A ŽSSK 813 sorozat a szlovák államvasút 810-es motorkocsijaiból és a hozzájuk tartozó 011-es mellékkocsikból épített iker-dízelmotorvonata.
A típus története A sorozat alapjául szolgáló motor- és mellékkocsikat a ČKD Tatra Studenkai Vagongyára (Vagónka Tatra Studénka) építette 1975-1982 között (rokonai a hazánkban szolgáló Bzmot motor- és a Bzx, illetve a poggyászteres BDzx mellékkocsik).
Az 1996-1999 között átépített 811-es és a 2001-2006 között átépített 812-es sorozat után a ŽSSK 2004-ben elkezdte egy, a nagyobb utasforgalmú mellékvonalakra szánt ikermotorkocsi tervezését, amelynek alapjai a 011-es mellékkocsik voltak (később azonban a mellékkocsik hiánya miatt motorkocsikat is felhasználtak), a prototípus példány 18 hónap építés után, 2006 őszén készült a ŽOS zólyomi üzemében.
A járművek a korábbi Liaz motor helyett MAN motorokat kaptak, amelyhez újonnan beépített automata és tengelyes sebességváltó is beépítésre került, valamint a fedélzeti rendszer által a csatolt üzem is lehetővé vált (bár a hidromechanikus erőátvitel megmaradt).
A járművek motorkocsiból (813) és vezérlőkocsiból (913) állnak, a járművek nemcsak egymással, hanem a 812-es motorkocsikkal is összekapcsolhatóak.
Összesen 44 db ilyen jármű épült 2006 és 2010 között, a járművek a "Bagett" becenevet viselik hosszúkás alakjuk miatt.
2025-ben elkezdődött 33 db motorkocsi felújítása, melnyek részeként új üléseket, utastéri klímaberendezést, új belső színvilágot, korszerű világítást, Wi-Fi-t, konnektorokat, USB-aljzatokat és vákuum WC-t kapnak, valamint újabb kerékpárszállító helyet alakítanak ki.
A járművek jelenleg több színtervben közlekednek.
Műszaki jellemzés Az ikermotorkocsikban egy EURO3-as szabványnak megfelelő, 257 kW teljesítményű MAN D2876 LUE621 típusú dízelmotor dolgozik, a jármű össztömege 39 tonna, tengelyelrendezésük 1´A´1´1´, maximális sebességük 90 km/h.
A járművek megőrizték eredeti külsejüket, úgynevezett "Hübner-féle" átjáróval vannak ellátva (csukló), továbbá kárpitozott ülésekkel, hőszigetelő ablakokkal és hangszigetelt utastérrel rendelkeznek, viszont klímaberendezés csak a vezetőálláson van, az utastér szellőzését csak a bukóablakok és a mennyezeti szellőzők biztosítják.
A fűtést egységenként 1-1 Thermo gyártmányú melegvizes dízel fűtőegység látja el, továbbá a motor felesleges hőjét a motorkocsi tudja hasznosítani is.
A járművek Regonik típusú információs rendszerrel, továbbá 3 db jegyérvényesítő berendezéssel és leszállásjelzővel vannak ellátva, a későbbiekben kamera, vizuális és hangos utastájékoztató-rendszert, jegykiadó automatát és egyes példányok esetében vezeték nélküli internetelérést is beszereltek.
Az ikermotorkocsik mindkét oldalán 3 db feljáróajtó található (a motorkocsi 2 végén és a vezérlőkocsi vezetőállás felőli végén), a csuklónál elektromos működtetésű tolóajtóval elválasztott utasterekben a korábbi 2+3-as helyett 2+2-es üléselrendezéssel 78+5 db ülőhely továbbá a motorkocsi előterében babakocsi, 3 db kerékpár és kerekesszékes utas számára kialakított hely található.
A 813.1-es sorozat A megnövekedett igény miatt a ŽSSK 2014 és 2017 között 8 db új ikermotorkocsit építetett a ŽOS zólyomi üzemében, amelyek a 813-as sorozat továbbfejlesztett változatai.
A járművek részben alacsonypadlós kivitelűek, új 310 kW teljesítményű TEDOM TD310R6HTA26 típusú dízelmotorral ellátottak, a hajtást hidrodinamikusra fejlesztették át, emiatt a motorkocsi össztömege 41 tonnára nőtt, a vezérlőkocsi közepén dupla feljáróajtót alakítottak ki, továbbá a járművek elektromos feljáróajtókkal, vákuum WC-vel, klímaberendezéssel, kamerarendszerrel, vezeték nélküli interneteléréssel, kerekesszékes utas számára kialakított emelőberendezéssel és a 813.0-s sorozatnál kiépített berendezésekkel (vizuális utastájékoztató rendszer, leszállásjelző, jegyérvényesítő stb) vannak ellátva.
Ezen járművekben összesen 63+2 db ülőhely, valamint 1 db mozgássérült utas számára kialakított ülőhely található, a kijelölt helyen 2 db kerékpár szállítható, a járművek a "Hangya" becenevet kapták.
Alkalmazási hely Jelenleg az ikermotorkocsik ezeken a viszonylatokon közlekednek: +JáratViszonylatTípusGemeran gyorsKassa (Košice) - Rozsnyó (Rožňava) - Pelsőc (Plešivec)813.0Zakarpatia gyorsKassa (Košice) - Munkács (Мукачево)813.0REXPoprád-Tátra (Poprad-Tatry) - Kassa (Košice)813.1REXPoprád-Tátra (Poprad-Tatry) - Muszyna813.1SzemélyKassa (Košice) - Szepsi (Moldava nad Bodvou mesto)813.0SzemélyTrencsén (Trenčín) - Miava (Myjava)813.0SzemélyTrencsén (Trenčín) - Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom)813.0SzemélyTrencsén (Trenčín) - Kinorány (Chynorany) - Nagytapolcsány (Topoľčany)813.0SzemélyNyitra (Nitra) - Nagytapolcsány (Topoľčany)813.0SzemélyNagytapolcsány (Topoľčany) - Privigye (Prievidza)813.0SzemélyPrivigye (Prievidza) - Felsőstubnya (Horná Štubňa) - Ruttka (Vrútky)813.0SzemélyPuhó (Púchov) - Strelenka813.0SzemélyPuhó (Púchov) - Horní Lideč813.0SzemélyZsolna (Žilina) - Rajec813.0SzemélySziklaszoros (Skalité) - Zwardoń813.0SzemélySziklaszoros (Skalité) - Csaca (Čadca)813.0SzemélyTrencsénmakó (Makov) - Turzófalva (Turzovka) - Csaca (Čadca)813.0SzemélyHőlak (Trenčianska Teplá) - Felsőszernye (Horné Srnie) - Vlárapass (Vlárský průsmyk)813.0SzemélyLosonc (Lučenec) - Újantalvölgy (Utekáč)813.0SzemélyLosonc (Lučenec) - Poltár813.0SzemélyTrsztena (Trstená) - Kralován (Kraľovany)813.0SzemélyIgló (Spišská Nová Ves) - Poprád-Tátra (Poprad-Tatry)813.1SzemélyPoprád-Tátra (Poprad-Tatry) - Késmárk (Kežmarok) - Ólubló (Stará Ľubovňa)813.1SzemélyÓlubló (Stará Ľubovňa) - Palocsa (Plaveč)813.1
Jegyzetek
Kategória:Szlovákia vasúti közlekedése Kategória:Szlovák dízelmotorvonatok