A Hosszú, forró nyár (The Long, Hot Summer) 1958-ban bemutatott amerikai romantikus filmdráma, Martin Ritt rendezésében, Paul Newman, Orson Welles, Joanne Woodward, Lee Remick és Angela Lansbury főszereplésével.
A forgatókönyvet Irving Ravetch és Harriet Frank írta William Faulkner több műve alapján. A cselekmény a „mély délen”, Mississippi államban játszódik, középpontjában egy nagyravágyó csavargó, Ben Quick áll, aki elszegődik egy gazdag ültetvényeshez, Will Varnerhez, aki pátriárkaként uralkodik alárendeltjein és családtagjain. A keménykötésű idegenben Varner megtalálni véli saját ideális örökösét, és hozzá akarja adni a lányát, Clarát.
A Magyar Televízióban az 1960-as évek közepén mutatták be.
Cselekmény bélyegkép|jobbra|Agnes Stewart, Ben Quick és Clara Varner
Ben Quick egy fiatal, öntörvényű, rossz hírű csavargó. Gyújtogatással vádolják. Bizonyíték hiányában a bíró nem ítélheti el, de utasítja, hogy hagyja el a várost. Ben a Mississippi menti Frenchman’s Bend kikötőváros felé indul. Az országúton felveszi két autós nő, Clara Varner és sógornője, Eula. Clara apja, Will Varner a környék leghatalmasabb földesura, a város meghatározó tekintélye, uralkodó személyiség, minden helybéli vállalkozás és üzlet az ő kezében van. Ben rutinszerűen udvarolni kezd Clarának, de az visszautasítja. Will távollétében fia, Jody Varner (Eula férje, Clara fivére) leszerződteti Bent, egyik farmjukat kiadja neki részes művelésbe. A helyi lakosság hallott Ben előéletéről, gyanakodva fogadják.
Hosszabb kórházi kezelés után Will hazatér. Először dühöng, hogy fia éppen egy hírhedt „gyújtogatót” fogadott be. Hamarosan azonban kiismeri Bent. Csodálni kezdi a jövevény arroganciáját, könyörtelenségét, becsvágyát és erős akaratát az önérvényesítésre. Önmaga ifjú mását látja meg benne. Saját fiát, Jodyt puhánynak tartja, akiből hiányoznak ezek a tulajdonságok. Az apa a saját lányával is elégedetlen, mert Clara 23 évesen még mindig nem ment férjhez. Clara tanárnőként dolgozik, művelt, szuverén egyéniség, a környékbeli farmereket unalmasnak, magához méltatlannak tartja. Szívesebben jár Alan Stewarttal, egy előkelő déli famíliából származó „kékvérű” fiatalemberrel, aki kifogástalanul és finoman viselkedik vele, valójában önállótlan, afféle „anyuci pici fia”, és mindig kitér a leánykérés elől.
Will unokákra vágyik, akik tovább viszik saját vérvonalát, és hatalmas vagyonának méltó örökösei lesznek. Bent össze akarja boronálja lányával, Clarával. Ben jó üzletet szimatol. A lány szembeszegül apja nyers követelésével. Will eltökélten tovább viszi tervét, Bennek ajándékoz egy nagy farmházat, amelynek kertjében állítólag kincset ástak el, még a polgárháború alatt. Mesés összegű pénzbeli hozományt ígér neki, ha elveszi Clarát. Közben a fiatal Minnie Littlejohn, az öregedő Will évtizedes szeretője is megelégeli a saját „balkézi” státuszát, és követeli Willtől, vegye őt feleségül.
Will megbízásából Ben árverésen elad egy csapat használhatatlan, betöretlen lovat a helybéli farmereknek, ügyesen megtévesztve és félrevezetve őket. Will sok pénzt keres az üzleten. Saját fiát, Jodyt félretolva megteszi Bent a családi vegyesbolt vezetőjévé. Ben nyomulása aláássa Jody családon belüli tekintélyét. Kudarcát tetőzi, hogy Will meghívja Bent, lakjon velük együtt a családi udvarházban. A tehetetlen és frusztrált Jodytól eltávolodik a felesége is.
Az elkeseredett Jody fegyvert fog Benre. Szemére veti, hogy lerombolta eddigi életét, ezért halállal lakol. A dörzsölt Ben túljár Jody eszén, és „kidumálja” magát: egy régi, még a polgárháborúból való értékes pénzérmét mutat neki, amit úgymond a házának kertjében ásott ki. A gödörben Jody egy zacskónyi további érmét talál. Úgy érzi, az egész kincs segítségével megszabadulhat apja zsarnokságától. Ezer dollárért megveszi a telket Bentől. Felássa az egész kertet. Apja, Will késő este talál rá a gödrök között. Az érmékről Will megállapítja, hogy 1910-ből valók, nem értékesek. Jody rájön, hogy a ravasz Ben kijátszotta és becsapta. Jody apja szeretetéért könyörög, Will gúnyosan pecázni küldi.
Ben közben agresszíven zaklatja Clarát. Szenvedélyes szexet ígér neki. Szemére veti, hogy a lány túl sokra tartja saját műveltségét, és túlzottan válogatós. Clara elszánja magát, és rákérdez Alan házassági szándékaira, de a férfi ismét kitér. Mrs. Stewartból végül Will kiszedi, hogy a fiúnak esze ágában sincs nősülni, jól elvan az anyjával. Will dühöngve hazarohan.
bélyeg|jobbra|Orson Welles, mint Will Varner
Will egy frissen született csikót vizsgál az istállóban egyedül. A csalódott Jody rázárja az ajtót, és rágyújtja apjára az istállót. Lelkében egyszerre tombol a bosszúvágy és a fiúi szeretet. Az építmény már lángokban áll, amikor Jody meghátrál, kiengedi apját. Willt megrázza fiának ragaszkodása, magához öleli a síró Jodyt. Az oltásra siető munkások Bent hiszik gyújtogatónak. A lincseléstől Clara autóval megmenti és visszaviszi az udvarházba. A dühöngő helyieket Will azzal csillapítja le, hogy maga okozta a tüzet, szivarját véletlenül leejtve.
Ben bevallja Clarának, hogy saját apja notórius gyújtogató volt, minden haragosára rágyújtotta a házát, sok ember halálát okozva. Végül ő maga adta fel apját, akit megöltek utolsó bűncselekménye színhelyén. Apja bűnének bélyegét a fia is viselte, csavargó árva gyerekként sehol sem fogadták be. A vallomás után Ben elhagyni készül a várost, de Clara értésére adja, hogy beleszeretett és őt választja férjéül. Jody megbékül apjával, és visszahódítja feleségét, Eulát. A hazatérő Will minden tervét megvalósulva látja. Örömében maga is megkéri barátnője, Minnie kezét. Mindenki megtalálja párját, teljes a boldogság.
Főbb szereplők Szerep SzínészSzereposztás az IMDb.com szerint Magyar hangja(1. szinkron) Ben Quick Paul Newman Rátóti Zoltán Will Varner Orson Welles Szabó Ottó Clara Varner, Will Varner leánya Joanne Woodward Básti Juli Jody Varner, Will Varner fia, Clara fivére Anthony Franciosa Felföldi László Eula, Jody Varner felesége, Clara sógornője Lee Remick Kiss Erika Minnie Littlejohn, Will szeretője Angela Lansbury Menszátor Magdolna Alan Stewart, Clara udvarlója Richard Anderson Uri István Agnes Stewart, Alan húga Sarah Marshall Détár Enikő Mrs. Elizabeth Stewart, Alan anyja Mabel Albertson Peabody George Dunn Armistead Jess Kirkpatrick Lucius, a Varner család szolgája William ’Bill’ Walker Ratliff, árverésvezető J. Pat O’Malley
Irodalmi háttér A film meséjét a forgatókönyvírók William Faulkner három művéből, a Spotted Horses (1931) és a Gyújtogató (Barn Burning, 1939) novellákból és a A falu / The Hamlet (1940) című regényből rakták össze. A film címét A falu harmadik fejezetének címéből, a Hosszú nyár / The Long Summer-ből vették. A patriarchális „déli” férfi karakterek ábrázolásmódjára a rendezőt inspirálhatta Tennessee Williams 1955-ös Macska a forró bádogtetőn című színdarabja és Richard Brooks ebből készült 1958-as mozifilmje is, amelyben szintén Paul Newman játszotta a főszerepet.
A patriarchális „jellegzetesen déli” férfi karakterek ábrázolásmódjára a rendezőt inspirálhatta Tennessee Williams 1955-ös Macska a forró bádogtetőn című színdarabja és Richard Brooks ebből készült 1958-as mozifilmje is, amelyben szintén Paul Newman játszotta a főszerepet.
A történet drámai konfliktusokat mutat be, a jellegzetes „déli” atmoszférában a szálak fő mozgatói a nőkön uralkodó „mácsó” férfiak, de sok romantikus és komikus elem lazítja a történéseket. A forgatókönyv írói a hollywoodi elvárásoknak megfelelően gyökeresen átdolgozták Faulkner irodalmi műveit, amelyekben az emberi konfliktusok és a történetek befejezése sokkal drámaibb, mint a film „szirupos” happy end-je.
Gyártás A fiatal szereplők többségét New York-i Actors Studio korábbi színinövendékeiből válogatták. Őket Ritt akkor ismerte meg, amikor Elia Kazan mellett dolgozott kisegítő tanárként. A főszerepre a 20th Century Fox Paul Newmant kölcsönvette a Warner Brotherstől. A forgatás során Martin Ritt és Orson Welles között állandósuló konfliktusokat a korabeli sajtó bőségesen tárgyalta. A film zenéjét Alex North és Sammy Cahn szerzette. A címadó dalt („The Long Hot Summer”) Jimmie Rodgers énekelte lemezre.
Forgatási helyszínek A filmet 1957 szeptemberétől kezdve forgatták a louisianai Clintonban és az állam fővárosában, Baton Rouge-ban, CinemaScope színes filmanyagra. A déli gótika stílusú történetet Martin Ritt rendező tudatosan forgatta az eredetihez hasonló környezetben, hogy hitelesen, részlethűen mutathassa be „tipikusan déli” jellegzetességeket, életstílust, viselkedés- és beszédmódokat.
Fogadtatás Bár a film közönségsikere a mozikban gyenge maradt, a kritikusok jól fogadták. A „mácsó” Ben Quick szerepe Paul Newman számára meghozta az országos ismertséget és népszerűséget.
A forgatás során a két főszereplő, Paul Newman és Joanne Woodward összeházasodott. A cannes-i filmfesztiválon Newman elnyerte a legjobb férfi alakítás díját.
A film segített újraindítani Martin Ritt rendező pályáját, akit az 1950-es évek elején Hollywoodban feketelistára tettek, kommunistákkal való állítólagos kapcsolatok vádjával.
Díjak Ben Quick alakításáért Paul Newman az 1958-as cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb férfi alakítás díját.
Remake-ek Az 1958-as film hatására több újraírt változat is született: 1965–1966 között sugározták a Hosszú, forró nyár (The Long, Hot Summer) című tévésorozatot Dan O’Herlihy, Roy Thinnes, Nancy Malone és Lana Wood főszereplésével. Ez még erősebben eltávolodott Faulkner eredeti műveitől, és az epizódok külön történeteinek mesélésére helyezte a hangsúlyt. 1985-ben Hosszú, forró nyár (The Long Hot Summer) címmel kétrészes tévéfilm készült Stuart Cooper rendezésében, Jason Robards, Don Johnson és Cybill Shepherd főszereplésével. E változat két Emmy-jelölést kapott, minisorozat és díszlet kategóriákban.
Jegyzetek
Források
További információ
Kategória:1958 filmjei Kategória:Amerikai romantikus filmek Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:20th Century Fox-filmek Kategória:Amerikai írók művei alapján készült filmek