-re már kapcsolatban állt az angol filmrendezővel, Guy Ritchievel, megszületett közös fiuk, Rocco, és megjelent nyolcadik stúdióalbuma, a Music. Ugyanazon év novemberében jelezte, hogy készen áll a turnézásra, és úgy fogalmazott, hogy „vannak ötleteim egy nagy turnéhoz. Úgy érzem, eljött az ideje”. 2001 áprilisában hivatalosan is bejelentette világkörüli turnéját — első koncertkörútját nyolc év kihagyás után —, amely mindössze három hónap alatt állt össze.
A Drowned World Tour 2001. június 9‑én indult Barcelona Palau Sant Jordi arénájában, és szeptember 15‑én ért véget Los Angeles Staples Center csarnokában. Eredetileg két, Kölnbe tervezett koncerttel kezdődött volna a turné, ám ezeket technikai problémák miatt lemondták, ami 35 000 visszatérített jegyet eredményezett. Egy további, New Jersey‑be tervezett fellépést Madonna betegsége miatt töröltek, így az eredetileg ötven előadásból végül negyvenhét valósult meg.
Összetétel Koncepció
A turné nevét J. G. Ballard 1962‑es regényéről (The Drowned World) és Madonna 1998‑as kislemezéről (Drowned World/Substitute for Love) kapta. Liz Rosenberg úgy nyilatkozott, hogy ez lesz Madonna „eddigi leggrandiózusabb látványshow‑ja”. A produkció négy, egymástól élesen elkülönülő tematikus felvonásra épült — Punk rock/Rock ’n’ Roll Punk Girl, Geisha Girl, Cyber Cowgirl és Spanish Girl]]/Ghetto Girl —, amelyek Madonna folyamatosan változó művészi személyiségének különböző korszakait jelenítették meg. Madonna a műsort olyan színházi jellegű, eklektikus hatások ötvözeteként képzelte el, mint a harcművészetek, a flamenco, a punk és a cirkuszi előadásmód. A setlist elsősorban a Music és a Ray of Light albumokra épült; az 1990 előtti életművet mindössze két dal képviselte: a „Holiday” (1983) és a „La Isla Bonita” (1987). Ez tudatos döntés volt az énekesnő részéről, aki elmondta, hogy nem szeretett volna „slágerparádét”, hanem inkább „az utóbbi három lemezem és az Evita óta végzett munkám ünneplését” kívánta megvalósítani.
Madonna személyesen felügyelte a táncosok meghallgatását New Yorkban, a koreográfus Jamie King és a táncos Christian Vincent társaságában. King, akit a turné kreatív igazgatójává és hivatalos koreográfusává neveztek ki, később úgy nyilatkozott, hogy az élmény olyan intenzív volt, hogy fizikailag rosszul lett tőle. Miután 2000-ben gitárórákat kezdett venni a zenész Monte Pittmantől, Madonna a műsor során több dalt is előadott akusztikus és elektromos gitáron egyaránt; Pittman a zenekar tagjaként a színpadon is csatlakozott hozzá. A társulat tagjai között voltak a régóta vele dolgozó háttérénekesek, Niki Haris és Donna De Lory, valamint az elektronikus zenei producer Stuart Price, aki basszusgitáron és billentyűkön játszott. A próbák heti öt napon át, napi tizenhárom órában zajlottak. „Nem látom értelmét egy előadásnak, ha nem nyújtasz valamit, ami teljesen lenyűgözi az érzékeket” – magyarázta Madonna, hangsúlyozva, hogy számára az élő fellépés „a színházról, a drámáról, a meglepetésekről és a feszültségről szól”.
A turné plakátját és logóját a Chase Design Group készítette, akik célja az volt, hogy visszaadják a produkció éteri és többrétegű jellegét. A cég alapítója, Margo Chase a koncertet „többrétegű zenei és spirituális utazásként, különböző világokon átívelő élményként” jellemezte, ami arra inspirálta a csapatot, hogy egyedi ikont és tipográfiát tervezzenek, amely megragadja a műsor különleges atmoszféráját. Madonna kérésére a végső arculat arab és héber elemeket is tartalmazott, utalva az énekesnő kabbala iránti érdeklődésére. Több plakátterv is készült, ám Madonna végül azt választotta, amely a „What It Feels Like for a Girl” videóklipjéből vett közeli felvételt használta.
Színpad és technikai megvalósítás
A Drowned World turnét Mark Spring produkciós menedzser a valaha dolgozott legösszetettebb projektként jellemezte, „mozgásban lévő gépezetnek” nevezve. A produkció mérete óriási volt: két Boeing 747 szállította a show-t Európából az Egyesült Államokba, és több mint 300 teherszállító jármű vitt át több mint 100 tonnányi felszerelést. A színpad — amely három teniszpálya méretével vetekedett — hatalmas felső rácsszerkezettel, motorokkal és videófalakkal rendelkezett, valamint olyan kellékekkel, mint a mechanikus bika és a légi akrobatikához szükséges függesztések.
A produkció három díszletépítő vállalatot és több mint száz szakemberből álló stábot foglalt magában, köztük világítástechnikusokat, hangmérnököket, táncosokat és stylistokat. Madonna perfekcionizmusa a legapróbb részletekre is kiterjedt; személyesen vette észre a hanghibákat, ami arra késztette a mérnököket, hogy úttörő technikákkal kísérletezzenek, például 14 kHz-es frekvenciákkal és izolált erősítőkkel. A Front of House (FOH) hangmérnök, Dave Kob kiemelte a show technikai követelményeit és zenei sokszínűségét — a heavy metaltől a flamencóig —, és dicsérte Madonnát, amiért a megterhelő koreográfia ellenére végig élőben énekelt. „Keményen dolgozik” – jegyezte meg –, „és ugyanezt várja el mindenki mástól is”.
Divat A turné jelmezeinek megalkotására Jean-Paul Gaultiert kérték fel, aki a tematikus felvonásokhoz igazodva a punk, a skót, a gésa, a cowboy és a spanyol hatásokat ötvözte. A tervezések között szerepeltek a Madonna korai éveire utaló, szaggatott ingek és cipzáras nadrágok; a „Nothing Really Matters” (1999) videóklipből inspirált gésa-parókák és sminkek; a „Don't Tell Me” hangulatát idéző bőr chaps nadrágok farmerrel; valamint olyan összeállítások, amelyek a „La Isla Bonita” és az Evita elemeit ötvözték. A leglátványosabb darabok közé tartozott egy piros-fekete, kézzel festett kimono, amelynek hatalmas ujjai teljes kiterjesztésben mintegy fesztávolságot értek el. A DSquared tervezőpáros, Dean and Dan Caten „ghetto fabulous” stílusú darabokkal járult hozzá a kollekcióhoz, amelyek Madonna akkori esztétikáját tükrözték. A jelmezek felügyeletét a hosszú ideje vele dolgozó stylist, Arianne Phillips látta el, aki egyes darabokat maga tervezett, másokat Gaultier-vel közösen alakított ki.
Koncert összefoglaló
A műsor a „Drowned World/Substitute for Love” előadásával kezdődött: Madonna egy emelkedő platform tetején, szárazjégfelhőből lépett elő, punk ihletésű öltözetben, amelyhez tartan kilt is tartozott. Ezután a lendületes „Impressive Instant” következett, gázálarcos és fekete hálóruhás táncosokkal körülvéve. A „Candy Perfume Girl” alatt elektromos gitáron játszott, majd a „Beautiful Stranger” előadását Niki Haris és Donna De Lory társaságában adta elő, pszichedelikus vizuális effektek között az KicsiKÉM – Austin Powers 2. film motívumaival. A szegmens a „Ray of Light” energikus előadásával zárult.
A hangulatváltást a „Paradise (Not For Me)” alatt vetített videó vezette be, amelyben Madonna gésaként jelent meg, miközben a színpad fölött szinte meztelen táncosok lógtak fejjel lefelé. Az énekesnő ezután fekete parókában és kimonóban tért vissza a színpadra, hogy előadja a „Frozen” című dalt. Az „Open Your Heart” (1987) kezdő hangjai a „Nobody’s Perfect” felé vezettek át, amelyben Madonna egy szimbolikus önfeláldozási jelenetet jelenített meg. A „Mer Girl” egy gyors tempójú ninja-harcjelenetbe torkollott a „Sky Fits Heaven” alatt, amelynek végén Madonna egy sörétes puskát ragadott, és eljátszotta, hogy rálő az egyik táncosra.
A szegmens a „What It Feels Like for a Girl” remixével zárult, ahol anime ihletésű jelmezekbe öltözött táncosok repültek át a színpadon, miközben a kivetítőn Satoshi Kon 1997-es filmje, a Perfect Blue, valamint az erotikus anime műfajába tartozó Urotsukidōji stilizált képi világa jelent meg.
A záró szegmens, a Spanish Girl/Ghetto Girl egy tangó-előadással kezdődött, amely a „Don’t Cry for Me Argentina” instrumentális változatára épült, miközben gyertyák szegélyezték a színpadot. Madonna egy forgó bőr emelvény tetején jelent meg, hogy elénekelje a „Lo Que Siente La Mujer” című dalt, fekete nadrágban és hát nélküli ruhában. Ezután gitáron kísérte magát a „La Isla Bonita” előadása során, flamenco táncosokkal körülvéve.
Ezt egy mashup követte, amely a „Holiday” és a Stardust 1998-as slágere, a „Music Sounds Better With You” elemeit ötvözte, Niki Haris és Donna De Lory közreműködésével. A show a „Music” előadásával zárult, amelyben a teljes tánckar részt vett; a magasból konfetti hullott, a kivetítőkön pedig Madonna korábbi videóklipjeinek montázsa futott. A koncert végét a képernyőn felvillanó „The End” felirat jelezte.
Az európai állomásokon a koncert után egy extra videó is lejátszásra került, amelyben Ali G humoros üzenetben közölte a közönséggel, hogy „Madonna nem jön vissza, szóval menjetek, húzzatok innen”, majd gúnyosan megjegyezte, hogy a Backstreet Boys következik, és „egyikünk sem akar itt maradni arra”. A Los Angeles-i záróelőadásokat a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások miatt módosították. Madonna a műsort egy amerikai zászlós kiltben nyitotta tiszteletadásként; a „Mer Girl” megrendezett lövésjelenetét egy megbékélést kifejező gesztus váltotta fel; „The Funny Song” kikerült a setlistből; a „Holiday” alatt pedig az összes táncos csatlakozott hozzá a színpadon.
Kritikák