Szent Grodecz Menyhért (lengyelül Melchior Grodziecki) (Cieszyn (Teschen), 1584 – Kassa, 1619. szeptember 7.) a három kassai vértanú egyike.

Grodecz Menyhért középiskolai tanulmányait Bécsben a jezsuitáknál végezte, itt lépett a jezsuita rendbe, majd Jindřichův Hradecen (Henrichsgrätz) retorikát tanult és nyelvtant tanított. 1603-tól noviciátusát Brünnben töltötte. 1610-ben fejezte be filozófiai tanulmányait Prágában. Ezt követően nyelvtant tanított Kłodzkóban. 1614-ben pappá szentelték. Prágába kerül, ahol a szegény diákok otthonának igazgatója. A harmincéves háború elején a cseh rendek kiutasították Csehországból a jezsuitákat. Grodecz Menyhértet Kassára helyezik, ahol a helyőrség szláv és német híveit bízzák rá.

1619. szeptember 6-áról szeptember 7-ére virradó éjszaka Pongrácz Istvánnal és Kőrösi Márkkal együtt megkínozták, majd megölték, miután nem adta fel hitét.

Grodecz Menyhért boldoggá avatása után, mely 1905-ben X. Piusz által történt, szülővárosában Cieszynben a Szent Magdolna templomban kápolnát emeltek neki.

II. János Pál pápa avatta szentté 1995-ben a kassai repülőtéren tartott szentmiséjén Pongrácz Istvánnal és Kőrösi Márkkal együtt.

Források Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk , www.katolikus.hu II. János Pál pápa beszéde a szenttéavatáskor

További információk A három kassai vértanu a Mária-kongregáczióból. A kalocsai Mária-kongregácziónak ajánlja Komárik István; Hunyadi Mátyás Intézet Ny., Bp., 1891 Hennig Alajos: A három kassai vértanú, Kőrösy Márk, Pongrácz István és Grodeczky Menyhért élete és szenvedése; Hornyánszky Ny., Bp., 1898 Komárik István: A három kassai vértanú. Kőrösy Márk, Pongrácz István, Grodecz Menyhért; Stephaneum Ny., Bp., 1904 Barnabás: A kassai vértanuk élete és halála; Szt. István Társulat, Bp., 1904 (Népiratkák) Forster János: A kassai vértanúk. Szentbeszéd Kőrösy Márk esztergomi kanonok, Pongrácz István és Grodeczky Menyhért jézustársasági papok boldoggá avatása alkalmára, kik Kassán 1619. évi szeptember 7-én vértanúi halált szenvedtek; Papp Ny., Gyulafehérvár, 1904 szatmári papnövendékek Szent Alajos Társulata: A kassai vértanuk emlékezete 1905. évi december hó 31-én; Szent Alajos Társulat, Szatmárnémeti, 1906 Lányi Ede: A kassai vértanúk. B. Kőrösi Márk István kanonok, B. Pongrácz István és Grodziecki Menyhért jézustársasági áldozópapok; Árpád Ny., Kalocsa, 1920 Meszlényi Antal: Üldözni fognak titeket. A három kassai vértanú; Stephaneum Ny., Bp., 1944 A kassai szent vértanúk; összeáll. Dékány Vilmos; Esztergomi Főszékesegyházi Káptalan, Esztergom, 1995 Nagy Ferenc: A kassai vértanúk; Korda, Kecskemét, 1995

Kategória:Magyar szentek Kategória:Jezsuita szerzetesek Kategória:17. századi keresztény vértanúk Kategória:Lengyel katolikus papok Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Emigráns lengyelek Kategória:1584-ben született személyek Kategória:1619-ben elhunyt személyek Kategória:Kassaiak Kategória:Meggyilkolt magyar egyházi személyek