Horn Ildikó magyar történész, egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója, a kar tudományos ügyekért felelős rektorhelyettese és az ELTE BTK Történeti Intézet vezetője. Kutatási területe a kora újkori magyar történelem, különös tekintettel az Erdélyi Fejedelemség politikai, társadalmi és udvari struktúráira, valamint az arisztokrata és nemesi elit működésére.
Pályafutása Horn Ildikó az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát történelem–francia szakon, majd turkológiai tanulmányokat folytatott. Tudományos pályája kezdetétől a kora újkori magyar és erdélyi történelem forrásalapú kutatására koncentrál. Doktori disszertációját Rákóczi László sárosi főispán pályafutásáról írta, akinek a naplóját is feltárta és kiadta. Publikációi széleskörű forrásfeltáráson alapulnak. Az erdélyi politikai elit működéséről és hálózatairól készítette, amelyben külön vizsgálta a hatalmi struktúrák és személyes kapcsolati rendszerek szerepét a 16–17. századi fejedelemségben. A magyarországi levéltárak mellett erdélyi, felvidéki, cseh, lengyel, osztrák és francia közgyűjteményekben is folytat kutatásokat. Munkáját számos ösztöndíj és kutatási támogatás segítette, amelyek révén több monográfiája és tanulmánykötete is megjelent. Tanulmányait magyar, angol, német, francia, lengyel és román nyelven publikálja. Báthory András bíboros és erdélyi fejedelemről szóló biográfiáját magyarul és lengyelül is kiadták. Hit és hatalom című monográfiáját a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készítette el, amellyel elnyerte a Bolyai-plakettet. 2008-ban habilitált, akadémiai doktori értekezését pedig A hatalom pillérei. A politikai elit az Erdélyi Fejedelemség megszilárdulásának korszakában (1556–1588) címmel védte meg 2014-ben. Később megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia doktora (DSc) fokozatát.
Kutatási területe
Munkásságának középpontjában az Erdélyi Fejedelemség politikai és társadalomtörténete áll, különös tekintettel a kora újkori magyar nemesség és arisztokrácia vizsgálatára. Kutatásai kiterjednek az udvari struktúrák és hatalmi hálózatok elemzésére, valamint a mentalitás- és művelődéstörténeti folyamatok feltárására is.
Kutatásai során széles körű levéltári anyagokra támaszkodik, és több európai ország – köztük magyarországi, erdélyi, felvidéki, cseh, lengyel, osztrák és francia – közgyűjteményeiben is végzett feltáró munkát.
Oktatói és tudományos tevékenység
Kutatói tevékenysége szorosan kapcsolódik oktatói munkájához. A graduális képzésben a 16–18. századi magyar és egyetemes történelem különböző témáiban, elsősorban a politika-, társadalom- és mentalitástörténet területén tart előadásokat és szemináriumokat, emellett a Kora Újkori Magyar Történeti doktori programot is irányítja. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán oktatói tevékenysége mellett adminisztratív és vezetői feladatokban is részt vesz. 2005 és 2020 között a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék vezetője volt, 2019-től a Történeti Intézet igazgatójahttps://www.btk.elte.hu/szervezetek/torteneti-intezet, valamint általános dékánhelyettes. 2026-tól az ELTE tudományos ügyekért felelős rektorhelyettese.https://www.elte.hu/vezetok
Tudományos közélet
Az egyetemi oktató- és kutatómunkáján túl aktív szerepet vállal a hazai és nemzetközi tudományos közéletben. 2018 és 2024 között az MTA Művelődéstörténeti Bizottságának társ-elnöke volt, jelenleg több szakfolyóirat – így a Századok, az Egyháztörténeti Szemle és a Caie-te de Antropologie Istorică – szerkesztőbizottságának tagja, továbbá a Gróf Mikó Imre Alapítvány kuratóriumának is tagja. Számos szakmai bíráló testület munkájában vesz részt, többek között az OTKA, a MAB és a Bolyai-program értékelő és döntés-előkészítő fórumain. 2004-ben létrehozta a Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesületet, amelynek célja az Erdélyi Fejedelemség történetével kapcsolatos kutatások eredményeinek – forráskiadványok és monográfiák formájában történő – közzététele. Az egyesület eddig tizenkét kötetet adott ki.
Főbb publikációk Könyvekhttps://scholar.google.hu/citations?hl=en&user=XVFEAioAAAAJhttps://m2.mtmt.hu/api/author/10011914 Rákóczi László naplója (1990) Nemesi árvák a kora újkorban. In: Péter K. (szerk.): Gyermek a kora újkori Magyarországon (1996) Báthory András (2002) A könnyező krokodil (2007) Hit és hatalom (2009)
Könyvrészletek Horn Ildikó: Illemhely a halálos ágy helyén. In: Krausz Tamás, Radnóti Klára, Sashalmi Endre: Apologia Historiographiae (2023) Balogh Judit – Horn Ildikó: Fejedelmi oktatáspolitika és az erdélyi középfokú oktatás. In: Lupescu Makó Mária: Oktatás Erdélyben – az elmélettől a gyakorlatig. A középkortól a 20. századig (2021)
Folyóiratcikkek Horn Ildikó: Noble Migration and Travel Across Central Europe in the Early Modern Period. Historical Studies on Central Europe 4 (2024/2) Horn Ildikó: Migration and Elites. Historical Studies on Central Europe 4 (2024/2) Horn Ildikó: Eltűnt nemzedékek nyomában. Századok 159 (2025/4)
Hivatkozások
Kategória:Eötvös Loránd Tudományegyetem Kategória:Magyar történészek Kategória:Élő személyek Kategória:A 20. században született személyek