Lukavac város és községközpont Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzla központjától légvonalban 10, közúton 15 km-re nyugatra, a Spreča-folyó völgyében, 180-300 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_11/tz_11.html Topografska karta Tuzla 426-3-3 A folyó mentén halad el a Tuzlát és Dobojt összekötő vasútvonal és főútvonal, emellett a város közel található a tuzlai nemzetközi repülőtérhez is. Lukavac központja 180 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, és – a Spreča-völgyhöz hasonlóan – a Dinári-hegységre jellemző északnyugat–délkeleti tengely mentén húzódik. A Spreča-völgy mellett a város területe magában foglalja három boszniai hegység – a Konjuh, az Ozren és a Majevica – lejtőit és nyúlványait is. Lukavac keleten Tuzla városával, délkeleten Živinice városával, délen Banovići községgel, délnyugaton pedig Zavidovići községgel határos. Lukavac község területe a hozzá tartozó településekkel együtt 337 km², lakossága pedig 44 520 fő.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb121691499Bosnyák3808038561Horvát21591524Jugoszláv312Egyéb12382924Összesen5707044520
A város népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb2219273Bosnyák759610001Horvát493361Jugoszláv19405Egyéb3991421Összesen1264712061
Története A középkorig A mai város területe már a réz- és bronzkorban is lakott volt, amiről a Gradinán (az Ozren-hegyen) és Bokavićiban feltárt régészeti leletek tanúskodnak. Az Ozren-hegy délkeleti lejtőin, a Stupari és Vasiljevci települések között fekvő őskori földvárnál kerámiatöredékek kerültek elő; ezek egy része az eneolitikumból (rézkorból) származik, míg a többségük a bronzkorhoz köthető. A középkori kerámia és a részben fennmaradt kősáncok arra utalnak, hogy a középkorban erődített település állt ezen a helyen. 1951-ben egy rendkívül érdekes és változatos bronzkori régészeti leletegyüttesre bukkantak Bokavići Čajići nevű településrészén. A leletek között az őskori bronzkorból származó szerszámok, fegyverek, edények és ékszerek is találhatók.
Középkor Lukavac település neve a „Luka” vagy „Luke” helynévből származik; ez a kifejezés olyan mélyebben fekvő, áradásoknak kitett területeket jelöl, amelyek a folyó kanyarulataiban helyezkednek el. „Luka” vagy „Luke” nevű földterületek Donji Lukavac és Gornji Lukavac településein is találhatók, az azokon átfolyó folyó mentén. Magát a folyót pedig Lukavac, Lukavačka vagy Lukavčić néven emlegetik.
Számos történelmi forrás és kutatás alapján elmondható, hogy Lukavac egy régi, középkori eredetű település. Akkoriban a Smoluća nevű középkori egyházközséghez tartozott – amely a Spreča folyó középső folyásának térségét foglalta magában –, olyan településekkel együtt, mint Puračić, Smoluća, Devetak, Dobošnica, Gnojnica, Kruševica és Miričina. Valójában ekkoriban az azonos nevű folyó – a Spreča jobb oldali mellékfolyójának – medencéjében két település is létezett: Donji Lukavac és Gornji Lukavac.
Lukavac Donji és Lukavac Gornji neve az 1528-as feljegyzésekben bukkan fel, de a városhoz tartozó települések közül egyeseket már 1249-ből (Puračić) és 1512-ből (Bokavići) származó írásos dokumentumok is említenek.
A község város területén számos ősi nekropolisz is található: Mramor Brijesnica Gornjában; Barice és Selišta Puračićban; Mramorje Babići felett; Mramor Babićiban; valamint stećakok (középkori sírkövek) az Ozren-hegyen.
Az oszmán uralom A 16. század elejéről származó legkorábbi oszmán defterek (adónyilvántartások) a Smoluća „náhije” (közigazgatási körzet) létezését írják le ezen a területen, amely a következő településeket foglalja magában: Gornji Lukavac, Donji Lukavac (Gornja és Dolnja Lukavica), Gnojnica, Polaječina (Kruveše, Dekuše), Dobošnica (Dubreštica), Donja Smoluća, Gornja Smoluća, Srednja Smoluća és Puračić. Bokavići, Poljice és Bistarac települések a Donja Tuzla náhijéhez tartoztak, Turija települést pedig a Drametin náhije részeként említik. Ezen a vidéken az oszmán korszak bizonyítékai a régi muszlim temetők sírkövein (nišani) fennmaradt sírfeliratokban is megtalálhatók; régi mecsetekben – mint például a turijai (Ivkovina) és korábban Poljicében (Ugar), Devetakban, Dobošnicában és Orahovicában; a puračići egykori mecset 1672-ből; a Čamdžić-ház Puračićban (Bosznia-Hercegovina nemzeti öröksége); a „čaršiják” (hagyományos piaci negyedek) Puračićban és Lukavac Turskiban; „mektebek” (hagyományos vallási iskolák); és más vallási és világi struktúrák.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnjai járáshoz tartozó Lukavac Hristijanski településnek 38 háztartása, 187 ortodox és 16 muszlim lakosa, Lukavac Turski településnek 165 háztartása és 906 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 82. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz tartozó településen 62 háztartást, 88 ortodox, 27 muszlim, 515 római katolikus, 31 görög katolikus, 217 evangélikus és 1 izraelita lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 118. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket.
Nem sokkal az Osztrák–Magyar Monarchia térségbeli megjelenése után, 1886-ban megépült a Doboj–Tuzla–Simin Han közötti keskeny nyomtávú vasútvonal, valamint a dobošnicai, puračići, lukavaci és bistaraci vasútállomás; ekkor alapították meg Puračić települését, Lukavac fejlesztése pedig 1893-ban, az Első Boszniai Ammónia-Szóda Gyár alapjainak lerakásával vette kezdetét. A gyári létesítményekkel párhuzamosan lakóépületeket emeltek a munkások és az adminisztratív személyzet számára; új utcák és városrészek jöttek létre, a település pedig kezdett valódi várossá formálódni, magában foglalva a várostervezés, a kommunális infrastruktúra, a közegészségügy és a tájrendezés minden elemét. A város a gyárkomplexumtól kiindulva terjeszkedett: kelet felé, a vasútvonal mentén Tuzla irányába bővült, ahol lakónegyedeket alakítottak ki a gyár vezetősége és adminisztratív személyzete számára. A kórház az egykori Činovnička ulica (Tisztviselők utcája) végében kapott helyet (ezt az épületet Miller igazgató hivatali ideje alatt lakóvillává alakították át; az épület ma Bosznia-Hercegovina nemzeti öröksége).
A város fejlődésének egy másik iránya a Petrak-pataktól észak felé mutatott; itt épült fel a gyári művezetők számára fenntartott lakóépületek (Majsterhaus) sora. Ez az utca jelentős fejlődésen ment keresztül a két világháború közötti időszakban, amelynek csúcspontját az 1928-ban emelt katolikus templom (ma: Páduai Szent Antal-templom, Bosznia-Hercegovina nemzeti műemléke) jelentette. Az oktatási rendszer gyors bővülése az 1886-ban megnyílt puračići állami elemi iskolával vette kezdetét, amelyet a lukavaci (Lukavac Grad, 1895) és a török-lukavaci (Lukavac Turski, 1912) iskolák követtek. Az első könyvtár már 1894-ben, a szódagyár keretein belül jött létre. Az Osztrák–Magyar Monarchia igazgatása alatt Puračićban ortodox templom is épült (Szent Illés próféta-templom, ma: Bosznia-Hercegovina nemzeti műemléke).
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Lukavac is betagozódott ebbe az új délszláv államba,
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavacot kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor. Az 1962. szeptember 13-án átadott lukavaci központi emlékcsontkamra a nemzeti felszabadító harc mementója. Ez az emléképítmény – a neves művész, Dragiša Trifković alkotása – külön figyelmet érdemel, és méltó arra, hogy Bosznia-Hercegovina nemzeti műemlékévé nyilvánítsák.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. 1945 augusztusa és 1947 januárja között Lukavac járási székhelyként szolgált. A lukavaci járás 21 helyi népbizottságot foglalt magában – Banovići, Bistarac, Brijesnica Donja, Devetak, Dobošnica, Gnojnica, Kiseljak, Lukavac Muslimanski, Miričina, Orahovica Muslimanska, Poljice, Priluk, Podgorje, Puračić, Seona, Smoluća, Treštenica Srpska, Turija, Tulovići, Tumare és Vasiljevci –, lakossága pedig valamivel meghaladta a negyvenezer főt. A lukavaci járás megszüntetését követően a térséget a tuzlai járáshoz csatolták. A szocialista időszakban (1945–1990) – miután 1945 és 1948 között helyreállították a meglévő ipari létesítményeket és az infrastruktúrát – a hangsúly az új létesítmények építésére és üzembe helyezésére tevődött át. A legfontosabb mérföldkövek közé tartozott a koksz- és vegyipari üzem 1952-es megnyitása, a Modrac-víztározó 1964-es megépítése, valamint a lukavaci cementgyár működésének 1974-es megkezdése. Ezzel párhuzamosan új szociális és oktatási intézmények épültek, továbbá fejlesztették a turizmust és az infrastruktúrát.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.