A Chanel (francia kiejtése: [ʃa.nɛl], magyarosan: sánel) francia luxusdivatház, amelyet 1910-ben alapított Coco Chanel Párizsban. A vállalat magántulajdonban van: tulajdonosai a francia Alain és Gérard Wertheimer testvérek, akik 2018 óta a londoni székhelyű Chanel Limited holdingvállalaton keresztül gyakorolják tulajdonosi jogaikat.
A Chanel elsősorban női készruházati kollekciók, luxuscikkek és divatkiegészítők tervezésével és forgalmazásával foglalkozik, emellett szemüvegtermékei a Luxotticának átadott márkalicenc keretében készülnek. A divatház világszerte legismertebb termékei közé tartozik a Chanel No. 5 parfüm, valamint az ikonikus Chanel-kosztüm. A Chanel meghatározó szerepet játszott a 20. századi női divat megújításában: a merev, fűzőkre épülő sziluettek helyett kényelmesebb, funkcionálisabb, ugyanakkor elegáns ruhadarabokat honosított meg, amelyek alapjaiban formálták át a haute couture és a készruhadivat fejlődését.
Történelem Coco Chanel-korszak Megalapítás és elismerés (1909–1920-as évek) A Chanel-ház 1909-ben jött létre, amikor Gabrielle Chanel kalapüzletet nyitott a Malesherbes körút 160. szám alatt, Étienne Balsan társasági hölgy és textilüzletember párizsi lakásának földszintjén. Mivel a Balsan-lakás egyben a francia vadász- és sport elit szalonja is volt, Chanelnek lehetősége volt találkozni a félvilági szeretőikkel, akik mint ilyenek, a divatos hölgyek voltak, akiken a gazdag férfiak vagyonukat – díszes ruhák, ékszerek és kalapok formájában – fitogtatták.
Coco Chanel az általa tervezett és készített kalapok értékesítéséből önálló megélhetésre tett szert, függetlenedve Étienne Balsantól. A szalonok vendégeként ismerkedett meg Arthur „Boy” Capellel, Étienne Balsan angol társasági életben ismert barátjával és pólójátékossal. A kor felsőbb társadalmi köreinek szokásaihoz igazodva Chanel és Capel szerelmi kapcsolatba kerültek. 1910-ben Boy Capel anyagi támogatásával nyitotta meg első önálló kalapszalonját, Chanel Modes néven, a párizsi Rue Cambon 31. szám alatt. Mivel az épületben már működött egy ruházati üzlet, a bérleti szerződés értelmében Chanel kizárólag kalapokat és más kalaposmesteri termékeket értékesíthetett, haute couture ruházatot nem. Két évvel később, 1913-ban a Coco Chanel által Deauville-ben és Biarritzban megnyitott divatszalonok már női kész sportruházatot is kínáltak, amelyek praktikus szabásuknak köszönhetően lehetővé tették a nők számára a sportolást.
Az első világháború (1914–1918) az anyaghiány és a nők mozgósítása révén hatással volt az európai divatra. Addigra Chanel már egy nagy ruhaüzletet nyitott a párizsi Hôtel Ritz közelében, a Rue Cambon 31. szám alatt. Az eladó ruhák között flanel blézerek, egyenes vágású Vászonszoknyák, matrózblúzok, jersey anyagból készült hosszú pulóverek és szoknyás-zakós kosztümök voltak.
Coco Chanel a jersey anyagot kedvező tulajdonságai miatt alkalmazta ruhaterveiben. Az anyag lágy esése, valamint a női test vonalait természetesen követő megjelenése jól illeszkedett az általa képviselt letisztult formavilághoz. Számos ruhadarabjának szabásvonalát emellett az első világháború idején elterjedt katonai egyenruhák is inspirálták. 1915-re a Chanel divatház tervei és ruhakölteményei Franciaország-szerte ismertté váltak. Ugyanebben az évben Chanel megnyitotta első haute couture divatházát a franciaországi Biarritzban. Az intézmény mintegy 300 alkalmazottat foglalkoztatott, és itt mutatta be első haute couture kollekcióját.
1915-ben és 1917-ben a Harper's Bazaar magazin arról számolt be, hogy a La Maison Chanel ruhadarabjai „minden vásárló listáján szerepeltek” az európai ruhagyárak számára. A 31 Rue Cambon címen található Chanel ruhaüzlet egyszerű szabású nappali ruha-kabát együtteseket, csipkével szegélyezett fekete estélyi ruhákat, valamint jettel, egy kevésbé ismert drágakővel díszített tüllruhákat mutatott be. bélyegkép|A Chanel N°5 Elixir Sensuel parfüm egy kupicás poháron. Az első világháborút követően a La Maison Chanel az 1920-as évek divatirányzatait követve gyöngyökkel díszített ruhákat készített, amelyek a flapper stílust követő nők körében váltak különösen népszerűvé. A Chanel által meghonosított, letisztult vonalvezetésű, egyenes szabású öltözékek éles ellentétben álltak a 19. század végének homokóra sziluettjét hangsúlyozó divatjával, amely a francia Belle Époque (kb. 1890–1914) és a brit Edward-kor (kb. 1901–1919) meghatározó stílusjegye volt. Chanel olyan, Európában hagyományosan férfiasnak tekintett színeket – például a szürkét és a sötétkéket – alkalmazott női ruháin, amelyek viselőjük magabiztosságát és modern szemléletét hangsúlyozták. A Chanel ruhadarabjain gyakran jelent meg a steppelt anyagok és a bőrszegélyek alkalmazása. A steppelés nemcsak esztétikai elemként szolgált, hanem a ruhák tartását és tartósságát is növelte, elősegítve, hogy azok viselés közben is megőrizzék eredeti formájukat. Ennek egyik legismertebb példája a Chanel-kosztüm, amely térdig érő szoknyából és kardigán szabású zakóból áll, fekete hímzéssel és aranyszínű gombokkal díszítve. Az összeállítást rendszerint kétszínű körömcipő, gyöngysor és bőr kézitáska egészítette ki.
1921-ben Coco Chanel a divatház ruhakollekcióinak kiegészítésére felkérte Ernest Beaux parfümkészítőt, hogy alkosson illatot a La Maison Chanel számára. Beaux munkái közül Chanel az ötös sorszámú mintát választotta, amely Chanel No. 5 néven került forgalomba. A parfümöt kezdetben a divatház ajándékként adta ügyfeleinek, azonban rendkívüli népszerűsége miatt 1922-ben kereskedelmi forgalomban is értékesíteni kezdték. 1923-ban, ruhái sikerének magyarázataként Coco Chanel a Harper's Bazaar magazinnak azt nyilatkozta, hogy a dizájn „az egyszerűség minden igazi elegancia kulcsa”.
Üzleti partnerek (1920-as évek vége) A Chanel No. 5 parfüm kiemelkedő kereskedelmi sikere arra ösztönözte Coco Chanelt, hogy illatszereinek forgalmazását Franciaországon és Európán túlra is kiterjessze, valamint új parfümöket hozzon létre. Ehhez azonban jelentős befektetői tőkére, üzleti tapasztalatra és az észak-amerikai piac elérésére volt szüksége. Théophile Bader, a Galeries Lafayette áruházlánc alapítója mutatta be Chanelt Pierre Wertheimer üzletembernek és kockázati befektetőnek. Együttműködésük eredményeként jött létre a Parfums Chanel, amelyben Pierre Wertheimer 70, Théophile Bader 20, míg Coco Chanel 10 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett. Chanel személyes jogi képviselője René de Chambrun volt.
Háború (1930–1940-es évek) Az 1920-as évek fiús, egyszerű vonalvezetésű divatját követően Chanel az 1930-as években nőiesebb szabásvonalak felé fordult. Estélyi ruháit megnyújtott, elegáns sziluettek jellemezték, míg nyári kollekcióiban a reneszánsz viseletek ihlette részletek – például ezüstszínű fémkarikák és strasszkövekkel díszített vállpántok – jelentek meg. 1932-ben Chanel a gyémánt mint divatkiegészítő előtt tisztelgő ékszerkiállítást rendezett, amelyen bemutatta a Comet és a Fountain gyémántnyakláncokat. Az ékszerek annyira újszerűnek bizonyultak, hogy a Chanel S.A. 1993-ban ismét bemutatta őket. A divatház 1937-re tovább bővítette kínálatát, és már alacsony termetű nők számára tervezett készruházati kollekciókat is forgalmazott. A korszak divattervezői közül egyedül Elsa Schiaparelli alkotásai jelentettek valódi versenyt a Chanel modelljeinek. bélyegkép|Chanel kémfőnöke:Walter Schellenberg tábornok, a Sicherheitsdienst főnöke A második világháború kitörését követően (1939–1945) Coco Chanel bezárta a Maison Chanel divatházat; csupán az ékszer- és parfümrészleg működött tovább. Ezt követően a párizsi Hôtel Ritz szállodába költözött, ahol együtt élt élettársával, Hans Günther von Dincklage német hírszerző tiszttel. Franciaország 1940 júniusi megszállását követően a náci vezetés a Hôtel Meurice épületében, a Rue de Rivolin rendezte be párizsi főhadiszállását, a Louvre közelében, mindössze néhány sarokra a Rue Cambon 31. szám alatt működő Chanel divatháztól.
A német megszállás idején érvényes antiszemita intézkedések miatt Pierre Wertheimer és családja 1940 közepén az Egyesült Államokba menekült. 1941-ben Coco Chanel megkísérelte megszerezni a Parfums Chanel irányítását, azonban ezt a francia közigazgatás megakadályozta. Pierre Wertheimer előrelátóan már 1940 májusában Félix Amiot francia iparost jelölte ki vállalata névleges tulajdonosává. Mivel Amiot nem volt zsidó származású, a náci hatóságok elfogadták a megoldást, így a Parfums Chanel tovább működhetett.
A megszállt Franciaországban széles körben elterjedtek azok a híresztelések, amelyek szerint Coco Chanel együttműködött a náci hatóságokkal. Később nyilvánosságra került, hogy az Abwehr 7124-es számú ügynökeként, „Westminster” fedőnéven tartották nyilván. Walter Schellenberg tábornok, a Sicherheitsdienst parancsára Chanelt Londonba küldték azzal a küldetéssel, hogy tájékoztassa Winston Churchill brit miniszterelnököt Heinrich Himmler, a Reichsführer-SS által javasolt "külön béke" terv részleteiről, aki el akarta kerülni a Szovjetunió Vörös Hadserege előtti feltétel nélküli megadást.
Franciaország felszabadítását követően Coco Chanelt letartóztatták a náci megszállókkal való együttműködés gyanújával. 1944 szeptemberében a francia tisztogató bizottság (épuration) kihallgatta, azonban dokumentumok és tanúvallomások hiányában – valamint a források szerint Winston Churchill közbenjárásának is köszönhetően – nem emeltek ellene vádat, és szabadon bocsátották. Bár jogi felelősségre vonás nem történt, a vele szemben kialakult közvélekedés miatt nem maradhatott Franciaországban, ezért Hans Günther von Dincklagéval együtt nyolc évre Svájcba költözött.
A háború befejezése után Pierre Wertheimer visszatért Párizsba, és 1947 májusában Coco Chanellel újratárgyalta a Parfums Chanel alapításakor kötött, 1924-es szerződést. A megállapodás értelmében Chanel 400 000 amerikai dollár egyszeri kifizetésben részesült, amely a háború alatt értékesített Chanel No. 5 parfüm nyereségéből származott. Emellett a parfüm értékesítéséből származó bevétel 2 százalékára jogosító jogdíjat, Svájcban korlátozott értékesítési jogokat, valamint élete végéig folyósított havi járandóságot kapott, amely valamennyi személyes kiadását fedezte. Cserébe Gabrielle Chanel megszüntette svájci parfümvállalkozását, és a „Coco Chanel” név valamennyi kereskedelmi jogát a Parfums Chanelre ruházta át.
Újjáéledés (1950-es és 1970-es évek) 1953-ban, miután visszatért Svájcból Franciaországba, Coco Chanel úgy találta, hogy a divatvilág beleszeretett Christian Dior „New Look” (1947) kollekciójába; a jellegzetes fazon a vádliközépig érő, teljes szoknya, a szűk derék és a nagy mellkas jellemezte (stílusszerűen 1912 óta hiányzott). A háború utáni divat, amely körülbelül 20 yard anyagot használt fel, a Dior-ház felhagyott a háborús időkben a ruházati anyagok korlátozásával. bélyegkép|Krémszínű gyapjú tweed Chanel kosztüm fekete selyemblúzzal, 1965-69 A második világháborút (1939–1945) követő, megszorításokkal terhelt hat év után a nyugat-európai divatipar örömmel fogadta a New Look megjelenését, mivel az elegáns, nőies ruházat iránti növekvő kereslet a divatipar és a gazdaság fellendülését ígérte. A Chanel divatház vezető szerepének visszaszerzése a haute couture, a készruhadivat, a divatékszerek és a parfümgyártás területén jelentős anyagi ráfordítást igényelt, ezért Coco Chanel Pierre Wertheimerhez fordult üzleti tanácsért és pénzügyi támogatásért. Az együttműködés eredményeként Wertheimer finanszírozta a divatház újjáépítését, cserébe pedig megszerezte a Chanel márkanév alatt forgalmazott valamennyi termék kereskedelmi jogait. 1953-ban Chanel együttműködésbe kezdett Robert Goossens ékszerésszel, aki a divatház kollekcióihoz illő divatékszereket és drágakőből készült ékszereket tervezett. Legismertebb alkotásai közé tartoztak a hosszú fekete és fehér gyöngysorok, amelyek lágyabbá tették a Chanel-kosztüm letisztult vonalvezetését. bélyegkép|Chanel 2.55 kézitáska