Puračić település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 13, közúton 18 km-re nyugatra, községközpontjától légvonalban 4, közúton 6 km-re nyugatra, az Ozren-hegység keleti nyúlványain, Spreča-folyó völgye felett, 180-300 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/ srb_25/doboj_15/dob_15.html Topografska karta Doboj 425-4-4
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb30222Bosnyák24502654Horvát1016Jugoszláv2483Egyéb72214Összesen30822909
Története Középkor Puračić Bosznia északkeleti részének egyik legrégebbi települése. Bár a település neve a fennmaradt írott forrásokban ritkán fordul elő, a történészek egyetértenek abban, hogy a középkorban már jelentős lakott hely volt. Puračić települését először 1249-ben említik; a feltételezések szerint nevét Purča kenézről kapta, aki Matija Ninoslav bán egyik oklevelében szerepel. Jelenleg ez a legkorábbi írásos emlék a településről.
A 13–15. században Puračić a Smoluća župa (középkori közigazgatási egység) területéhez tartozott. A župa a mai Lukavac, Puračić és a Spreča-völgy környékét foglalta magába, és a középkori Boszniai Bánság, majd a Boszniai Királyság egyik északkeleti határvidéki egysége volt. A vidéket szláv földműves közösségek lakták, amelyek folyóvölgyekben telepedtek meg. A termékeny talaj és a vízfolyások kedveztek a gabonatermesztésnek és az állattartásnak. A település közelében haladtak azok az utak, amelyek a Boszna folyó völgyét kötötték össze a Száva mentével, valamint Tuzla (a középkori sólepárló központ) felé vezettek.
A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek. Feltételezhető, hogy Puračić már ekkor jelentős mezőváros vagy piacközpont lehetett és a környező falvak közigazgatási és kereskedelmi központjaként működhetett.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta. Földrajzi fekvésének köszönhetően Puračić az oszmán korban állomáshely, karavánszeráj (han) volt azon az úgynevezett „birodalmi úton”, amely Tuzlától Visokón keresztül Isztambulba vezetett. Ennek megfelelően kereskedelmi központként szolgált, és – máshol ritkán tapasztalt mértékben – virágzásnak indult benne mind a gazdaság, mind a kézművesség.
A falu gazdasága a korszakban elsősorban önellátó mezőgazdaságra épült. lakosság a szpáhi birtokrendszerben művelte a földet. A parasztok a termés meghatározott részét adóként fizették be, valamint egyéb pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak. A 16–17. század során fokozatosan megjelent, és részben helyi áttérések, részben betelepülések következtében növekedett a muszlim lakosság aránya. A 19. század végén már csak muszlimok éltek a településen.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnjai járáshoz tartozó településnek 45 háztartása és 213 muszlim lakosa lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 81. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Lukavac községhez tartozó településen 64 háztartást, 330 muszlim és 8 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 120. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. A közeli Lukavacban vegyipar és vasúti infrastruktúra épült ki, ami később a közeli szénbányák hasznosításának is kedvezett.
Az Osztrák-Magyar Monarchia számos szokást és életmódbeli elemet honosított meg Bosznia-Hercegovina területén. Magasan fejlett ipari államként kiemelt figyelmet fordított az utak, vasútvonalak, hidak, gyárak és egyéb kiszolgáló létesítmények kiépítésére, hogy hatékonyan hasznosíthassa a régió erőforrásait. Ennek jegyében 1878-ban fűrészüzem létesült Puračićban, a település határában, a Spreča folyó mentén. A fűrészüzem mellett az osztrákok számos barakkot is emeltek az ott dolgozó nagyszámú osztrák és szlovén munkás elszállásolására. A tulajdonos, Tuponja, a működés minden részletére – így a munkások kikapcsolódására is – gondolt, ezért tekepályát építtetett az üzem mellé. Az osztrákok és szlovének mellett számos helyi fiatal is a fűrészüzemben dolgozott, akik hamarosan kíváncsiságból maguk is felkeresték a tekepályát. Bár kezdetben csak szemlélőként voltak jelen, a tekézés szenvedélye hamar futótűzként terjedt el a városban. Céljai elérése érdekében a Monarchia a gyárakkal párhuzamosan utakat és vasútvonalakat is épített.
A megszállást követő években megépült a Tuzla környékén húzódó Doboj–Simin Han vasútvonal. A vonal 1886. április 28-án tartott, puračići vasútállomáson zajló átadóünnepségén nagyszámú közönség vett részt. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején, 1886-ban elemi iskola nyílt Puračićban; a tuzlai iskolával együtt ez a legrégebbi oktatási intézmény Bosznia-Hercegovina ezen részén.
1893-ban az Osztrák–Magyar Monarchia létrehozta Puračić községet, amely a mai mércével mérve hihetetlenül kiterjedt területet foglalt magában. A községhez a következő települések tartoztak: Poljice, Treštenica Gornja, Treštenica Donja, Tulovići, Banovići, Ribnica, Orahovica, Turija, Babice, Prokosovići, Bikodže, Tabaci, Modrac, Devetak és Puračić. A félreértések elkerülése végett tisztázni kell a Banovići névvel kapcsolatos helyzetet. Abban az időszakban, amikor Puračić községközpont volt, a mai értelemben vett Banovići város még nem létezett; csupán a Banovići nevű falu állt ott, amelyből később a modern város kialakult. Puračić község 62 évnyi fennállás után, 1955. augusztus 31-én szűnt meg. Azóta Puračić Lukavac község részét képezi.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Puračić is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a környékbeli bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A háború kezdetén a térség a Lukavac környéki védelmi övezet része lett, amely a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadserege Második Hadtestének ellenőrzése alatt állt. A térség stratégiai jelentőségű volt Tuzla és Lukavac védelme szempontjából. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak – köztük Puračić – lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő védelmi erői voltak. A település közvetlenül nem volt olyan nagy csaták helyszíne, mint Ozren vagy Majevica, de a front közelsége miatt rendszeresen érte a környéket tüzérségi támadás, és a lakosság életét a hadiállapot határozta meg.
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált.
Gazdaság Puračić évszázadokon át a Spreča-völgy egyik legfontosabb mezővárosa volt. Gazdaságát elsősorban a földművelés (búza, kukorica, szilva), az állattenyésztés, a kézműipar (kovácsok, tímárok, csizmadiák, fazekasok), valamint a Tuzla–Doboj kereskedelmi útvonalon zajló vásárok és kereskedelem jellemezte.
Az 1890-es években fordulat következett be. A közeli Lukavacban felépült a Solvay szódagyár (1893), majd később cementgyár és kokszvegyészeti üzem is létesült. Ezek fokozatosan átvették a térség gazdasági vezető szerepét, így Puračić elveszítette korábbi központi jelentőségét. A lakosság egyre nagyobb része az ipari üzemekben talált munkát.
Ez a kettősség a mai napig fennmaradt. A családok továbbra is művelik földjeiket és tartanak állatokat, ugyanakkor sokan ingáznak a lukavaci szóda-, cement- és kokszgyárakba dolgozni.
A Puračići vásár