IV. Prokopiosz, világi nevén Pelekászisz 1785 és 1789 között volt ökumenikus pátriárka.
Élete 1730-ban született Messzénia Sitszova nevű településén. A Pelekán családból származott. 12 évesen követte idősebb testvérét, Neofitoszt, aki Gánosz és Hórá metropolitája volt, és segítette őt az alapfokú tanulmányai befejezésében. Később ő szentelte diakónussá és pappá is, majd amikor Neofitosz meghalt, a helyi közösség kérésére Prokopiosz lett az utóda. 1749. október 4-én szentelték fel a muhli Panagia templomban. Húsz évig maradt ezen a metropolitai széken, egészen 1770 januárjáig, amikor előléptették Szmirna metropolitájává. Itt békés természetének köszönhetően sikerült helyreállítania a rendet a megelőző metropolita, Kallinikosz által okozott zavargások után. Prokopiosz diakónust szentelt, és Georgiosz Angelopuloszt — a későbbi nemzeti vértanú pátriárkát, V. Gergelyt — főjegyzővé emelte. Irányítása alatt több templom is épült, de az Ágía Fotini templom felépítésére nem sikerült engedélyt szerezni. 1780–1782 között a Konstantinápolyi Patriarchátus Szent Zsinatának tagja volt, és Konstantinápolyban élt.
1785. június 29-én választották Konstantinápoly pátriárkájává, és július 29-én iktatták be. Ez volt az első olyan választás, amelybe céhek beavatkozása is kimutatható. Aszketikus, szerény és szorgalmas ember volt. A Patriarchátus pénzügyi és adminisztratív ügyeivel foglalkozott, és igyekezett csökkenteni a külső befolyást az egyházi ügyekben. Emiatt konfliktusba került Moldva fejedelmével, Alexandru Mavrokordátosszal, aki önállóan nevezte ki a moldvai metropolitát, Romanosz püspök Leó személyében. Zsinati határozattal elítélte „A gyakori áldozásról” című könyvet, és büntetést rendelt el azok ellen, akik olvassák.
1787-ben kitört a második orosz–török háború, és a szultán rákényszerítette, hogy ítélje el a felkelő mozgalmakat, továbbá 5000 okka ezüst adó beszedését és több ezer matróz toborzását is elrendelte az oszmán flotta számára. Prokopiosz nem tudta teljesíteni ezeket a követeléseket, ezért elvesztette a Porta bizalmát. Emellett több főpap haragját is kivívta, mert bírálta fényűző életmódjukat és a patriarchátus ügyeiben való alkalmatlanságukat. Néhány fanarióta családdal is szembekerült. Végül III. Szelim oszmán szultán rendelete alapján 1789. április 30-án lemondásra kényszerítették, majd a Halkidiki-félszigeten, az Athosz-hegyi Nagy Lavra monostorba száműzték.
1797-ben visszatért szülőfalujába, ahol egy kis cellában élt a Sitszova-i Szent Miklós templom közelében. Halálának ideje bizonytalan (valószínűleg 1803, más forrás szerint 1814). A templom közelében temették el, később csontjait a Mardaki monostorba vitték át Messzénia metropolitájának, Meletiosz Szakkelaropulosz gondoskodása révén. Később Messzénia metropolitája, Khrüszosztomosz Themeli idején emlékmellszobrot is avattak tiszteletére.
Fordítás
Források Γεδεών, Μανουήλ (1885). Πατριαρχικοί Πίνακες: Ειδήσεις ιστορικαί βιογραφικαί περί των Πατριαρχών Κωνσταντινουπόλεως: από Ανδρέου του Πρωτοκλήτου μέχρις Ιωακείμ Γ' του από Θεσσαλονίκης, 36-1884. Κωνσταντινούπολη: Lorenz & Keil. Εγκυκλοπαίδεια Πάπυρος-Larousse-Britannica, 2007, τόμ. 43, σελ. 650 Εγκυκλοπαίδεια Μείζονος Ελληνισμού Δουκάκης, Δημήτριος (1911). «Ο εξ Αλαγονίας Προκόπιος, Οικουμενικός Πατριάρχης». Δελτίον Χριστιανικής Αρχαιολογικής Εταιρείας 10: 72-74. Ανακτήθηκε στις 17 Ιουνίου 2021. Γαλανοπούλου, Δήμητρα (2011). «Ο Οικουμενικός Πατριάρχης Νεόφυτος Ζ΄ και το έργο του». Διδακτορική διατριβή (Πανεπιστήμιο Αθηνών). Μακραίος, Σέργιος (1872). Εκκλησιαστική Ιστορία. Βενετία: Τύποις του Χρόνου. Χαμχούγιας, Χρήστος (2006). Ο Οικουμενικός Πατριάρχης Κωνσταντινουπόλεως Γρηγόριος ΣΤ' ο Φουρτουνιάδης εν μέσω εθνικών και εθνοφυλετικών ανταγωνισμών, διδακτορική διατριβή. Θεσσαλονίκη: Αριστοτέλειο Πανεπιστήμιο Θεσσαλονίκης (ΑΠΘ), Θεολογική Σχολή, Τμήμα Ποιμαντικής και Κοινωνικής Θεολογίας.
Kapcsolódó szócikkek Konstantinápolyi pátriárkák listája
Kategória:Ortodox kereszténység Kategória:Konstantinápolyi ortodox egyház Kategória:Konstantinápolyi pátriárkák