Csoszó Gabriella (Budapest, 1969. július 4. –) fotós, képzőművész, egyetemi oktató, aktivista.
Pályafutása
A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti karán végzett 1994-ben Rajz - Vizuális Nevelés szakon, ugyanitt egy évig volt a Mesteriskola hallgatója. Fotográfiát az egyetemi évei alatt tanult, itt születtek meg az első fontos fotósorozatai, érzékeny testdokumentációk, portrék, majd ismertebb rendhagyó portrésorozata a fogadott testvéreiről.Rebró Fanni - Kritika, reflexió, társadalmi ügyek – Beszélgetés Csoszó Gabriella fotóművésszel (Józsefváros.hu, 2023.01.16.)
A 2000-es évektől jellemzik munkáját a közelmúlt történelmének társadalmi, politikai kérdései. Fontosabb sorozatai a politikai archívumokkal, illetve a szólásszabadság kérdésével foglalkoztak. Munkái rendszeresen szerepeltek hazai és külföldi kortárs művészeti kiállításokon. Több fontos külföldi, művészeti ösztöndíj nyertese volt New Yorktól Berlinen át Lisszabonig. 2010-től fotóival fontos, de kirekesztett, hátrányt szenvedő társadalmi csoportokat támogat, dokumentálva küzdelmüket. FreeDoc blogja művészeti, társadalmi archívumként is működik.
Aktív tanítóként az ezredfordulón alapította meg a társadalmi kérdésekre érzékeny, kortárs fotóművészetet oktató tanfolyamrendszerét Kontakt Fotóművészeti Kurzusok néven, amelyben alapvető szemléletnek tekinti az társadalmi ügyek iránti érzékenységet és a tudatosságot. A Város Mindenkié és a Közélet Iskolája Fotózás és aktivizmus tanfolyamain hajléktalan emberek tanulnak együtt nem hajléktalan társaikkal. Tanított segítségre szoruló gyermekeket, roma fiatalokat, fogyatékkal élő nőket és hallássérült résztvevőket. 2016 óta az ELTE Bölcsészettudományi Kar Média és Kommunikáció Tanszékén, illetve 2023-tól az amerikai McDaniel College budapesti európai kampuszának oktatója.Domokos Ádám - „Célba érni lépésenként lehet. Ez a kis dolgok mágiája” / interjú Csoszó Gabriella fotóaktivistával (ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék, 2022.08.01.)
2026 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén óraadó. Több részvételi művészeti, társadalmi kutatási program partnere, alkotótársa. A kritikai pedagógia, a fotóhang módszertana és a fejlesztő élménypedagógia is fontos eszköztára a tanítási módszerének. Ezeknek a művészeti, alkotói, pedagógiai módszereknek fontos képviselője.
Pedagógiai munkássága
2000-től: Kontakt Fotóművészeti Kurzusok (Oktató, művészeti vezető) 2014-2015 között: IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola / Art Department / Digital Photography 2014-től: Közélet Iskolája partner oktatója (Közösségi oktató és kutatóközpont az elnyomás ellen és a valódi demokráciáért) 2016-tól: az ELTE BTK Médiaelméleti és Médiakutatási Intézet / Fotó óraadója – "Megosztott képek" és "A részvétel képei" címmel tart szemináriumokat 2016-tól: a sajátszínház.org, részvételi művészeti kutatási program oktató és a Jövőkép – Fotóhang Műhely vezető / és vizuális fejlesztő 2017-2020: KREA Művészeti és Design Iskola (OKJ Képzés) oktató Fotográfia szak 2022-2023 között: BME Szociológia és Kommunikáció tanszék / Fotó óraadó tanára / Fotográfia a technikától a művészetig című tárgy oktatója volt. 2023-tól: az amerikai központú, McDaniel College Budapest campuson a Digital Photography tárgy oktatója 2026-tól: Magyar Képzőművészeti Egyetem - Intermédia Tanszék / Fotózási alapismeretek és fotótechnikai gyakorlatok
Projekt tanítások, workshopok (válogatás)
2000-ben indította el a Kontakt Fotóművészeti Kurzusokat, ahol egyenlőségelvű művészeti oktatói programok kezdeményezője, szervezője és oktatója. Ezen belül: 2002-ben: Mosoly Fotóiskola segítségre szoruló gyermekek részére 2004-2011 között: Visegrad Visibility / Múltfutam nemzetközi workshop fotóművészeti vezetője 2012-től: Fotózás és aktivizmus tanfolyam a Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivista tagjaival. (Az aktivista résztvevők diákok és oktatók is egy személyben.) 2012-től: Digitális Fotótanfolyam siket és nagyothalló kollégáknak jelnyelv tolmács segítségével 2012: Rólunk Hozzád workshop és kampány roma és nem roma származású középiskolások részére.http://tranzitblog.hu/rolunk_hozzad 2015-ben: Fotózás és aktivizmus / FreeDoc – FreeSchool – Off Biennale Budapest / kézikönyv "ELŐRE LÁTHATÓ"https://offbiennale.hu/2015/fotozas-es-aktivizmus-szabadiskolahttps://varosszolidaritasdemokracia.blog.hu/2015/05/28/elore_lathato_fotozas_es_aktivizmus_kezikonyv 2015-ben: Rólunk Hozzád workshop és kampány roma és nem roma származású középiskolások részére. 2016-tól: Sajátszínház / Jövőkép / Fotóhang Műhely – Parforum Részvételi Művészeti és Kutatói Műhely. (Baranya és Borsod megyei aprófalvak roma és nem roma lakosságának bevonásával részvételi készült művészeti projekt, oktatási és kutatási program) 2016-tól: Workshop - Fotózás és aktivizmus / Roma énkép, önreprezentáció – Rólunk Hozzád (roma és nem roma származású fiatalok kampányfotói a RomaKép Műhelyben, Budapesten) 2016-tól: partnere és egyik művészeti tanácsadója a MyBudapest Photo Project-nek, a hajléktalan emberek fotóira épülő, őket segítő évenkénti naptár- projektnek. Projektgazda: Budapest Bike Maffia (2016-tól) 2018-2019 között: Fotós workshop / a Konkáv Közösségi Tér és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közös projektje segítségre szoruló gyermekek és fiatalok részére 2018: DemoLab / Korhatár Műhely / A DemoLab egy 2018. januárjában indult innovatív művészeti-pedagógiai kezdeményezés. A kétéves projektben 8 magyarországi középiskolában alakultak diákok, tanárok és kortársművészek egyenrangú együttműködésén alapuló kreatív önszerveződő műhelyek (DemoLab-ok), melyek szabad teret adnak az önálló kutatásnak, az értelmes vitának és a közös kreatív alkotásnak.https://demolab.hu/muhelyek/korhatar - Periferikus Amorf rezonancia Fesztivál - kiállítás - https://demolab.hu/bemutatkozas 2023: Nő az erőnk! Kiállítással záruló Fotóhang módszerre épülő workshop fogyatékkal élő nőknek. (az Artemisszió Alapítvánnyal) https://exindex.hu/hu/hirek/no-az-eronkhttps://www.egysimaegyforditott.com/post/l%C3%A1that%C3%B3v%C3%A1-tett-sorsok 2024: Szomolyai Magyar Roma Egyesület / Nyári alkotótábor – drámapedagógiai és fotóhang módszerrel fotós alkotótábor roma származású tinédzser lányoknak 2025: Kontakt Fotóművészeti Kurzusok / Szomolyai Alkotótábor / A lakásszegénység és a barlanglakások témában 2025. FLAIR of the City / Budapest - Firenze - Szkopje A kétéves projekt művésztanára együttműködésben az Insite Drama műhellyel. Kiállítás: Berlin - Frauenzentrum Marie e.V.https://insite-drama.eu/en/other-articles/flair 2025: Fotóhang workshop és kiállítás a FIDO-ban / Budapest, 8. kerületi ifjúsági részvételi költségvetéshez kapcsolódó részvételi művészeti projekt művésztanára - Kiállítással Kovács Márta - Miről álmodnak a józsefvárosi gyerekek? Végre megkérdezték őket (24.hu, 2025.02.08.) 2025: ActivArte Részvételi Művészeti Képzések: Fotóhang módszertani képzés (műhelyvezető, oktató)
Tagsági viszonyok Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 1993-2007 (2004 - 2007 között művészeti vezetőként) Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) Fotózás és aktivizmus - FreeDoc archívum Szabad Művészek Occupy Ludwig Winter Holiday Camp
Díjai és szakmai elismerései
1995: „Haus am See” – Art Residency, Hannover, Németország 2003: „Big Leap” fotóművészeti-művészeti ösztöndíj, Mai Manó Ház, Magyar Fotográfusok Háza, Budapest - Portland (nemzetközi portfólió review), New York (ICP), USA 1994–1997: „Pécsi József” Fotóművészeti Ösztöndíj, Művelődésügyi és Kulturális Minisztérium, Budapest 2008: Art Residency, Liszabon (Budapest Galéria and Cultural Municipal Lisboa) 2009: Magyar Tudományos Akadémia, Művészeti-Kutatói Eötvös Ösztöndíj, New York, ICP 2010: Visegrad Fund, Artist in Residency, Prága 2011: Acax – ISCP Artist in Residency, ISCP New York 2013: Művészek az iskolában / Rólunk Hozzád oktatás és kampány, roma és nem roma származású fiatalokkal - Tranzit Iroda / Kortárs Művészet és Társadalom - Budapest 2015: Triangle Arts Association – Visegrad Fund – Artist in Residency New York / Photography 2015: Az év önkéntese / A Város Mindenkié csoport 2023: Lénárd Kata-díj: A Pécsi Közösségi Alapítvány (Lénárd Kata Emlékalap) által alapított civil elismerést nyerte el. A díjra azért jelölték több alkalommal is, mert fotóművészeti és oktatói tudását elkötelezetten a társadalmi részvétel, a kirekesztettek és a kiszolgáltatottak megsegítésének szolgálatába állította. 2025: Széchenyi-díj a közügyekért - Széchenyi Alapítvány 2025: fődíj a Civil Díj a MáSzínházzal a legjobb kommunikációs kampány kategóriában (#jóarc kampány) 2025: A Radnóti Miklós Színház és Csoszó Gabriella fotóművész közös, „Közelebb a közügyekhez” (vagy „14+2 ügy”) elnevezésű kampánya és fotósorozata elnyerte a Hungarian Business Leaders Fórum (HBLF) Sokszínűségi díját a Média kategória fődíjaként
Relevánsabb kiállításai évenkénti bontásban
2004 „Arcok / Lehunyt szemek tizenkétszer” Dokumentum 6. – Távolság / Contemporary Art Institute, ICA Dunaújváros „Prefaces” Coming of ages - Gallery Benham, Seattle, USA
2005 „még nincs…” Mai Manó Ház, Budapest (szóló) „Faces / Closing eyes fourteen times” Gallery Collegium Hungaricum, Bécs (szóló) „Part” Privat matter? – Műcsarnok, Budapest, Pingyao International Photography Festival, Kína Liget Galéria, Budapest (szóló) „egymás közt” (video, 30 min.) Ne(a)t / Women on Women- Kogart, Budapest, Keuken – művészeti kollekció - Tranzit - Őszi Fesztival, Budapest „És te hogy vagy?” L iget Galéria, Budapest (szóló) „Teljes hasonulás” Folyamatos Jelen I. - Museu Imagem, Braga, P , Society of Solidarity for Equal Opportunities in - ASP „Espase Bar”, Hungarian Institute, Brüsszel
2006 „you are here” Lumen Galéria, Budapest (szóló) „ lehunyt szemek tizenkétszer …” Photonic Moment, Ljubljana „látszólagos zárás” - Studio Galéria, Budapest „Part” Photomonth, Krakkow, Pl „Portfolió kiállítás” Studio Galéria, Budapest
2007 „Part” Temporary- Karton Galéria, Budapest „Revisiting memory/ Múltfutam” 2B Galéria, Budapest „tekintet nélkül a családommal” Miedzy Ludzmi, Centrum Artystycznego Fabryka Trzciny, Varsó „hiányzó képek” Mai Manó Ház, Budapest (szóló) „lehunyt szemek tizenkétszer…” Photonic Moment, Graz, A, Sarajevo, BIH
2008 „ Teljes hasonulás” Folyamatos jelen I-IV. – Mai Manó Ház, Budapest „You are here” Retrospective exhibition, Collegium Hungaricum, Stuttgart, G (szóló) „Part” Zeitgenössische fotokunst aus Ungarn - NBK, Neuer Berliner Kunstverien, Berlin Hallesher Kunstverien, Halle, Galerie der Stadt Sindelfingen, Colegium Hungaricum, Bécs
2009 „Állóképek” Amerigo Tot - Parallel Constructions – Ludwig Múzeum, Budapest „ Késletett közvetítés” (solo) – Raiffeisen Galéria, Budapest „Nyakkendő kötés” Mielőtt az eső hull – Karton Galéria, Budapest „Teljes hasonulás” Folyamatos jelen I-IV. – Central European House of Photography, Pozsony
2010 „Szabad lapok” „Késletett közvetítés” Paris Photo 2010 – Faur Zsófi - Ráday Galéria, Paris „Belépés” Related Spaces – Ernst Múzeum, Kunsthalle, Budapest „What you don’t know can hurt you” Open Studio – Karlin Studios (FUTURA Project), Prága „Cseresznyefa-út” Long term action – Karton Galéria, Budapest „Lehunyt szemek tizenkétszer” Reality on Cloud 9 – Hungarian Cultura, Brüsszel „Teljes hasonulás” Interhuman relations – 2010 Photo Festival, Lódz, Pl „Késletett közvetítés” ART FANATICS Private Contemporary Art Collections 2 – Műcsarnok, Budapest „Szabad lapok” (szóló) - Faur Zsófia - Ráday Galéria – Budapest „Polcok” BBS 50 Más hangok, más szobák – Műcsarnok, Budapest
2011 Occupy Wall Street Library - ISCP, New Yorkhttps://peopleslibrary.wordpress.com/2011/10/10/gabriella-csoszo „Élő adás” – Stúdió Galéria, Budapest (szóló) „Walk on” – Photon Galéria, Ljubljana, sl (szóló) „tekintet nélkül a családommal” Fellegjáró valóság – Klauzál 13 Galéria, Budapest
2012 „Élő adás” – CH, Prága (szóló), Visegrad Visibility - Pécs, Brno, Pozsony, Prága
2013