A Thomas, a gőzmozdony, majd Thomas és barátai, majd Thomas és barátai: Nagy világ, nagy kalandok (eredeti cím: Thomas the Tank Engine, majd Thomas & Friends, majd Thomas & Friends: Big World! Big Adventures!) 1984 és 2020 között vetített angol televíziós tárgymozgatásos animációs- és 3D-s számítógépes animációs sorozat, amelynek alkotói Wilbert Awdry, Christopher Awdry és Britt Allcroft voltak. A sorozat a The Railway Series című könyvsorozat alapján készült, amit Wilbert Awdry írt. A forgatókönyvet Andrew Brenner írta, az animációs sorozatot David Baas rendezete, a zenéjét Peter Hartshorne szerezte, a producerei Halim Jabbour és Robert Anderson voltak. A HiT Entertainment készítette, a Lionsgate Entertainment forgalmazta. A sorozat 1984-től 2008-ig tárgymozgatásos animációval, 2009-től számítógépes animációval készült. Műfaját tekintve oktató- és ismeretterjesztő filmsorozat. Az Egyesült Királyságban az ITV, a Channel 5 és a Nick Jr. tűzte műsorára, Magyarországon a Minimax, a JimJam, az M1 az M2 és a TV2 Kids tűzte műsorára.

A Mattel Television 24 évad után megszüntette a sorozatot. Helyette 2021 szeptember 18-án 2D-s számítógépes animációs sorozat érkezett, Thomas, a gőzmozdony: Kismozdony kalandok címmel.

Előtörténete

1945-ben írta az első könyvet Rev. W. Awdry anglikán lelkész. Az író, Awdry saját kisfia, Christopher szórakoztatására találta ki a történeteket a beszélő mozdonyokról még 1943-ban, de az első könyve csak 1945-ben jelenhetett meg a háború miatt. Annyira sikeres lett a sorozat, hogy Christopher folytatta a történetek írását Wilbert visszavonulása után.

Thomas és Sodor szigetén élő barátai története 1984-ben került először képernyőre, amikor a televíziós jogokat Britt Allcroft, a sorozat leendő producere kapta. Thomas minden idők egyik legnépszerűbb karaktere, világszerte 80 millió példányt adtak el Awdry könyvéből. A sorozat indulásakor Ringo Starr, a Beatles Basszusgitárosa nemcsak a történet narrátora volt, hanem a szereplők hangját is ő kölcsönözte. Egyedül Japánban és Dél-Koreában mutatták be az animációs filmet úgy, hogy nem egy ember, hanem más-más színész adta egyes szereplők hangját. Thomas bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, amikor megépítették minden idők legnagyobb vasútmodelljét, és a történet egyik szereplőjét, Jamest.

Sodor szigete thumb|right|265px|Sodor szigetének térképe a vasútvonalakkal Sodor egy képzeletbeli sziget, amely Anglia és a Man-sziget között fekszik. Számos vasútvonalát a North Western Railway nevű vállalat üzemelteti. A sziget térképéből több verzió is készült, és nem mindegyiken szerepel az összes szárnyvonal, mivel a könyvek mellett, a sorozat két külön kánont tartalmaz.

Sodor vasútvonalai A fővonal A könyvekben Barrow-In-Furness és Tidmouth, a rajzfilmben Knapford és Vicarstown között fut, ezen dolgoznak az olyan nagy mozdonyok, mint Gordon, Henry és James. A leggyakrabban említett vonata az "Expressz", amelyet Gordon húz.

Ffarquhar szárnyvonal Ez Thomas szárnyvonala, amelyen Annie-vel és Clarabel-lel végzi a személyszállítást. A vonal végén található kőfejtőben dolgozik Mavis és Toby, aki azért került ide, mert egy rendőr kifogásolta, hogy Thomasnak nincsenek takarólemezei a kerekei fölött. Percy, a kis zöld mozdony teherszállítást végez a vonalon. Daisy (Százszorszép) is részt vett a személyszállításban. (A CGI érában az Arlesburgh-Harvick szárnyvonalon dolgozik.)

Brendam szárnyvonal

Ez Edward szárnyvonala. Wellsorth-től Brendam-ig tart. Edward és BoCo dolgozik itt. Brendam-tól kezdődött a bezárt agyagbánya is, ami már nem üzemel. Bill, Ben, BoCo, és Derek dolgoztak itt.

Skarloey Vasút Skarloey vasút a legidősebb, napjainkig működő vasútvonal a szigeten, ami a Skarloey tó körül helyezkedik el a hegyekben, innen jön a neve is, mivel a skarloey hegyi tavat jelent szurd nyelven. A vonalon dolgozik Skarloey, Rheneas, Sir Handel, Peter Sam, Rusty, Duncan, Duke, a könyvekben Ivo Hugh, a modell érában Freddie, és Mighty-Mac, a CGI érában pedig Luke.

Mid Sodor Vasút

Egy, már nem működő keskeny nyomtávú vonal. Duke, Falcon (Sir Handle), Stuart (Peter Sam) dolgoztak itt. A vasúton más mozdonyok is jelen voltak, például.: Smudger (Stanley a könyvekben), Bertam, és valószínűleg Freddie. Jim, Tim, Jerry, Atlas, Mid Sodor, és az egyéb könyvekben szereplő mozdonyokról keveset tudni.

Peel Godred Vasút

A könyvekben keveset szerepel, az itt levő gát miatt áramot termelnek, így ez volt az első villanyvasút a szigeten. Innen indul a Culdee Fell vasút is. A vasút építése miatt szűnt meg a Mid Sodor vonal. A sorozatban hagyományos vasútként tűnik fel, melynek a végállomásán helyezkedik el a kohó.

Little Western & Harwick vonal

Duck, Donald, Douglas, Oliver, a CGI érában Ryan és Daisy dolgoznak itt. Tidmouth-tól Callan-ig tart a vonal. Callan-től kezdődik az Arthur szárnyvonala, ami csak a sorozatban szerepel, hiszen a könyvekben Harwick-ig nem vezet vasút. Harwick-nak a könyvekben egy lóvasútja volt a 19. század végén, ám mivel a Mid Sodor sohasem érte el Harwick-et, így vasút nélkül maradt a település. (Frissítés: A könyvek 80. évfordulója alkalmából több új információ is napvilágot látott, köztük az is, hogy épült egy vasútvonal Harwick-ig, így már mind a 3 kánon rendelkezik harwick-i vonallal, ám minden érában más-más okok miatt. A könyvekben nukleáris erőmű miatt, a modell érában halászfalu, a CGI érában pedig személyszállítás végett.)

Arlesdale vasút

Csak a könyvekben és a CGI szériában szerepel. A Mid Sodor vasút alapzatára épült miniatűr vasút. Ballaszt, sóder, és utasszállítással foglalkozik.

Culdee Fell vasút

Csak a könyvekben szereplő, keskeny nyomtávú hegyi vasút.

Szereplők Személyek

Sir Topham Hatt, a "kövér igazgató", későbbi fordításokban a "kövér ellenőr". Lady Hatt, Sir Topham Hatt felesége Stephen és Bridget Hatt, Sir Topham és Lady Hatt unokái. Jeremiah Jobling Finney gazda Az inas A rendőr Mrs. Kyndley Jem Cole A lelkész Télapó Trotter gazda A frissítőárus hölgy Nancy A királynő Tom Tipper Öreg Bailey Dowager Hatt (a kövér ellenőr anyukája) Miss Jenny Packard, a Sodor Építőipari Vállalat igazgatója Az emelés irányító Cyril, a köd jelző őr Allicia Botti McColl gazda Az iskolaigazgató A boxfordi herceg és hercegnő A sodori rezesbanda Lord Callan Mr. Percival, a sovány ellenőr (a kis mozdonyokat felügyeli a 9. évadtól) A polgármester Mrs. Percival (a sovány ellenőr felesége) Az admirális Alice "Dusty" Dave, a molnár Sir Lowham Hatt, Kürtösi Kobak (A kövér ellenőr ikertestvére) Buborék bohóc Sir Robert Norramby, Sodor grófja Godred király A mogorva utas Matróz John Calles kapitány Joe kapitány Mr. Fergus Duncan Willie Franz Charubala, az Indiai Vasút ellenőre Dame Bella Canto, a híres olasz operaénekes Mia Charles herceg Ruth, a feltaláló Baz és Bernie Dr. Kim Dr. Holyfield Dr. Hetty Freidrich professzor

Gőzmozdonyok

Thomas, a gőzmozdony (01) Edward, a kék mozdony (02) Henry, a zöld mozdony (03) Gordon (04) James, a piros mozdony (05) Percy, az apró mozdony (06) Toby, a gőzvillamos (07) Duck (08) (Kacsa a 2. évadban) Donald és Douglas (09 és 10) Oliver (11) (Könyvekben 1436) Bill és Ben (Könyvekben számuk is van:Bill=01, Ben=02) City of Truro (A mozdony létezik) Repülő Skót (Flying Scotsman) (4472) (A mozdony létezik) Stepney (55) (A mozdony létezik) Lady Harvey, a darus mozdony (27) Emily (12) Fergus, a vasúti traktor Spencer, a hercegi mozdony Arthur Murdoch Molly Neville Rosie (37) Whiff (66) (Pöfi a 11. évadban) Billy Stanley Hank Flora Hiro, a "sínek ura" (51) Charlie (14) Bash és Dash Ferdinánd Scruff Belle, a tűzoltó mozdony (6120) Stephen Connor Caitlin Porter Gator Timothy, az "olajégető" mozdony Samson (15) Glynn, a "kávéfőző" mozdony (01) Ryan (1014) Ashima (India) Yong Bao (Kína) Raul (Brazília) Carlos (Mexikó) Shane (Ausztrália) Vinnie (6407) (Észak-Amerika) Axel (Belgium) Frieda (Németország) Gina (Olaszország) Rajiv (India) Theo, a kísérleti mozdony Lexi, a kísérleti mozdony Merlin, a "láthatatlan" (783) Hurricane (20) Nia (18) (Kenya) Beau (2573) (Észak-Amerika) Kwaku (Afrika) Sam (906) Logan (7109) Rebecca (22) Hong-Mei (01) (Kína) Tamika (23) (Ausztrália) Gabriela (Brazília) Lorenzo (Olaszország) Duchess (2020) Sonny (1842) Marcia és Marcio (Brazília)

Csak a könyvekben szerepelnek

Neil (S&M 02) S&M 01 és S&M 03 98462 és 87546 (A rajongók elnevezései: Alfred, Crovan) Wilbert, az erdei mozdony (Wilbert Awdry után kapta a nevét, a mozdony létezik) 16 (A számát gyakran leírják betűvel) Jinty Pug Az idegen mozdony (Big City Engine) A piros mozdony Bluebell és Primrose Adams Cromford Captain Baxter Műhelyi mozdonyok Idegen tartálymozdonyok Kisiklott mozdony Leselejtezett mozdonyok Toby testvérei 8783 (Claude Hamilton típusú) Iron Duke Green Arrow (Zöld Nyíl) Az öreg mozdony (1020) Mallard (A mozdony létezik) Duchess of Hamilton Albert (Furness vasút) A kék mozdony A másik kék mozdony A másik piros mozdony A sötétzöld mozdony

Dízelmozdonyok

Diesel Daisy BoCo Mavis D261 Derek Arry és Bert Salty (2991) Diesel 10 Splatter és Dodge Dennis Den Dart Paxton Norman Sidney Philip (68) Hugo Ivan (Oroszország) Frankie (4002) Fernando (Brazília) Natalie (Észak-Amerika) A kínai dízel Noor Jehan (India) Shankar (India)

Csak a könyvekben szerepelnek

Pip és Emma D7101 "Bear" D199 "Spamcan" Old Stuck Up D31120 D10751 The Works Diesel The Passing Diesel A másik vasúti dízelek BoCo hasonmás Mavis hasonmás

Elektromos mozdonyok

Stafford (1917) (akkumulátoros) Etienne (Franciaország) Gustavo (04) (Brazília) Kenji (Japán)

Keskeny nyomtávú vasút (Skarloey vasút)

Skarloey (01) Rheneas (02) Sir Handel (03) (Falcon-ról átnevezve) Peter Sam (04) (Stuart-ról átnevezve) Rusty (05) Duncan (06) Duke Smudger (Füstös a 4. évadban) Bertram Mighty Mac (A Ffestiniog-i kettős mozdony) Proteus Freddie (07) Victor Luke (22) Millie

Csak a könyvekben szerepelnek Ivo Hugh (07) Stanley (MSR #2) (Az eredeti Nagypöffből) Talyllyn (Skarloey testvére a Talyllyn vasútról) Dolgoch (Rheneas testvére, a Talyllyn vasútról) Atlas, a bányamozdony

Miniatűr mozdonyok (Arlesdale vasút)

Rex Bert Mike

Csak a könyvekben szerepelnek Jock (Az Arlesdale vasútnál építették) Frank (az Arlesdale vasút egyetlen dízelmozdonya) Blister 01 és 02 Sigrid

Hegyi mozdonyok (Culdee Fell vasút) Csak a könyvekben szerepelnek

Godred (01) (leselejtezett) Ernest (02) Wilfred (03) Culdee (04) Shane Dooiney (05) Patrick (06) (Lord Harry-ről átnevezve) Alaric (07) Eric (08)

Vagonok

Annie és Clarabel Henrietta Expressz vagonok Vásott vagonok Segélyvonat (a "The Adventure Begins"-től Jerome és Judy azok) A rosszindulatú fékezőkocsi A kínai sárkány Toad (Varangy a 3. évadban) S.C. Ruffey (Szutykos a 4. évadban) Öreg személykocsi A sugárhajtómű Rocky Hector A lekapcsolható kocsik Judy és Jerome Bradford, a fékezőkocsi Hannah An An és Yin-Long (Kína) Aubrey és Aiden (Ausztrália) Dexter, az osztályterem-vagon Lei, a kínai teherkocsi Beppe (Olaszország)

Csak a könyvekben szerepelnek

Isabel és Dulcie (Oliver személyvagonjai) Alice és Mirabel (Duck személyvagonjai) Ada, Jade, Mabel (nyitott keskeny nyomtávú személyvagonok) Cora (keskeny nyomtávú fékezőkocsi) Victoria Elsie, a csomagszállító vagon Fred Pelhay Az öreg vagon

További szereplők

Terence, a traktor Bertie, a busz Trevor, az úti traktor Harold, a helikopter Bulgy, az emeletes busz (Butus a 3. évadban) George, az úthenger Caroline Bulstrode, a bárka Posta autó Cranky, a kikötői daru Furgon 01,02,03 Butch Thumper Tiger Moth (Medve lepke az 5. évadban) Elizabeth, a régimódi gőzteherautó Nelson (10) Jack (11) Alfie (12) Oliver, az exkavátor (14) Max és Monty (15) (16) Kelly (17) Byron (18) Ned (19) Isobella (22) Patrick (23) Buster, az úthenger Jeremy, a repülő Madge Colin