A ferengi egy földönkívüli faj a Star Trek univerzumban. Először a Star Trek: The Next Generation sorozat hetedik epizódjában szerepeltek, amikor 2364-ben, a Delphi Ardu bolygón először léptek kapcsolatba a Bolygók Egyesült Föderációjával. Fajukra és kultúrájukra a profit és kereskedelem iránti megszállottság jellemző, állandóan azon fáradoznak, hogy másokat csalással rászedjenek. Ismertek arról is, hogy rendkívül konzervatívak a női egyenjogúság terén.

Anyabolygójuk az esős Ferenginár, melyet a Nagy Nágus és a Kereskedelmi Hatóság (eredetileg Gazdasági Tanácsadók Tanácsa, régebben a Felszámolók Bizottsága) kormányoz. Mint egész kultúrájuk, így a vallásuk is a kapitalizmus elvein alapszik: imáikat és pénzügyi felajánlásaikat a Szent Államkincstárhoz intézik annak reményében, hogy haláluk után beléphetnek az Isteni Kincstárba, illetve attól való félelmükben, hogy túlvilági életüket a Örökös Szegénység Kriptájában töltsék.

A Star Trek sorozatokban A ferengi fajt eredetileg azért találták ki, hogy a Föderációra irányuló klingon fenyegetést velük váltsák fel. A nézők azonban nem tudták elhinni ezekről a nevetséges karakterekről, hogy képesek lennének bárminemű félelmet kelteni, így a Paramount elvetette az eredeti ötletet, és a Star Trek: The Next Generation sorozatban rendszerint kissé idegesítő szereplőként jelennek meg, némi komikus felhanggal.

Az "Encounter at Farpoint" (Star Trek: The Next Generation) című epizódban említik először őket, amikor Groppler Zorn (a Bandik vezetője) azzal fenyegetőzik, hogy eladja a Farpoint Állomást a ferengiknek. Jean-Luc Picard parancsnok válasza erre csak annyi, hogy reméli, a ferengik a Bandikat legalább olyan ízletesnek fogják találni, mint legutóbbi partnereiket. Egy DS9 sorozaton belüli hivatkozás tisztázza azt, hogy bár a klingonok és a kardassziaiak már az "Encounter at Farpoint" történései előtt is évek óta kapcsolatban voltak a ferengikkel, a Föderáció a fajok közötti adatcserék folyamán nem kapott információt róluk.

A Star Trek: Deep Space Nine sorozat foglalkozik a legtöbbet a ferengikkel, itt történt meg elsőként, hogy egy ferengi (Quark) állandó szereplője a sorozatnak és vannak rendszeresen visszatérő mellékszereplők is, mint például Quark öccse, Rom és az ő fia, Nog. Nog lett később az első ferengi származású űrkadét a Csillagflottában. Több DS9 epizód cselekménye is a körülöttük forog, feltárva kultúrájuk és világuk egy részét.

A ferengik megalkotása többek szerint alig leplezett szatíra a stúdió és a hálózat vezetőivel szemben: a profit megszállottjai, etikátlan, intelligens, kifürkészhetetlen, fejlett technológiával rendelkező férfi karakterek, akik a 'tulajdonukban' lévő nőket leginkább ruhátlanul szeretik.

Elnevezés A ferengi elnevezés egy arab szó, így nevezték az európai kereskedőket, vagy csak általánosan a nyugati embereket. Az elnevezés az arab faranj vagy ifranj = "Frankok", a perzsa farangi (melynek jelentése idegen), vagy leginkább a hindu ferengi szóból származik, amely a perzsa egy tájnyelvi változata. Etiópiában a ferenj vagy ferenji is azonos jelentéssel bír, a görögök a Farang vagy farangi szót használják a nyugat-európaiak megnevezésére. Jelentésében van egy kis lenézés az európaiak iránt, Indiában pedig az angolokkal szemben. Mindamellett a szó nem szándékosan rosszindulatú és gyakran használják gyengéd értelemben is.

Külső megjelenésük A ferengik humanoidok, valamivel alacsonyabbak az embereknél, csak ritkán lépik túl a 150 cm-es magasságot. Könnyen felismerhetőek előreugró homlokukról, az orrukon lévő kitüremkedésekről, borotvaéles fogaikról, valamint a nagy és igen érzékeny füleikről. Bőrük narancssárgás színű, koponyájuk mérete észrevehetően nagyobb, mint az embereké. Eltérő a szokásos humanoid felépítéstől: az alsó és felső tüdő, a széles bordák, és a négy részből álló agy. Ez utóbbi következményeként a Betazoidok és más telepatikus lépességekkel rendelkező fajok nem képesek gondolataikat, érzelmeiket észlelni. Sokszor megemlítik, hogy a ferengik bár méreteiket tekintve kisebbek, fizikailag erősebbek az embereknél.

A fülek – legalábbis a férfiaknál – erogén zónák; a cimpák érzékenyek az érintésre, és azok cirógatása, amelyet „oo-mox”-nak neveznek, igen élvezetes a legtöbb férfi egyed számára. A hallás a ferengik legjobb érzéke, ha azt mondják, hogy valakinek "cimpája van" valamihez, az azt jelenti, hogy ahhoz nagyon ért.

A ferengik fogai egy fűrészes tüskéhez hasonlítanak, melyek élesítéséhez kicsi latinum fogélezőt használnak.

Kultúra A ferengik a Ferenginár bolygóról származnak, mely az Alfa Kvadránsbeli Ferengi Szövetség központja. Azt, hogy a Ferengi Szövetség pontosan miben is áll, sosem sikerült teljes bizonyossággal kideríteni; lehet, hogy egyszerűen csak a Ferenginárt körülvevő terület a ferengik által gyarmatosított, de eredetileg lakatlan bolygókkal együtt.

A ferengi kultúra teljesen a kereskedelmen alapul, az egész ferengi társadalmat A vagyongyűjtés szabályai elnevezésű szent gyűjteményben felsorolt 285 előírás szabályozza. Ezeket először Gint, az első Nagy Nágus írta le (több mint tízezer évvel ezelőtt), a címe egy ügyes marketing húzás (hiszen a szabályok pusztán irányelvek). Gint az ő első szabályát 162-ként sorszámozta, azért, hogy mások eszeljék ki az azt megelőző 161-et.

A ferengi kultúra annyira a szabályozatlan kapitalizmusnak szenteli magát, hogy az olyan fogalmakat, mint szakszervezet, betegszabadság, szabadság vagy fizetett túlóra iszonyatosnak tartják, mivel azok megzavarhatják a munkások kizsákmányolását.

A Felszámolók a ferengi kultúra részei, akik – ha valaki meg tudja fizetni a szolgáltatásaikat – bérgyilkosként felbérelhetőek. A legtöbb ferengi azonban a Felszámolókat jó esetben különcöknek (mivel kiderült, hogy jobban élvezik a gyilkosságot, mint az általa való vagyongyűjtést), rossz esetben veszélyes pszichopatáknak tartja (ugyanis a potenciális vásárlók megölése, nem tesz jót az üzletnek), és elkerülik őket, amikor csak lehetséges.

A ferengik személyisége változó, a kulturálttól (például Quark), a gorombáig, vagy az udvarias és kíváncsi értelmiségi tudósig (Dr. Reyga).

Ferengi nők A ferengi társadalomban igen komoly különbségek vannak a két nem között. A ferengi törvények és társadalom rendkívül kíméletlenek a nőkkel szemben. A ferengi férfiak a nőket személyes tulajdonnak tekintik: a nők nem üzletelhetnek, nem viselhetnek ruhát, nem szólhatnak idegenekhez, és nem utazhatnak a család egy idősebb férfi tagjának felügyelete nélkül. Tradicionálisan a nők megrágják az ételt mielőtt azt a férfiak megennék.

Különös szokások A ferengi férfiakat haláluk után nem temetik vagy hamvasztják. A haldokló árverésre bocsátja testét és a legtöbbet ajánló a kiszárított holttest apró darabkáit csomagolva eladásra kínálja egy kiváló élet mementójaként.

Konyhaművészet A ferengi konyhaművészetet – néhány nevezetes kivételtől eltekintve – más kultúrák nem fogadták szívesen. Ilyen kivétel a synthehol, ami az alkoholt helyettesítő ártalmatlan folyadék – a belőle készített “Fekete lyuknak” elnevezett ital más fajok között is népszerű. A Ferengináron kívül sok ferengi szereti más kultúrák ételeit, amik meg is találhatóak az étlapjaikon (a tradicionális ferengi ételek mellett) – ám a ferengi konyha meglehetősen távol áll az emberi ízléstől.

A ferengik nagyon szeretik a különböző férgeket és rovarokat. Néhányat, például a csőlárvát élve tálalják, míg másokat zselé vagy lé formában. Érdekesség, hogy a ferengi nyelvben nincs olyan kifejezés: “ropogósra sütni”.

Ferengi ételek: Bogár püré Csiga lé - a kézzel facsart változat igen kedvelt Csőféreg – általában élve fogyasztják, de kapható befőttként is. Hűtve tálalják. Eelwasser – egy népszerű ital márkaneve (a név egy angolna ízű italra utal) Ezerlábú lé Fekete lyuk – átlátszatlan fekete színű alkoholos ital pikáns illattal Ferengi spóra torta Gree férgek (vagy pengefogú tejféreg) – élve vagy zselé formában tálalva. Megjegyezzük, hogy bár az étel tápláló, a gree férgek néha visszaharapnak. Lárva rágcsa Lokar bab – tradicionális ferengi étel, bár egyszer-egyszer bár ételként is szervírozzák. Meztelen csiga máj – nyersen tálalva reggelire Meztelen csiga szelet Meztelen csiga Kóla – “A legnyálkásabb kóla a galaxisban!” 43% élő algát tartalmaz. Vér bolha pehely – csemege

Vallás Általános a ferengik körében, hogy imádkoznak a pénzügyi sikerért és hisznek a túlvilági életben, ami az életben elért profittól függ. Két végzet lehetséges: siker esetén az Isteni vagy Arany Kincstárba jutnak, az üzleti balsikerek viszont örökre a Örökös Szegénység Kriptájába vagy az Adósok Börtönébe zárja őket.

Amikor egy ferengi imádkozik vagy meghajol, akkor két kezét csuklónál összeérintve tenyereivel mintha egy kupát formálna.

Becsülik a hasonló vonásokat más fajokban is – a földi Wall Streetet a ferengik vallási tisztelete övezik, gyakran zarándokolnak a Földre, a kereskedelem és üzlet “szent helyére”.

Nyelv A ’’Star Trek’’ sorozatokban a ferengik – mint a legtöbb más idegen faj is – általában angolul szólalnak meg, de természetesen nekik is megvan a saját nyelvük. A „Kis zöld emberkék” című DS9 epizódban a ferengik saját nyelvükön hallhatóak, amikor az Univerzális Fordítójuk elromlik – így azon kevés idegen faj közé tartoznak, akik nyelvével a nézők megismerkedhetnek. (Ebben a részben látható az is, hogy a ferengik az Univerzális Fordítót implantként a fülükben hordják.) Egy-két epizódban vannak példák a ferengik írott nyelvére, kézírására, mely nagyban hasonlít egy folyamatábrára (néhányszor számítógép képernyőn megjelenítve is láthatunk ferengi írást, mint például a ferengi Részvényárfolyam távjelző futurisztikus verziója).

Érdekesség, hogy a ferengi nyelvben az ’eső’ megnevezésére több mint 160 szó létezik, amire szerintük szükség is van, hiszen a Ferenginár nagyon nedves klímájú bolygó.

Létezik egy nem hivatalos ferengi nyelv leírás angolul.

Gazdaság és üzlet A ferengik magatartása a kereskedelem és üzleti élet területén legjobban a „Árulás, Hit, és a Nagy Folyó” című DS9 epizódban figyelhető meg. Itt jelenik meg a ferengi kultúra egy metaforája: a Nagy Materiális Kontinuum, amely szerint a kereskedelem, az univerzum összes élőlényének összekapcsolt ereje; egy folyó, amely a kereslet irányából a kínálat felé folyik. E koncepció szerint a gazdagság és a javak végesek az univerzumban, így bármit, amit a 'folyó' egyik partjáról elveszünk az egyensúly fenntartása érdekében megfelelően ellentételezni kell. Ha egy ferengi jól képzett e kontinuumon való 'hajózásban' üzlete felvirágzik, nagy vagyont és hatalmat halmoz fel, amit aztán szét is oszthat a folyó különböző pontjain, ami az egész társadalomra jótékony hatással lesz. Ebben megmutatkozik, hogy a ferengi kultúrában alapvető különbség van az önzés és a kapzsiság között: a ferengik hisznek abban, hogy a kapzsiság – mely alapvető a gazdasági felfogásukban – nem vele járóan önző, mivel egy nagyobb jót szolgál.

Ferengi Szövetség A Ferengi Szövetség mint neve is mutatja – a galaktikus térképen a Föderációtól északkeletre található – a ferengik által benépesített és felügyelt világok egységes szövetsége. Ez a viszonylag kicsi, de nagy hatalmú csoport meghatározó szerepet játszik a kvadráns gazdasági életében. A Ferengi Szövetség szigorúan patriarkális társadalomban működik, melyben a nők – sok egyéb tilalom mellett – soha nem szerezhetnek profitot.

A Ferengi Szövetséget a Nagy Nágus irányítja alárendeltjeivel körülvéve, akik a Ferengi Kereskedelmi Hatóság tagjai. E társaság végső célja a profit, galaktikus terjeszkedés, felvásárlás vagy kereskedelem révén. A régebbi időkben felvásárlásnak számított más hajók és világok megtámadása, és értékeik megszerzése is, mivel mostanában a békés kereskedelem sokkal jövedelmezőbb, a régi barátságtalan hozzáállás teljes egészében eltűnt.