II. Ottó vagy Northeimi Ottó (németül: Otto von Northeim kb. 1020. – 1083. január 11.) Northeim grófja, valamint 1061-től 1070-ig Bajorország hercege. A IV. Henrik német-római császár elleni szász felkelés egyik vezetője.

Származása Ottó származása nem tisztázott. Valószínűleg a northeimi grófok nemzetségéből származott, akik közül I. Siegfriedet (955/965–1004) és fiait, II. Siegfriedet († 1025) és I. Bennót († kb. 1040) ismerjük. Annalista Saxo krónikás beszámolói alapján korábban azt feltételezték, hogy Ottó Benno és felesége, Eilika fia (és I. Siegfried unokája) volt. 1997-ben Armin Wolf középkortörténész közzétette elméletét arról, hogy a northeimi grófok a luxemburgi grófoktól származtak és I. Northeimi Siegfried azonos II. Luxemburgi Siegfrieddel (I. Luxemburgi Siegfried gróf fiatalabbik fiával); Eilika (Schweinfurti Henrik őrgróf lánya) pedig Ottó nagyanyja volt (nem pedig az anyja), aki I. Benno kb. 1024-es halálát követően II. Bernát szász herceghez ment feleségül. I. Bennónak és Eilikának született egy fia, II. Bennó, akit utoljára 1047-ben említenek és aki Ottót nemzette (feltehetően szintén Eilika, vagy Wolf szerint Ethelinde nevű feleségével).Erich Brandenburg: Die Nachkommen Karls des Großen, Faksimile-Nachdruck von 1935, mit Korrekturen und Ergänzungen versehen von Manfred Dreiss und Lupold von Lehsten, 2., überarb. Aufl., Neustadt an der Aisch 1998, darin: Ergänzungstafeln, S. 94: VIII … Siegfried, * ca. 965, 983 und 985 als Sohn d. Gf. Siegfried (von Luxemburg) genannt; er ist identisch mit Siegfried Gf. v. Northeim, 1002, † 1004 15. VIII.Gudrun Pischke: Otto von Northeim. Herkunft, Leben, Nachfahren. In: Heimat- und Museumsverein für Northeim und Umgebung e. V. (Hrsg.): Northeimer Jahrbuch 2025 – Zeitschrift für Heimatforschung, Denkmalpflege und Naturschutz, 90. Jg. (2025), ISSN 0936-8345, S. 64–83 (hier S. 64 ff.).

Felemelkedése 200pypx|bélyegkép|balra|IV. Henrik meglátogatja Northeimi Ottót kastélyában 1049 körül apja, II. Bennó meghalt, Ottó (mint I. Ottó) pedig megörökölte Northeimet. Ezt bizonyítja, hogy 1049. május 20-án tanúként szerepel III. Henrik császár mainzi oklevelén, amelyet a fuldai apátság számára adott ki. A tanúk sorrendjében neve előkelő helyen szerepel, így Kelet-Szászország legbefolyásosabb személyiségei közé tartozhatott. 1058. február 7-én Ottó ismét tanúként jelenik meg (neve II. Bernát herceg után található) amikor IV. Henrik a goslari udvarában a halberstadti székesegyháznak tett adományt.Gudrun Pischke: Otto von Northeim. Herkunft, Leben, Nachfahren. In: Heimat- und Museumsverein für Northeim und Umgebung e. V. (Hrsg.): Northeimer Jahrbuch 2025 – Zeitschrift für Heimatforschung, Denkmalpflege und Naturschutz, 90. Jg. (2025), ISSN 0936-8345, S. 64–83 (hier S. 70).

1061-ben Poitoui Ágnes anyacsászárné és régens kinevezte Ottót Bajorország hercegévé, hogy további támogatást szerezzen kiskorú fia, IV. Henrik számára. A következő évben azonban Ottót már az ún. kaiserswerthi puccs egyik szervezőjeként találjuk, melynek során II. Anno kölni érsek elrabolta a 11 éves IV. Henriket és lemondatta anyját, Poitoui Ágnest a régensi pozícióról. 1063-ban részt vett a magyarországi hadjáraton, ahol az elűzött Salamont (Henrik király sógorát) visszahelyezték a magyar trónra. 1064/1068-ban itáliai követségben járt, 1068/1069 telén pedig elkísérte IV. Henriket az elbai szláv obodriták elleni hadjáratára.

Konfliktusa IV. Henrikkel 200px|bélyegkép|Anasztázia magyar anyakirálynő átadja Attila kardját Northeimi Ottónak A kaiserswerthi események ellenére Ottó sokáig jó kapcsolatot ápolt IV. Henrikkel. Amikor azonban kiterjedt birtokait a Harz-hegység déli szélén kezdte bővíteni, konfliktusba került a királlyal, aki a Harzban meg akarta tartani a koronabirtokokat. 1070-ben azzal a valószínűleg hamis váddal illették, hogy merényletet tervezett a király ellen. Az összeesküvés kezdeményezői (feltehetően Henrik tudtával, sőt akár az ő kezdeményezésére) II. Giso és Schauenburgi Adalbert hesseni grófok voltak (akiket 1073-ban Ottó követői bosszúból meggyilkoltak). Ottót felszólították, hogy jelenjen meg Goslarban a király törvényszéke előtt és istenítélet keretében vívjon meg vádlójával, Konradsburgi Egeno lovaggal. Ottó garanciát kért arra, hogy nem tartóztatják le és amikor ezt nem kapta meg, nem jelent meg a törvényszék előtt. Henrik király erre hivatkozva 1070. augusztus 2-án megfosztotta bajor hercegi tisztségétől, elvette szászországi családi birtokait és távollétében törvényen kívülinek nyilvánította. Ottó a szláv obodritákhoz menekült és 1071 májusáig fejedelmüknél, Budivojnál maradt.Sabine Borchert: Herzog Otto von Northeim (um 1025–1083). Reichspolitik und personelles Umfeld. Hannover 2005, S. 99. A Bajor Hercegséget Ottó veje, IV. Welf kapa meg, aki azonnal fel is bontotta házasságát Ottó lányával, Northeimi Ethelindával. 1071-ben pünkösdkor Ottó meghódolt a király előtt, aki 1072 júliusáig fogságban tartotta. Ezt követően visszakapta összes családi birtokát, de a hercegi címet nem.

Felkelés 1073 nyarán a szász nemesség fellázadt IV. Henrik ellen. Ottó gyújtó hangú beszédet mondott a wormslebeni nemesi gyűlésen és hamarosan a felkelés egyik vezéralakjává vált. Bár az 1074-ben megkötött gerstungeni békében hivatalosan visszanyerte bajor hercegi címét, ténylegesen nem tudta uralmát gyakorolni. Miután a szászok kifosztották a Száli-ház temetkezőhelyéül szolgáló harzburgi várat, a felkelés kiújult és Ottó ismét átvette a vezető szerepet. 1075. június 9-én az Unstrut folyónál vívott homburgi csatában Henrik serege legyőzte, majd röviddel ezután megadta magát. IV. Henrik ismét kegyelmet adott neki, megbízta Harzburg várának újjáépítésével, sőt Szászország császári kormányzójává is kinevezte, ami egyre inkább elidegenítette korábbi szász szövetségeseitől. Visszakapta birodalmi hűbérbirtokait is, Bajorország kivételével.

Az invesztitúraharc kitörésekor VII. Gergely pápa kiátkozta IV. Henriket az egyházból. Az 1076 októberében Triburban tartott nemesi gyűlésen Ottó ismét a császárral szemben foglalt állást. Bár ő is a jelöltek között volt, a hercegek 1077-ben nem őt, hanem Rheinfelden Rudolf sváb herceget választották ellenkirálynak, majd annak halála után Salmi Hermannt. Ottó időközben valószínűleg elvesztette a szász nemesség támogatását és sokan rossz szemmel nézték hogy vissza akarja szerezni Bajorországot. Befolyása az ellenzéki táborban mindazonáltal továbbra is jelentős maradt. A csatákban is kitűnt, a mellrichstadti, flarchheimi és az Elster folyó menti ütközetekben az arcvonalban harcolt.

Halála Ottó 1083. január 11-én halt meg. A northeimi Szent Miklós-kápolnában temették el. Sírját csak 1977-ben fedezték fel újra. Kiterjedt személyes vagyona a későbbi III. Lothár császárra szálltak, aki Ottó unokáját, Richenzát vette feleségül. A northeimi Szent Balázs-apátságot még halála előtt alapították.Helmut Naumann: Die Schenkung des Gutes Schluchsee an St. Blasien. In: Deutsches Archiv für Erforschung des Mittelalters Bd. 23 (1967), S. 358–404, hier: S. 388 (Digitalisat).

Családja 200px|bélyegkép|Northeimi Ottó békét köt volt vejével, Welffel Otto 1050 körül vette feleségül Richenzát, III. Hermann werli gróf özvegyét. Richenzát korábban II. Ottó sváb herceg lányának tartották, de az újabb kutatások szerint valószínűbb hogy a billungi Wichmann-nemzetségből származott. Házasságukból hét gyermek született: Kövér Henrik, Frízföld őrgrófja Kuno, Beichlingen grófja III. Siegfried, Boyneburg grófja II. Ottó, Northeim grófja Ida (Thiemóhoz brehnai grófhoz ment feleségül) Ethelinde (előbb I. Welf bajor herceghez ment feleségül, akitől 1070-ben elvált, majd még ebben az évben Hermann calvelagei gróffal kötött házasságot) Mathilde (II. Konrád werli-arnsbergi grófhoz ment feleségül)

Emlékezete 1907-ben Northeim főterén szökőkutat állítottak fel Ottó életnagyságúnál nagyobb szobrával. A bronzszobrot 1918-ban, még az első világháború vége előtt beolvasztották.Hans Harer: Der Weg zum Graf-Otto-Brunnen. Eine Stadtgesellschaft engagiert sich. In: Heimat- und Museumsverein für Northeim und Umgebung e. V. (Hrsg.): Northeimer Jahrbuch 2025 – Zeitschrift für Heimatforschung, Denkmalpflege und Naturschutz, 90. Jg. (2025), ISSN 0936-8345, S. 84–98. 1911-ig volt egy Ottó gróf utca (Graf-Otto-Straße) Northeimben. 1927-ben róla nevezték el a northeimi szabadkőműves páholyt, amely 1999-ben feloszlott.vgl. Peter-Ulrich Wendt: Der Menschlichkeit verpflichtet: 123 Jahre Freimaurerei in Northeim. In: Heimat- und Museumsverein für Northeim und Umgebung e. V. (Hrsg.): Northeimer Jahrbuch 2025 – Zeitschrift für Heimatforschung, Denkmalpflege und Naturschutz, 90. Jg. (2025), ISSN 0936-8345, S. 99–103. 1940-ben a northeimi Corvinus Gimnáziumot Ottó gróf Gimnáziumra nevezték át (a második világháborút követően visszakapta korábbi nevét).

Jegyzetek

Irodalom Matthias Becher: Otto v. Northeim. In: Neue Deutsche Biographie. (NDB). Band 19. Duncker & Humblot, Berlin 1999, , S. 671 Sabine Borchert: Herzog Otto von Northeim (um 1025–1083). Reichspolitik und personelles Umfeld (= Veröffentlichungen der Historischen Kommission für Niedersachsen und Bremen. Bd. 227). Hahn, Hannover 2005, (Rezension). Hartmut von Hindte: Otto von Northeim. In: Lexikon des Mittelalters (LexMA). Band 6. Artemis & Winkler, München/Zürich 1993, , Sp. 1578 Karl-Heinz Lange: Die Grafen von Northeim (950–1144). Politische Stellung, Genealogie und Herrschaftsbereich. Beiträge zur Geschichte des sächsischen Adels im Hochmittelalter. Kiel: Diss. masch. 1958. Olaf B. Rader: Otto von Northeim, Herzog von Bayern (1061–1070). In: Eberhard Holtz, Wolfgang Huschner (Hrsg.): Deutsche Fürsten des Mittelalters. Fünfundzwanzig Lebensbilder. Edition Leipzig, Leipzig 1995, , S. 152–162. Siegmund Ritter von Riezler: Otto von Northeim. In: Allgemeine Deutsche Biographie (ADB). Band 24, Duncker & Humblot, Leipzig 1887, S. 640–642

Fordítás

Kategória:Bajor hercegek Kategória:1020-ban született személyek Kategória:1083-ban elhunyt személyek