A Budapesti főpályaudvar egy tervben maradt 20. század eleji budapesti épület.

Története A budapesti központi pályaudvar létesítésének gondolata először az 1870-es években jelent meg: egy központi teherpályaudvar építését vetették fel Ferencváros térségében. Később – mintegy az 1870/1880-as években megépült Nyugati pályaudvar és Keleti pályaudvar után – központi személypályaudvar ötlete merült fel, amikor a főváros vasúti forgalmának gyors növekedése egyre inkább rámutatott a különálló fejpályaudvarok rendszerének korlátaira. A korabeli szakemberek felismerték, hogy a különböző irányokból érkező vonalak közötti átszállások nehézkesek, ezért egy központi, átmenő forgalmat is lehetővé tevő pályaudvar kialakítása hosszú távon hatékonyabb megoldást jelenthet. Az első jelentős elképzelések közé tartozott Zielinski Szilárd 1901-ben kidolgozott javaslata.https://epiteszforum.hu/ugy-maradt-a-budapesti-kozponti-palyaudvar-evszazados-almai

Végül a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1902-ben tervpályázatot hirdetett egy korszerű vasútállomás megtervezésére. A pályázat célja egy nagyméretű, modern kialakítású pályaudvar létrehozása volt, amely a korszak műszaki és építészeti elvárásainak megfelelően poggyászalagutakkal és tágas utascsarnokkal rendelkezett volna. A bírálóbizottságban a korszak meghatározó építészei és szakemberei – köztük Czigler Győző, Pfaff Ferenc, Lechner Ödön, Jakab Dezső és Nagy Virgil – vettek részt.https://24.hu/kultura/2021/12/21/csodas-szecesszios-palyaudvara-is-lehetne-ma-budapestnek/ Konkrét helyszínt nem jelöltek meg, de feltehetően a tervezett észak–déli vasúti összeköttetés pesti vonalába, valahol a Városliget mögötti területre szánták a létesítményt.Kubinszky, i. m., 62. o.

Az első díjat Vágó József „Baross” jeligéjű pályaműve nyerte el, amely monumentális, szecessziós stílusú állomásépületet ábrázolt. A második helyezést Habicht Károly historizmus Magyarországon „Nagyváros” című terve kapta, míg Foerk Ernő „Vas” jeligével benyújtott pályaművét a zsűri dicséretben részesítette. A tervek közös jellemzője a korszerű vasszerkezetű csarnokok alkalmazása volt. A jeligés pályázatra összesen 6 db terv érkezett be, a másik 3 (nem díjazottak) nevét nem ismerjük.https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarPalyazatokEpitomuveszet_1903_08/?query=V%C3%A1g%C3%B3+J%C3%B3zsef+Baross+&pg=18&layout=s

A tervek szerint az állomás tizenkét vágánnyal, nagyméretű csarnokkal és a peronokat összekötő aluljárókkal épült volna meg. A koncepció része volt a Nyugati pályaudvar kiváltása is, amelynek épületét új funkcióval, sportpalotaként kívánták hasznosítani. A központi pályaudvar építésének előkészítése 1914-ben megkezdődött, azonban az első világháború kitörése miatt a beruházás félbeszakadt, így a terv nem valósult meg. A következő évtizedekben több újabb elképzelés is született Budapest vasúti hálózatának átalakítására. Ezek többsége a személy- és teherforgalom szétválasztását, valamint a fővároson áthaladó vasúti kapcsolatok fejlesztését tekintette elsődleges célnak.

Jegyzetek

Források Bán Dávid: Úgy maradt… A budapesti központi pályaudvar évszázados álmai (epiteszforum.hu, 2020. febr. 9.) Vincze Miklós: Csodás szecessziós pályaudvara is lehetne ma Budapestnek (24.hu, 2021. dec. 21.) Kubinszky Mihály: Régi magyar vasútállomások, Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1986, (Építészeti hagyományok-sorozat) A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1902. évi építészeti nagypályázata In: Magyar Építőművészet, 1903. augusztus

Kapcsolódó szócikkek Tervben maradt nevezetes budapesti épületek, építmények

Kategória:Tervben maradt épületek Kategória:Budapest vasútállomásai