Galgóczi Erzsébet (Ménfő, 1930. augusztus 27. – Győr/Ménfőcsanak, 1989. május 20.) Kossuth-díjas magyar író, forgatókönyvíró, országgyűlési képviselő (1980–1985). 220px|bélyegkép|Sírja a győri Ménfői temetőben Élete Nyolcgyermekes paraszti család hetedik gyermekeként Ménfőn született, apja Galgóczy/Galgóczi/ József, édesanyja Kelemen Katalin volt.findagrave.com Galgóczi Erzsébet sírja Az általános iskolát szülőfalujában, középiskoláit 1941–1945 között Győrben végezte. 1945–1949 között népi kollégistaként a győri tanítóképzőbe járt. 1949-ben érettségizett. A budapesti Színművészeti Főiskolán szeretett volna továbbtanulni, de szülei ezt nem engedték. Még ebben az évben beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, azonban néhány hét múlva abbahagyta tanulmányait és a Győri Vagon- és Gépgyárban helyezkedett el átképzős esztergályosként. 1950–1955 között a budapesti Színművészeti Főiskola hallgatója volt dramaturg szakon. Leszbikusságát nyíltan nem vállalhatta a kor közerkölcsei miatt, de műveiben az 1970-es évektől foglalkozott ezzel a témával is. A művészvilágon belül köztudott volt, hogy kapcsolata volt Gobbi Hilda színésznővel. 1980. június 8-án országgyűlési képviselővé választották Győr-Sopron megye 4. sz. választókerületében, mandátumát 1985-ig töltötte be. 1989. május 20-án szívinfarktusban váratlanul meghalt Ménfőcsanakon, a szülői házban.

Sírja a győri Ménfői temetőben (Koroncói út) található (I-e-23/24).Tóth Vilmos: Credo vitam aeternam. Győr temetkezőhelyeinek adattára. Győri Egyházmegyei Levéltár, Győr, 2021. (Források, feldolgozások 29.), 229. o.

Irodalmi munkássága Sok műfajban alkotott, regényei, elbeszélései mellett színműveket, hangjátékokat illetve szociográfiai műveket, riportokat is írt. Műveinek megjelenését az ötvenes és hatvanas években folyamatosan akadályozta a politikai hatalom, mert felismerte azok leleplező erejét, igazságát. A 70-es és 80-as évek folyamán viszont sikeres és népszerű írónővé vált. Legnagyobb sikerét Vidravas (1984) c. regényével aratta. A leszbikusságot Törvényen kívül és belül című 1980-ban megjelent kisregényében tematizálta. Az írásból Makk Károly rendezésében 1982-ben Egymásra nézve címmel film készült.

Alapproblémája Rendkívüli tehetségként és a szocializmus-modernizáció elkötelezett híveként az emberi életet megnyomorító paraszti munkakényszerrel szemben egy humánus parasztpolitikát és általában politikát képviselve szembekerült a mezőgazdaság kollektivizálásának negatív társadalmi hatásaival. Műveinek mindegyike az emberibb élet és a politikai hatalom, illetve az emberi kisszerűség hármasságát igyekszik megérteni és leírni. A magyar irodalomban páratlan hitelességgel tudósít a paraszttársadalom modernizálódásának konfliktusairól.

Főbb művei Egy kosár hazai (elbeszélések, 1953) Félúton (kisregény, 1962) Ott is csak hó van (novellák, 1961) Öt lépcső felfele (elbeszélések, 1965) Kegyetlen sugarak (riportok, 1966) Fiú a kastélyból (elbeszélések, TV-játék, 1968) Nádtetős szocializmus (riportok, 1970) Kinek a törvénye? (novellák, 1971) Pókháló (regény, 1972) A főügyész felesége (szinművek, 1974) Bizonyíték nincs (elbeszélések, 1975) A közös bűn (regény, 1976) A vesztes nem te vagy (novellák, 1976, 1978) Közel a kés (elbeszélések, 1978) Úszó jégtábla (hangjátékok, 1978) Törvényen kivül és belül (kisregények, 1980) Cogito (elbeszélések, 1979) Ez a hét még nehéz lesz (kisregények, 1981) Vidravas (regény, 1984)A regényben a MAORT pert, benne Papp Simon meghurcolását dolgozta fel. Komoly küzdelmet jelentett számára a peranyagok megismerése. Végül Fock Jenő miniszterelnök közbenjárására kapott engedélyt a megtekintésre. Jegyzeteket nem készíthetett, ezért minden látogatás után a gépírónőjéhez sietett és lediktálta a memorizált ismereteket. Forrás: Duna Televízió: Inkább fájjon! Galgóczi Erzsébet emlékműsor - 2009. május 20. Idegen a faluban (kisregények, novellák, 1984) A Törvény szövedéke (riportok, 1988) Kettősünnep (novellák, 1989) Fogódzó nélkül (novellák, 1994) Mama öltözik. Válogatott elbeszélések; vál., utószó Domokos Mátyás; Osiris, Bp., 1999 (Millenniumi könyvtár) Megszállt országban; Tarsoly, Bp., 2005

Színművek, filmek, tévé- és hangjátékok Színművek A főügyész felesége (Tragédia, Kecskemét, 1970) Kinek a törvénye? (Színmű, Győr, 1976) Vidravas. (Színmű, Budapest, 1989) Filmek Félúton (1962) Pókháló (1974) Tizenegy több, mint három (1976) A közös bűn (1978) Kinek a törvénye? (1979) Egymásra nézve (1982)

TV-játékok Aknamező (1968) Régen volt háború (1969) Bizonyíték nincs (1973) Férfiak, akiket nem szeretnek A sírásó (1977) Úszó jégtáblák (1979) Használt koporsó (1979) Hínár (1981) Bolondnagysága (1982) Szent Kristóf kápolnája (1984) Magyar karrier (1988) Fiú a kastélyból

Hangjátékok Inkább fájjon (1969) A menedék (1971) Hálóban (1974) Használt koporsó (1975) Nyári gyakorlat (1975) Közös bűn (1977) Úszó jégtábla (1977) Vesztesek (1977) Viszek a börtönbe leveskét... (1979) Közel a kés (1980) A kápolna titka (1983)

Jegyzetek

Források Hanzl Péter, Nagy Sándor - Az üldöztetéstől a büszkeségig / A magyar LMBTQ emberek története a kezdetektől az ezredfordulóig (Háttér Társaság, 2023) Prof. Dr. Görömbei András (Debreceni Egyetem) jegyzetei alapján

Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek

Külső hivatkozások https://web.archive.org/web/20060112001244/http://www.vendegvaro.hu/33-383 http://szoda.web-oldal.hu/muvek/BorbelyL-Galgoczi.htm https://web.archive.org/web/20090617234541/http://www.bezeredj-kastely.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=13&Itemid=29 https://web.archive.org/web/20111006153751/http://www.menfocsanak.hu/hires_emberek.htm

Both Gabriella - Minden tabut megdöntött a kommunizmus idején a leszbikus Galgóczi Erzsébet (wmn.hu, 2024.08.27.) „Legyek hisztériás idegroncs?” - a Kádár-korszak legismertebb írónője küzdött önmagával mássága miatt

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar drámaírók Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar LMBT költők, írók Kategória:Győriek Kategória:1930-ban született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:Magyar dramaturgok Kategória:Országgyűlési képviselők (1980–1985)