Sir Pelham Grenville Wodehouse (1881. október 15. – 1975. február 14.) brit író.
Wodehouse elismert mestere volt az angol prózának, tiszteletnek örvendett mind a kortársak körében, mint Hilaire Belloc, Evelyn Waugh és Rudyard Kipling, mind a modern írók körében (Douglas Adams, Salman Rushdie, Terry Pratchett és Stephen Fry).
Seán O’Casey találóan „az angol irodalom cirkuszi bolhájá”-nak nevezte (English literature's performing flea). Ezt a lekicsinylő meghatározást Wodehouse megkedvelte, és egyik önéletrajzi jellegű kötetének ezt a címet adta. A The Times így írt róla: „tréfás zseni, akit az ő korában elismertek, mint a komédia klasszikus és vén mesterét”.
Manapság legismertebb a Jeeves-es és Blandings Kastély-os regényeiről és novelláiról, de Wodehouse tehetséges drámaíró és dalszövegíró is volt, társszerzője és írója volt tizenöt darabnak és 250 dalszövegnek vagy harminc zenés vígjátékhoz. Együtt dolgozott Cole Porterrel az "Anything Goes" musicalen, és gyakran együttműködött Jerome Kernnel és Guy Boltonnal. Ő írta a dalszöveget a "Show Boat"-beli „Bill” című slágerhez. Társszerzője volt Molnár Ferencnek is, ő dolgozta át zenés színpadra a Játék a kastélyban című színművét, The Play’s the Thing (A színdarab az igazi) címen. Egyik kritikusa, J. Agate így fogalmazott: „P.G. Wodehouse-t egy kicsivel Shakespeare alá sorolom, és tetszés szerinti távolságra mindenki más fölé.”
Élete Wodehouse, akit családja és barátai közül a legtöbben úgy hívtak: „Plum” (a Pelham szó kiejtéséből képezve, jelentése: szilva) 1881. október 15-én született Guildfordban. Bentlakásos iskolába járt, ahol csak hat-hét havonta egyszer látta a szüleit. Elhagyatottnak érezvén magát, Wodehouse nagyon közel került a fivéréhez, aki megosztotta vele művészet-szeretetét. Wodehouse, hogy betöltse az űrt az életében, fáradhatatlanul írt. Jó néhány iskolai szünetet töltött egyik vagy másik nagynénjénél; ebből kitalálható, hogy ez adta neki a "nagynénik libafalkájától" való egészséges rémületet, ez tükröződött a Blandings Kastély-os sorozatban Lady Constance Keeble számos unokahúga és unokaöccse feletti zsarnokságában, valamint Bertie Wooster félelmetes nagynénjei, mint Agatha és Dahlia hatalmaskodásában.
A Dulwich College-ban tanult, ahol most a könyvtár róla van elnevezve, de a remélt előmenetelt az egyetemre megakadályozták a család anyagi problémái. Így azután a Hong Kong és Shanghai Banknál (jelenleg HSBC néven ismert) dolgozott Londonban két évig, bár soha nem érdekelte a bankszakma, mint karrier. Részidőben írt, miközben a bankban dolgozott, végül elég sikeresnek bizonyult ahhoz, hogy teljes munkaidős foglalkozásként írhasson. Több évig újságíró volt a The Globe-nál, egy, a napjainkra megszűnt angol újságban, mielőtt végül is elment Hollywoodba, ahol hatalmas összegeket keresett mint forgatókönyvíró. Számos novellájából sorozatot is csináltak és leközölték magazinokban, mint például a The Saturday Evening Post és a The Strand, melyek ugyancsak jól fizettek. Első igazi könyvsikere a Psmith in the City (1910) – Psmith a pénzvilágban.
1940 májusában, a németek franciaországi villámháborúja idején Wodehouse Le Touquet-ban élt, tengerparti villájában. Házi őrizetbe vették, majd néhány hónap múlván internálták; előbb Lille-ben, később a belgiumi Liège fogolytáborában, végül a ma Lengyelországhoz tartozó Tost városka elmegyógyintézetében tartották fogva. Itt írta Money in the Bank című regényét. Végül előrehaladott életkorára való tekintettel ideiglenesen elengedték, és 1941 júniusában a berlini Adlon Hotelba költöztették, ahol állandó felügyelet alatt állt. Itt elfogadta a náci propagandaminisztérium ajánlatát, vállalta, hogy öt politikamentes rádióműsort készít, s azokat felolvassa a berlini rádió USA felé sugárzott adásában.
Később a naivitásával magyarázta tettét. Azt állította, hogy „ostoba seggfej” volt életének ebben az időszakában. Az angolszász közvélemény felzúdulással fogadta a tényt, hogy kedvenc humoristája a berlini rádió hullámhosszán hallatja hangját. Pedig hát valójában meglehetősen ártalmatlan, humoros szövegek voltak ezek. Például ilyenek: „Soha nem érdekelt a politika. Egyszerűen képtelen vagyok bárminemű ellenséges érzést felszítani magamban. Valahányszor ellenséges érzület készül fölgerjedni bennem egy ország iránt, egy végtelenül rendes polgárával találkozom. Együtt járkálunk, s nekem minden harcias gondolatom vagy érzésem elenyészik.”
Azonban, mint George Orwell a P. G. Wodehouse védelmében című kitűnő tanulmányában írja: „...ha valakire elegendő sarat dobálnak, az meg is ragad rajta, és a sár meglehetősen sajátos módon tapadt meg Wodehouse-on. Az a benyomás maradt meg az emberekben, hogy Wodehouse rádióbeszédei (nem mintha bárki is emlékezne rá, hogy miről volt szó bennük) nem csupán mint árulót leplezték le őt, hanem mint a fasizmussal való ideológiai szimpatizánst is. Még manapság is számos olvasói levélben szerepel az az állítás, miszerint regényeiben »fasiszta tendenciák« mutathatók ki, és e vád azóta is ismételten elhangzik. Mindjárt megkísérlem majd, hogy elemezzem e könyvek szellemi atmoszféráját, de fontos tisztán látnunk, hogy az 1941-es események semmi rosszabbat nem bizonyítanak rá Wodehouse-ra, mint balgaságot.”
Sokan tehát anélkül kiabáltak kígyót-békát Wodehouse-ra, hogy tudták volna, valójában mit is tartalmaztak az inkriminált rádióbeszédek.
Érdekes, hogy szinte mindenkinél vehemensebben követelte az író felelősségre vonását és megbüntetését Alan Alexander Milne. Pedig ki gondolta volna a Winnie the Pooh (Micimackó) finom és gyengéd szavú szerzőjéről? Később aztán Plum elegáns módon állt bosszút. A The Mating Season (Nászidőszak) című regényében Bertie Wooster több ízben is "émelyítően bárgyú klapanciáknak" nevezi Christopher Robin verseit. (Ez a Christopher Robin, aki az író fia volt, és valójában neki írta Milne az egész történetet, a magyar változatban Róbert Gidává változott.)
Később azonban az angol olvasóközönség megbocsátott kedvencének. Könyvei állítólag ott voltak az angol királynő éjjeliszekrényén, és Tony Blair volt miniszterelnök kedvenc írója. Végül is a Nyugat, ahogy a bolondnak nyilvánított és így büntetését szintén elkerülő Ezra Poundban is, nem az ellenséget, hanem a művészt tartotta fontosnak. Az író azonban soha nem tért vissza Nagy-Britanniába. Az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, és hogy ez a négyéves közjáték mit sem vont le írói munkásságának értékéből, és botlását a legfelső körökben is megbocsátották, bizonyítja az a tény, hogy 93 éves korában Wodehouse-t lovaggá ütötték. Sir P. G. Wodehouse alig néhány héttel élte túl a kitüntetést, életének kilencvennegyedik esztendejében hunyt el egy Long Island-i kórházban.
Vérbeli íróhoz méltóan, szinte az utolsó leheletéig dolgozott. Még a kórházi ágyán is gépelte a Sunset at Blandings (Blandingsi napnyugta) című utolsó regényét, amely immár befejezetlen maradt. Ám így, torzóként is kiadták, a szerző arra vonatkozó, részletekbe menő jegyzeteivel kiegészítve, hogy miként kívánta befejezni a cselekményt.
Művei Blandings Kastély Something Fresh (1915) – Magyar címe: Valami új (fordította: Révbíró Tamás, 1998, 2006 – Európa) Leave it to Psmith (1923) – Magyar címe: Forduljon Psmithhez (fordította: Devecseriné Guthi Erzsébet, 1929, 1935 – Pantheon, 1957 – Magvető, 1972 – Európa, 1980 – Kriterion, 1991 – Haxel, 2005 – Ciceró) Magyar címe: Bízza Psmithre! (fordította: Barabás András, 2014 – Ciceró) Summer Lightning (1929) – Magyar címe: Nyári zivatar (fordította: Goerl István, 1930 – Tolnai-Légrády; fordította: Révbíró Tamás, 1976, 1994, 2000 – Európa) Heavy Weather (1933) – Magyar címe: Viharos idő (fordította: Pór Bálint, 1997 – Geopen) Blandings Castle and Elsewhere (1935) – Magyar címe: Blandings és vidéke (fordította: Kövesdi Miklós Gábor, Révbíró Tamás, 2015 – Ciceró) (Tizenkét novella, ebből hat Blandings-ről szól; 1926 és 1931 közt készültek; a "Nyári zivatar" előtt játszódnak). Közülük kettő (Lord Emsworth kis barátnője, Disznó-hééééé!) már korábban is megjelent magyarul a Hahó! c. kötetben (fordította: Kövesdi Miklós Gábor, 2006 – Európa), a másik négy címe: Az úritök őrzője, Lord Emsworth helyesen cselekszik, Társaság Gertrude-nak, A nagymenő, ezeket is Kövesdi Miklós Gábor fordította) Lord Emsworth and Others (1937) – Magyar címe: Lord Emsworth és a többiek (fordította: Nagy Dóra, 2018 – Ciceró) (A címe ellenére a kilenc novella közül csak egynek szereplője Lord Emsworth, címe: Bűnözési hullám Blandingsben (magyarul megjelent füzetes formában: Bűnhullám a kastélyban (fordította: Várady György, 1944 – Bányai-Várkonyi), illetve a Hahó! című kötetben (Bűnözési hullám Blandingsben, fordította: Kövesdi Miklós Gábor, 2006 – Európa) Uncle Fred in the Springtime (1939) – Magyar címe: Fred bácsi csúcsformában (fordította: Ürögdi Ferenc, 1990 – Sport) Full Moon (1947) – Magyar címe: Kedélyes kastély (fordította: Gábor Magda, 1948 – Corvina, 1991 – Bembo) Telihold Blandingsben (fordította: Barabás András, 2019 – Ciceró) Nothing Serious (1950) – Magyar címe: Semmi komoly (fordította: Borsos Balázs, 2022 – Ciceró) (Egy – nem Blandingsban, hanem Amerikában játszódó – Lord Emsworth-történet a könyvben levő tíz novellából: Az ügynök születése.) Pigs have Wings (1952) – Magyar címe: Szárnyasdisznók (fordította Kiss Marianne és Révbíró Tamás, 2005 – Geopen) Service With a Smile (1961) – Magyar címe: A jókedvű jótevő (fordította: Révbíró Tamás, 1998, 2006 – Európa) Galahad at Blandings (1965) – Magyar címe: Galahad mindent elrendez (fordította: Szennai Éva, 2014 – Ciceró) Plum Pie (1966) – Magyar címe: Tökös-mákos (fordította: Kövesdi Miklós Gábor, 2013 – Ciceró) (Egy Blandings-ben játszódó történet a kilencből, a "Sticky Wicket at Blandings", magyar címe: Ebek öröme, fordította: Révbíró Tamás), valószínűleg A jókedvű jótevő előtt olvasandó) A Pelican at Blandings (1969) – Magyar címe: Egy Pelikán Blandingsben (fordította: Lévai Márta, 1999, 2007 – Európa) Sunset at Blandings (1977) – Magyar címe: Naplemente Blandingsben (jegyzetek, függelék Richard Usborne, fordította: Kövesdi Miklós Gábor, 2018 – Ciceró)
Lord Ickenham Young Men in Spats (1936) – Tizenegy történet a Parazita klub tagjairól, az egyikben (Ha Fred bácsi benéz..., magyarul megjelent a Hahó! c. kötetben (fordította: Kövesdi Miklós Gábor, 2006 – Európa)) jelenik meg először Lord Ickenham. Uncle Fred in the Springtime (1939) – Magyar címe: Fred bácsi csúcsformában (fordította: Ürögdi Ferenc, 1990 – Sport) Uncle Dynamite (1948) – Magyar címe: Dinamit bácsi (fordította: Révbíró Tamás, 2001, 2006 – Európa) Cocktail Time (1958) – Magyar címe: Koktéltájm (fordította: Pór Bálint, 2001, 2002 – Geopen) Service With a Smile (1961) – Magyar címe: A jókedvű jótevő (fordította: Révbíró Tamás, 1998, 2006 – Európa)
Parazita Klub Young Men in Spats (1936) – Magyar címe: Fiatalemberek slamasztikában (fordította: Kövesdi Miklós és Nagy Dóra, 2021 – Ciceró) (Tizenegy novella a Parazita Klub tagjairól. Ebből hármat Mr. Mulliner mesél, közülük egy (Mordred tüzes udvarlása) megjelent magyarul A rút rendőr románca c. kötetben, ugyanitt egy további, Freddie Widgeonről szóló novella is megjelent (Macskainvázió a kastélyban) (mindkettőt fordította: Molnár Zoltán, 2008 – Ciceró). A Fiatalemberek slamasztikában kötetben mindkettőt Nagy Dóra fordította. Két másik történet is megjelent magyarul Pongo Twistletonról és Lord Ickenhamről (Ha Fred bácsi benéz), valamint Percy Wimboltról és Nelson Corkról (A cilinderek rejtélye) a Hahó! című kötetben (fordította: Kövesdi Miklós Gábor, 2006 – Európa) Lord Emsworth and Others(1937) – Magyar címe: Lord Emsworth és a többiek (fordította: Nagy Dóra, 2018 – Ciceró) (A könyvben levő kilenc történetből az egyik a Parazita Freddie Widgeonről szól, címe: Az álarcos trubadúr)