Az Életem, alcíme: Egy vidéki fiatalember elbeszélése (orosz eredeti címe: Моя жизнь – Рассказ провинциала) Anton Pavlovics Csehov 1896-ban a Nyiva című szentpétervári hetilap mellékleteként három folytatásban megjelent kisregénye. Magyarra fordította Szőllősy Klára.
Címével ellentétben a könyv nem önéletírás. Az egyes szám első személyben írt elbeszélés az 1890-es évek fiktív orosz vidéki városába vezeti el az olvasót. A húsz fejezetből álló mű cselekménye az elbeszélő, Miszail Poloznyev fiatal nemes életének bő két évét fogja át, csak az epilógus-szerű utolsó fejezet játszódik néhány évvel később.
Előzmények Csehov 1892 tavaszán telepedett le Melihovo faluban vásárolt birtokán (az akkori Lopasznya falu közelében, ez ma Csehov nevű város a Moszkvai területen). Számos ismert munkája mellett ott írta „érett” alkotói korszakának két leghosszabb szépprózai művét, a Három évet és az Életemet is. Az irodalomtörténet régóta kimutatta az Életem több részletének forrását, kapcsolatát a kor valóságával. A főhős prototípusa valószínűleg egy környékbeli különc tolsztojánus nemes lehetett, akiről Csehov többek között Lev Tolsztojtól is halhatott, akinél 1895. augusztus elején tett látogatást. Jegyzetfüzeteiben ebből az évből több olyan megfigyelés is található, amelyeket az Életem írásakor felhasznált. Egy 1896. április 8-i levélben említi először, hogy írni kezdte a művet (melyet akkor még regénynek nevez), és július végén fejezte be.
Cselekménye Miszail Poloznyev vidéki nemest 25 évesen már a kilencedik hivatali állásából bocsátják el alkalmatlansága miatt. Az erős testalkatú férfi lenézi a hivatali papírmunkát, ő két keze munkájából szeretne megélni. Apját, a nemesi értelmiségi őseire büszke városi építészt felháborítja, hogy fia nem akar a társadalomban rangot, poziciót szerezni. Keményen lehordja, majd felpofozza és ütni kezdi, mint annyiszor a kisgyerek Miszailt.
A kissé idősebb nővér, Kleopátra mindkettőjüket szereti és félti, ezért rábeszéli testvérét, hogy fogadjon szót. Barátnője, Anyuta Blagovo majd segít irodai munkát szerezni a vasútvonal építkezésén. Miszail enged a kérésnek, felkeresi Dolzsikov mérnököt, aki kegyesen hajlandó őt alkalmazni.
Az iroda a várostól távolabb épülő vasútállomás közelében, Dubecsnya falu pusztuló nemesi udvarházában van. A birtokot Dolzsikov mérnök vásárolta egy idős tábornoknétól, akit a fiával egyelőre megtűr a házban. Itt dolgozik Miszail egykori osztálytársa, Ivan Cseprakov is, aki őt a régi becenevén Kis haszonnak szólítja. Miszail szállást és némi térítésért szegényes ellátást is kap. Jelentések másolásán és néhány távirat továbbításán kívül alig van más dolguk. A mérnök hamarosan mindenkit elküld, mert az irodát máshová helyezi át. Miszail megkönnyebbül és beáll festő-mázolónak Regyka (magyarul Retek) festőmesterhez, akivel Azsogin földbirtokos házában díszleteket szokott festeni a városi műkedvelő előadásokhoz.
Az építész fia fizikai munkát vállal – szokatlan dolog ez a vidéki városban, ami hol felháborodást, megvetést, hol gúnyos megjegyzéseket vált ki (kis haszon), vagy csak elfordulnak tőle az emberek. Anyuta Blagovo is riadtan elfordul, amikor meglátja az utcán ecsettel és festékesvödörrel. Munkatársai valamilyen vallási szekta tagjának vélik ugyan, de elfogadják, sőt tisztelik. Nyáron a városi háztetőket, az épülő vasútállomás termeit festik, később a temetői templomot. Miszail egykori öreg dadájánál, a külvárosban lakik, a kezdeti nehézségek után végre jól érzi magát. Kételyei megszűnnek, eltartja magát, nincs a nyakán senkinek.
Anyuta bátyja, Vlagyimir Blagovo, aki majd Szentpéterváron orvosi vizsgát készül tenni, őszintén tiszteli. Végre talált egy értelmes embert a városban, mondja neki és folytatja: de nem gondolja-e, hogy ekkora akaraterővel művészi vagy tudományos pályára lépve szélesebb körben tudna hatni a környezetére? Hosszú vitába bonyolódnak a kétkezi munkáról és a haladásról. A doktor az európai haladás híve: tanulni, kulturálódni kell, mondogatja. Miszail tanul is az első igazán művelt embertől, akivel életében találkozott, de valamiért viszolyog is tőle. Kleopátra többször hallgatja beszélgetésüket. Sápadt, gyakran sír, de Blagovo doktor jelenlétében vidám és felszabadult lesz. Miszailt egy alkalommal apja is felkeresi, mert Kleopátrát keresi, aki engedélye nélkül ment el ottonról, pedig ilyet soha nem tett korábban. A te hatásod látom ebben is – mondja szemrehányóan.
Miszail kezdi másképp látni a város életét. Észreveszi, hogy gyakran becsapják, megalázzák az egyszerű embereket. A városi klub festésekor váratlanul Marija, Dolzsikov mérnök unatkozó, de önállóan gondolkodó lánya szólítja meg és fesztelenül arra kéri, látogassa meg, hiszen érdekes embernek tartja. Miszail kezdetben nem él a meghívással, mert álláskereséskor a mérnök megalázta. Karácsony előtt megérkezik Blagovo doktor, újrakezdik vitáikat, majd együtt mégis elmennek Marijához. Miszail jól érzi magát, az est után sűrűn látogatja a lányt (immár Mását), – akinek apja gyakran van úton –, és kapcsolatukból kölcsönös szerelem lesz. Ünnepek után Vlagyimir ismét elutazik, Kleopátra pedig kisírt arccal érkezik a dadához: az utóbbi időben valami különös dolog játszódik le benne.
A kormányzó magához rendeli Miszailt és az apa kérésére felszólítja, hogy hagyjon fel a nemesemberhez méltatlan munkás életmóddal vagy költözzön máshová. Marija csak nevet a történeten. Húsvét táján Dolzsikov mérnök vacsorameghívása után Miszail egyszerre úgy érzi, hogy csak mulatnak rajta, és ha majd megúnják, elzavarják, mint egy kutyát. Elhatározza, hogy nem megy többet oda, de egy héttel később munkából hazatérve Mása várja: – Miért nem jár hozzánk? Ne hagyjon el!
Mása régóta tervezi, hogy falun gazdálkodni fog, és most kettesben az apjától megkapott Dubecsnya birtokra költöznek. Miszail élete bonyolultabbá vált, de boldog, Lelkesen látnak munkához, gazdálkodnak, baromfikat, vetőmagot szereznek. Miszail élvezi az egész napos munkát, habár nem ért a gazdasághoz. Az esküvőt szűk körben tartották meg, Kleopátra sírt a boldogságtól. Azt mondta, mintha készülne megbocsátani az apjuk. Később el is jön hozzájuk Dubecsnyára, de a fiát épp nem találja ott, Mása pedig elküldi. Ezután villan fel először Miszail gondolataiban, hogy talán nem úgy él, ahogy akart.
Falun a jövevényeket gyanakvóan, szinte ellenségesen fogadták. Mása a szomszéd faluban iskolát építtett, de a parasztok elkeserítik: isznak, lopnak, kerülik a munkát, mindenért borravalót vagy vodkát várnak. Végül teljesen kiábrándul a falusi életből, zárkózottá válik. – Vademberek! Tatárok! – mondogatja a környezetére. Miszail imádja Mását. Látja, hogy nem neki való ez az élet sártengereivel, durvaságaival, apró gondjaival. Őt is nyomasztja a környezete, éreztetik is vele, hogy ügyetlen a mezei munkához, mégis vonzódik a parasztokhoz, mert úgy érzi: romlottságuk ellenére megőrizték lelki tisztaságukat. Blagovo doktor látogatásakor folytatják vitáikat kétkezi munkáról, kultúráról, haladásról. Ilyenkor Kleopátra is eljön hozzájuk, és egy alkalommal bevallja testvérének a Vlagyimir (Blagovo doktor) iránti szerelmét, de állandó szorongását is. Miszail alig akarja elhinni, hogy az ő állandó félelemben élő, szülői elnyomás alatt tartott drága nővére egy háromgyermekes családapát szeret.
Ősszel felavatják az iskolát. Mása kiábrándultan összegzi fél évük tanulságait: sokat dolgoztunk, pénzt áldoztunk, „hatalmas sikert értünk el az egyéni tökéletesedés terén”, de ettől itt semmi nem változott, nem lett jobb az élet.192. oldal. Ha változást akarunk, nagyban kell gondolkodni, egész tömegekre hatni – mondja, amiket a doktortól hallott –, mint a művészet, mint a zene… És otthagy mindent. Szentpétervárra utazik, megígéri, hogy írni fog. Másnap Miszail már újra a városban Regykával dolgozott.
„Tisztán éreztem: ha azelőtt bármit is dolgoztam, szántottam, arattam, fát vágtam, – mindezt csak azért, mert ő akarta… szerepem Dubecsnyában immár véget ért… Nem Dubecsnyát sajnáltam, a szerelmemet sajnáltam.”197–198. oldal. Eljön hozzá Kleopátra, hogy elmondja, Mása és Vlagyimir hatására teljesen megváltozott; undorodik a múltjától, apjukat immár ellenségnek tekinti. Szerepet vállalt Azsoginék műkedvelő előadásában, lelkendezve készül a próbára, de ott egyszerre megnémul az izgalomtól és a színpadon összeomlik. A ház úrnője, Azsogin-mama felháborodva Miszailhoz lép: – Ez borzasztó, a nővére terhes. Vigye el innen… Vigye őt haza!
Hazafelé félelemmel és megvetéssel gondolnak az előítéletes műkedvelőkre, a város képmutató előkelő családjaira, akiket úgy megijeszt, ha valami felkavarja egyhangú, dologtalan életüket. „Egyszerűen nem értettem, minek él ez a hatvanezer ember, minek olvassa a Bibliát, miért imádkozik, miért olvas könyveket és újságokat. Mi haszna számukra mindannak, amit eddig írtak és beszéltek a világon, ha még most is ugyanolyan szellemi sötétségben élnek, és ugyanúgy gyűlölik a szabadságot, mint száz vagy háromszáz évvel ezelőtt?”221. oldal.
A testvérek együtt folytatják életüket. Miután Kleopátra „így” a dadánál sem maradhat, a festő Regykához költöznek. Csomagjuk érkezik, és Kleopátra elárulja testvérének, hogy Anyuta Blagovo küldi, aki a férfit kezdettől fogva szereti. Miszail végre levelet kap Másától: sikeres énekesnő, élvezi az életet, most indul apjával Amerikába egy kiállításra. Kéri beleegyezését a váláshoz; a házasságuk hiba volt, de hál’ istennek nem lett gyereke, – írja. – „Dávid királynak volt egy gyűrűje ezzel a felirattal: Minden elmúlik. … Én is beszereztem egy ilyen gyűrűt… Minden elmúlik, elmúlik maga az élet, tehát nem kell semmi.”228. oldal. Megérkezik Szentpétervárról Blagovo doktor. Ő is külföldre készül, tanulmányútra, hogy azután majd egyetemi tanszékhez jusson. Megmondja Miszailnak, hogy a nővére tüdőbeteg és menthetetlen. Másának – Amerika, a doktornak – tudományos karrier; csak mi a nővéremmel maradtunk a régiben, folytatja gondolatait Miszail. Hosszú idő múltán most végre felkeresi apjukat, akit a maga módján továbbra is szeret, és közli vele: a lánya halálán van. Az apa azt hiszi, hogy fia kérni akar tőle valamit, és egy közmondást ismételgetve mindkettőjüket eltaszítja magától: ki mint vet, úgy arat.
Az utolsó fejezet egyfajta epilógus. „Ha kedvem lenne gyűrűt csináltatni magamnak, ezt íratnám rá: Semmi nem múlik el. Hiszek benne, hogy semmi nem múlik el nyomtalanul, és hogy legkisebb lépésünknek is megvan a maga súlya a jelen és az eljövendő életben. Amit átéltem, nem volt el hiába…”251. oldal. Miszail megöregedett, hallgatag lett. Hétköznapokon kora reggeltől estig dolgozik, Regyka vállalkozását viszi tovább, sok megrendelést kap, elismert mesternek számít. Apja házát nem látogatja. Marija, egykori felesége külföldön él, Vlagyimir Blagovo szintén. Ünnepeken Miszail nővére kislányával elsétál Kleopátra sírjához a temetőbe. Néha ott találja Anyuta Blagovót, aki örül a találkozásnak, kedves a kislányhoz, de a városhoz érve elkomoroul és pirulva elköszön. Mintha közük sem lenne egymáshoz.
Anyuta Blagovo mellett egy másik fontos mellékszereplő a szófukar Regyka (Retek) festőmester, akinek megszólalásai burkolt ítéletet hordoznak. Kedvenc szavajárása: „A levéltetű megeszi a füvet, a rozsda a vasat, a hazugság a lelket”. Máskor egyenesen kimondja (a doktornak): „Nagyságos úr nem kerül a mennyországba.”235. oldal.
Fogadtatása, értelmezése Az Életem nem tartozik Csehov legismertebb vagy legkedveltebb művei közé. Amikor először megjelent folytatásokban a Nyiva című szentpétervári hetilap 1896. 10–12. havi irodalmi mellékleteként, nem keltett visszhangot. Csak akkor figyeltek fel rá, amikor az író másik hosszú elbeszélésével, a Parasztokkal együtt kötetben is megjelent (1897). A kritikák akkor is elsősorban az utóbbi elemzésével foglalkoztak nyílt társadalombírálata, az orosz falu sötét színekkel történő ábrázolása miatt.