(? – 80) az ókori Silla állam 4. uralkodója. Származását legendák sora övezi, Silla korábbi királyaihoz házasság alapján kapcsolódik, király lányát vette feleségül. Titulusa, az (이사금) uralkodói titulus volt a korai Silla korban.
Születésének legendája
Származásával kapcsolatosan számos legenda létezik, abban mindegyik megegyezik, hogy Sillán kívüli személynek tekintik. Egyes források észak-ázsiai lovas nomád származásról szólnak, mások szerint Kínából (ból) vagy Japánból érkezett a Koreai-félszigetre, megint mások szerint ból származik.
A szerint egy nevű államból származik, aminek a királya állam hercegnőjét vette feleségül, aki hét év terhesség után egy tojást szült. A király elrendelte, hogy szabaduljanak meg a tojástól, ezért az asszony egy kosárba tette azt kincsekkel együtt és tengerre bocsátotta. A kosár nál ért partot, de a helyiek nem mertek hozzányúlni és tovább sodródott. Végül egy asszony talált rá a parton, és felnevelte a tojásból született fiút. A gyermek felnőve először halászként dolgozott, de az asszony unszolására tanulni kezdett.
A szerint is tojásból született, ott azonban királyát, jelölik meg apaként és hercegnőjét anyaként. A legendárium szerint keresztül érkezett Sillába. A (가락국기) szerint a tojásból született versenyzett a trónért, de vesztett, majd Sillába költözött. Egy másik történet szerint viszont a tojás ért partot, ahol megpróbálta elkapni, de nem járt sikerrel és a tojás végül Sillában kötött ki.
Élete 8-ban király az érdemei elismeréseképp hozzáadta a lányát, hercegnőt feleségül, 10-ben pedig kinevezte (főminiszternek).
A legendáriuma szerint a halála előtt megeskette fiát és vejét, hogy az kerül trónra, aki a legalkalmasabb rá. A történet szerint koronaherceg azért került trónra, mert úgy vélte, az a bölcsebb, akinek több foga van, ezért mindketten rizssüteménybe haraptak, és kiderült, hogy a hercegnek van több foga.
király 57-ben beteg lett és elhunyt. Végakaratában t jelölte meg örökösének, saját fiai helyett, akiket nem tartott elég tehetségesnek.
uralkodása alatt került Silla konfliktusba . 63-ban és 64-ben Silla területeket vesztett a másik királysággal szemben, és 70-ben, valamint 74-ben és 75-ben is megtámadták Sillát. Közben a japánokkal is meggyűlt a bajuk, akik megtámadták szigetét (valószínűleg a mai Cusima szigete lehetett). 77-ben Silla győztes csatát vezetett ellen.
65-ben megváltoztatta az ország nevét re (계림, 鷄林), és csak 307-ben, uralkodása alatt lett újra Silla a neve.
Akárcsak születését, halálát is legendák sora övezi. Mikor 80-ban meghalt, a szerint csontváza 294 centiméteres volt (), koponyájának kerülete pedig 97 centiméteres. () Emiatt a helyiek istenségként tekintettek rá, aki a -hegyet (토함산) védelmezi, mert a csontjaiból itt állítottak szent szobrot.
Halála után a trón visszakerült a klánhoz, mert második fia, lett a király, akit bölcsebbnek tartottak bátyjánál, nál. Később azonban, 184-ben vérvonala ismét trónra ülhetett, unokája, személyében, és leszármazottai egészen 261-ig uralkodtak, amikor is a Kim klán vette át az uralmat.
Családja Apja ismeretlen, több legenda is fűződik hozzá, melyek szerint az apja királya; vagy királya, ; vagy királya, Hamdal (함달왕). Édesanyja lehet, hogy vagy hercegnője. Felesége (아효부인), lánya, húga. Fia , aki a 9. uralkodó, király apja.
Jegyzetek
Források
Kategória:Silla uralkodói Kategória:Az 1. században született személyek Kategória:A 80-as években elhunyt személyek Kategória:Legendák