Az Acélváros (eredeti cím: City of Industry) 1997-ben bemutatott amerikai neo-noir bűnügyi filmthriller John Irvin rendezésében. A főbb szerepekben Harvey Keitel, Stephen Dorff és Timothy Hutton látható.
Az Amerikai Egyesült Államokban 1997. március 14-én mutatták be a mozikban az Orion Pictures forgalmazásában, vegyes kritikai fogadtatás mellett.
Cselekmény Roy Egan visszavonult tolvaj. Öccse, Lee kedvéért elvállal egy utolsó, Palm Springs-i ékszerrablást. Velük tart Jorge Montana és a sofőr Skip Kovich. Jorge manipulálja a rendőrségi számítógépes rendszerét és a közlekedési lámpákat, így a rablás sikeresen lezajlik.
Skip barátnője, Gena a hotelszobájukban megjegyzi, hogy a férfi sofőrként milyen kevés pénzt fog kapni a zsákmányból. A rablók egy lakókocsiparkban találkoznak, ám Skip váratlanul tüzet nyit társaira. Egyedül az éppen a fürdőszobában tartózkodó Roy marad életben, aki elmenekül és egy lopott autóval Los Angelesbe megy, ahol bosszút esküszik. Értesíti Lee feleségét, Sunnyt férje haláláról és Skip hollétéről érdeklődik. Ő eközben felbéreli Odellt és bandáját a saját védelmére és egy Harvey nevű uzsorással rendezi tartozásait. Harvey a kínai maffiával is kapcsolatban áll, ezért Skip az javasolja, segítsen levadászni Royt, még több pénzért cserébe.
Roy Jorge özvegyéhez, Rachelhez is elmegy, közölve vele, mit tett Skip. A nő nem hajlandó segíteni neki, ehelyett dühösen elzavarja. Két kínai bűnöző elrabolja Royt annak hotelszobájából, de az kiszabadítja magát és végez támadóival. Másnap reggel a sérült férfi Rachelnél keres menedéket. Roy 5000 dollárt kínál neki, amiért ápolta őt – az özvegy 100 ezer dollárt követel, cserébe nekiadja Jorge noteszét, benne férje gyilkosának és más bűnözőknek az elérhetőségével. Rachel azt is elárulja, hogy a kínai maffia hol végez pénzmosást és védelmül egy Szent Kristóf medállal is megajándékozza. Ro a helyszínen megtámad egy Luke nevű kínai főnököt és ellopja Skip pénzét, véletlenül ottfelejtve a motel kulcsát. Luke értesíti Skipet a rablásról, a kínai gengszterek megrohamozzák a motelt, de Roy már várja őket.
Skip elrabolja Rachelt, majd a lakókocsihoz megy, ahol barátnőjét, Genét Odell emberei vallatják a nekik tartozó férfi hollétéről. Skip a bűnözőkkel és Genával is végez. Skip és Roy megbeszélnek egy találkozót, itt Roy tűzharcba keveredik a Skipet kereső fegyveresekkel. Bár Roy végez velük, súlyos sebeket szerezve, ennek ellenére puszta kézzel halálra veri testvére gyilkosát. Megmenti Rachelt, aki egy kórházhoz viszi a szinte eszméletlen férfit. Mire kihívja a mentősöket az autóhoz, Roy már elhajtott a járművel, egy táskában otthagyva a nőnek a neki járó pénzt.
Rachel és gyermekei a texasi Port Arthurba költöznek. Egy nap a postástól egy kis csomagot kap, benne a Roynak ajándékozott medállal – bizonyítva számára, hogy az még mindig életben van.
Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Roy Egan Harvey Keitel Kránitz Lajos Lee Egan Timothy Hutton Barát Attila Skip Kovich Stephen Dorff F. Nagy Zoltán Rachel Montana Famke Janssen Orosz Anna Jorge Montana Wade Dominguez Barabás Kiss Zoltán Odell Williams Michael Jai White Bognár Tamás Cathi Rose Lucy Liu Luke François Chau Gena Dana Barron Harvey Elliott Gould Uri István Sunny Egan Tamara Clatterbuck
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1997 filmjei Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Amerikai neo-noir filmek Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Független filmek Kategória:Kaliforniában játszódó filmek Kategória:Orion Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek