Victor Serge (született Viktor Lvovics Kibalcsics; Brüsszel, 1890. december 30. – Mexikóváros, 1947. november 17.) Belgiumban született orosz forradalmár, regényíró, költő, történész, újságíró és műfordító. Serge kulcsfontosságú szemtanúja és résztvevője volt a 20. századi forradalmi mozgalmaknak és a sztálinizmussal szembeni ellenállásnak; munkásságára – a korabeli modernista kísérletek mellett – ezek az élmények is hatással voltak. Jelentősebb és legismertebb művei közé tartozik többek között L'Affaire Toulaev ("A Tulajev-ügy") című regénye, L'An 1 de la révolution russe ("Az orosz forradalom első éve", 1930) című történelmi munkája, valamint a Mémoires d'un révolutionnaire (1901-1941) ("Egy forradalmár emlékiratai, 1901–1941", 1951).
Az eredetileg anarchista Victor Serge 1919 januárjában, az orosz polgárháború tetőpontján csatlakozott a bolsevikokhoz, miután megérkezett Petrográdba (Szentpétervárra). Újságíróként, szerkesztőként és fordítóként dolgozott a Kominternnél, emellett a kibontakozó sztálinista rendszer korai bírálói közé tartozott. 1923-ban csatlakozott a Baloldali Ellenzékhez, majd 1927 végén vagy 1928 elején kizárták a Kommunista Pártból. A szovjet rezsim 1928-ban, majd 1933 és 1936 között ismét bebörtönözte.
Neves értelmiségiek nemzetközi kampányának köszönhetően Serge-t 1936 áprilisában mentesítették az orenburgi száműzetés alól, és engedélyezték számára a Szovjetunió elhagyását. Későbbi, Franciaországban és Mexikóban töltött emigrációs évei alatt is folytatta termékeny írói tevékenységét: kritikai elemzéseket írt a Szovjetunióról, számos elismert regényt alkotott, amelyekben a forradalmárok életét és a politikai küzdelem lelki terheit ábrázolta, emellett történelmi tárgyú műveket is jegyzett.
Írásai egyedülálló nézőpontot kínálnak az orosz forradalomra, annak totalitarizmusba való átcsapására, valamint a fasizmus és az autoriter rendszerek elleni szélesebb körű küzdelmekre; a kritikusok emellett jelentős modernista irodalmi alkotásokként méltatják szépirodalmi műveit, amelyekre Joyce, Freud és az orosz modernizmus is hatást gyakorolt. Évtizedekig tartó viszonylagos ismeretlenség után a 20. század vége felé és a 21. században jelentősen megélénkült az érdeklődés Serge munkássága iránt, és számos könyvét újra kiadták. Emlékét a szocialista eszmék melletti rendíthetetlen elkötelezettsége, az egyéni szabadság és a kritikai gondolkodás védelme, valamint az általa átélt „felejthetetlen idők” hiteles, erőteljes irodalmi megörökítése őrzi.
Korai évek és politikai pályakezdet Viktor Lvovics Kibalcsics 1890. december 30-án született a belgiumi Brüsszelben, elszegényedett orosz emigráns értelmiségi szülők gyermekeként. Szülei a narodnyik mozgalommal szimpatizáltak, és azt követően menekültek el Oroszországból, hogy 1881-ben merényletet követtek el II. Sándor orosz cár ellen; az összeesküvésben egyik rokonuk, Nyikolaj Kibalcsics vegyész kulcsfontosságú technikai szerepet játszott, amiért később kivégezték. Viktor Kibalcsics csak 1917-ben vette fel a „Victor Serge” nevet, amikor Spanyolországban a Tierra y Libertad című lap számára kezdett írni.
Fiatal korában Serge csatlakozott a Belga Fiatal Szocialistákhoz, ám hamar kiábrándult választási orientációjukból és opportunizmusukból. Az anarchizmus felé fordult, és 1909-ben Párizsba költözött. Ott anarcho-individualista és illegalista körökkel került kapcsolatba, Le Rétif (azaz „a Makacs”) írói álnéven a L'Anarchie című lap szerzője és szerkesztője lett, emellett összefüggésbe hozták a Bonnot-bandával is.A Bonnot-banda (franciául: La Bande à Bonnot), más néven Les Bandes Tragiques, egy francia anarchista csoport volt, amely Franciaországban és Belgiumban tevékenykedett a Belle Époque végén, 1911 és 1912 között. Bár a banda „kisajátítási” akcióiban nem vett részt, elvben kiállt az egyéni kisajátítás gyakorlata mellett. Mivel nem volt hajlandó elárulni társait, 1913-ban ötévnyi magánzárkára ítélték a csoporttal való kapcsolata miatt. Ez az élmény szolgált alapul első regényéhez, a Les hommes dans le prison ("Emberek a börtönben") című műhöz.
1917 januárjában történt szabadon bocsátását követően Serge-t kiutasították Franciaországból, így a spanyolországi Barcelonába távozott. Ott csatlakozott a CNT-hez, részt vett az 1917. júliusi szindikalista felkelésben, és cikkeket írt a Tierra y Libertad című lap számára. Mivel kiábrándult abból, hogy az anarchizmus képtelen volt kezelni a hatalom kérdését, ugyanakkor vonzotta az orosz forradalom, elhatározta, hogy Oroszországba megy. Megkísérelt Franciaországon keresztül eljutni Oroszországba, ám 1917 októberében letartóztatták a kiutasítási határozat megszegése miatt, és „bolsevik gyanúsítottként” tizenöt hónapra internálták a franciaországi Précigné-ben lévő internálótáborba. A táborban más orosz forradalmárokkal együtt tanulmányozta a marxizmust.
Az orosz forradalom és a Komintern Megérkezés Oroszországba és csatlakozás a bolsevikokhoz Serge-et az oroszok fogságában lévő francia tisztekre cserélték ki, és 1919 januárjában érkezett meg Petrográdba. Azonnal szembesült a polgárháború, az éhínség és a vörösterror kegyetlen valóságával, valamint a bolsevikok tekintélyelvű intézkedéseivel. Grigorij Zinovjev „A hatalom monopóliuma” című cikke megdöbbentette, és aggodalmat ébresztett benne a demokratikus szabadságjogok elfojtásával kapcsolatban. Serge ennek ellenére úgy vélte, hogy a bolsevizmus elengedhetetlen a forradalom fennmaradásához, ezért 1919 májusában csatlakozott az Orosz Kommunista Párthoz (bolsevikok).
Tevékenység a Kominternben és a polgárháború Serge-et nyelvi készségei és európai forradalmi tapasztalatai révén hamar bevonták az újonnan alakult Kommunista Internacionálé (Komintern) munkájába. Együtt dolgozott Zinovjevvel – aki akkoriban a Komintern elnöke volt – és Vlagyimir Mazinnal a szervezet adminisztrációjának kiépítésén. Ő irányította a latin nyelvekkel foglalkozó részleget, kiadványokat szerkesztett, fordított, valamint külföldi küldöttekkel tárgyalt. A polgárháború idején Serge részt vett Petrográd védelmében, egy kommunista zászlóalj katonájaként szolgált, fegyvercsempészettel foglalkozott, és kinevezték a cári titkosrendőrség, az Ohrana archívumának biztosává. Az Ohrana archívumával kapcsolatos tapasztalatai alapján írta meg Les Coulisses d'une Sûreté générale. Ce que tout révolutionnaire devrait savoir sur la répression ("A titkosrendőrség kulisszái mögött: amit minden forradalmárnak tudnia kell az elnyomásról") című könyvét.
Korai kritikák és Kronstadt Bár elkötelezett volt a bolsevik ügy mellett, Serge már korán kritikával illette azok tekintélyelvű gyakorlatát. Kifogásolta az „elbutító struktúrákat” és a bürokrácia térnyerését. Különösen megrázó élményt jelentett számára a kronstadti felkelés 1921. márciusi leverése. Úgy vélte, a bolsevikok kompromisszumot köthettek volna a tengerészekkel – akiknek követelései gyakran a korábbi bolsevik eszméket tükrözték –, ám a Párt pánikba esett. Serge megdöbbenéssel fogadta az eseményeket övező pártbeli hazugságokat, és az ügyet a „forradalom és eszméi szempontjából vízválasztónak” tekintette. Gyötrelmei ellenére végül a Párt mellé állt, mivel úgy vélte, az egyetlen alternatíva az ellenforradalom lett volna.
Az új gazdasági politika (NEP) 1921-es bevezetése aggodalommal töltötte el Serge-t, aki azt a kapitalizmus felé való visszalépésként értékelte. Alternatívaként egy „szövetségeken alapuló kommunizmust” javasolt – amely munkásirányítású szövetkezetekre és alulról jövő demokratikus tervezésre épült volna –, ám elképzelése nem talált széles körű visszhangra. A növekvő bürokratizálódás és a NEP-pel járó kompromisszumok miatt kiábrándult Serge néhány francia kommunista barátjával együtt 1921 végén kísérletet tett egy "Novaja Ladoga" nevű mezőgazdasági kommuna létrehozására, a kezdeményezés azonban a helyi ellenségeskedés és a nehéz körülmények miatt kudarcba fulladt.
Németország, Bécs és a Baloldali Ellenzék 1921 végén vagy 1922 elején Serge elfogadta a Komintern berlini megbízatását. Feladata a Komintern International Press Correspondence (Inprekorr, illetve La Correspondance Internationale, LCI) című folyóirata francia kiadásának szerkesztése volt. Saját szemével látta a weimari Németország gazdasági és társadalmi hanyatlását, az elszabadult inflációt és a politikai polarizációt. Kritikával illette azt, ahogyan a Komintern – gyakran hiányos információk alapján és bürokratikus módon – kezelte a németországi forradalmi helyzetet, különösen az 1923-as, kudarcba fulladt „német október” idején.
Amikor 1922 végén vagy 1923 júniusában a Komintern végrehajtó bizottságának ülése miatt Moszkvába utazott, meglepte a NEP (Új gazdaságpolitika) nyomán kialakult viszonylagos jólét, ugyanakkor aggasztónak találta az egyre növekvő korrupciót és a társadalmi egyenlőtlenségeket. Megfigyelte a Kominternen belüli elkorcsosulási folyamatokat is.
1923 végétől 1925-ig Serge Bécsben élt, és folytatta a Kominternnél végzett munkáját. Bécs a nemzetközi forradalmárok találkozóhelyévé vált, Serge pedig olyan személyiségekkel került kapcsolatba, mint Lukács György, Antonio Gramsci és Adolf Joffe. Ebben az időszakban – 1923-ban – csatlakozott hivatalosan a Baloldali Ellenzékhez; ez a csoportosulás a Szovjetunióban, Lev Trockij köré szerveződve jött létre, hogy szembeszálljon a Párt bürokratizálódásával, valamint az iparosítás és a munkásdemokrácia politikáját szorgalmazza. Lenin 1924-es halála után Serge megírta a Lenin 1917 című tanulmányt; a mű – bár látszólag hivatalos tisztelgésnek tűnt – valójában burkolt kritikát fogalmazott meg a kibontakozó sztálinista vezetéssel szemben azáltal, hogy hangsúlyozta Lenin internacionalizmusát és a tömegdemokráciára való támaszkodását.
Visszatérés a Szovjetunióba és sztálinellenes küzdelem 1925-ben tért vissza a Szovjetunióba azzal a szándékkal, hogy tevékenyen részt vegyen a Baloldali Ellenzék munkájában. Az Új Gazdaságpolitika (NEP) idején erkölcsi válságban lévő társadalommal szembesült, amelyet általános kiábrándultság és egy új, kiváltságos réteg felemelkedése jellemzett. A leningrádi ellenzék meghatározó alakjává vált, és szorosan együttműködött Trockij olyan híveivel, mint például Alexandra Bronstein. Az ellenzék az iparosítás, a szovjet demokrácia újjáélesztése és a nemzetközi forradalom melletti elköteleződés programját hirdette, szembeszállva Sztálin „szocializmus egy országban” elméletével.
A párton belüli hatalmi harc kiéleződött, miközben Sztálin, Zinovjev és Kamenyev (a „trojka”) kampányt indított Trockij és a trockizmus ellen. Miután a trojka 1925-ben felbomlott, Zinovjev és Kamenyev 1926-ban rövid időre egyesült erőket alkotott Trockijjal az úgynevezett Egyesült Ellenzék keretében. Serge részt vett a leningrádi trockista és zinovjevista csoportok egyesítésében. Erőfeszítéseik ellenére az ellenzéket módszeresen elhallgattatták, tagjait zaklatták, politikai programjukat pedig elfojtották. Serge-t nem sokkal az 1927. decemberi XV. pártkongresszus után zárták ki a Kommunista Pártból; a kongresszus az Egyesült Ellenzék vezető alakjait is kizárta soraiból. 1928 márciusában letartóztatták, és hét-nyolc hétig tartó fogságra ítélték.