A Szombat esti láz az RTL táncos showműsora, amelyben nyolc közismert személyiség méri össze tánctudását a táncparketten. A versenyzők profi magyar táncosok, illetve fiatal, feltörekvő táncosok oldalán vesznek részt a műsorban, akik közül többen a profi versenyzők tanítványai. A sorozat harmadik évada az RTL Klub csatornán indult, 2008. november 1-én. A műsorban elhangzott zenéket a Freeport zenekar biztosította.

A műsor a BBC által készített, több éve sugárzott Strictly Come Dancing magyar változata.

Műsorvezetők és a zsűri A harmadik évad műsorvezetői Ördög Nóra és Bereczki Zoltán. Nóra már második alkalommal töltötte be ezt a szerepkört.

A zsűri:

Pálinkó Lujza: 20-szoros magyar bajnok versenytáncos, kiemelt pontozóbíró Zsámboki Marcell: Magyar Táncművészeti Főiskola Intézet igazgatója Medveczky Ilona: táncművész, a magyar showtánc kiemelkedő alakja Böhm György: Budapesti Operettszínház rendezője, élménydesigner

Szereplők +VersenyzőkAmatőrökProfikCsányi SándorPráger KittiDammak JázminKovács ZoltánGáspár BeaCseh-Szakál TiborKatus AttilaMolnár AndreaKiss RamónaMarkó RóbertRózsa GyörgyRózsa CsillaStohl AndrásSüdi IringóUdvaros DorottyaAngyal András

Összesített eredmények Amatőr híresség Profi táncos 1. adás 2. adás 3. adás 4. adás 5. adás 6. adás Döntő 1. Katus Attila Molnár Andrea 29 pont5.hely 32 pont2.hely 32 pont4.hely 67 pont3.hely 73 pont2.hely 67 pont2.hely 75 pont1.hely 2. Stohl András Südi Iringó 31 pont1.hely 29 pont1.hely 35 pont2.hely 66 pont1.hely 67 pont1.hely 68 pont1.hely 73 pont2.hely 3. Kiss Ramóna Markó Róbert 20 pont6.hely 22 pont3.hely 26 pont3.hely 49 pont4.hely 60 pont3.hely 57 pont3.hely 4. Udvaros Dorottya Angyal András 30 pont3.hely 32 pont5.hely 30 pont1.hely 69 pont2.hely 69 pont4.hely 5. Csányi Sándor Práger Kitti 22 pont2.hely 26 pont4.hely 28 pont5.hely 51 pont5.hely 6. Dammak Jázmin Kovács Zoltán 24 pont7.hely 29 pont6.hely 23 pont6.hely 7. Gáspár Bea Cseh-Szakál Tibor 21 pont4.hely 25 pont7.hely 8. Rózsa György Rózsa Csilla 18 pont8.hely

Zsűri pontjainak átlaga szerinti helyezés Helyezés Amatőr híresség Profi táncos Táncok száma Átlag 1. Katus Attila Molnár Andrea 11 34,09 2. Stohl András Südi Iringó 11 33,54 3. Udvaros Dorottya Angyal András 7 32,85 4. Kiss Ramóna Markó Róbert 9 26,00 5. Csányi Sándor Práger Kitti 5 25,40 6. Dammak Jázmin Kovács Zoltán 3 25,33 7. Gáspár Bea Cseh-Szakál Tibor 2 23,00 8. Rózsa György Rózsa Csilla 1 18,00

Élő adások Az adások során a négyfős szakmai zsűri 1–10 pont között értékeli az előadásokat közvetlenül a produkciók után. Az utolsó produkciót követően a zsűri pontszámai alapján felállítják a párok sorrendjét, majd a párok helyezésük alapján kapnak pontokat. Az első helyen végző páros annyi pontot kap, ahány pár még versenyben van (az 1. adásban 8, a 2. adásban 7, a 3. adásban 6, a 4. adásban 5, az 5. adásban 4, a 6. adásban pedig 3 pontot), a következő páros pedig mindig eggyel kevesebbet. Így az utolsó helyen végző pár minden adásban 1 pontot kap.

Ugyanezen elv alapján a nézők is felállítják a párok sorrendjét, amely alapján szintén pontokat osztanak. A végső eredmény kialakításakor a zsűri és a nézők eredménye egyaránt 50–50%-os súllyal számít. Holtverseny esetén a nézők által kialakított sorrend a mérvadó.

A döntőben a zsűri szintén pontozza a produkciókat, azonban a végső sorrendet kizárólag a nézők szavazatai határozzák meg.

Az évad különlegessége volt az előzőekhez képest, hogy minden héten más meghívott előadók kísérték énekükkel a zenekart és a táncosok produkcióját.

1. adás (11.01.) Extra produkció: Medveczky Ilona Meghívott előadók: Falusi Mariann és Bebe Amatőr híresség Profi táncos tánc PálinkóLujza ZsámbokiMarcell MedveczkyIlona BöhmGyörgy Összesen Zsűri helyezés Összesített végeredmény Csányi Sándor Práger Kitti samba 6 5 6 5 22 5. 2. Dammak Jázmin Kovács Zoltán samba 6 6 6 6 24 4. 7. Kiss Ramóna Markó Róbert samba 6 4 6 4 20 7. 6. Rózsa György Rózsa Csilla samba 4 5 6 3 18 8. 8. Udvaros Dorottya Angyal András samba 7 7 8 8 30 2. 3. Katus Attila Molnár Andrea samba 7 8 8 6 29 3. 5. Gáspár Bea Cseh-Szakál Tibor samba 5 5 6 5 21 6. 4. Stohl András Südi Iringó samba 8 8 8 7 31 1. 1.

2. adás (11.08.) Extra produkció: Csézy és Ördög Tibor Meghívott előadók: Keresztes Ildikó és Dobrády Ákos Amatőr híresség Profi táncos tánc PálinkóLujza ZsámbokiMarcell MedveczkyIlona BöhmGyörgy Összesen Zsűri helyezés Összesített végeredmény Katus Attila Molnár Andrea jive 8 8 8 8 32 1. 2. Udvaros Dorottya Angyal András angol keringő 8 8 8 8 32 1. 5. Stohl András Südi Iringó jive 7 7 8 7 29 3. 1. Gáspár Bea Cseh-Szakál Tibor angol keringő 6 5 6 8 25 6. 7. Kiss Ramóna Markó Róbert jive 6 5 6 5 22 7. 3. Dammak Jázmin Kovács Zoltán angol keringő 8 7 7 7 29 3. 6. Csányi Sándor Práger Kitti jive 7 6 6 7 26 5. 4.

3. adás (11.15.) Extra produkció: Csifó Dorina és Zentai Márk Extra produkció: Ádok Zoli Extra produkció: bent maradó párok bécsi keringője Meghívott előadók: Détár Enikő és Kohánszky Roy

Amatőr híresség Profi táncos tánc PálinkóLujza ZsámbokiMarcell MedveczkyIlona BöhmGyörgy Összesen Zsűri helyezés Összesített végeredmény Stohl András Südi Iringó tangó 9 8 9 9 35 1. 2. Csányi Sándor Práger Kitti tangó 8 6 7 7 28 4. 5. Udvaros Dorottya Angyal András cha-cha-cha 8 7 7 8 30 3. 1. Katus Attila Molnár Andrea tangó 8 9 8 7 32 2. 4. Dammak Jázmin Kovács Zoltán cha-cha-cha 6 5 7 5 23 6. 6. Kiss Ramóna Markó Róbert tangó 7 6 7 6 26 5. 3.

4. adás (11.22.) Extra produkció: Czene Attila és Bánhidi Petra - argentín tangó Extra produkció: Csonka András és Keleti Andrea - salsa Meghívott előadók: Koós Réka és Emilio

Amatőr híresség Profi táncos tánc PálinkóLujza ZsámbokiMarcell MedveczkyIlona BöhmGyörgy Összesen Zsűri helyezés Összesített végeredmény Kiss Ramóna Markó Róbert quickstep 6 6 6 7 25 5. 4. rumba 6 5 7 6 24 Csányi Sándor Práger Kitti rumba 6 6 6 6 24 4. 5. quickstep 7 6 7 7 27 Katus Attila Molnár Andrea quickstep 7 9 8 8 32 2. 3. rumba 9 9 9 8 35 Udvaros Dorottya Angyal András rumba 8 8 8 9 33 1. 2. quickstep 9 9 9 9 36 Stohl András Südi Iringó quickstep 8 8 8 8 32 3. 1. rumba 8 9 8 9 34

5. adás (11.29.)

Extra produkció: Papp Tímea Extra produkció: Schell Judit, illetve Ferenczi György és a Rackajam Meghívott előadók: Gallusz Nikolett és Éliás Jr.

Amatőr híresség Profi táncos tánc PálinkóLujza ZsámbokiMarcell MedveczkyIlona BöhmGyörgy Összesen Zsűri helyezés Összesített végeredmény Udvaros Dorottya Angyal András disco 7 8 8 9 32 2. 4. tangó 9 9 9 10 37 Stohl András Südi Iringó angol keringő 8 8 8 8 32 3. 1. disco 9 8 10 8 35 Kiss Ramóna Markó Róbert disco 8 6 7 6 27 4. 3. angol keringő 9 8 8 8 33 Katus Attila Molnár Andrea angol keringő 7 9 9 8 33 1. 2. disco 10 10 10 10 40

6. adás (12.06.) Extra produkció: versenyben lévő párok közös samba produkciója Extra produkció: Attraction Extra produkció: Szulák Andrea Meghívott előadók: Szekeres Adrien és Miller Zoltán

Amatőr híresség Profi táncos tánc PálinkóLujza ZsámbokiMarcell MedveczkyIlona BöhmGyörgy Összesen Zsűri Végeredmény Katus Attila Molnár Andrea slowfox 7 9 9 7 32 2. 2. paso doble 8 9 10 8 35 Stohl András Südi Iringó slowfox 8 8 8 9 33 1. 1. paso doble 9 8 8 10 35 Kiss Ramóna Markó Róbert slowfox 7 7 7 7 28 3. 3. paso doble 8 7 7 7 29

Döntő - 7.adás (12.13.) A végeredményt csak a nézői szavazatok határozták meg.

Extra produkció: korábbian kiesett párok egyéni tánca Extra produkció: Stohl András és Südi Iringó & Katus Attila és Molnár Andrea - disco táncpárbaj Extra produkció: Dér Heni Extra produkció: Hűvösvölgyi Ildikó, Bencze Ilona és Piros Ildikó Meghívott énekes: Malek Andrea

Amatőr híresség Profi táncos tánc PálinkóLujza ZsámbokiMarcell MedveczkyIlona BöhmGyörgy Összesen Végeredmény Stohl András Südi Iringó tangó 9 9 9 10 37 2. cha-cha-cha 9 8 9 10 36 Katus Attila Molnár Andrea quickstep 9 10 10 8 37 1. cha-cha-cha 9 10 10 9 38

Extra adás - 2008 "A parkett ördöge" (12.20.) A harmadik évad döntőjét követő héten az első három évad győztes párosa összecsapott egy karácsonyi hangulatú különkiadásban, hogy elnyerjék 2008 "A parkett ördögei" címet. A végeredményt csak a nézői szavazatok határozták meg.

Medveczky Ilonával a döntőt követő héten szerződést bontottak, így ő már nem zsűrizett a szuperdöntőben. A műsorvezetők köre pedig kiegészült Stohl Andrással, aki a 3. szériában Südi Iringó partnereként a 2. helyen végzett, és az előző két széria férfi műsorvezetője volt.

Extra produkció: Koós Réka és Fool Moon Extra produkció: Farkasházi Réka, Angyal András és a Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskola kórusa Extra produkció: Nagy Feró Extra produkció: Adagio Extra produkció: Ábel Anita, Gönczi Gábor, Peller Mariann és Müller Attila Extra produkció: Bereczki Zoltán Extra produkció: döntős versenyzők közös bécsi keringője Extra produkció: Galambos Lajos, ifj. Galambos Lajos, Galambos István és barátaik Extra produkció: Fonyó Barbara

Amatőr híresség Profi táncos tánc ZsámbokiMarcell PálinkóLujza BöhmGyörgy Összesen Végeredmény Czene Attila Bánhidi Petra angol keringő 8 9 8 25 Nem derült ki rumba 9 9 9 27 Csonka András Keleti Andrea slowfox 9 9 8 26 Nem derült ki jive 10 9 9 28 Katus Attila Molnár Andrea quickstep 10 9 8 27 1. samba 10 10 10 30

Kategória:Az RTL saját gyártású műsorai