A Szent Péter-templom () a németországi Hamburg öt evangélikus főtemplom közül a legrégebbi, és nevét Szent Péter apostolról kapta. A mai épület nagyrészt a 19. század közepéről származik. 132,8 méteres magasságával a világ 11. legmagasabb keresztény temploma. Azt épület a Városháza tér közelében fekszik, északon a Mönckebergstraße, délen a Speersort, nyugaton a Bergstraße, keleten pedig a Bei der Petrikirche között. Mivel egy nagyrészt elnéptelenedett üzleti negyedben található, a protestáns gyülekezetnek ma már csak néhány száz tagja van.

Története A középkori templom A Szent Péter-templom egy három oldalról lejtő geest-hátság nyúlványának legmagasabb pontján áll, ahol 800 körül feltételezhetően a Hammaburg nevű erődítmény körüli első település kialakult. A templom fakápolnaként való eredetét legkésőbb a 11. század elejére teszik, oklevélben pedig először 1195-ben említik ecclesia forensis (piactéri templom) néven. Az 1804–1807 között lebontott Mária-dóm (Mariendom) után Hamburg második legrégebbi templomának számít. 1220-ban III. Honoriusz pápa a dómkáptalanra történő birtokátruházás megerősítésekor e templom védőszentjeként (patrocíniumaként) Simon Péter apostolt nevezte meg; az azonban nem ismert, hogy a faépítményt mikor váltotta fel az első kőépület.

A hamburgi polgárok növekvő jóléte 1310-től lehetővé tette, hogy a templomot egy háromhajós, téglagótikus, négy boltszakaszos csarnoktemplommá építsék át, lépcsőzetes elrendezésű, három apszisból álló szentélyzáródással. 1327-ben került sor a felszentelésre „yn de ere sunte Peter und Pawels der hillygen Apostel” („Péter és Pál szent apostolok tiszteletére”). A torony alapkövét 1342-ben tették le, a toronysisakot pedig 1377 és 1383 között Hermen van Kampen építőmester emelte, és ólomfedéssel látta el. 1376-ban a torony északi oldalán, az oldalhajó meghosszabbításaként megépült a Márton-kápolna, majd a következő években a déli oldal is megkapta a maga párját az Oszkár-kápolnával (Ansgarkapelle). 1418-ban az épületet egy második, a főhajóval megegyező hosszúságú déli oldalhajóval bővítették. A 16. század elején két további kápolnatoldalékkal egészült ki.

1513 és 1516 között, a hannoveri építőmester, Heinrich Berndes (Barteldes) vezetésével a régi toronysisakot egy új, rézborítású sisakra cserélték. Ennek a tervek szerint „sich hogher in de lucht strecken alße de olde” („magasabbra kellett nyúlnia a levegőbe, mint a réginek”), és túl is szárnyalta a közvetlen szomszédságában álló Mária-dómot. A maga 445 hamburgi láb (127,5 méter) magasságával ekkor a torony volt a város legmagasabb építménye, egészen addig, amíg 1518-ban el nem készült a szintén Berndes által a régi Szent Miklós-templom (St. Nikolai) számára tervezett, 135 méter magas torony.

Az 1842-es nagy tűzvésztől napjainkig A középkori templomépület 1842. május 7-én szinte teljesen a nagy hamburgi tűzvész (Hamburger Brand) áldozatául esett. Csupán az északi külső fal, a mellékapszis (mintegy hét méteres magasságig) és az alsó két toronyszint maradt fenn. A legtöbb műalkotást, mint például az oroszlánfejes kilincset, sikerült megmenteni. Hét évvel később ugyanazon a helyen került sor a neogótikus épület felszentelésére, amelyet Alexis de Chateauneuf és Hermann Peter Fersenfeldt építészek tervei alapján, Martin Gensler festő közreműködésével emeltek, a rézfedésű toronysisak pedig Johann Hermann Maack tervei szerint készült. Az új épület megfelelt a középkori csarnoktemplomnak, csupán annak kevéssé praktikus felosztását és a történelem során kialakult rendezetlenségét szüntette meg a belső tér újragondolásával. A déli hajókat egy középpillér segítségével központosították és vonták össze; a főpilléreket ugyan a régi formájukban rekonstruálták, de jelentősen csökkentett keresztmetszettel, így a teljes templom immár a szószék felé orientálódik.

A templomot 1849-ben vehették ismét használatba a hívek. Az 1878. május 7-én befejezett, 132 méter magas templomtoronynál a hagyományos tégla mellett részben mázas kötőtéglákat (Binder) használtak, amelyek a szabályos falazatban különleges hatást kölcsönöznek a nagy felületnek.

A hamburgi óváros lakónegyedből üzleti központtá történő átalakulásával a gyülekezet sok tagot veszített. Az 1943-as Gomora-hadműveletet, amely során a szövetségesek porig bombázták Hamburgot, a templom szinte sértetlenül vészelte át.

A gyülekezeti központ építése során, 1962-ben felfedezték a középkori „Püspöktorony” (Bischofsturm) alapjait, amely az újabb kutatások szerint valószínűleg inkább egy városkapu lehetett Hamburg legrégebbi városvédelmi falában, a Heidenwallban.

A reformáció bevezetésétől napjainkig a Szent Péter-templomnak összesen 31 férfi és egy női főlelkésze volt.

Művészeti alkotások A Szent Péter-templom a régi Mária-dómból származó két ábrázolást őriz Brémai Szent Oszkárról (Ansgar), az első hamburgi püspökről és „Észak apostoláról:” nyugaton, az északi mellékhajó és a főhajó közötti egyik pilléren Hans Bornemann egy táblaképe látható 1457 körülről (olaj, tölgyfa; 187 × 74 cm); a szentélyből (kórusból) a hosszházba vezető átmenet déli pillérén pedig Bernt Notke műhelyéből származó, 1480/83 körüli 154 cm magas faszobor áll. Miután Bornemann festményét 1999-ben bemutatták a hamburgi Kunsthalle Aranyalap és mennyei fény (Goldgrund und Himmelslicht) című kiállításán, a Szent Jakab-templom restaurátorműhelyébe került. Röntgenfelvételek segítségével megállapították, hogy az eredetileg vörös keretet – amely a képen látható adományozóra, Johan Middelman dómprépostra utalt – feketével festették át. Az eredeti változat másolatát a Hamburgi érsekség rendelte meg Anna Torwirt-től, és ez 2004 óta a hamburgi Szűz Mária-dómban látható.Vgl. Uwe M. Schneede (Hrsg.): Goldgrund und Himmelslicht. Die Kunst des Mittelalters in Hamburg. Ausstellungskatalog Hamburger Kunsthalle. Hamburg 1999, S. 172 f., Kat. Nr. 16 (Georg Syamken).

Az 1573-ban elhunyt orvos, Dr. Petrus Galbius reneszánsz síremléke (epitáfiuma) Lázár feltámasztását ábrázolja, és Cornelius Krommeny alkotása.

1649-ből származik a Gottfried Libalt által festett két ovális, egyenként 126 × 98 cm méretű olajfestmény, a Jákob álma és a Gyermek Krisztus imádása. Az utóbbit 1977. augusztus 27-én a hírhedt műrongáló, Hans-Joachim Bohlmann savval öntötte le és rongálta meg. Mindkét kép egy átfogó restaurálást követően 2001 októberében kerülhetett vissza a Szent Péter-templomba.

Az északi mellékhajóban, a keleti boltszakaszban függ egy 19. századi festmény, amely Krisztus sírbatételét ábrázolja. Ez a németalföldi festő, Hugo van der Goes egyik táblaképének számos másolata közül való. Ugyanebben a boltszakaszban, az északi falon két szárnyasoltár-szárny (olaj, tölgyfa; 176 × 64 cm) van elhelyezve, amelyekre 1490 körül a Lüneburgi lábmosás mestere (Meister der Lüneburger Fußwaschung) festett jeleneteket Krisztus passiójából és keresztény szentek párosait. A két szárny egykor egy olyan szekrényt zárt közre, amely egy faragott kálváriacsoportot tartalmazott. Az egykori retablót a sérülések miatt 1824-ben szárnyakra és szekrényszobrokra darabolták.

Jacob Jacobs Luther Márton a hattyúval című, 1603-ból származó festménye az északi mellékhajó egyik pillérén, a bejárattól balra lóg. A kép Luther Márton és előfutára, Husz János kapcsolatát ábrázolja. A hagyomány szerint Husz a kivégzése előtt így szólt: „Ma egy libát süttök meg, de a hamvaiból egy hattyú fog feltámadni”. A husa cseh nyelven libát jelent.

Szintén az északi hajóban áll egy festésnyomokat őrző 180 cm magas mészkő Madonna-szobor; 1470 körül készült egy vesztfáliai vagy lübecki műhelyben. Egykor a Theobald-testvériség 1789-ben lebontott oltárának része volt, amelyhez egy Mária-kép 1471-es felszentelését szerződés bizonyítja.

Siegfried Detlev Bendixen Karácsony 1813-ban a Szent Péter-templomban című festménye a déli mellékhajó egyik pillérén, a bejárattól jobbra függ; az alkotást a Molnárok céhe és annak Márton-testvérisége adományozta 1817-ben. Az alkotás a város azon lakosainak állít emléket, akik az Északi Hadsereg (svéd, porosz és orosz csapatok) által indított ostrom kezdete után nem tudtak megfelelő élelmiszerkészletet felmutatni a francia megszállóknak. Őket ezért szenteste a Szent Péter-templomba gyűjtötték össze, majd hajnalban kiutasították a városból. Ugyanezen a módon fokozatosan több ezer vagyontalan lakost űztek el, akik közül sokan életüket vesztették.

A szentélyben található Krisztus sírbatétele című nagy méretű márvány domborművet Hermann Schubert készítette 1869-ben.

A szentély öt üvegablaka közül a déli ablakot (Utolsó ítélet) 1950-ben Hermann Oetken, a többit (Ószövetség, Karácsony, Húsvét, Pünkösd) pedig 1959-ben Claus Wallner tervezte.

Orgona 250px|bélyegkép||A főorgana A St. Petri templom három orgonával rendelkezik, melyeket a Rudolf von Beckerath Orgelbau (Hamburg) műhelyében készítettek: a főorgonát Helmut Tramnitz tervezte (1955), a kórusorgonát és egy kis hangszert pedig a Martins-kápolnában helyeztek el. A fő orgonát eredetileg neobarokk stílusban tervezték, és nagymértékben támaszkodtak a szomszédos Jacobi-templom orgonájának elrendezésére. A diszpozíciót már 1979-ben, Rudolf von Beckerath által igazították hozzá a korabeli ízléshez. A főorgona átfogó restaurálását és átalakítását az Alexander Schuke Potsdam Orgelbau cég végezte 2006-ban. sankt-petri.de A négy manuális hangszernek jelenleg 66 regisztere van a fújtatós szekrényben. A 4724 orgona-fújtató cső körülbelül egyharmada származik az előző orgonából, amelyet 1884-ben épített Eberhard Friedrich Walcker (Ludwigsburg).

I Rückpositiv C–g3 1. Prinzipal 8′ 2. Gedackt 8′ 3. Quintadena 8′ 4. Oktave 4′ 5. Rohrflöte 4′ 6. Quintflöte 22/3′ 7. Oktave 2′ 8. Terz 13/5′ 9. Quinte 11/3′ 10. Sifflöte 1′ 11. Scharf V 1′ 12. Dulzian 16′ 13. Krummhorn 8′ Tremulant II Hauptwerk C–g3 14. Prinzipal 16′ 15. Oktave 8′ 16. Spielflöte 8′ 17. Oktave 4′ 18. Nachthorn 4′ 19. Quinte 22/3′ 20. Oktave 2′ 21. Flachflöte 2′ 22. Mixtur V 11/3′ 23. Scharf IV 1′ 24. Trompete 16′ 25. Trompete 8′ III Schwellwerk C–g3 26. Gedackt 16′ 27. Prinzipal 8′ 28. Violprinzipal 8′ 29. Holzflöte 8′ 30. Bordun 8′ 31. Gemshorn 8′ 32. Gemshornschwebung 8′ 33. Oktave 4′ 34. Koppelflöte 4′ 35. Nasat 22/3′ 36. Nachthorn 2′ 37. Mixtur IV-VI 1′ 38. Klingende Zimbel III {1/6′ 39. Kornett IV-V 4′ 40. Fagott 16′ 41. Trompete 8′ 42. Oboe 8′ 43. Klarine 4′ Tremulant IV Brustwerk C–g3 44. Holzgedackt 8′ 45. Holzprinzipal 4′ 46. Quintade 4′ 47. Prinzipal 2′ 48. Quinte 11/3′ 49. Schlagtöne III 2/5′ 50. Scharf III 2/3′ 51. Vox Humana 8′ Tremulant Pedal C–f1 52. Hintersatz 32′ 53. Prinzipal 16′ 54. Subbaß 16′ 55. Oktave 8′ 56. Gedackt 8′ 57. Oktave 4′ 58. Nachthorn 2′ 59. Rauschpfeife III 4′ 60. Mixtur V 22/3′ 61. Kontrafagott 32′ 62. Posaune 16′ 63. Dulzian 16′ 64. Trompete 8′ 65. Trompete 4′ 66. Kornett 2′

Harangok 250px|bélyegkép|A harangok +Három harang található Harang Év Átmérő Súly Ütőhang 1 1924 2130 mm 6275 kg g°±o 2 1922 1767 mm 3344 kg b°−1 3 1878 1365 mm 1600 kg d′−4 Jegyzetek

Irodalom Carl Malsch (szerk.): Die Hauptkirche St. Petri in Hamburg. Baugeschichte, Kunstwerke, Prediger. Friedrich Wittig Verlag, Hamburg 1978. Jürgen Suhr: Beschreibung der Sanct Petri-Kirche zu Hamburg und ihres Thurmes. Perthes-Besser & Mauke, 1842; archive.org

További információk

Fordítás

Kategória:Hamburg építményei Kategória:Hamburg nevezetességei Kategória:Németország gótikus vallási építményei Kategória:Szent Péter-templomok Kategória:Németország evangélikus templomai