Kovaֳči település Bosznia-Hercegovinában, Živinice községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 15, közúton 20 km-re délre, községközpontjától légvonalban 3, közúton 5 km-re délkeletre, a Spreča-folyó völgyében, 250-300 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Živinice éghajlata mérsékelten kontinentális, éghajlatát egyszerre befolyásolja a Pannon-medence és a Dinaridák. A januári középhőmérséklet –0,5 °C, a júliusi 19,5 °C, az éves középhőmérséklet: kb. 10 °C. Živinice egyik jellegzetessége a viszonylag sok és egész évben jelentkező csapadék. A hosszabb távú adatok szerint az éves csapadék nagyjából 1000–1100 mm nagyságrendű. A tél mérsékelten hideg, de nem mediterrán jellegű. A völgyben gyakori a köd és a magas páratartalom. A fagyos időszak nagyjából október második felétől áprilisig tarthat, az első havazás általában decemberben, az utolsó márciusban következik be.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák7933413Horvát032Jugoszláv01Egyéb1354Összesen7943800
Története Őskor és ókor A Felső Spreča-völgy már ősidők óta kiváló feltételeket biztosított az emberi megtelepedéshez. A Spreča és mellékvizei állandó vízellátást adtak, a völgyfenék mezőgazdaságra kiválóan alkalmas volt, míg a környező dombvidék erdői vadászatra és állattartásra adott lehetőséget.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött, melynek a döntő eseménye a Baton-felkelés (6–9) volt, amelynek leverése után a térség véglegesen bekerült a római államszervezetbe.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A község területén a római uralom emléke a közeli Đurđevik területén található „Gradina” nevű magaslat római kori erődítménye. A lelőhely két magaslatból áll, közülük a nagyobbikon középkori temető maradványai található négy darab fennmaradt stećakkal.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Az oszmán kori Spreča náhije létezéséből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. Živinica középkori területe a bosnyák állam részét képezte; Gostilj, Dramešin és Soli területei önálló politikai egységként léteztek, ám ezt a státuszukat a törökök boszniai megjelenéséig elveszítették.
A község területén több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Živinica területének déli és keleti része különösen gazdag középkori nekropoliszokban és stećak sírkövekben. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A helyi hagyomány szerint a faluban már az oszmán korban több kézműves műhely, elsősorban kovácsműhely működött. Innen származtatják a Kovači („kovácsok”) helynevet. A hagyomány szerint a Tuzla–Szarajevó közötti karavánút Kovačin keresztül vezetett és az út mentén szükség volt kovácsokra, patkolásra, javításokra. Így lett a falu fontos kézműves település.
Kovači első ismert írásos említése 1584-ből, az akkori oszmán adóösszeírásból származik, Kovači ekkor már önálló kisebb faluként szerepelt. A Živinice környéki terület az oszmán korban a Zvorniki szandzsák része volt, és több náhijére oszlott. A fennmaradt történeti összefoglalók szerint Kovači a Gostilj náhijéhez tartozott, míg a közeli települések egy része más náhijékhez került.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnji járáshoz és Gračanica községhez tartozó településnek 21 háztartása és 97 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 83. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Bašigovci községhez tartozó településen 20 háztartást és 118 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 120. o. A Monarchia kormányzatának egyik legfontosabb beruházása a vasúthálózat kiépítése volt. Ennek kezdetben katonai oka is volt: az 1878-as megszállás alatt az ellenállás miatt gyors csapat- és utánpótlásszállításra volt szükség. Később azonban a vasút gazdasági eszközzé is vált, amely bekapcsolta Boszniát az európai piacokba. A Tuzla felé vezető vasút különösen fontos volt Živinice szempontjából. 1886-ra elérte Tuzlát a keleti vasúti ág, és ezzel hozzáférést biztosított a Tuzla környéki szénmezőkhöz, a sóforrásokhoz és a termékeny mezőgazdasági térségekhez.
A Živinice környéki fejlődést talán még jobban meghatározta a szén. Živinice közvetlen környékén különösen Dubrave és Đurđevik térsége vált jelentőssé. Ez vezetett ahhoz, hogy a 19. század végén Živinice már nem egyszerűen mezőgazdasági településként fejlődött, hanem egyre inkább a tuzlai szénvidék egyik helyi központjává vált. A gazdasági fejlődés új munkaerőt igényelt, ezért Živinice és a környező bányavidék falvaiban fokozatosan nőtt azoknak a száma, akik már nem kizárólag mezőgazdaságból éltek. A város modernizációja elsősorban a helyi boszniai lakosságra épült, miközben a közigazgatásban, műszaki és gazdasági szférában megjelentek a Monarchia más részeiből érkezők.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A település és közvetlen környéke többször került a partizánok, csetnikek és tengelyhatalmi/NDH-erők közötti harcok közelébe. A térség különösen bonyolult volt, mert nem egyetlen „front” alakult ki. A partizánok és csetnikek kezdeti együttműködése hamarosan fegyveres konfliktussá alakult, miközben mindkét mozgalomnak az NDH és a német erők ellen is voltak műveletei. A háború folyamán a Živinice környéke jelentős partizántevékenység színtere volt. Kovači is közvetlenül belekerült a Živinice környéki fegyveres konfliktusokba, a falu lakosságának egy része a partizánmozgalomban vett részt, miközben a térségben működött az úgynevezett „zöld káder” (zeleni kadar) önvédelmi mozgalom is. A Živinice környéki zeleni kadar egyik vezetője Hasan Mujagić volt Kovačiból. A forrás szerint a formáció a háború alatt a Živinice–Đurđevik–Bašigovci térségben működött. Az usztasa hatóságok támogatták a megalakítását, illetve a fegyverfogásra képes helyi férfiakat bizonyos esetekben kényszerrel is besorozták. Ugyanakkor a helyi lakosság egy része éppen azért csatlakozott a zöld káderhez, hogy ne kelljen az usztasa alakulatokhoz mennie, és saját falujában maradhasson.
1944. szeptember 14-én Živinice térségében 112 katona dezertált a 13. SS-hegyi hadosztályból („Handschar”) és átállt a partizánokhoz, konkrétan a 27. hadosztály 16. muszlim dandárjához. Másnap, 1944. szeptember 15-én, a 27. partizánhadosztály egységei elfoglalták Živinicét. A települést ekkor csetnik alakulatok védték. 1944. szeptember 17-én a partizánok ismét elfoglalták Tuzlát, és ettől kezdve a Tuzla–Živinice térség a kelet-boszniai partizánmozgalom egyik fontos területévé vált. 1944 őszén Živinicében megalakult a Živinicei dandár, amelyet a 18. kelet-boszniai horvát dandárból kivált harcosokból szerveztek. Feladata a helyi rend fenntartása és a németekkel, usztasákkal, csetnikekkel, valamint a „zöld káder” fegyvereseivel való harc volt. A térség felszabadításában több partizánegység vett részt, köztük a XV. Majevica, XVI. muszlim, XVIII. horvát-kelet-boszniai, valamint krajinai, vajdasági és szerb egységek. A helyi emlékezet szerint a Živinice körüli harcokban a helyi partizánok mellett Tuzla, Kladanj, Birač, Ozren, Srebrenik, Majevica és más körzetek harcosai is részt vettek.
1944 végén Kovači konkrétan katonai műveletek helyszíne is volt. Egy 1944. decemberi katonai jelentés szerint december 28-án egy alakulat Kovačiban helyezkedett el, majd másnap Kovačiból Višća felé vonult tovább. A jelentés szerint Kovačiban a partizánok támadást intéztek az ott lévő erők ellen.
A szocialista jugoszláv időszak A szocialista időszakban Živinice környékén a szénbányászat, a faipar és a kapcsolódó feldolgozóipar vált meghatározóvá. A falu egyre kevésbé volt hagyományos agrártelepülés, a lakosság jelentős része a közeli városban, a bányászatban, a faiparban, az építőiparban, a kereskedelemben és az állami szolgáltatásokban dolgozott. Javultak a közlekedési kapcsolatok, terjedt a villamosítás, fejlődött a vízellátás, javult az iskolázottság, megjelentek a korszerűbb, városi mintájú családi házak, egyre több fiatal került középiskolába, majd szakmunkásképzésbe. A falu egyre inkább egy nagyvárosiasodó ipari központ közvetlenül szomszédos, gyorsan növekvő települése lett.