Nathan Hill (Cedar Rapids, 1975. december 27. –) amerikai szépirodalmi író és újságíró. The Nix című regényéért elnyerte a Los Angeles Times könyvdíjának Art Seidenbaum-díját a legjobb első regény kategóriájában 2016-ban.
2023 szeptemberében Oprah Winfrey beválasztotta Hill Wellness című regényét az Oprah's Book Club 2.0 könyvklubjába.
Fiatalkora és iskolái 1975-ben született az iowai Cedar Rapidsben, ahol nagyszülei kukorica- és szójatermesztőként, valamint szarvasmarha-tenyésztőként dolgoztak. Gyermekkorában családja gyakran költözött a Közép-Nyugaton, mivel apja a Kmartnál lépdelt felfelé a vezetői ranglétrán; Hill élt többek között Illinoisban, Missouriban, Oklahomában és Kansasban is.
Hill az Iowai Egyetemen tanult; eredetileg orvosbiológiai mérnöknek készült, ám angol és újságírás szakra váltott, miután rájött, hogy kreatív írás órákat is felvehet. Riporterként dolgozott a The Daily Iowan című lapnál, és 1999-ben szerzett diplomát.
Pályája Az iowai Cedar Rapidsben működő The Gazette riportere lett. Nagyra értékelte az újságírói és szerkesztői munka fegyelmét. Két évnyi cedar rapidsi tartózkodás után a Massachusettsi Egyetem (Amherst) képzőművészeti mesterképzésén (MFA) folytatta tanulmányait. Első regénye, a The Nix megírása kiterjedt kutatómunkát igényelt, amelyre újságírói tevékenysége során szerzett tapasztalatai készítették fel.
Húszas éveiben New Yorkba költözött, és megpróbált novellistaként érvényesülni. Számos kudarc – köztük kiadói visszautasítások és egy 2004-es autófeltörés, amely során ellopták a kézirattervezeteit – után átmenetileg felhagyott az írással, és idejét inkább videojátékokkal töltötte. Miután felhagyott a játékkal és visszatért az íráshoz, a következő tíz évet első regénye megírásának szentelte; a mű 2016-ban jelent meg, és nagy sikert aratott. A külföldi kiadási jogokért verseny folyt.
Hill beutazta a világot, hogy előadásokat tartson The Nix című művéről; ehhez szabadságot vett ki a Dél-floridai Egyetemen betöltött professzori állásából, amelyet végül ott is hagyott. Második regénye, a Wellness 2023-ban jelent meg, és a kritikák többsége a modern élet szatírájaként értékelte. Újságíróként továbbra is ír cikkeket különböző médiumok számára.
Könyvei Regények The Nix (Alfred A. Knopf, 2016, ) Nix – Jelenkor, Budapest, 2018 · · Fordította: Mesterházi Mónika Wellness (Alfred A. Knopf, 2023, ) Wellness – Jelenkor, Budapest, 2026 · · Fordította: Mesterházi Mónika
Magánélete Hill nős, és a floridai Naplesben él. Felesége, Jenni a Naples Philharmonic fagottosa.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Honlapja]
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai írók