A Jericho amerikai televíziós sorozat, melyet a CBS csatornán mutattak be. A sorozat premierje 2006. szeptember 20-án volt. Magyarországon az AXN csatorna sugározta 2006. december 10-től, majd 2007. szeptember 16-ától a TV2 is műsorra tűzte.Szeptembertől jön a Jericho a TV2 műsorára, Comment:com, 2007. július 17.
A sorozat egy Jericho nevű fiktív kisvárosban játszódik, amely egy nukleáris katasztrófa után elszigetelődik a világ többi részétől. Lakói az életben maradásért küzdenek és megpróbálják kideríteni, mi is történt valójában.
A kritikusok a sorozat premierje előtt azt gondolták, hogy témája és jellege miatt a sorozatot hamar elfelejtik és valószínűleg még az évad közepéig leállítják. A sorozat azonban átlag feletti nézettséggel nyitott és nézői nagy részét meg is tartotta a következő hetekben.
2006. október 12-én a CBS bejelentette, hogy megrendeli a Jericho teljes első évadját. 2006. november 8-án tették közzé, miszerint a november 29-i rész után szünet következik és a sorozat 2007. február 21-én folytatódik, egy héttel egy speciális összefoglaló rész után. Az első évad 2007. május 9-én zárult.
A sorozatot 2007 májusában leállították, majd rajongói nyomásra a CBS hét epizódos megrendelést adott a második évadra. Ennek premierje 2008. február 12-én volt.
Cselekmény
thumb|left|200px|Atomrobbanás Denver irányából
A történet a Kansasben fekvő Jericho nevű kisváros lakóinak élete körül forog, miután az Egyesült Államok területén több nukleáris robbanás történik. A sorozat egy, a közeli Denver irányából látható atomrobbanással kezdődik. Ezután leáll az áramszolgáltatás és megszakad minden modern kommunikációs csatorna, így Jericho elszigetelődik a külvilágtól. Később Jericho újra kap áramot, amit az amerikai kormány tevékenységének tulajdonítanak, de hamarosan egy EMI tönkretesz minden elektronikus berendezést.
A sorozatban több logisztikai és kormányzati téma is felvetődik, köztük az információgyűjtés, önkormányzati hatalom, anarchia, limitált készletekkel való gazdálkodás, belső és külső veszélyforrások kérdései.
A sorozatban több rejtély is megoldásra vár: egyes szereplők háttere, a támadók kiléte, és az Egyesült Államokra és annak kormányára mért csapás mértéke.
A központi figura a 32 éves Jake Green, aki hazautazik egy rövid családlátogatásra de a katasztrófa után maga is Jerichóban reked. Miután kibékül apjával, Johnston Greennel, a helyi polgármesterrel, Jake válik a kisváros hősévé, aki segít megvédeni a lakosokat.
A támadás után Ismertté vált támadások
thumb|400px|A városok, amelyeket vélhetőleg támadás ért, valamint a kialakult regionális fővárosok (csillaggal jelölve) Atlanta, Georgia: Feltehetőleg Atlanta megsemmisült, mivel a Dale Turner üzenetrögzítőjén az anyja által hagyott üzenetben egy robbanás lökéshullámának következményei hallhatóak. Dale anyja ekkor Atlantában tartózkodott. Később Hawkins térképén bejelölik. A város és a pár másodpercig befogott kínai adás is megerősíti az információt. Baltimore, Maryland: Az NBC hivatalos oldalán a Sarah nevű karakterrel készített videóbejegyzésekben szerepel, hogy Baltimore-ban is bomba robbant. Ugyanezekben a videókban Washington pusztulását is megerősíti. Boston, Massachusetts: A város szerepel azon a térképen, ami a Black Jack Piactéren van felállítva. Charlotte, Észak-Karolina: A város szerepel azon a térképen, ami a Black Jack Piactéren van felállítva. Chicago, Illinois: A város szerepel a kínai adásban látható ábrán és Hawkins térképén is. Dallas, Texas: A kínai adásban látható térképen szerepel a város. A Jericho környékén megtalált repülő feketedobozán elhangzik miszerint „valahol Texasban” egy gombafelhő látható. Denver, Colorado: Az első epizódban gombafelhő emelkedik a horizonton nyugaton, Denver irányából. Később a megtalált repülő feketedobozán lévő beszélgetésen a pilóta azt mondja, hogy Denver felett gombafelhőt lát. A kínai adásban látható térképen is szerepel a város. Detroit, Michigan: szerepel Robert Hawkins térképén a megtámadott városok között. Hartford, Connecticut: A város szerepel azon a térképen, ami a Black Jack Piactéren van felállítva. Houston, Texas: A város szerepel azon a térképen, ami a Black Jack Piactéren van felállítva. Kansas City, Missouri: Feltehetőleg megsemmisült a megtalált repülő feketedobozának hanganyaga és Robert Hawkins térképe alapján. A felderítésből visszatérő Gray Anderson azt állítja a kansasi Lawrence-t támadták meg. A két város közelségéből adódóan a pilóta összetéveszthette Kansas City-vel. Valamint Jake és Eric útjuk során Rouge Riverben olyan szórólapokat találnak, ami arra figyelmeztet, hogy a Lawrence-ben történt robbanás miatt a körzet vízbázisa szennyeződött. Los Angeles, Kalifornia: Kalifornia legnagyobb városa szerepel a kínai adásban látható térképen és be van jelölve Hawkins térképén is. Miami, Florida: A város szerepel azon a térképen, ami a Black Jack Piactéren van. Minneapolis, Minnesota: Hawkins térképén bejelölik. Philadelphia, Pennsylvania: A város szerepel Hawkins térképén és Heather Lisinski a kínai adásban feltűnő ábrán is felismerni véli a várost. Phoenix, Arizona: A város szerepel azon a térképen, ami a Black Jack Piactéren van felállítva. Pittsburgh, Pennsylvania: A város szerepel azon a térképen, ami a Black Jack Piactéren van felállítva. San Diego, Kalifornia: Kalifornia legdélebbi nagyvárosa szerepel Hawkins térképén. San Francisco, Kalifornia: A város feltűnik a kínai adásban látható térképen. Seattle, Washington: A kínai adás térképe alapján Heather Lisinski felismeri de nem teljesen biztos benne. St. George, Washington: A város szerepel azon a térképen, ami a Black Jack Piactéren van felállítva. St. Louis, Missouri: A város neve szerepel Hawkins laptopjának képernyőjén a célpontnak jelölt városok között a „The Day Before” című, 12. epizódban. Washington: A felderítésből visszatérő Gray Anderson azt állítja Washington, D.C. megsemmisült. Bár Anderson szavahihetősége néhány eset miatt kétséges. A város pusztulását más források is megerősítik. Szerepel Hawkins laptopjának képernyőjén a célpontnak jelölt városok között és a Black Jack Piactéren felállított térképen is fel van tüntetve.
Regionális fővárosok 200px|thumb|Az uj Amerikai Szövetséges Államok (Cheyenne) zászlója A „Black Jack” című, 13. epizódban Jake egy kis csapattal elindul a kansasi Black Jackbe, hogy szélerőművek építéséhez szerezzenek alkatrészeket. Útjuk a Black Jack Piactérre vezet, ahol a régióból összegyűlt emberek cserekereskedelmet folytatnak egymással. Jake itt szerez először tudomást arról, hogy az Egyesült Államok korábbi elnöke helyett hat különböző személy tölti be az elnöki tisztséget. Az országnak emellett hat különböző fővárosa alakult ki:
Cheyenne, Wyoming Columbus, Ohio Montgomery, Alabama Rome, New York San Antonio, Texas Sacramento, Kalifornia
Szereplők A CBS hivatalos oldalán lévő szereplőgárda lista tizenegy nevet tartalmaz. Emellett, Alicia Coppola főszereplővé lépett elő a sorozatban 2007 februárjától.Three going full time in primetime, The Hollywood Reporter, 2007. február A főszereplőkön kívül számos mellékszereplő és visszatérő szereplő játszik a sorozatban.
+SzereplőSzínészMagyar hangLeírásJake GreenSkeet UlrichKaszás GergőA tékozló fiú, aki visszatért Jerichóba de nem tud újra elmenekülni a múltja elől.Johnston GreenGerald McRaneyBarbinek PéterJericho polgármestere és a Green család feje. Eddigi nyugodt életét most felborítja a támadás után ránehezedő nyomás.Emily SullivanAshley ScottZsigmond TamaraA szépreményű lány, aki a helyi általános iskola tanárnőjeként a kisvárosban maradt. A támadás után vőlegényéről nem tud semmit és régi szerelme, Jake is megjelenik.Gail GreenPamela ReedAndresz KatiJake anyja és Johnston felesége. Megpróbálja összetartani a családot és fiának egy új esélyt adni, hogy helyrehozza azt, amit a múltban elrontott.Eric GreenKeneth MitchellDányi KrisztiánJake bátyja, aki az apja helyettesévé lépett elő. Apja jobban megbízik benne, mint Jake-ben és ez kezdetben feszültséget okoz kettőjük között.Robert HawkinsLennie JamesCzvetkó SándorA város új lakója, aki úgy tűnik mindenhez ért, a politikától a gépészetig. Hawkins azt állítja St. Louisban volt rendőr és a családjával azért költözött ide, mert békés életre vágyott.Heather LisinskiSprague GraydenKéri Kitty Fiatal általános iskolai tanárnő, aki a támadás után tudományos és műszaki ismereteivel próbálja magát hasznossá tenni. A visszatérő Jake Green felkelti az érdeklődését, de nem ismeri múltját.Gray AndersonMichael GastonJuhász GyörgyA helyi sóbánya résztulajdonosa és Johnston Green legfőbb politikai ellenfele. A támadást és Johnston betegségét a saját javára próbálja fordítani.Dale TurnerErik KnudsenElőd BotondLakókocsiban élő és a helyi vegyeskereskedésben dolgozó tinédzser, akit a fiatalok utálnak. Miután az anyja meghal a támadásban, főnökéhez Gracie Leigh-hez fordul segítségért, de később rájön, csak önmagára számíthat.Stanley RichmondBrad Beyer Farmer, Jake régi barátja, a városkán kívül él. Hamarosan csak az ő kukoricaföldje mentheti meg Jerichót az éhezéstől.Bonnie RichmondShoshannah SternStanley siket húga, hallását abban a balesetben vesztette el, amiben szüleik meghaltak.Mimi ClarkAlicia CoppolaNémeth KrisztaWashingtoni adóellenőr, a támadás után Jerichóban ragad, közelebbről is megismerkedve Stanley Richmonddal és a tanyasi élettel.
Epizódok
ÉvadRész # Első vetítésUtolsó vetítés 1. 22 25px 2006. szeptember 20. 2007. május 9. 25px 50px 2006. december 10. 2007. december 19. 2007. július 2. 2008. január 16. 18 25px 2007. szeptember 16. 2008. január 26. 2. 7 25px 2008. február 12.2008. március 25. Az első vetítés után az epizódok megtekinthetőek a CBS hivatalos oldalán is, habár ez a lehetőség csak az Egyesült Államok területéről érhető el. A CBS az első három epizódot megismételte az első szerdai adásukat követő szombat estéken.
Mindegyik epizód főcímét egy Morse-kódolt hangüzenet kíséri. Az egyes üzenetek szövege az adott epizódhoz kapcsolódik. A második epizódban Robert Hawkins további Morse-kódolt üzeneteket vesz miközben egy rádiót javít meg.
Az első részt 2006. szeptember 20-án mutatták be. 2006. november 8-án a CBS bejelentette, hogy az első 11 rész után szünet következik és a következő epizód csak 2007. február 21-én kerül adásba – egy február 14-i részt követően, ami az évad első felét foglalja össze. Az első évad 2007. május 9-én fejeződött be a 22. epizóddal.
A CBS 2007. május 16-án bejelentette, hogy nem rendeli meg második évadot a sorozatból. Később, a hatalmas rajongói ellenkampány hatására, június 6-án Nina Tassler, a CBS elnöke a rajongókhoz intézett levelében úgy nyilatkozott, hogy a Jericho 2008-ban visszatérhet, legalább hét epizód erejéig.A CBS elnökének levele a folytatásról, 2007. június A második évad első epizódja 2008. február 12-én került adásba.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2006-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2008-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:A CBS saját gyártású műsorai