(? – 599) az ókori állam 29. királya.
Élete A mindössze egy évig uralkodott király fiaként született, és maga is csak egy évig volt trónon. Ez idő alatt megtiltotta a vadászatot, a halászatot és bármilyen állat levágását, abban a reményben, hogy a buddhista tanok követése segíthet az igencsak megtépázott országnak. Ugyanezen okból rendelte el a templom építését 600-ban, nem sokkal a halála előtt, bár régészeti ásatások a 2000-es években bebizonyították, hogy a templomot már idejében elkezdték építeni.
Damien P. Horigan kutató szerint valószínűleg azért választotta a „törvény királya” vagy „dharma királya” jelentésű uralkodói nevet, hogy mutassa, milyen közel állt a buddhizmushoz.
A trónon fia, Mu követte, akiről más források azt állítják, hogy fia lehetett.
A populáris kultúrában alakította az SBS csatornán vetített Ballad of Seodong (서동요) című 2005-ös sorozatban. Jegyzetek
Források
Kategória:Pekcse uralkodói Kategória:Az 500-as években született személyek Kategória:600-ban elhunyt személyek