Mramor település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Tuzla községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 10, közúton 18 km-re északnyugatra, a Majevica-hegység lejtőin és a Mramorski-patak völgyében, 250–360 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_11/tz_11.html Topografska karta Tuzla 426-3-3
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −4 °C és 4,5 °C, júliusban pedig 16 °C és 26,5 °C között alakul. A hőmérséklet csak ritkán süllyed −20 °C alá, illetve emelkedik 38 °C fölé. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 1093 mm. A csapadék az év során viszonylag egyenletesen oszlik el, de júniusban a legmagasabb, átlagosan 121 mm. Október végétől március végéig havas időszak jellemző, jelentős hóeséssel, amely a térség éghajlatának természetes velejárója.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb128Bosnyák162Horvát160113Jugoszláv1240Egyéb395Összesen336188
Története Az oszmán uralom Mramorban található egy monumentális stećak, amely nemzeti örökség részét képezi. A stećakok köznyelvi „mramorje” elnevezése előbb a felette lévő dombra, majd az egész településre kiterjedt, így a Mramor nevet kapta. Zavod za zaštitu i korištenje kulturno-povijesne baštine Županije Soli Monumentalni stećak u Mramoru kod Tuzle , 7. lipnja 2013. (hozzáférés: 2017. november 27.)
Mramor hegyvidéki faluként keletkezett a Majevica-hegységben, a Mramorski-patak völgyében, lakói főként földművelésből és állattartásból éltek. A település lakói nagyrészt katolikus horvátok voltak, akik megőrizték vallási és kulturális hagyományaikat. A falu a Donja Tuzla-i plébániához, majd a közeli Breške 1839-ben alapított plébániájához tartozott, amely évszázadokon át a környék katolikus közösségének központja volt. A falu történelmét nagyban meghatározta a mezőgazdaság. A lakosok főként szántóföldi műveléssel, gyümölcstermesztéssel és állattartással foglalkoztak, miközben sokan Tuzlában vállaltak munkát a sóbányákban és később az iparban. Ennek ellenére Mramor hosszú ideig megőrizte falusias jellegét.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Dobrnja községhez tartozó településen 19 háztartást és 145 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 120. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. Mramor igazi fejlődése is ebben az időszakban következett be, amikor megnyíltak a környék szénbányái, köztük a Dobrnja-Jug és Dobrnja-Sjever bányák. A település a 20. században klasszikus bányászfaluvá vált: lakótelepek, kiszolgáló létesítmények és közösségi intézmények épültek a bányászok számára.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között.
A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1943. október 2-án a partizánok felszabadították Tuzlát, amely a térség legnagyobb városa volt, és a náci megszállás alatt álló Európa első felszabadított nagyvárosai közé tartozott. Ez a fordulat a környező falvakra is kedvezően hatott: erősödtek a helyi támogató hálózatok, miközben a közvetlen megszállás nyomása mérséklődött.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is. A katolikus horvát lakosság nehéz helyzetbe került: a férfiak különböző fegyveres alakulatokba kerültek (egyesek a partizánokhoz, mások a horvát hadsereghez); a falut többször katonák szállták meg; élelmiszer-beszolgáltatások és rekvirálások sújtották a lakosságot; a háború végére több család veszített hozzátartozókat vagy hagyta el ideiglenesen otthonát.
A háború végét követően Mramor a szocialista Jugoszlávia része lett. A falu lakosságának többsége továbbra is horvát katolikus maradt, miközben sokan Tuzla bányáiban és ipari üzemeiben vállaltak munkát. A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött.
A Mramor bányaüzem 1958-ban kezdte meg a termelést, és a Kreka-bányavállalat egyik legfontosabb föld alatti lignitbányájává fejlődött. A bányák több száz, később több ezer embernek adtak munkát, lakótelepek és szolgálati lakások építését tették szükségessé, új utak, iskola, kultúrház és üzletek létesítését ösztönözték, vonzották a munkásokat Bosznia különböző vidékeiről, valamint Horvátországból és Szerbiából is. A legtöbb család megélhetése közvetlenül vagy közvetve a bányától függött. A férfiak többsége bányász volt, míg a nők gyakran a bánya kiszolgáló intézményeiben vagy Tuzla üzemeiben dolgoztak. Mramor nem önálló bányavidék volt, hanem a nagy Kreka szénmedence része. Az itt kitermelt lignit elsősorban a tuzlai hőerőműbe került, amely Bosznia-Hercegovina egyik legfontosabb villamosenergia-termelő létesítménye volt. A bánya ezért nemcsak helyi, hanem országos gazdasági jelentőséggel is bírt.
A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
Mramor történetének legsúlyosabb eseménye 1990. augusztus 26-án történt, amikor a Dobrnja-Jug szénbányában bekövetkezett robbanás következtében 180 bányász vesztette életét. Ez volt a volt Jugoszlávia egyik legsúlyosabb bányaszerencsétlensége. A tragédia mély nyomot hagyott a helyi közösségben: családok százai maradtak apa vagy férj nélkül, és a bányászat jelentősége is fokozatosan csökkent ezt követően.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt volt. Mramor nem esett frontvonalba és nem zajlottak benne nagy ütközetek. Ennek ellenére 1992–1993 körül sok család Tuzla felé vagy Horvátország felé menekült, de jelentős volt a kivándorlás főként Ausztria és Németország irányában. A környéken időnként tüzérségi támadások és katonai mozgások zajlottak, de a település nem került tartós szerb megszállás alá. A frontvonal inkább a Tuzlától keletre és északkeletre fekvő területeken húzódott.
A háború után Mramor népessége csökkent, a bányászat visszaesett, és a lakosság egy része más városokba vagy külföldre költözött. A 2013-as népszámlálás szerint Mramor lakossága már csak 188 fő volt, míg a közeli Mramor Novi jóval népesebb maradt. Ma Mramor csendes település, amelynek identitását továbbra is a bányászmúlt határozza meg. A régi bányászcsaládok emlékei, az emlékművek és a helyi vallási épületek – például a felújított Szent Illés-kápolna – őrzik a település történelmét. Mramor identitását ma is a bányászmúlt határozza meg. A településen emlékmű őrzi a 180 áldozat emlékét, és minden év augusztus 26-án megemlékezést tartanak a hozzátartozók, egykori bányászok és a helyi közösség részvételével. A környék ma inkább lakóövezetként működik, miközben Tuzla gazdasági vonzáskörzetéhez tartozik.
Gazdaság A lignitet 1958 óta bányásszák a faluban.(boš.) Rudnici 'Kreka' Tuzla - Rudnik Mramor (hozzáférés: 2017. november 27.) Mramor lakosainak többsége a bányában dolgozik, vagy közvetlenül kapcsolódik hozzá. Mramorban egykor két működő lignitbánya volt (a Dobrnja-Sjever és a Dobrnja-Jug bánya), de ma már csak egy, a Dobrnja-Sjever működik. 1990. augusztus 26-án súlyos bányászbaleset történt, amelyben 180 bányász vesztette életét. BHRT A.K. Tuzla - Mramor Sjećanje na 180 stradalih rudara, 26. kolovoza 2015. (hozzáférés: 2017. november 27.)
Az Energiaszállító Eszközök Gyára (TTU), melyet 1970-ben alapítottak Tuzla és Mramor térségében található.TTU energetik O nama (hozzáférés: 2017. november 27.)1990-ben területét bővítették a megszüntetett Marina Glava település egy részével. Vlada Županije Soli Tuzla Informacija o stanju u privrednim društvima sa većinskim ... '', 2014. (hozzáférés: 2017. november 27.)
Sport Az NK Mramor labdarúgóklubot 1953-ban alapították.
Nevezetességei Kaursko groblje – egyedülálló középkori, nyugat-keleti tájolású szarkofág alakú stećak.