Arimai erőd

Az arimai erőd ( [qalʿat al-ʿarīma]), más átírás szerint olykor al-Urajma egykori keresztes erődítmény a mai Szíriában, Tartúsztól körülbelül 25 km-re délkeletre. A 12. század első felében emelt vár eredetileg a Tripoliszi Grófság fennhatósága alá tartozott, később kisebb muszlim megszakításokkal a templomos lovagrend uralta 1291-ig.

Leírása

Az erőd egy 171 m tengerszint feletti magasságú hegytetőre épült, annak jóformán teljes platóját elfoglalja. A hegy alatt húzódik a Nahr Abras () folyó völgyének szája. A keresztesek idejében ez mezőgazdasági tevékenységre igen alkalmas terület volt. Arima közelében két duzzasztógát is volt a folyón, ezeken vélhetően malmok állhattak. Arimától délre fut a Tartúszból Homszba vezető út, de a Tartúsz−Tripolisz útvonalat is ellenőrizni lehetett innen, így stratégiailag is fontos szerephez jutott. A lovagrendek harcászati szempontból egyik legbeváltabb építészeti megoldását követték a várnál: Arima az úgynevezett quadriburgium erődök közé tartozik, azaz négyszögletes alaprajzú, sarkain védőbástyákkal. Nem is egyetlen, hanem három, egymással szomszédos négyszögletes, fallal övezett részből áll, melyeket árok különít el egymástól. Alapterületének hosszúsága a kelet−nyugat tengelyen körülbelül 300 m, szélte maximum 80 m. A három épületrész közül a nyugatiból és a középsőből alig maradt épen valami, míg a keleti rész viszonylag jó állapotú. Ez 75 × 45 m-es, négyszögletes, fallal övezett udvar, melynek bejárata a nyugati oldalra nézett. A középső udvar alatt ciszternák maradványai találhatók. Major Balázs régész szerint ezt a részt nem katonai célokra használhatták, erre utal, hogy két kaput is vágtak a falába – az egyik a nyugati udvarra, a másik a hegyoldal déli lankáira nyílott –, továbbá hogy Arima 1148-as elestekor a fogságba vetettek között nők és gyermekek is voltak, tehát a várnak volt civil lakossága is.

A ma fellelhető romok alapján legalább két fázisban építették; de az elsőt megelőzően is létezett ott erődítés, a keresztesek erre alapoztak. Az elsőben durván megmunkált fekete bazaltköveket használtak, ebből rakták a legtöbb kötőgátat és néhány romos állapotban megmaradt bástyát, közöttük két kerek alaprajzút a keleti udvar bejáratának két oldalán. Ugyanebből a kőzetből emelték a keleti és a nyugati várfal egy része alatt a hegyoldalba terasz gyanánt támaszkodó falrészeket. A mára erősen lepusztult állapotú teraszok hajdan növénytermesztésre szolgálhattak. A második szakaszban − vélhetően a 12–13. században, a templomosok idejében – finomabban megmunkált mészkőből építettek masszív, szögletes tornyokat a a második, középső udvar kapujához, valamint egy öregtornyot és két sarokbástyát a harmadik, keleti udvarhoz. Az öregtorony 12,5 × 11 m-es, falvastagsága eléri a 4 métert. A keleti udvar boltozatos pincéje felett hajdan csarnok lehetett. A donjon jelenléte arra utal, hogy ez a rész lehetett a fellegvár; a másik két udvar funkciója bizonytalan.

A vár védelmi rendszere erős, de Margat vagy Saone erődítményeivel összehasonlításban szerény; védelmi potenciálját inkább természeti környezete, a meredek hegyoldal adta.

Története

Építése nem datálható pontosan, de a szentföldi keresztes államok egyikének, a Tripoliszi Grófságnak uralkodóihoz köthető; a Tripolisztól Tartúszig húzódó erődrendszer részét képezte. 1148-ban már biztosan állt, mert ez évben konkrét események kötődnek a várhoz. Alfonz Jordán toulouse-i gróf és törvénytelen fia, Bertrand csatlakozott a második keresztes hadjárathoz. Alfonz Jordán gyanús körülmények között bekövetkezett halála után fia állítólag nemcsak apja és saját keresztes fogadalmát akarta teljesíteni, hanem egyúttal trónigénnyel lépett fel unokatestvére, II. Rajmund tripoliszi gróffal szemben, és Tripolisz fejedelemségére pályázott. Muszlim történetírók beszámolója szerint első lépésként magához ragadta az Arima feletti uralmat, hogy innen indulva foglalhassa el Tripoliszt. A források hallgatnak arról, Bertrand milyen módon tett szert Arimára − az erővel történő meghódítás mellett az is elképzelhető, hogy Arima ura elismerte Bertrandot jogos örökösként, és önként szövetkezett vele II. Rajmund ellen. II. Rajmundnak nem volt elegendő hadereje a várostromhoz, ezért − a keresztesek nem csekély felháborodására − felajánlotta a régió egyik legfőbb muszlim emírjének, Núr ad-Dín moszuli uralkodónak, hogy szabadon Arima alá vonulhat és megtámadhatja az erődöt. Núr ad-Dín élt is a lehetőséggel: 1148 szeptemberében a várfal alatti alagút ásásával elfoglalta Arimát, helyőrségének többségét megölte vagy fogságba vetette, s rabságba hurcolta Bertrandot, valamint az anyját és nővérét is. Bertrand egy évtizeddel később szabadulhatott a I. Manuél bizánci császár és Núr ad-Dín megállapodásaként elengedett keresztény foglyok egyikeként.

II. Rajmund felajánlása dacára a muszlimok tudták, hogy nem tarthatják sokáig a várat a keresztes ország belsejében, ezért részben elbontották, majd elhagyták. Ezután újfent a tripoliszi gróf kezére került. A fennmaradt adatok alapján 1148 után Tripolisz urai többé nem rendeltek Arimába szekuláris parancsnokot: úgy tűnik, nem volt erőforrásuk sem a vár rekonstrukciójára, sem arra, hogy egy esetleges újabb lázadás esetén elfoglalják. Kevin Lewis történész szerint ekkor, az 1150-es évek elején adományozta a tripoliszi gróf a templomosoknak; Hugh Kennedy szerint később, az 1170-es évek kezdetén. A keresztesek 1167-re visszaépítették a várat, ám ez év késő tavaszán, kora nyarán Núr ad-Dín másodjára is bevette és amennyire csak lehetett, leromboltatta védműveit. További jelentős károkat okozott az építményben az 1170. június 29-i pusztító földrengés, majd 1171-ben, más források szerint 1173 kora tavaszán egy újabb szaracén ostrom. A fehér mészkő kiegészítések és erősítések ezután készültek, s már a templomosoknak tulajdoníthatók. 1188-ban Szaladin egyiptomi szultán kezére került a közelben fekvő Krak des Chevaliers elleni hadjárat folyamán, de csakhamar újfent a templomosok lettek urai. 1285-ben még mint a templomosok birtokáról esik szó róla egy, a lovagrend és a muszlimok kötötte egyezményben. A templomosok egészen 1291-ig, a szentföldi keresztes jelenlét végéig tartották a várat.

Hiába komoly mérete és stratégiai jelentősége, Arima kevés figyelmet kapott a keresztény történetíróktól, a latin krónikák nem említik. Az erődről eltérő rekonstrukciós alaprajzok készültek, régészetileg nem tárták fel. 2006-ban a Szíriai-Magyar Régészeti Misszió keretében Major Balázs régész folytatott kutatásokat a vár területén.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Keresztes erődök Kategória:Szíria építményei Kategória:12. századi építmények