bélyegkép|Bilál ibn Ribáh, az első müezzin, akit Mohamed próféta bízott meg az imára hívással A müezzin az iszlám vallásban a mecsetnek az az alkalmazottja, aki az imára hívó szöveget (adzán) elénekli a pénteki közösségi ima, valamint a napi ötszöri – hajnali, déli, kora délutáni, napnyugtakori és esti – imádság (szalát) előtt.
Míg a zsidók sófárt, a keresztények pedig harangot, a muszlimok énekhangot használnak az imára híváshoz. A müezzint erényes természete alapján választják ki erre a feladatra.
A kis mecsetekben az ajtóban vagy a fal mellett állva, a nagyokban a minaretről énekli el szövegét. Sorban elfordul mind a négy égtáj felé: keletre, nyugatra, északra, délre. Minden irányba ezt kiáltja:
A síitáknál a müezzin a „Gyertek az üdvösségre!” szavak után hozzáteszi:
Etimológia Az eredeti arab muaddzin (مؤذن – mu’aḏḏin) kifejezés török közvetítéssel került a magyar nyelvbe.
Jegyzetek
Források Terebess Ázsia Lexikon müezzin A mecset, a minaret és a müezzin
Kategória:Iszlám fogalmak Kategória:Arab kifejezések Kategória:Vallási specialisták