Érmihályfalva (románul: Valea lui Mihai) határváros a romániai Bihar megye nyugati részén a Nagyvárad–Szatmárnémeti vasút és közút vonalán. Nyírábránnyal szintén vasút és közút köti össze.

Fekvése Érmihályfalva Románia nyugati részén, Nagyváradtól északnyugati irányban mintegy 66 km távolságra, a magyar-román államhatártól 9 km-re fekszik.

Története A város első írásos említése 1270. augusztus 20-áról származik, ekkor Michal alakban írták. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.

1312-ben Károly Róbert királytól vámszedési jogot kapott. A város nevét akkor többféle módon írták, például: Nogh Myhalfalva vagy Nogmyhal. Hunyadi Mátyás uralkodása alatt a 18 bihar vármegyei város egyike volt. 1459-ben vásártartási jogot kapott. 1587-ben az Oszmán Birodalom megszállta a várost, a lakosság elmenekült. Miután a törökök elmentek, a lakosság visszatért és református hitre tért. A templomát újraépítették, az 1491-ben Nagyváradon öntött harangja a mai napig megtalálható a város templomjában.

A 15-16. századokban lakossága igen csekély számú volt. 1880-ban 1594 lakosa volt, teljesen magyar. Az 1910-es népszámlálás szerint a lakosság 58,1%-a volt református, 19,2%-a izraelita, és 11,3%-a görögkatolikus. 1880-ban, 1930-ban és 1989-ben többször visszakapta városi jogállását.

Az 1871-ben épített, Szatmár-Debrecen városokat összekötő vasút, majd pedig az 1887-ben épített Nagyvárad-Debrecen városokat összekötő vasút is érintette a várost. Az első világháború végétől Románia része volt. A második bécsi döntés visszaítélte Magyarországnak egy rövid időre. 1945-től újra Románia része lett.

A kommunista diktatúra idejében a városban fontos iparosítás folyt, több gyárat építettek. 2002-ben 10324 lakosából 8757 magyar (84,82%), 1442 román, 95 roma és 30 egyéb volt.

Pusztaapáti Mára már elpusztult település, mely egykor Érmihályfalva (Mihályfalva) közelében állott, és ma Apáti dűlő néven, mint határrész található. Pusztaapáti nevét 1327-ben említette először oklevél Apathy alakban írva, mikor a Turul nemzetséghez tartozó Nagymihályi Lőrinc fia Gergely kapta adományba a neve után ítélve eredetileg egyházi birtokot. 1520-ban Kysapathy, 1552-ben Pwztha Apathy írásmóddal említették.

1351-ben Olaszi Chine Marót, Turul Gergely leányának Margitnak férje kapta meg hozományként a birtokot. A 16. században, a török időkben a falu elnéptelenedett. Az egykori színmagyar lakosságú településen az 1520-1569 évekből fennmaradt családnevek: Bartha, Burján, Kis, Mátyás, Nagy, Pajsgyártó, Pál, Tar és Veress.

Tótfalu Mára Érmihályfalva határába olvadt egykori település. A települést 1329-ben említette először Tóthteluk alakban írva, mint a Turul nemzetség birtokát, 1349-ben nevét Tóthfalw-nak írták. Az egykor önálló, templommal is rendelkező település a 16. században Érmihályfalvába (Mihályfalva) olvadt bele.

Népesség A település népességének változása:

Közlekedés A települést érinti a Nagyvárad–Székelyhíd–Érmihályfalva–Nagykároly–Szatmárnémeti–Halmi–Királyháza-vasútvonal.

Nevezetességei

Bocskai István mellszobra (2000) A 20. század hőseinek és áldozatainak emlékműve (2004) Az 1956-os "Érmihályfalvi csoport" emlékműve (2006) Református templom, Római katolikus templom,Ortodox templom Bujanovics ,Bernáth kastély Zsinagóga "Andrássy Ernő" Városi Néprajzi és Történelmi Múzeum: A múzeum Dr. Andrássy Ernő nevét viseli, aki a helység híres szülötte (1894-1968), orvos, ornitológus és régész volt. A múzeum rendelkezik egy dr. Andrássy Ernő személyes tárgyaiból álló kollekcióval, és néprajzi vonalon pedig olyan háztartásbeli és egyéb használati eszközökkel, melyek a XX. század eleji falusi kultúrába adnak betekintést.

Híres személyiségek, akik itt születtek vagy tevékenykedtek thumb|right|250px|Zelk Zoltán emléktáblája a városi könyvtár oldalán

Csűry István (1956. szeptember 7.) református lelkész, a Királyhágómelléki református egyházkerület püspöke Kuthy Lajos (1813–1864) próza- és drámaíró Andrássy Ernő (Szalacs, 1894 – Érmihályfalva, 1968) orvos, ornitológus, régész, az „Érmellék utolsó polihisztora” Sass Kálmán (1904-1958) református lelkipásztor, 1956-os mártír Hollós István (Érmihályfalva, 1906. augusztus 8. – Szamosújvár, 1958. december 2.) jogász, '56-os mártír. Zelk Zoltán (1906–1981) József Attila és Kossuth-díjas költő, prózaíró. Máté Imre (1936–1989) költő Sass István (Érmihályfalva, 1945. április 3.) matematikus és csillagász. Nagy E. József (Érmihályfalva, 1951. május 30.) vegyészmérnök, egyetemi docens, szakíró, műfordító.

Rendezvények, kulturális csoportok Nyíló Akác Napok (1992–), városnapok Nyíló Akác Néptánccsoport (1985–), határon túl is elismert néptáncegyüttes Gödör Gasztró Galéria Irodalmi Stúdió (GGG), szavaló- és színjátszó csoport Móka színjátszó csoport (2000) Dióverő Szíp Napok (2007–), őszi városnapok Érmellék 2009 - fotóklub (Alakulás éve: 2009) Érmelléki Kézműves Napok (2013 - )

Testvérvárosok Hajdúnánás, Magyarország Hajdúböszörmény, Magyarország Derecske, Magyarország Debrecen, Magyarország Balmazújváros, Magyarország Tornalja, Szlovákia

Jegyzetek

Források Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai VI., Bihar vármegye és Nagyvárad, 1901 (online hozzáférés)

További információk Képek a városról Az érmihályfalvi dohánybeváltó

Kapcsolódó szócikkek

Érmihályfalvi járás Érmellék

Kategória:Bihar megye települései Kategória:Határátkelőhelyek Kategória:Bihar vármegye települései