bélyegkép|Erényövként nyilvántartott múzeumi tárgy. Az ilyen darabok provenienciája gyakran bizonytalan; több példányt ma 18–19. századi kuriózumnak, hamisítványnak vagy erotikus tréfának tartanak.
Az erényöv zárható vagy más módon rögzíthető eszköz, amelynek célja a nemi érintkezés vagy a maszturbáció mechanikus akadályozása. Modern változatai léteznek, főként felnőttek közötti konszenzuális erotikus szerepjátékokban és BDSM-gyakorlatokban. A közismert történeti kép szerint azonban az erényöv a középkorban, különösen a keresztes hadjáratok idején használt vas eszköz lett volna, amelyet a távolba induló férj a feleségére zárt, hogy biztosítsa annak hűségét. A modern történeti kutatás ezt a képet nem tartja igazoltnak: nem ismert hiteles középkori bizonyíték arra, hogy Nyugat-Európában feleségek hűségének biztosítására rendszeresen használtak volna vasból készült, zárható erényöveket.Albrecht Classen: The Medieval Chastity Belt: A Myth-Making Process. Palgrave Macmillan, New York, 2007. DOI: 10.1057/9780230603097.William Chester Jordan: Chastity Belt. In: Dictionary of the Middle Ages, Supplement 1. Charles Scribner's Sons, New York, 2004, 107–108.Massimo Polidoro: Myth of the Chastity Belts. In: Skeptical Inquirer, 35. évf. 5. sz. (2011), 27–28.
A történeti források inkább egy hosszú mítoszképző folyamatot mutatnak. A keresztény cingulum castitatis eredetileg a tisztaság és önuralom allegóriája volt; a késő középkori és reneszánsz irodalomban az erényöv többnyire szatirikus motívumként jelent meg; a 18–19. században pedig múzeumi tárgyak, antikvárius hamisítványok, lexikonok és a „sötét középkor” toposza járultak hozzá a mítosz megszilárdulásához.Ruth Mazo Karras: Thomas Aquinas’s Chastity Belt: Clerical Masculinity in Medieval Europe. In: Lisa M. Bitel – Felice Lifshitz (szerk.): Gender and Christianity in Medieval Europe: New Perspectives. University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 2008, 52–67.Ana E. Ortega Baún: Sexo, mentiras y Edad Media: el derecho de pernada y el cinturón de castidad en la España Medieval. In: Roda da Fortuna. Revista Eletrônica sobre Antiguidade e Medievo, 5. évf. 1–1. sz. (2016), 338–373.
A kérdés történeti jelentősége ezért nem pusztán tárgytörténeti. Az erényöv azt mutatja meg, hogyan válhat egy allegorikus és szatirikus motívum később múzeumi tárggyá, majd populáris történeti közhellyé. A cikk tárgya nem az, hogy a középkorban létezett-e női szexualitás feletti társadalmi kontroll — ilyen kontroll valóban létezett —, hanem az, hogy ennek dokumentált, jellemző eszköze volt-e a vasból készült, hosszabb időre lezárt erényöv. A fennmaradt bizonyítékok ezt nem támasztják alá.Semmelweis Orvostörténeti Múzeum: Mítosz és valóság – Az erényöv titkos történetei.
Fogalmi tisztázás
Az erényöv körüli félreértések jelentős része abból ered, hogy különböző jelentésszinteket egyetlen tárgy történeteként kezelnek. A középkori forrásokban szereplő „öv” gyakran nem fizikai zár, hanem metafora; a késő középkori és reneszánsz irodalomban az erényöv sokszor szatirikus motívum; a múzeumokban és antikvárius gyűjteményekben megjelenő tárgyak pedig gyakran 18–19. századi kuriózumok, hamisítványok vagy bizonytalan eredetű darabok.
A fizikai erényöv modern értelemben olyan szerkezet, amely a nemi szervekhez való hozzáférést zár, lakat, pánt, lemez vagy más mechanikus akadály segítségével korlátozza. A jól dokumentálható, ténylegesen gyártott vagy szabadalmaztatott erényöv-szerű eszközök elsősorban 19–20. századi orvosi, antimaszturbációs vagy modern erotikus kontextushoz tartoznak.Vern L. Bullough: Technology for the Prevention of “les maladies produites par la masturbation”. In: Technology and Culture, 28. évf. 4. sz. (1987), 828–832. DOI: 10.2307/3105184.Jean Stengers – Anne Van Neck: Masturbation: The History of a Great Terror. Palgrave, New York, 2001. A cingulum castitatis ezzel szemben keresztény allegória. A latin kifejezés szó szerint a „tisztaság övét” jelenti, de a késő antik és középkori keresztény nyelvben elsősorban a tisztaság, az önuralom, a lelki fegyelem és a kísértéssel szembeni küzdelem képe volt. A római katonai övre utaló cingulum szó a lelki harc és erkölcsi védelem metaforájává vált. Ezért a középkori szerzőknél előforduló „tisztaság öve” nem azonosítható automatikusan fém erényövvel. Az irodalmi és képi motívum a késő középkorban és a reneszánszban jelenik meg világosabban. Ezekben a szövegekben és képeken az erényöv többnyire a férfi féltékenység, a női szexualitást ellenőrizni akaró vágy, az öreg férj és fiatal feleség házassági komikuma, illetve a női ravaszság szatirikus kelléke. Az ilyen ábrázolások nem használati utasítások és nem jogi dokumentumok, hanem irodalmi vagy képi konvenciók. A modern mítosz az a közismert történet, amely szerint a keresztes hadjáratra induló férj vagy lovag vas erényövet zárt feleségére, majd a kulcsot magával vitte. Ez a történet nem a keresztes hadjáratok korának forrásaiból ismert, hanem későbbi középkorkép, amely a 18–19. századi antikvárius érdeklődés, a muzeológiai kuriózumkultúra, a szexuális szenzáció és a „sötét középkor” toposza révén vált rendkívül népszerűvé.
Forráskritikai módszer
Az erényöv történetének vizsgálatakor külön kell választani a szöveges, képi és tárgyi hagyományt. A középkori és kora újkori szövegek gyakran allegorikusak, szatirikusak vagy irodalmi jellegűek; a képi ábrázolások gúnyrajzok, erkölcsi példázatok vagy erotikus-szatirikus jelenetek lehetnek; a múzeumi tárgyak pedig sok esetben bizonytalan provenienciájú, 18–19. századi kuriózumok vagy hamisítványok. A három forráscsoport csak együttesen, forráskritikával értelmezhető.
Erős bizonyítékot jelentene egy biztos középkori régészeti lelet, amelynek lelőhelye, datálása és használati kontextusa ellenőrizhető. Hasonlóan fontos volna olyan okleveles, jogi, orvosi, leltári, bírósági vagy kereskedelmi forrás, amely az eszköz gyártását, tulajdonlását, használatát, okozott sérüléseit vagy vitás ügyeit dokumentálja. Nem ismert olyan középkori jogi, orvosi, leltári, bírósági vagy régészeti forrás, amely az ilyen eszköz rendszeres használatát, gyártását, jogvitáit vagy sérüléseit hitelesen dokumentálná.
Különösen fontos a hallgató források problémája. A középkori és kora újkori egyházi, városi, bírósági és orvosi források sokszor részletesen foglalkoztak házassági konfliktusokkal, testi sértésekkel, szexuális vétségekkel, paráznasággal, házasságtöréssel és erkölcsi fegyelmezéssel. Ha az erényöv széles körben használt, sérüléseket okozó, jogvitákat kiváltó házastársi kontrolleszköz lett volna, várható volna, hogy ezekben a forrástípusokban bőségesebb nyomot hagyjon. Ilyen nyomanyag nem ismert.
Gyenge vagy önmagában nem döntő bizonyítéknak számít az allegorikus teológiai utalás, a szatirikus novella, a humoros fametszet, a fantasztikus eszközöket is tartalmazó technikai kézirat, a 19. századi múzeumi tárgy bizonytalan provenienciával, illetve az antikvárius beszámoló olyan tárgyról, amely később elveszett vagy nem vizsgálható.
+ Az erényövvel kapcsolatos forrástípusok főbb értelmezési problémái Forrástípus Példa Mit bizonyíthat? Mit nem bizonyít? Allegória cingulum castitatis A tisztaság és önuralom keresztény metaforáját Önmagában zárható fém erényöv használatát Irodalmi motívum Boccaccio, Sercambi, Brantôme A téma képzeleti, morális vagy szatirikus jelenlétét Önmagában széles körű társadalmi gyakorlatot Képi szatíra Bellifortis, 16. századi fametszetek A motívum vizuális ismertségét Önmagában rendszeres, dokumentált használatot Régészeti lelet hiteles középkori példa nem ismert Döntő bizonyíték lehetne, ha biztos középkori kontextusból származna Jelenlegi hiányában középkori használatot Múzeumi tárgy Cluny, British Museum, velencei példányok 18–19. századi kuriózumkultúrát és muzeológiai problémát Önmagában biztos középkori eredetet Orvosi eszköz 19–20. századi antimaszturbációs apparátusok Modern dokumentált használatot Középkori eredetet Modern erotikus eszköz BDSM-környezetben használt eszközök Kortárs konszenzuális használatot Történeti folytonosságot a középkorig
A tisztaság öve mint keresztény allegória
A késő antik és középkori keresztény hagyományban a tisztaság nem pusztán szexuális tartózkodást jelentett, hanem lelki fegyelmet, önuralmat, a bűnnel és a kísértéssel szembeni küzdelmet. Az „öv” ennek egyik visszatérő képe lett. A bibliai és patrisztikus nyelvben az öv gyakran a felkészültség, a fegyelem, a katonai készenlét és a lelki harc jelképe. A cingulum castitatis ezért nem mechanikus zár, hanem szellemi és erkölcsi védelem metaforája volt.
A keresztény allegorikus hagyományban a tisztaság övéről szóló utalások több szerzőnél előfordultak. Nagy Szent Gergely, Alkuin és Clairvaux-i Szent Bernát írásaiban, valamint későbbi teológiai és prédikációs anyagokban az ilyen fordulatok a tisztaságra, az önuralomra és a kísértés elleni lelki védelemre utaltak. Ezeket a szövegeket nem lehet úgy olvasni, mintha vasból készült, lakattal zárható eszközökről szólnának.
A metafora nem kizárólag nőkre vonatkozott. A középkori klerikusi és szerzetesi irodalomban a tisztaság öve gyakran férfi önfegyelmet, a vágyak feletti uralmat és a lelki harcra való felkészültséget jelölte. Ez tovább gyengíti azt az értelmezést, amely a kifejezést automatikusan nőkre zárt fémeszközként olvassa.
A középkori keresztény társadalmak tehát valóban nagy jelentőséget tulajdonítottak a tisztaságnak, a házassági hűségnek, a szüzességnek és az önuralomnak. Ez azonban nem bizonyítja a fém erényöv használatát. A tisztaság feletti kontroll elsődlegesen erkölcsi, jogi, családi, gazdasági és egyházi normák révén működött, nem pedig olyan tárgyakon keresztül, amelyek középkori használatát nem támasztják alá megbízható források.
Irodalmi előzmények a 12–15. században
A középkori és reneszánsz irodalomban az erényöv-motívum nem használati tárgyként, hanem szimbolikus és szatirikus elemként jelent meg. Egy korai, de távoli párhuzam Marie de France Guigemar című lai-ja, amely nem erényövet ír le modern értelemben, hanem szerelmi zálogként működő ruhadarabot és csomót. A példa a hűség, a szerelmi próba és a testi kizárólagosság irodalmi szimbolikájához tartozik, nem a fém erényöv tárgytörténetéhez.
A női erényöv irodalmi motívuma a 14. század második felétől Itáliában világosabban kimutatható. Giovanni Boccaccio De mulieribus claris című művében Semiramis legendás alakjához kapcsolja az erényöv feltalálását. Boccaccio Semiramist egyszerre mutatja be uralkodó nőként, harcias férfias erényekkel bíró alakként és szexuálisan problematikus figuraként. A történet szerint Semiramis azért alkalmazott volna ilyen eszközt, hogy udvarhölgyeit távol tartsa fiától. Ez azonban mitológiai-irodalmi keret, nem középkori háztartási gyakorlat dokumentációja.Elizabeth Archibald: Incest and the Medieval Imagination. Clarendon Press, Oxford, 2001. .
Boccaccio műveiben az öv-motívum többféle kontextusban jelenik meg: mitológiai, szüzességi, erotikus és női szexualitást szabályozó jelentésrétegekkel. Ezek nem közvetlen tárgyi bizonyítékok, hanem irodalmi és morális konstrukciók. A Semiramis-történet hatása későbbi fordítások és feldolgozások révén terjedt tovább, de ez sem bizonyítja a tárgy hétköznapi használatát.
Classen értelmezése szerint Giovanni Sercambi 1400 körül írt novellájában az erényöv egy féltékeny férj történetéhez kapcsolódik. A férj vas eszközt ad feleségére, hogy megakadályozza annak hűtlenségét. A történet értelmezése azonban éppen az ellenkezője annak, amit a modern mítosz sugallna: az erényöv nem sikeres technológia, hanem a beteges féltékenység és a férfi kontrollvágy szatirikus kelléke. A történet szereplői nem legitim intézményként, hanem szégyenletes és nevetséges eszközként kezelik.