Orašje település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Tuzla községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.

Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 3, közúton 5 km-re délre, a Jala-folyó és a Spreča völgye között, 300-420 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_12/tz_12.html Topografska karta Tuzla 426-3-4 Domborzata a Tuzla régióra jellemző síkvidéki dombok és völgyek keverékét foglalja magában, a mezőgazdasági területek a felszín mintegy 34%-át, míg az erdők és fás területek 56%-ot tesznek ki, kisebb területeket foglalnak el a beépített területek, vízfolyások és infrastruktúra. A terület talaja általában termékeny és alkalmas mezőgazdaságra, ami a vegyes vidéki környezetben a helyi művelést támogatja.

Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos legalacsonyabb hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig az átlagos legmagasabb hőmérséklet 28 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 900 mm. A csapadék az év során viszonylag egyenletesen oszlik el. Október végétől március végéig havas időszak jellemző, jelentős hóeséssel, amely a térség éghajlatának természetes velejárója. A csapadék eloszlása kedvez mind az erdőborításnak, mind a mezőgazdasági tevékenységnek.

Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb31Bosnyák18Horvát279170Jugoszláv1081Egyéb663Összesen457183

Története A középkor végéig Ez a térség már az őskortól lakott volt, főleg a híres tuzlai sós források miatt. A régészeti leletek alapján Tuzla és környéke Európa egyik legrégebben folyamatosan lakott térségei közé tartozik. A település közelében már az ókorban fontos sókereskedelmi utak vezettek. A falutól délre, a szomszédos Par Selo határában található a késő bronzkori és késő kelta kultúrához köthető őskori Krešić nevű erődítmény, amely később középkori várként szolgált.Issuu.com Hrvatski dom. Gradovrh, časopis za književno-jezična, društvena i prirodoznanstvena pitanja, Godište X, rujan 2013. Mirsad Bakalović: Pregled arheoloških lokaliteta na području općine Tuzla, str. 22, 30-31 (hozzáférés: 2018. november 6.) A középkorban a vidék a Soli (Sói bánság) nevű boszniai területhez tartozott. A település valószínűleg kisebb mezőgazdasági birtokként működött a térségbeli uradalmak keretében.

A középkori bosnyák állam területén a Raguzai Köztársaságból származó horvátok telepe létezett. A Raguzai Köztársaság monopóliummal rendelkezett a sótermelés felett; ezen a vidéken jött létre a Piccolo nevű telep. A tudományos feltételezések szerint a raguzaiak itt, a telepükön állítottak elő sót, amellyel aztán a közeli és távoli vidékeken kereskedtek. A telep pontos helye nem ismert. A tuzlai régió múltját kutató helyi szakemberek úgy vélik, hogy a telep az Ilinčica lejtőin, a régi katolikus temetőnél alacsonyabban feküdt. Ez a katolikus temető ma is létezik a szomszédos Par Selóban. A feltevés nem alaptalan, mivel ezt tartják a tuzlai plébánia legrégebbi temetőjének.Franjevački samostan Tuzla Povijest samostana i župe (hozzáférés: 2016. movember 22.)

A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek. Ezek a lakosságok túlnyomórészt keresztények voltak, az innen keletre található stećakok jelenléte pedig az ortodox és a katolikus hatások keverékére utal a királyság vallási sokszínűségében.

Az oszmán uralom Bosznia 1463-as oszmán hódítását követően a település területe a Tuzlai náhije része volt. A Tuzlai náhije földtulajdonlása az oszmán timar rendszert követte, amelyben a szpáhik (lovas katonák) katonai szolgálatért cserébe bevételt kaptak a számukra kijelölt földekből. A mezőgazdasági termelékenység előmozdítása és a helyőrségek fenntartása érdekében ezt a struktúrát alkalmazták a boszniai falvakban. Az 1533-as oszmán adóösszeírások (defterek) részletes adatokat szolgáltatnak e falvak háztartásalapú népességéről is, feltárva a keresztény és muszlim lakosok együttélését, akik mezőgazdasági tevékenységet folytattak, ugyanakkor határvédelmi (derbent) feladatok ellátása révén adókedvezményekben részesültek. Ezekben a defterekben a település neve nem található, mert valószínűleg valamely közeli település (például Breške, Dokanj vagy Dobrnja) részeként létezett.

Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Dolnja Tuzlai járáshoz tartozó településnek 13 háztartása és 103 római katolikus lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 82. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Pasci községhez tartozó településen 36 háztartást és 189 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 124. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.

A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1920-as évek földreformja pedig a korábbi begluk birtokokat parasztcsaládoknak osztotta újra. A két világháború közötti időszakban a falu gazdasága szorosan kötődött Tuzla sóbányászat fellendüléséhez, ami a helyi munkások szezonális vándorlásához vezetett a Solana Tuzla művekbe, ahol a termelés 1930-ra évi 10 000 tonnánál is több mint 10 000 tonnára bővült, ami kiegészítő jövedelmet biztosított a bérmunka révén, kiegészítve az önellátó gazdálkodást.

A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1943. október 2-án a partizánok felszabadították Tuzlát, amely a térség legnagyobb városa volt, és a náci megszállás alatt álló Európa első felszabadított nagyvárosai közé tartozott. Ez a fordulat a környező falvakra is kedvezően hatott: erősödtek a helyi támogató hálózatok, miközben a közvetlen megszállás nyomása mérséklődött.

A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.

A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban (1945–1992) az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta, amelyek a gépesített gabona- és zöldségtermesztésre összpontosítottak, míg az infrastrukturális fejlesztések magukban foglalták a falut Tuzlával összekötő utak kiaszfaltozását az 1960-as évekre, a villamosítást az 1970-es évek elején, és egy általános iskola létrehozását 1947-ben, amely a környező falvak összevont évfolyamait szolgálta ki. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények. A 20. század második felében a település fokozatosan Tuzla vonzáskörzetébe került. A mezőgazdaság továbbra is fontos maradt, de sok lakos ingázott a sóiparba, a szénbányákba, a vegyiparba, illetve más tuzlai üzemekbe.

A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.

A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.

A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. Orašje, mint Tuzla község egyik faluja, a Tuzla régióhoz tartozott, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa 824. számú határozata 1993. május 6-án biztonsági övezetnek nyilvánított, hogy megvédje a civileket a folyamatos ellenségeskedéstől. A terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt volt. Maga a település nem esett frontvonalba és nem zajlottak benne nagy ütközetek, de sok helyi lakos vett részt Tuzla védelmében. A környéken időnként tüzérségi támadások és katonai mozgások zajlottak, de a település nem került szerb megszállás alá. A frontvonal inkább a Tuzlától keletre és északkeletre fekvő területeken húzódott. A falu lakói közül sokan szolgáltak az ARBiH és a Horvát Védelmi Tanács (HVO) soraiban. Mivel Tuzla a háború nagy részében a boszniai kormány ellenőrzése alatt maradt, a térség menedéket nyújtott sok kelet-boszniai menekültnek. Különösen 1995 júliusában, a Srebrenicai népirtás túlélői közül tízezrek érkeztek Tuzla környékére.

Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak, és megteremtve a béke és a megosztott közigazgatás kereteit a tuzlai régiót, beleértve Orašjét is, integrálta a Bosznia-hercegovinai Föderációba. A programok elősegítették a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek visszatérését, segítve a háború előtti többnemzetiségű struktúra helyreállítását Tuzlában, miközben a háborús károkat lakhatási kezdeményezésekkel és gazdasági segítségnyújtással kezelték.

Gazdaság