Albertus Johannes Roux van Rhijn (esetenként Rhyn; Vanrhynsdorp, Fokföld, 1890. július 7. – Bloemfontein, Dél-afrikai Köztársaság, 1971. december 30.) dél-afrikai politikus, a második Malan-kormány tagja. 1951-től 1953-ig Délnyugat-Afrika adminisztrátora, 1953 és 1954 között egészségügyi, 1953 és 1958 között bányaügyi, utóbbival párhuzamosan 1954-től 1958-ig gazdasági ügyekért felelős miniszter. Politikai pályája mellett újságíróként is dolgozott, 1925 és 1948 között a Volksblad főszerkesztője volt.

Pályafutása 1925-ben oktatói pályáját elhagyva újságírással kezdett el foglalkozni, még ugyanabban az évben a bloemfonteini afrikáner nacionalista napilap, a Volksblad főszerkesztője lett. Ebben a tisztségében elintézte, hogy a lap nagyobb példányszámban tudhasson megjelenni. Főszerkesztői működésének volt részben köszönhető a Nemzeti Pártnak olyan mértékű előretörése Oranje Szabadállamban, hogy az utóbbi gyakorlatilag a pártnak politikai fellegvárává vált az 1930-as évekre. Habár vezércikkeiben tehát rendszeresen szembefordult a Dél-afrikai Párttal, az NP néhány álláspontját is bizonyos fokig kritikusan szemlélte. Tette azt többek között 1927-ben, amikor az ország hivatalos zászlajának kérdése felmerült, vagy a nagy gazdasági világválság idején bírálta az aranyalaphoz való feltétlen "ragaszkodást".

Meggyőződéses republikánus létére, szükségből, az afrikáner közvélemény minél csekélyebb megosztása érdekében kénytelen volt olyan, a köztársaságpártiak és a monarchisták számára is kompromisszumos megoldásokat támogatni, mint az 1926-os Balfour-deklaráció, majd az azt néhány év múlva követő, 1931-es westminsteri statútum.

Az 1929-es dél-afrikai népgyűlési választáson megpróbált mandátumot szerezni Edenburg választókerületben a Nemzeti Párt színeiben, de vereséget szenvedett. Nem jutott képviselői helyhez 1933-ban sem, amikor is már Namaqualandban körzetben indult.

Ellenezte a Dél-afrikai Párttal kötött koalíciót, majd az Egyesült Párt létrehozását is, ezért 1934-ben szakított a hertzogitákkal, és lelkes támogatója lett a Megtisztított Nemzeti Pártnak. A második világháború kitörésével egyre erősebb megosztottság kezdte el jellemezni az Egyesült Pártot abban a kérdésben, hogy az Unió milyen szerepet vállaljon a konfliktusban. Hertzog, aki az ország semlegessége mellett kiállt, szinte teljesen elszigetelődött saját pártján belül, melyet végül ott is hagyott.

1944. február 1-jén ideiglenesen lemondott főszerkesztői posztjáról, hogy pénzt gyűjtsön az Újraegyesült Nemzeti Párt számára. Betlehem választókerületből 1948-ban beválasztották a Népgyűlésbe. Egyik első parlamenti kezdeményezése arra irányult, hogy az Oranje Szabadállami Főiskolát 1950-ben egyetemi rangra emeljék. 1951. augusztus 15-én parlamenti mandátuma a következő választás kiírása előtt megszűnt, miután Délnyugat-Afrika adminisztrátorává nevezték ki. Ezt a hivatalt két évig viselte, intézkedései nyomán javultak a kapcsolatok a terület német ajkú lakosságával.

1953. december 1-jén, egy időközi választás megnyerése révén visszatért a Népgyűlésbe, ahol rövidesen kabineti tárcát is kapott, egészségügyi, bányaügyi, valamint gazdasági ügyekért felelős miniszteri posztokat töltött be.

A Nemzeti Párt délnyugat-afrikai tagozatának vezetőjeként az 1958-as dél-afrikai népgyűlési választáson Windhoekből került be a Volksraadba. Csak rövid ideig maradt a parlament tagja, mivel Hendrik Verwoerd nagy-britanniai nagykövetté nevezte ki. E tisztséget 1958 decemberétől 1960-ig töltötte be.

Jegyzetek

Források

Maurice Boucher, Spes in Arduis: a history of the University of South Africa, Dél-afrikai Egyetem, 1973, 246. o. Beyers, C.J. 1987. Suid-Afrikaanse Biografiese Woordeboek Deel V. Pretoria: Raad vir Geesteswetenskaplike Navorsing. Schoeman, B.M. 1977. Parlementêre verkiesings in Suid-Afrika 1910-1976. Pretoria: Aktuele Publikasies. Swart, M.J. (szerkesztőbizottság elnöke). 1980. Afrikaanse kultuuralmanak. Aucklandpark: Federasie van Afrikaanse Kultuurvereniginge.

Fordítás

Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:Nemzeti Párt (Dél-afrikai Köztársaság) tagok