II. Piusz pápa

Nem tévesztendő össze Enea Silvio Piccolomini császári tábornokkal (1643–1689).

Enea Silvio Piccolomini a II. Piusz uralkodói nevet felvéve 1458-ban lépett a római katolikus egyház legfőbb hivatalába. A történelem lapjaira Piusz reneszánsz egyházfőként vonult be. A viszonylag fiatalon megválasztott, 210. pápa a humanizmus korának eszményképe volt. Igazi polihisztor, a régészet és a művészet pártolója, mindemellett az emberi élet elkötelezett híve. Személyében a kor egyik legkiemelkedőbb humanista figurája lépett az egyház trónjára, akit a reneszánsz Itália nem győzött dicsőíteni. A több tudományhoz is kiválóan értő Piusz hamar megtalálta helyét a kléruson belül. Bíborosként, majd pápaként tiszteletet vívott ki magának, bár pontifikátusa csak néhány esetben hozott igazi áttörést. Uralkodásának középpontjában az Oszmán Birodalom elleni keresztes hadjárat megindítása szerepelt, de a konciliarizmusLatinul concilium olyan egyházkép, amely szerint az egyház legfőbb hatalmi szerve az egyetemes zsinat, amelynek a pápa is alá van rendelve Magyar Katolikus Lexikon > K > konciliarizmus, lexikon.katolikus.hu ellen is fellépett.

Életpályája a római trónig Életének első szakasza Enea Silvio de'Piccolomini (vagy latinul: Aeneas Sylvius Piccolomini) néven látta meg a napvilágot 1405. október 18-án a Sienához tartozó kicsiny Corsignano városkában. A modern kor életrajzkutatói számára is a reneszánsz pápaság egyik eszményképeként él a későbbi pápa, ugyanis mind a mai napig ő az egyetlen olyan egyházfő, aki megírta saját életrajzát. Ebből tudjuk azt is, hogy apját Silvio de'Piccolomininek nevezték, anyja pedig a Vittoria Forteguerra nevet viselte. A tizennyolc gyermeket nevelő család nem volt egyszerű helyzetben. A nemesi Piccolomini név gazdagsága Enea születésekor már csak emlék volt. Az egykori sienai patricius család elszegényedett, és maga művelte birtokait Corsignano környékén. Enea született meg elsőként a családban, így neki bőven kijutott a ház körüli mezőgazdasági munkából. Ugyanakkor élénk érdeklődést mutatott a tudományok iránt. Az egyház közvetítésével sikerült is némileg megalapoznia későbbi tudását. A városka plébánosa megtanította néhány alapvető dologra, ami után tizennyolc évesen elhagyta a családi fészket, és beiratkozott a Sienai Egyetemre. Lázas szorgalommal vetette bele magát a tanulásba, és hamar képzett teológus vált belőle. A Toszkánában egyre nagyobb táborra találó humanizmus őt is megérintette. Barátai lebeszélték arról, hogy szerzetesnek álljon, és hamarosan Firenzébe utazott, hogy közelebbről megismerkedjék a kor dicsőített költőivel, íróival és minden művésszel, aki akkoriban az emberközpontúságot, és hamarosan a reneszánszt hirdette mind a fizikai, mind a lelki dolgok terén.

Saját bevallása szerint ez az időszak a testi érzékek időszaka is volt. A teológiát szabadon értelmező Enea tivornyáról tivornyára járt, de családja hamar véget vetett ennek az életnek, és visszahívták Sienába. Az egyetemen jogot tanult, majd hamarosan a város katedrájának egyik legjelesebb képviselőjévé vált. 1431-ben a városba érkezett Fermo püspöke, Domenico Capranica, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Enea elinduljon hosszú karrierjén. A püspök titkárának fogadta, majd megkérte, hogy kísérje el Bázelbe, az egyetemes zsinatra.

A bázeli zsinat évei A bázeli zsinat 1432-ben nyílt meg, és az újonnan megválasztott IV. Jenő pápa elnökölt rajta. A konciliarizmus és a pápai hatalom legnagyobb csatája zajlott a zsinaton, amelyen Enea is a bíborosok és püspökök mellé állt, akik a pápával szemben a zsinati hatalom elsőségét hirdették, a rendi monarchiává szerveződő európai államok mintájára. A Capranica püspök mellett küzdő Enea nem tartott nagy hatású szónoklatokat a zsinaton, és nem is játszott igazán fontos szerepet. A gyűlés méltóságainak kegyeit azonban sikerült elnyernie. Éppen ezért a zsinat megnyitása után pár hónappal elhagyta Capranicát, és a gazdag Albergati bíboros szolgálatába állt. A kardinális oldalán több zsinaton is részt vehetett l, ami megnövelte ismertségét és gyakorlottságát is. 1435-ben részt vett az Arras-ban megtartott gyűlésen is, ahol Franciaország és Burgundia békeszerződést kötött.

A sikeres politikai találkozó után Albergati titkos küldetést bízott rá, s ő ezután Angliába és Skóciába utazott. A részletesen leírt életrajz homályba burkolja a brit szigeteken tett látogatását. Céljairól semmit sem jegyzett fel, mindössze titkos voltát hangsúlyozta. A hajóút rendkívül veszélyes volt leírása szerint, és miközben célja felé tartott, esküt tett arra, hogy amennyiben túléli az utat, gyalog vág neki a skót tengerpartról az első Szűz Mária-kegyhelynek, hogy lerója háláját. A hajó végül a skót Dunbar partjainál tette partra, ahonnan mezítláb valóban el is indult a nyolc mérföldnyire (13 km) fekvő Whitekirk felé, hogy beváltsa esküjét. Az fagyos, köves, téli hegyvidéken átvezető út alaposan meggyötörte. Ekkor kapta el először a lábfájás, később a köszvény, amely egész életét végigkísérte.

A kalandos utazás végeztével Enea visszatért Bázel városába, annak ellenére, hogy Albergati bíboros már nem tartózkodott az egyre vadabb eszméket valló zsinaton. Úgy tűnik a titkos küldetés után Enea már kellően megerősödött, hogy egyedül is megállja a helyét a klérus soraiban. A zsinatot Enea valósággal felrázta. Kiváló szónoklatai mind a konciliarizmus mellett próbálták meggyőzni a zsinatot. Ekkor foglalt először nyíltan állást IV. Jenővel szemben. A művelt humanista klerikus hamarosan a bázeli események egyik legfőbb figurájává vált. Bázelben több barátra is szert tett, akikkel gyakran ültek le beszélgetni a humanizmus felszabadult szellemében. Később ez odáig vezetett, hogy Enea rendszeresen összejárt bázeli barátaival, és tivornyákon vettek részt. A buja életvitel szenvedélyét sem csillapította, és két törvénytelen gyermeke is született. Az egyik még Skóciában, a másik pedig Strasbourgban. A mértéktelen életet Enea nem szégyellte, és az emberi értékeket magasztalta ebben az életvitelben is. Később pápaként sem mondott le gyermekeiről, és maga mellé vette őket a pápai palotába. Igaz ekkoriban még nem volt pappá szentelve.

V. Félixtől a pápai trónig

A zsinat és Jenő között 1439-re annyira elmérgesedett a viszony, hogy a bázeliek törvénytelennek nyilvánították a pápa megválasztását, és éppen ezért új konklávét hívtak össze Bázelban. Hiába próbálta lebeszélni a pápaválasztásról több európai hatalom is a zsinatot, Enea vezetésével a konciliarista zsinat 1439-ben egyházfővé választotta VIII. Amadét, Savoya hercegét, aki felvette az V. Félix pápa nevet. Az új pápa Enea Piccolominit nevezte ki újjáalakuló kúriájának titkárává. A nagy befolyás azonban elmaradt, sőt mi több Enea kellően átgondolva Félix lehetőségeit, végül megpróbálta lebeszélni az ellenpápát trónjáról. A Lausanne-ba átköltözött zsinat előtt is kijelentette, hogy értelmetlen a római egyházfő elleni harc továbbfolytatása. De Félix nem volt hajlandó lemondani trónjáról, így Enea fogta magát és tovább állt. Erre kiváló lehetőséget nyújtott az 1442-ben Frankfurtban összeülő birodalmi zsinat. Az új ismeretségek nyomán, az akkorra már európai hírre szert tett Enea könnyedén az új császár, III. Frigyes kegyeibe férkőzött. Az uralkodó költői babérkoszorúvaval ismerte el Enea tehetségét, és meghívta udvarába. Így november 11-én Félix egykori titkára Frigyes udvarával együtt Bécsbe utazott, ahol kiváló barátságot kötött Kaspar Schlick kancellárral. A kancellárián titkárként dolgozott éveken keresztül, és a komoly feladat, valamint a császár diplomáciája hamar megkövetelte Eneától, hogy gondolja át kapcsolatát a római kúriával. 1445-ben hivatalos ügyben érkezett meg Rómába, ahol tárgyalt IV. Jenő pápával is. Enea teljes bűnbocsánatot kért, és megígérte, hogy közvetít az ellenpápa és Jenő között. Ezekre az ígéretekre Jenő feloldotta a korábban Eneára kirótt egyházi átkokat.

A keresztény egyházhoz való csatlakozás szinte egy csettintésre kicserélte Enea Piccolomini életfelfogását. A művészetek és a humanizmus kedvelője ezentúl igazi szent életmódot folytatott. A hosszú böjtnek meg is volt a haszna, 1446 márciusában Bécsben aldiakónusnak szentelték fel. A német hercegek és Jenő között többször is sikerrel közvetített, ezért hamar a Laterán egyik legbennfentesebb alakja lett. A kiváló szolgálatokat az Apostoli Szentszék nem felejtette el, és az 1447-ben trónra lépő V. Miklós pápa egyik első intézkedéseként Eneát felszentelte Trieszt püspökévé. Miklós uralma alatt sikerült végleg megtörnie a zsinati elv mellett kardoskodó német fejedelmeket, és nagy szerepet vállalt a bécsi konkordátum aláírásában. Ennek elismeréseként 1450-ben Siena püspöki székét is megkaphatta. Itália legtiszteltebb klerikusa volt. A nép és a nemesség rajongott érte, hiszen Enea igazi mesterműveket alkotott az irodalomban, és emellett majdnem minden művészeti és tudományos ághoz értett. Egyházi berkekben is elismerték teljesítményét. 1450-ben Frigyes bizalmas feladattal küldte Portugáliába, ahol Eneának kellett megnyernie Eleonóra, portugál hercegnő kezét Frigyesnek. A sikeres utat követően a császár Csehországba küldte, hogy a husziták vezérével állapodjon meg a békében. Enea találkozott Podjebrád Györggyel, akivel jó feltételek mellett kötött egyezséget. 1452-ben Frigyessel együtt Rómába érkezett, hogy részt vegyen a német király császárrá koronázásán. Három év múltán, 1455-ben érkezett újra Rómába, hogy biztosítsa Frigyes támogatását az új egyházfőnek, III. Kallixtusznak. Frigyes, és V. László, magyar király is támogatta Enea bíborosi kinevezését, de Kallixtus csak a családja között kiosztogatott rangokat követően volt hajlandó Enea Piccolomini ügyével foglalkozni. Végül 1456. december 18-án megkapta a bíborosi kalapot.

Regnáló polihisztor Mantova és a török kérdés

1458. augusztus 6-án meghalt III. Kallixtusz, és a bíborosok szent kollégiuma Rómába gyűlt, hogy megválassza a megüresedett egyházi trónus új fejét. Az augusztus 10-én összeülő konklávé egyik legesélyesebb jelöltje a francia Rouen kardinálisa volt, aki gazdagsága és befolyása mellett kiváló jellemmel rendelkezett a szent hivatal betöltéséhez. Mindemellett Enea ellenezte a francia bíboros megválasztását, azon egyszerű okból, hogy saját magát sokkal alkalmasabbnak tartotta a hivatalra. A korabeli Itália légkörére jellemző volt, hogy egy humanista egyházfő mérhetetlen népszerűséget hozhatott az egyháznak. Többek között ennek is nagy szerepe volt abban, hogy hosszas vita után végül augusztus 19-én a kollégium őt választotta meg Szent Péter trónusára. Enea felvette a II. Piusz uralkodói nevet.