Ung egy, a középkorban fennállt, a 16. század második felében elnéptelenedett település volt a mai Dióskál délnyugati határában, Zala vármegyében. Első biztos okleveles említései 1251-ből és 1273-ból származnak. A település lakossága a 16. század folyamán fokozatosan csökkent, 1588-tól Ung már teljes egészében pusztaként szerepelt a forrásokban. Később nem népesült újra, területe Dióskál határába olvadt. Az egykori falu helyén Árpád-kori és késő középkori településmaradványokat, templomot és temetőt azonosítottak.
Fekvése Az egykori Ung Dióskál mai közigazgatási területének délnyugati részén, a Zalaapáti-hát dombvidékén feküdt. Régészeti maradványai egy nagyjából észak–déli irányban elnyúló, meredek oldalú dombháton találhatók. A régészeti kutatások során Árpád-kori és késő középkori kerámia, települési objektumok, téglák és emberi csontmaradványok kerültek elő, amelyek egy középkori falu, templom és temető jelenlétére utaltak.
A település történeti környezete részben eltért a mai tájtól. Egy 1792-ben készült Zala vármegyei térképen Ung-pusztát két kisebb vízfolyás határolta. Az egykori falu közvetlen környezetében számos ma is létező, illetve a késő középkor vagy a kora újkor folyamán elpusztult település feküdt. Közéjük tartozott Dióskál középkori elődje, Egeraracsa, Zalaszentmárton, Pacsa, Kerecseny, továbbá több később Dióskál határába olvadt falu, köztük Jakabfalva, Palkonya és Szegfalu.
Története Ung első biztosan ismert okleveles adatai 1251-ből és 1273-ból származnak. Mindkét esetben a környező települések határjárásával kapcsolatban említették. Egy 1019-re keltezett, de valójában csak a 14. század elején keletkezett hamis zalavári alapítólevél Ung, illetve Ong néven szintén felsorolja a települést. Ez az adat azonban nem tekinthető a falu 11. századi fennállását bizonyító hiteles forrásnak.
A történeti kutatás szerint Ung a környező falvakkal együtt eredetileg valószínűleg a zalai vár birtoktömbjéhez tartozhatott. A 14. század első felében már nemesi birtokként szerepelt, és a késő középkorban több birtokos kezén volt. A településhez szőlőhegy is tartozott, ahol külső birtokosok, köztük a közeli nagykapornaki bencés apátság is rendelkezett szőlővel.
Ung középkori egyházáról kevés írott adat maradt fenn. Egy 1333-as forrás a település papját a pápai tizedfizetők között említi, 1472-ből pedig az ungi plébános létezését igazoló okleveles adat ismert. A templom védőszentje nem ismert.
Elhagyása és elnéptelenedése A 16. századi adóösszeírások alapján Ung nem egyetlen ismert támadás következtében néptelenedett el, hanem több évtizedes hanyatlás során. Az 1530-as és 1540-es években még 7–9 adózó portát írtak össze. 1564-re már csak 13 negyed porta, 1573-ban pedig mindössze egy fél és egy negyed porta szerepelt az összeírásokban. 1566-tól egyre több puszta telket jegyeztek fel, 1568-ban a település már részben pusztaként, 1588-tól pedig teljes egészében prédiumként, vagyis pusztaként szerepelt a forrásokban.
A település elhagyásának pontos körülményeiről nem maradt fenn olyan forrás, amely egyetlen konkrét pusztító eseményt vagy Ung ellen irányuló támadást nevezne meg. A régészeti-történeti feldolgozás szerint azonban Ung sorsa jól illeszkedik a fő közlekedési útvonalaktól és a helyi központoktól távol fekvő, gazdaságilag kedvezőtlenebb helyzetű kis falvak 16. századi hanyatlásához. A már korábban is fogyatkozó lakosság számára a Somogy vármegyei várak elvesztése után erősödő oszmán fenyegetés, majd különösen Szigetvár 1566-os eleste után sűrűsödő török támadások adhatták meg a végső ösztönzést arra, hogy a falut elhagyják és nagyobb, védettebb településekre költözzenek.
Ez a magyarázat összhangban áll Zala vármegye tágabb 16. századi történetével is. A vármegye történetét összefoglaló hivatalos ismertetés szerint a török zsákmányszerző portyák rendszeresen érintették a zalai falvakat, és a támadások különösen Szigetvár 1566-os eleste után váltak gyakoribbá. Ung esetében azonban nem ismert olyan adat, amely bizonyítaná, hogy a falut egy meghatározott török hadjárat során felégették, vagy közvetlenül katonai erővel semmisítették meg.
Ung a 16. század végi elnéptelenedést követően nem települt újra. Területe több más, ugyanebben az időszakban megszűnt környékbeli faluhoz hasonlóan Dióskál határába olvadt.
Temploma és temetője A középkori templom helyét már a régészeti feltárást megelőzően a felszínen előkerült téglák és emberi csontok jelezték. A 2006-ban végzett próbafeltárás során egy kisméretű, körülbelül 10,5 méter hosszú és 7 méter széles, félköríves szentélyzáródású templom alapjai kerültek elő. Az épület alapozását kőből és téglából, felmenő falait téglából készítették.
A templom méretei, alaprajza és építési technikája alapján a régészeti kutatás az épületet a 12. század elejére keltezte. A templomot jellegzetes Árpád-kori falusi egyházként értelmezték, és a középkori írott forrásokból ismert ungi templommal azonosították.
Az alapozás jelentős része fennmaradt, egyes szakaszait azonban a hosszú ideje tartó mezőgazdasági művelés és a talajerózió károsította. A templom körül temetkezések nyomait dokumentálták, a temetőt azonban nem tárták fel teljes egészében. A templom belső területének egy része szintén feltáratlan maradt.
Régészeti kutatása A lelőhely régészeti jelentőségét 2004-ben, lakossági bejelentést követő helyszíni szemle során ismerték fel. A szántásban nagy mennyiségű Árpád-kori és késő középkori kerámia, égett paticsos és hamus folt, tégla és csontmaradvány volt megfigyelhető. Ezek alapján már ekkor egy jelentős kiterjedésű középkori település, valamint templom és temető jelenlétére következtettek.
A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisa a lelőhelyen 2004-es helyszíni szemlét, 2005-ös és 2006-os régészeti kutatást, valamint későbbi terepbejárásokat és adatgyűjtést tart nyilván. Az adatbázis a lelőhely jelenségei között Árpád-kori és késő középkori településnyomot, templomot és temetőt sorol fel.
A 2006-os próbafeltárás során a templom mellett a késő középkori település egy részét is vizsgálták. A templomtól északra nyitott kutatóárkokban egy nagyméretű késő középkori települési objektum részlete került elő. Az objektumból jelentős mennyiségű kerámia, fémtárgy és állatcsont származott. A leletanyag egy része a 14–15. századra, más része a 15–16. századra volt jellemző. Az objektumot összességében a 15. század második felére és a 16. század első felére keltezték.
A régészeti eredmények alapján Ung nem csupán írott forrásokból ismert elpusztult település. A falu helyét régészetileg is sikerült azonosítani, és templomának, temetőjének, valamint késő középkori településrészének maradványait is dokumentálták.
Jakabfalva és Völgyung Ung közvetlen déli szomszédja egy másik középkori település, Jakabfalva volt, amelyet a forrásokban és a történeti irodalomban Völgyung néven is említettek. A korábbi történeti szakirodalom Ungot és Jakabfalvát gyakran együtt tárgyalta, ami azt a benyomást kelthette, hogy a két név ugyanazt a falut jelölte. A Dióskál–Ungi-puszta lelőhely régészeti-történeti feldolgozása azonban hangsúlyozza, hogy Ung és Jakabfalva két különálló középkori település volt.
A szakirodalom szerint Jakabfalva neve első ismert birtokosának személynevéből keletkezett. A település később más környékbeli birtokosok kezére került. Jakabfalva történetéről jóval kevesebb adat ismert, mint Ungéról, de annyi megállapítható, hogy Unghoz hasonlóan a 16. század második felében pusztult el.
Jakabfalva elnéptelenedésének pontos oka a jelenleg ismert forrásokból nem határozható meg olyan részletességgel, mint Ung esetében. Időben ugyanabba a korszakba esett, amikor Zala déli és középső részeit egyre erősebben érintették a török háborúk és portyák, a felhasznált szakirodalom azonban nem nevez meg Jakabfalva ellen irányuló konkrét támadást. Emiatt nem állítható bizonyított tényként, hogy a falut közvetlenül egy török támadás pusztította el.
A település megszűnése tartósnak bizonyult. Egy 1700 körüli adat szerint Jakabfalva egykori helyét addigra már erdő borította. Területe Ungéhoz hasonlóan Dióskál határába olvadt. Emlékét később a Jakabfai-puszta földrajzi név, valamint az azóta megszűnt Jakabfai-major őrizte.
Ung és Jakabfalva párhuzamos sorsa jól példázza a Dióskál környéki középkori településhálózat átalakulását. Mindkét kisebb falu a 16. század második felében szűnt meg, területük később Dióskál határába került, miközben nevük különböző földrajzi nevekben még évszázadokon át fennmaradt.
Helynévi emlékezete Ung neve a település megszűnése után is fennmaradt a környék földrajzi neveiben. Az egykori település területét Ungi-pusztaként említették. A régészeti lelőhelytől északnyugatra fekvő hagyományos szőlőhegyet a 2008-ban megjelent régészeti-történeti feldolgozás Ungi-hegy néven rögzítette.
Zala vármegye földrajzi neveinek 20. századi gyűjtése idején a helyi lakosság még ismerte az egykori templom és temető helyét. A szakirodalom ezekkel kapcsolatban a Templom-vári-tábla és a Temetői-tábla helynevet közli. Dióskál délnyugati határában több Ung- összetételű földrajzi név őrizte az egykori település emlékét.
Jakabfalva emléke hasonló módon maradt fenn. Egykori területének neve Jakabfai-pusztaként élt tovább, és a területen később Jakabfai-major is létezett. A major idővel megszűnt, de a történeti helynevek továbbra is jelzik, hogy a mai Dióskál határában egykor több, egymástól különálló középkori település feküdt.
Kapcsolódó szócikkek
Dióskál Zalaapáti-hát Pogányvár (Dióskál) Egeraracsa Zalaszentmárton Pacsa Kerecseny Zalaszabar Szigetvár Árpád-kor Oszmán–magyar háborúk
Jegyzetek
További információk
Dióskál, Ungi-puszta – Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis Ung falu Árpád-kori temploma és középkori településrészlete Dióskál határában – Zalai Múzeum, 17. kötet, 2008, 239–252. oldal Ung középkori településének történeti feldolgozása – Hungaricana
Kategória:Magyarország elpusztult települései